Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Korinthusi első levél 16. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korintusi%2016&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korinthus%2016&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten nem korlátozza művét szűk földrajzi területre. A kereszténység hamar túl nőtt Jeruzsálem határain, ahonnan elindult. Ha ez nem történik meg, talán ma egy kis helyi szekta lenne Jeruzsálemben, vagy el is tűnhetett volna a történelemből. De Isten nagyban gondolkodik, és össze is kapcsolja művét szerte a világon. A világ különböző területein létrejött gyülekezetek hiteles vezetőknek fogadják el a Jeruzsálemi vezetést, döntéseiket kötelezőnek tartják. Viszont, amikor Jeruzsálemben éhség van és nehéz időket élnek át, akkor Korinthusban, Galáciában és más helyeken adományokat gyűjtenek a jeruzsálemi gyülekezet számára. Több ezer kilométer távolságból gondoskodnak egymásról. Így van ez mai is. Nemcsak a kis helyi gyülekezetünkre gondolunk, hanem misszionáriusokat küldünk a föld legtávolabbi vidékeire és ha nehézségbe kerülnek testvéreink, a föld távolabbi részéből is küldenek adományokat. Ez a világraszóló keresztény, adventista összefogás.
2. Isten gyermekei szívükön viselik egymás sorsát. Isten gyermekei nem közömbösek egymás gondja, nehézségei, szükségletei iránt, mert Isten sem közömbös irántunk és mi az Ő képére formálódunk át. A korinthusi gyülekezet nem volt gazdag, de amikor megtudták, hogy Jeruzsálemben és Júdeában éhínség van, azonnal reagáltak. Gyűjtést szerveztek és megtervezték a szállítást, ami nem volt könnyű ilyen távolságból (szárazföldön 2.500 km, de hajóval is több mint 1.000 km). Isten is messziről jött hozzánk. Jézus a mennyből jött le, hogy segítsen rajtunk, mert annyira szeretett bennünket.
3. Isten nemcsak az anyagiakkal való felelős gazdálkodásra szólít, hanem az emberi erőforrások megbecsülésére is. Pál ebben a fejezetben elismerően beszél munkatársairól és arra kéri a gyülekezetet, hogy a helyi munkásokat becsüljék meg és támogassák azokat és fogadják be, akik hozzájuk érkeznek szolgálni. Említi Priszcillát és Akvillát, Apollóst, Stefanást és társait. Ezt kéri a gyülekezettől: „Kérlek titeket, testvéreim: tudjátok Stefanász házanépéről, hogy ők Akhája zsengéje, és a szentek szolgálatára szánták magukat: ti is engedelmeskedjetek az ilyeneknek, és mindazoknak, akik velük együtt szolgálnak és fáradoznak.” „Mert felüdítették mind az én lelkemet, mind a tieteket. Becsüljétek meg tehát az ilyeneket!”
4. Isten munkája nem mentes az akadályoktól. Az ősellensége nagyon haragszik Isten művére, akadályozni akarja és tönkre akarja tenni azt. Pál megosztja ezt az aggodalmát a korinthusi gyülekezettel, hogy imádkozzanak érte és egymás terhét hordozzák. Ezt mondja: „Efézusban pünkösdig maradok, mert nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem, de az ellenfél is sok.” A munka sok és a nehézség is, de ha Isten népe összefog egymással és Istennel, senki és semmi nem tudja megállítani őket.
5. Isten a bátorítás Istene. Sok minden elcsüggeszthet bennünket ezen a földön. Ha Isten nem jönne a segítségünkre, el sem tudnánk viselni. Azonban maga Isten is bátorít bennünket és egymásnak ajándékozott minket, hogy egymást is bátorítsuk földi vándorutunkon. Így át lehet vészelni minden nehézséget.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki együttérző testvéri szeretetet ültet gyermekei szívébe
b. aki a rend és szervezettség Istene – az adományokat szervezetten juttatták el Jeruzsálembe
c. aki egymásrautaltságunkkal is építi az egymással való közösséget
d. aki egy nagy családként kezeli népét az egész világon
e. aki kegyelmével velünk van, és ez a kegyelem egy aktív kegyelem – nemcsak megbocsát, hanem átformáló és szolgáló erőt is biztosít számunkra
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy szívén viselje testvérei sorsát, ahogy Te is szíveden viseled az övét, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 81-82. fejezet
82. fejezet – „Mit sírsz?” (1. rész)
Máté 28:1, 5-8; Márk 16:1-8; Lukács 24:1-12; János 20:1-18.
Azok az asszonyok, akik Krisztus keresztjénél álltak, órákig vigyáztak és vártak a szombat elmúlására. A hét első napján már nagyon korán útban voltak a sírbolthoz. Magukkal vitték az értékes fűszereket, hogy megkenjék az Üdvözítő testét. Nem gondoltak a feltámadására. Reménységük napja leáldozott, és sötét éjszaka telepedett a szívükre. Útközben beszélgettek, részletesen megemlékeztek Krisztus irgalmas cselekedeteiről és vigasztalást nyújtó szavairól. Erre az ígéretre azonban nem emlékeztek: "Ismét meglátlak majd titeket" (Jn 16:22).
Nem volt tudomásuk arról, hogy az éppen most következik majd be. Közeledtek a kerthez. Menet közben csak azt fontolgatták: "Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról?" (Mk 16:3). Azt tudták, hogy ők nem bírják elmozdítani a követ. Mégis tovább mentek útjukon a sírbolt felé. Ímé, az ég hirtelen lángoló dicsőséggel kivilágosodott és ez a világosság nem a felkelő naptól volt. A föld megremegett. A sírbolthoz érve az asszonyok azt látták, hogy a nagy követ elhengerítették. A sír pedig üres volt.
Az asszonyok nem mind ugyanabból az irányból érkeztek a sírbolthoz. Mária Magdaléna volt az első, aki a helyszínre érkezett. Mikor azt látta, hogy a követ elhengerítették, sietve eltávozott, hogy megmondja a tanítványoknak. Közben más asszonyok is odaérkeztek a kertbe. Ezek azt látták, hogy világosság fénylett a sírbolt körül, de Jézus teste nem volt ott. Amint a sírbolt körül álltak, hirtelen észrevették, hogy nincsenek egyedül. Egy fehér ruhába öltözött fiatal férfi ült a sírboltban. Ez volt az az angyal, aki elhengerítette a követ. Emberi alakot öltött magára, hogy meg ne riassza Jézus barátait. A mennyei dicsőség világossága még körülragyogta alakját. Az asszonyok megijedtek. Megfordultak, hogy elfussanak, de az angyal szavai megállították őket: "Ne féljetek! - mondotta nékik - A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, ahová Őt helyezék. De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába" (Mk 16:6-7). Ismét betekintettek a sírboltba, és újból hallották a csodálatos hírt. Emberi alakban egy másik angyal is ott volt a sírboltban, aki azt mondotta nekik: "Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, mikor még Galileában volt, mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe és megfeszíttetni és harmadnapon feltámadni" (Lk 24:5-7).
Feltámadott, feltámadott! Az asszonyok újra és újra elmondották ezeket a szavakat. Most már nem volt többé szükség a megkenéshez való fűszerekre. Az Üdvözítő él és nem halott. Most már visszaemlékeztek arra is, hogy Jézus, amikor a haláláról beszélt, akkor azt is megmondotta nekik, hogy majd fel is támad. Micsoda nap ez az egész világ számára! Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól; "félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az ő tanítványainak" (Mt 28:8).
Mária nem hallotta az örömüzenetet. Azzal a szomorú hírrel kereste fel Pétert és Jánost: "Elvitték az Urat a sírból és nem tudjuk, hova tették őt" (Jn 20:2). A tanítványok a sírbolthoz siettek és azt látták, amit Mária mondott nekik. Látták, a sírboltban a halotti lepelt és a kendőt, de nem találták ott az Urat. Éppen ez volt a bizonyítéka annak, hogy Krisztus feltámadott. A halotti lepedőket nem hanyagul rakta félre, hanem gondosan összehajtogatva mindegyiket a maga helyére tette. János "lát és hisz vala" (Jn 20:8). Még nem értette meg az Írásnak azt az üzenetét, hogy Krisztusnak fel kell támadnia a halottak közül; de most már visszaemlékezett az Üdvözítő szavaira, amelyekkel megjövendölte feltámadását.
Maga Krisztus volt az, aki a halotti lepedőket gondosan elhelyezte. Mikor a hatalmas angyal lejött a sírbolthoz, akkor egy másik angyal is csatlakozott hozzá, aki társaival őrséget tartott az Úr teste fölött. Mikor a mennyből jött angyal elhengerítette a követ, akkor ez a másik angyal belépett a sírboltba, és kioldozta és levette Jézus testéről azokat a lepedőket, amelyekbe begöngyölték. Az Üdvözítő keze volt azonban az, amely a lepedők mindegyikét összehajtogatta és helyére tette. Jézus szemében, aki a csillagokat éppúgy vezérli, mint a parányi atomokat, semmi sincs, ami nem fontos. Rendet és tökéletességet láthatunk minden munkájában.
Ámen 🛐🙏
VálaszTörlés