Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes harmadik könyve 26. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%2026&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%2026&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Isten megváltási terve szövetséges formában adatott, amelyben Isten mindent részletesen kidolgozott. Ebben a szövetségben Isten újra és újra elmondja, hogy „a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek”. Ez azonban mindig az ember válaszától függ. Ha valaki elfogadta a szövetséget és Istent választotta Urának, Isten válaszul kiárasztotta szövetségi áldásait. Azonban ha valaki nem fogadta el a szövetséget, akkor a szövetség átkai nehezedtek rá.
Mivel Isten irgalmas és kegyelmes, az átkokat nem megtorló, hanem helyreállító jellegűre tervezte, arra ösztönözve gyermekeit, hogy ébredjenek rá és lássák meg, hogy milyen nagy szükségük van az Úrra. Habár Isten mindig a lehető leggyengédebb, az átkok időről időre egyre súlyosbodtak. Legvégül Izráel népe száműzetésbe kényszerült, fogságba egy idegen országban, de amikor megbánták bűneiket, Isten visszaadta népe szabadságát, és hazavezette őket.
Milyen csodálatos, kegyelmes Istenünk van. Minden eszközt megmozgat, hogy megmentsen bennünket. Elhalmoz mindenféle áldásokkal, és készségesen ad még többet is, ha helyesen élünk áldásaival. Ha bűnbe esünk és elutasítjuk őt, de aztán megbánást tanúsítunk, Ő mindig kegyelmesen visszafogad, és visszaadja áldásait.
Dean Davis
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy meglássa Te kész vagy kiárasztani rá minden áldásodat. Adjad, hogy kész legyen befogadni azokat, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet
22. fejezet – MÓZES (1. rész)
1 Mózes 1-4.
Az egyiptomiak, hogy az éhínség idején elláthassák magukat élelemmel, barmaikat és szántóföldjeiket eladták az uralkodónak és így örökös rabszolgaságra kötelezték magukat. József azonban bölcsen gondoskodott szabadon bocsátásukról. Megengedte nekik, hogy saját földjeik bérlői legyenek. Évenként munkájuk egyötödét kellett befizetniük hűbérként az állam pénztárába.
Jákób fiainak azonban nem kellett ilyen feltételek mellett elkötelezniük magukat. Azért a szolgálatért, amit József nyújtott az egyiptomi népnek, nemcsak az ország egy részét ajándékozták nekik otthonukként, de adót sem kellett fizetniük; az ínség idején pedig élelemmel is bőségesen ellátták őket. A király nyilvánosan elismerte, hogy Egyiptom József kegyelmes Istene útján élvezte a gabonában való bőséget, mialatt más országok népei éhen vesztek el. A fáraó azt is látta, hogy József ügyintézése nagymértékben meggazdagította az országot és ezért háláját kedvezményekkel fejezte ki Jákób családja iránt.
Az idő múlásával ez a nagy ember, akinek Egyiptom oly sokat köszönhetett, és az a nemzedék is, amelyet megáldott munkájával, a sírba szállott. "Azonközben új király támada Egyiptomban, aki Józsefet nem ismerte vala" (2Móz 1:8). Nem mintha az új király előtt ismeretlenek lettek volna Józsefnek a nemzet érdekében tett szolgálatai. De nem kívánta ezeket elismerni, és amennyire csak lehetett igyekezett elfelejteni mindezt. "És monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb nálunknál. Nosza bánjunk okosan vele, hogy el ne sokasodjék és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is ellenségünkhöz adja magát és ellenünk harcoljon és az országból kimenjen" (2Móz 1:9-10).
Az izraeliták már sokan voltak. "Izráel fiai pedig szaporák valának, szaporodának és sokasodának és igen-igen elhatalmazának, úgy hogy megtelék velök az ország" (2Móz 1:7). József gondoskodása és az akkor uralkodó fáraó támogatása alatt, az izraeliták gyorsan szaporodtak és betöltötték a földet. Megmaradtak különálló népnek, és sem szokásaikban, sem vallásukban nem voltak közösek az egyiptomiakkal. Egyre növekvő számuk felkeltette a király és a nép félelmét, és attól tartottak, hogy háború esetén esetleg Egyiptom ellenségeihez csatlakoznak. Az államérdek mégsem engedte az országból való kiűzésüket. Sokan közülük ügyes és értelmes szakmunkások voltak, akik nagymértékben elősegítették a nemzet gazdagodását. A királynak szüksége volt az ilyen képesített dolgozókra pazar palotái és templomai építésénél. Ennek megfelelően egy sorba állította őket azokkal az egyiptomiakkal, akik birtokaikkal együtt magukat is eladták a királyságnak. Hamarosan felügyelőket rendeltek föléjük és így rabszolgaságuk teljes lett. "[...] kegyetlenül dolgoztatták az egyiptomiak az Izráel fiait. És kemény munkával keseríték életöket, sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden munkájokkal, melyeket kegyetlenül dolgoztatnak vala velök" (2Móz 1:13-14). "De minél inkább sanyargatják vala őt, annál inkább sokasodik és annál inkább terjeszkedik vala, s félnek vala az Izráel fiaitól" (2Móz 1:12).
A király és tanácsadói azt remélték, hogy nehéz munkával megfékezhetik az izraeliták szaporodását, és így csökkenthetik létszámukat, megtörhetik független lelkületüket. Amikor szándékukat nem sikerült megvalósítaniuk, még kegyetlenebb szabályokat vezettek be. Rendeletet adtak ki a bábáknak, mely szerint a megszületéskor meg kell ölni minden héber fiúgyermeket. E rendeletnek Sátán volt az indítványozója. ő tudta, hogy a szabadító Izraelből származik. Azzal, hogy rávette a királyt az izraeliták fiúgyermekeinek elpusztíttatására, Isten szándékát remélte meghiúsítani. Ezek az asszonyok azonban félték az Istent és nem merték végrehajtani a király kegyetlen parancsát. Az Úr elismerően vélekedett magatartásukról és megáldotta őket. A királyt felbőszítette szándékának kudarca, és további kemény parancsot adott ki. Az egész népet felszólította, hogy mindenki keresse meg és gyilkolja meg tehetetlen áldozatát. "Parancsola azért a Faraó minden ő népének, mondván: Minden fiút, aki születik, vessetek a folyóvízbe, a leányt pedig hagyjátok mind életben" (2Móz 1:22).
E rendelet idején fia született a Lévi törzsből származó istenfélő házaspárnak, Amrámnak és Jokébednek. A csecsemő "szép" volt. Szülei abban a hitben éltek, hogy Izrael szabadításának ideje közeleg, és Isten szabadítót támaszt népének. Elhatározták, hogy kicsi gyermeküket nem szolgáltatják ki. Istenben való hitük megerősítette szívüket, "[...] és nem féltek a király parancsától" (Zsid 11:23).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése