Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 17. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2017&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2017&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Isten az Ő kegyelméből újabb bizonyítékot adott Izraelnek akaratára vonatkozóan, hogy változtathassanak eltorzult nézeteiken; ugyanis még mindig meg voltak győződve arról, hogy Mózes és Áron ölte meg az Úrnak népét (lásd: 4Móz 16:41).
Isten azt parancsolta, hogy mindegyik törzs vegyen egy vesszőt, és írják rá atyáik házának nevét. A vesszőket ezután ott kellett hagyni a bizonyság sátorában, ahol az Úr megjelenik. Ekkor Isten olyan csodát tett, ami már elhallgattatta az izraeliták panaszáradatát, s ami maradandó bizonyítéka és jelképe lett annak, hogy kire is helyezte Isten a papi szolgálatot. A vesszőn minden jelentős változás egyetlen éjszaka leforgása alatt történt meg, és ez meggyőzte a népet arról, hogy Isten szent szolgálatra különítette el Áront Izrael többi törzsétől.
Az isteni hatalom e csodás megnyilvánulását követően a papság tekintélyét nem vonták többé kétségbe. A csodavesszőt megőrizték, és időről időre bemutatták a népnek, hogy emlékeztesse őket a múltra, és megóvja őket a panaszkodástól, valamint attól, hogy megkérdőjelezzék, kire is bízta Isten a papság szent szolgálatát. Miután Izrael fiai valódi fényében látták meg lázadásukat, megrémültek. „Ímé pusztulunk, veszünk, mi mindnyájan elveszünk!” (12. vers). Végül rákényszerültek arra, hogy elfogadják a kellemetlen igazságot, miszerint sorsuk az, hogy ott haljanak meg a pusztában. Miután ráébredtek, hogy valóban az Úr mondta ki, hogy nem mehetnek be az ígéret földjére, elismerték, hogy a Mózes és Áron tekintélye elleni lázadással Izrael Istene ellen vétkeztek.
Mindig nagyon nehéz jobb belátásra bírni azokat a személyeket, akik megengedték maguknak a lázadást; ezt láthatjuk abból az esetből is, mennyire bonyolult volt ráébreszteni az izraelitákat arra, hogy ők tévednek, Mózesnek és Áronnak pedig igazuk van – még azután is, hogy Kórét és társait elnyelte a föld.
Ellen G. White is említést tesz erről az esetről. Megállapítja, hogy Kóré lázadását „figyelmeztetésként jegyzi fel az Ige Isten népe számára, különösképpen azok számára, akik a vég idején élnek a Földön. … A kegyelmes Isten leereszkedett hozzájuk, hogy csodát tegyen Áron vesszejével, és ezzel győzze meg őket a papsággal kapcsolatban – mindörökre.” (Spiritual Gifts [Lelki ajándékok], 4A kötet, 35-38. oldal.)
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy odafigyeljen útmutatásaidra és ne kérdőjelezze meg azokat, Jézus nevében, Ámen!
Nancy Costa
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23-24. fejezet
24. fejezet – KIVONULÁS (2. rész)
Ésaiás próféciájának versei közül az egyik legszebb és legvigasztalóbb szakasz utal a felhőoszlopra és a tűzoszlopra, mint olyanra, amely Istennek népéről való gondoskodását ábrázolja a gonosz hatalmasságokkal való végső nagy küzdelem idején: "Akkor teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé nappal felhőt és ködöt, s lángoló tűznek fényességét éjjel; mert ez egész dicsőségen oltalma lészen; És sátor lészen árnyékul nappal a hőség ellen, s oltalom és rejtek szélvész és eső elől" (Ésa 4:4-5).
Izrael népe sivár, sivatagszerű nagy területen vonult át. Csodálkoztak, vajon hová is vezet útjuk. Elfáradtak a sok vesződséggel együttjáró fárasztó meneteléstől. Néhányan féltek, hogy esetleg az egyiptomiak majd üldözőbe veszik őket. A felhő azonban továbbra is elől ment, ők pedig követték. Az Úr most arra utasította Mózest, hogy térjen le a sziklás hegyszorosba és táborozzon le a tenger mellett. Isten kijelentette Mózesnek, hogy a fáraó üldözőbe vette őket. De Isten nevét megdicsőíti majd megszabadításuk.
Egyiptomban eközben elterjedt az a hír, hogy Izrael gyermekei a pusztában való időzés és Isten imádása helyett továbbmennek előre a Vörös-tenger irányában. A fáraó tanácsosai jelentették a királynak, hogy rabszolgáik megszöktek és sohasem fognak visszatérni. Az egyiptomiak sajnálkoztak, hogy balgaságukban az elsőszülöttek halálát Isten hatalmának tulajdonították. A nagy emberek, félelmük elmúltával, a csapásokat természeti okokkal magyarázták. "[...] Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izraelt a mi szolgálatunkból?" (2Móz 14:5) - kérdezgették egymástól.
A fáraó összegyűjtötte haderőit: "És vőn hatszáz válogatott szekeret és Egyiptom minden egyéb szekerét és hárman-hárman valának mindeniken" (2Móz 14:7). Maga mellé vette: a lovasokat, a vezetőket és a gyalogosokat. Maga a király, akit birodalmának nagyjai kísértek, vezette támadó hadseregét fővezérként. Azért pedig, hogy isteneik kegyét és vállalkozásuk sikerét biztosítsák, a papok is csatlakoztak hozzájuk. A király elhatározta, hogy nagyszerű haderejének megmutatásával megfélemlíti az izraelitákat. Az egyiptomiak attól féltek, hogy egy újabb - esetleg kikényszerített meghódolás Izrael Istene előtt, más nemzetek gúnyolódásának tárgyává tenné őket. Ha azonban most hatalmuk megmutatásával mennek előre és visszahozzák a szökevényeket, akkor visszaszereznék dicsőségüket és rabszolgáik szolgálatát.
A héberek a tenger mellett táboroztak, amelynek vize látszólag áthidalhatatlan akadályt jelentett számukra. Déli irányban durva, göröngyös hegység akadályozta a továbbmenetelt. Ekkor hirtelen a távolban megpillantották az egyiptomi katonák csillogó fegyvereit, és feltűntek a feléjük robogó harci szekerek is, a nagy hadsereg előőrsei. Mikor közelebb értek, rádöbbentek, hogy az egyiptomi sereg üldözőbe vette őket. Izrael szívét rémület töltötte be. Néhányan az Úrhoz kiáltottak segítségért, a nép nagyobb része azonban Mózeshez sietett panaszával: "[...] Hát nincsenek-é Egyiptomban sírok, hogy ide a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedtél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból? Nem ez volt-é a szó, amit szóltunk vala hozzád Egyiptomban, mondván: Hagyj békét nékünk, hadd szolgáljunk az Egyiptombelieknek, mert jobb volt volna szolgálnunk az Egyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg" (2Móz 14:11-12).
Mózest igen bántotta, hogy népének ilyen kevés hite van Istenben; pedig tapasztalták Isten érettük való hatalmának megnyilvánulásait. Hogyan vádolhatják őt veszedelmes és nehéz helyzetükért, amikor ő mindig Isten kifejezett parancsa szerint járt el? Igaz, hogy semmi lehetőségük nem volt a szabadulásra, hacsak Isten közbe nem lép szabadon bocsátásuk érdekében. Miután azonban Isten utasításának engedelmeskedve kerültek ebbe a helyzetbe, azért Mózes nem félt a következményektől. Nyugodtan és bíztatóan szólt: "[...] Ne féljetek, megálljatok! És nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek; mert amely Egyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek" (2Móz 14:13-14).
Nem volt könnyű Izrael seregeit az Úr szabadítására várakoztatni. A fegyelem és az önuralom hiányában hamar erőszakosak lettek. Valószínűnek tartották, hogy hamarosan ellenségeik, elnyomóik kezébe esnek. Ezért hangosan jajgattak, siránkoztak. A csodálatos felhőoszlopot Isten jelenlétének jeleként követték mindeddig; most azt kérdezgették maguk között: vajon ez a felhőoszlop nem vetíti-e előre valami nagy szerencsétlenség árnyékát? Vajon nem vezette-e be őket a hegy oldalán ebbe az átjárhatatlan útba, amelyből nincs menekvés? Így Isten angyala a szerencsétlenség előhírnökeként jelent meg félrevezetett elméjükben.
Most azonban, amikor az egyiptomi hadsereg már megközelítette őket abban a reményben, hogy Izrael népét könnyen zsákmányul ejtik, a felhőoszlop fenségesen az égbe emelkedett, átment az izraeliták feje fölött és leereszkedett az izraeliták és az egyiptomi sereg közé. Sötét fal támadt az üldözők és üldözöttek között. Az egyiptomiak nem láthatták többé az izraeliták táborát és így kénytelenek voltak megállni. Azonban az éjszaka legsötétebb szakában, a felhőfalból világosság áradt a héberekre és fénnyel árasztotta el az egész tábort.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése