Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 6. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%206&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%206&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ismertél valaha olyan embereket, akik különlegesen lelkinek tűntek? Ilyen emberek léteznek. Csak sem ők, sem te nem gondolhatjátok, hogy ez egy igazságtalan előnyt biztosít számukra a keresztény életben. Emlékezz arra, hogy a hajlam, legyen az jóra vagy rosszra, nem tesz senkit jobban vagy kevésbé elfogadhatóbbá Isten előtt. A nazireusi törvény szemlélteti ezt az elvet. Ha egy izraelita vágyat érzett arra, hogy sokkal mélyebben odaszánja magát Istennek, mint egy átlag ember, megtehette. De erre áldoznia kellett. A nazireusi fogadalom egy nyilvános fogadalom volt egy önmegtagadó életre.
Egy nazireusnak meg kellett tagadnia önmagától például az ivás örömének minden formáját. Kerülnie kellett a szőlő bárminemű fogyasztását, legyen az friss vagy száraz. A nazireusi fogadalom közösségileg is elkülönítette az embert. Nem vehetett részt vidám ebédeken és partikon. És ha egy közeli rokon, vagy épp az édesanyja meghalt, a nazireus nem közelíthetett hozzá. Nazireusnak lenni magányos életet jelentett.
Keménynek tűnik ez? Ma a hatóságok korlátozzák azok tevékenységét, akik elfogadhatatlan magatartást tanúsítanak. Börtönbe zárják őket, és nem engedik meg nekik, hogy részt vegyenek szeretteik temetésén. Ez kegyetlennek tűnik a hatóságok oldaláról, de ez az élet valósága azoknak, akik a törvényszegő életmódot választották. Tehát azok a korlátok, amilyeneket a Bibliában találunk, nem is olyan szokatlanok.
Azok tevékenységének korlátozása, akik nazireusi esküt tettek, mert egy mélyebb lelki tapasztalatra vágytak, nem kell hogy kegyetlennek tűnjön Isten részéről. Ha egy mélyebb lelki tapasztalatra vágyunk, nekünk is vigyáznunk kell arra, hogy mit eszünk és mit iszunk, és gondosan meg kell válogatnunk tevékenységeinket is, hogy ez a mélyebb tapasztalat megvalósuljon.
Mark Sheffield
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy kész legyen akár áldozatot is hozni azért, hogy mélyebb tapasztalatot szerezzen Veled, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezet
23. fejezet – EGYIPTOMI CSAPÁSOK (1. rész)
2 Mózes 5-10.
Az angyalok utasítására Áron is elindult, hogy találkozzék testvérével, akit olyan régen nem látott. A puszta magányában, a Hóreb közvetlen közelében találkoztak. Itt beszélgettek egymással. Mózes elmondta Áronnak "[...] az Úr mindama szavait, melyekkel őt elküldötte vala és mindazokat a jeleket, melyeket reá bízott vala" (2Móz 4:28). Innen együtt mentek Egyiptomba. Amikor eljutottak Gósen földjére, összehívták Izrael véneit. Áron elbeszélte mindazt, amit Isten Mózessel tett, ezután pedig Mózes bemutatta azokat a jeleket, amelyeket Isten adott neki. "És hitt a nép, és megértette, hogy meglátogatta az Úr Izráel fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajták magokat és leborulának" (2Móz 4:31).
Isten a király számára szóló üzenettel is megbízta Mózest. A két testvér a királyok Királya követeként lépett be a fáraó palotájába és az ő nevében szóltak a fáraóhoz: "Ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában" (2Móz 5:1) {PP 257.2}
A fáraó erre azt kérdezte tőlük: "Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat és nem is bocsátom el Izráelt" (2Móz 5:2).
Ők pedig így válaszoltak: "A héberek Istene megjelent nékünk; hadd mehessünk hát három napi útra a pusztába, hogy áldozhassunk az Úrnak, a mi Istenünknek, hogy meg ne verjen minket döghalállal vagy fegyverrel" (2Móz 5:3).
Róluk, és a nép között felkeltett érdeklődésről már hallott a király. Fellobbant haragja és így szólt hozzájuk: "Mózes és Áron! Miért vonjátok el a népet az ő munkáitól? Menjetek dolgotokra" (2Móz 5:4). A királyság már így is veszteséget szenvedett ezeknek az idegeneknek a beavatkozása miatt. Erre gondolva hozzátette: "Ímé a föld népe most sok, és ti elhagyatjátok velök az ő munkáikat" (2Móz 5:5).
A rabszolgaságban az izraeliták elfelejtették Isten törvényét és eltértek a törvény előírásaitól. A szombatot alig tisztelték. A felügyelők olyan erőszakosan követelték a munkát, hogy lehetetlenné tették a szombat megünneplését. Mózes azonban megmutatta népének, hogy szabadulásuk első feltétele az Isten iránti engedelmesség. A szombat megtartása érdekében tett erőfeszítések nem maradtak észrevétlenek elnyomóik részéről.
A király teljesen felháborodott és azzal gyanúsította az izraelitákat, hogy lázadás útján szándékoznak kitörni szolgálatából. Azt állította, hogy tétlenségük eredménye az elégedetlenség, ezért gondoskodott arról, hogy ne legyen semmi szabad idejük veszedelmes terveik készítésére. Olyan törvényt vezetett be, amellyel szorosabbá tette bilincseiket és megtörte független lelkületüket. Még azon a napon kiadott rendelet munkájukat keményebbé, és az elnyomást elviselhetetlenebbé tette. Az ország legközönségesebb építőanyaga a napszárította vályog volt. A legpompásabb épületek falait is ebből építették, azután kővel borították be. A vályog készítésével a rabszolgák sokasága foglalkozott. Az összevagdalt és odaszállított szalma agyaggal keverve tartotta össze a vályogot. Nagy mennyiségű szalmára volt szükségük a vályog készítéséhez. A király most elrendelte, hogy a rabszolgákat ne lássák el többé szalmával. A dolgozóknak maguknak kellett ezután a szalmát is előteremteniük, miközben ugyanannyi vályogot kellett elkészíteniük mint előzőleg.
Az egyiptomi munkavezetők héber felügyelőket jelöltek ki a munka ellenőrzésére. Felelősek voltak a rájuk bízottak munkájáért. Amikor a király szigorú rendelete életbe lépett, a nép szétszóródott az egész határban, hogy a tarlókon szalmát szedjen, de még így is lehetetlen volt elkészíteni a szokásos mennyiséget. Ezért a héber felügyelőket kegyetlenül megverték. (Lásd: Függelék 1.sz. megjegyzését.)
Ezek a felügyelők feltételezték, hogy elnyomásuk a munkavezetőktől származott és nem a királytól. Ezért panaszukkal a királyhoz fordultak. A fáraó gúnyosan fogadta őket: "Restek vagytok, restek, azért mondjátok: Menjünk el, áldozzunk az Úrnak" (2Móz 5:17). Visszarendelte őket munkájukhoz és kijelentette, hogy terheiket semmiképpen nem könnyítik meg. Visszatérésük közben találkoztak Mózessel és Áronnal és kiáltozni kezdtek rájuk: "Lásson meg titeket az Úr és ítéljen meg, kik rossz hírbe kevertetek minket a Fáraó előtt és az ő szolgái előtt, fegyvert adván azok kezébe, hogy megöljenek minket" (2Móz 5:21).
Amikor Mózes meghallotta a szemrehányásokat, igen elcsüggedt. A nép szenvedései nagyon megszaporodtak. Az egész országban a fiatalok és az öregek kétségbeesett kiáltása hallatszott, és az emberek egyöntetűen őt vádolták azért a megszigorításért, amely súlyosbította nehéz helyzetüket. Lelke keserűségében Isten elé járult kiáltva: "Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel! Miért küldél engem ide? Mert attól fogva, hogy bemenék a Fáraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel; megszabadítani pedig nem szabadítád meg a te népedet" (2Móz 5:22-23). Az Úr pedig így felelt néki: "Majd meglátod mit cselekszem a Fáraóval; mert hatalmas kéz miatt kell őket elbocsátani és hatalmas kéz miatt űzi el őket az ő földéről" (2Móz 6:1). Mózes - miután Isten ismét figyelmeztette őt a szövetségre, amelyet az atyákkal kötött, biztos volt abban, hogy az Úr beváltja ígéretét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése