Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 22 - PÉNTEK - Mózes negyedik könyve 11. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes negyedik könyve 11. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2011&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2011&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Miután Isten mindent megtett, hogy az izraeliták szükségleteiről gondoskodjon, ők mégis egy borzasztó panaszáradatot indítottak el. Tudjuk azt, hogy a tábor peremén élők közül egyesek magatartása rendkívül rossz volt, ezért Istennek közbe kellett lépni és elpusztítani azokat, akik a legjobban panaszkodtak.

Ez nem jelenti azt, hogy Isten túlérzékeny lenne. Lehet, hogy mi sokkal engedékenyebbek lennénk a panaszkodókkal szemben, de Isten ismerte a szívüket, és mi nem vagyunk igazságosabbak az Istennél. Láthatjuk, hogy ezek az emberek nemcsak panaszkodtak a körülményeikre, hanem vissza akartak menni Egyiptomba. Többre értékelték a hagymát, a fokhagymát és a halat, amivel Egyiptomban rendelkeztek, mint Isten csodálatos szabadító tettét. Mi nem értékeljük saját kívánságainkat jobban, mint megváltásunkat, ugye? Sajnos néha igen.

A valóságban Isten nagyon sok panaszunkat eltűri. 4Móz 11-ben maga Mózes is keserűen panaszkodik, majd kétségbe vonja Isten hatalmát, hogy tudna húsról gondoskodni, hogy kielégítse a hatalmas tömeg kívánságát. De Mózes magatartása „normális”. Emberek bármikor kerülnek csalódott állapotba. Isten meghallgatta őket, majd eldöntötte, hogy közbelép, megoldja Mózes problémáját, és megadja a népnek, amit akart. De annak, amit a nép akart, lett némi rossz következménye.

Mózes és a nép panaszkodása között azonban különbség volt, és ez bátorítást adhat számunkra. Néha Isten hűséges gyermekei már nem bírják tovább, és igazuk van. Isten nem mondja azt, hogy „ne légy olyan gyáva”, hanem elveszi a terhet. Ezért legyünk nagyon hálásak! 

Mark Sheffield

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne panaszkodjon és ne lázadjon a Te vezetésed ellen, hanem tudjon fenntartás nélkül bízni Benned, Jézus nevében, Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezet

23. fejezet – EGYIPTOMI CSAPÁSOK (6. rész)

Azok pedig, akik bűnös lelkiismeretüket azzal a gondolattal nyugtatják meg, hogy gonosz útjukat akkor hagyják el, amikor akarják és játszhatnak Isten kegyelmének meghívásaival, nagy veszélynek teszik ki magukat a saját vesztükre. Azt gondolják, hogy bár eddig minden befolyásukat a nagy lázadó oldalán vetették be, de majd a legnagyobb válság pillanatában, amikor veszedelem veszi őket körül, egyszerűen vezetőt cserélnek. Ezt azonban nem lehet ilyen könnyen megtenni. Tapasztalataik, neveltetésük, bűnös engedékenységgel teljes életük úgy formálta meg jellemüket, hogy nem tudják aztán felölteni magukra Krisztus képét. Ha nem fénylett volna semmi világosság ösvényükre, akkor egészen más lenne esetük. Akkor a kegyelem közbelépne és alkalmat adna nekik arra, hogy elfogadják ajánlatait, de miután a világosságot régóta visszautasítják és megvetik, ezért Isten megvonja azt tőlük.

Ezután az Úr jégesővel fenyegette meg a fáraót, s így figyelmeztette: "Most annakokáért küldj el, hajtasd be barmaidat és mindenedet, valamid a mezőn van; minden ember és barom, amely a mezőn találtatik és házba nem hajtatik, - jégeső szakad arra, és meghal" (2Móz 9:19). Az eső vagy a jégeső szokatlan esemény volt Egyiptomban. Olyan viharról pedig, amelyet megjövendőtek, eddig még sohasem tettek bizonyságot. A híradás nagyon gyorsan terjedt, és mindazok, akik hittek az Úr szavának, beterelték a szarvasmarhákat, miközben azok, akik megvetették a figyelmeztetést, a mezőn hagyták azokat. Így Isten irgalma még az ítélet közepette is megmutatkozott. Isten próbára tette a népet, és ez a próba megmutatta, hogy Isten hatalmának a kinyilatkoztatása hány embert vezetett Isten félelmére.

A vihar pedig megérkezett és kitört úgy, ahogy Isten azt előre megmondta, mennydörgés, jég és tűz vegyült össze "[...] amelyhez hasonló nem volt az egész Egyiptom földén, mióta nép lakja. És elveré a jégeső egész Egyiptom földén mindazt, ami a mezőn vala, embertől baromig; a mező minden füvét is elveré a jégeső és a mező minden fáját is egybe rontá" (2Móz 9:24-25). Rom és pusztaság jelezte a pusztító angyal ösvényét. Egyedül Gósen földjét kímélte meg Isten. Ezzel megmutatta az egyiptomiaknak, hogy az egész föld az élő Isten ellenőrzése alatt áll, és hogy még az elemek is engedelmeskednek szavának, és csak a neki való engedelmességben van biztonság.

Egész Egyiptom remegett az isteni ítélet szörnyű csapása alatt. A fáraó gyorsan elküldött a két testvérért és így kiáltott fel: "Vétkeztem ezúttal; az Úr az igaz; én pedig és az én népem gonoszok vagyunk. Imádkozzatok az Úrhoz, hogy legyen elég a mennydörgés és jégeső, és akkor elbocsátlak titeket és nem maradtok tovább" (2Móz 9:27-28). Mózes pedig ezt válaszolta: "Mihelyt kimegyek a városból, felemelem kezeimet az Úrhoz; megszűnnek a mennydörgések és nem lesz többé jégeső, hogy megtudd, hogy az Úré a föld. De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentől" (2Móz 9:29-30).

Mózes jól tudta, hogy a küzdelemnek még nincs vége. A fáraó beismerései és ígéretei nem a szívében végbemenő változás gyümölcsei voltak, hanem a rémület és a gyötrelem váltotta ki azokat. Mózes mindazáltal megígérte, hogy teljesíti kérését, mert nem akarta, hogy alkalma és oka legyen további makacsságra. Mózes ezután kiment a városból, mitsem törődve a dühöngő viharral. A fáraó, és akik körülötte voltak, tanúi lehettek annak, hogy Jahve hatalma megőrzi az övéit. A városon kívül Mózes "[...] felemelé kezeit az Úrhoz, és megszűnének a mennydörgések s a jégeső és eső sem ömlik vala a földre" (2Móz 9:33). A király azonban, amint szíve félelme elmúlt, azonnal visszatért ellenséges magatartásához.

Az Úr azután így szólt Mózeshez: "Menj be a Fáraóhoz, mert én keményítettem meg az ő szívét és az ő szolgáinak szívét, azért hogy ezeket az én jeleimet megtegyem közöttök. És azért, hogy elbeszéljed azt a te fiadnak és fiad fiának hallatára, amit Egyiptomban cselekedtem, és jeleimet, amelyeket rajtok tettem, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr" (2Móz 10:1-2). Az Úr kinyilatkoztatta hatalmát, hogy megerősítse Izrael hitét az ő Istenében, mint egyedüli igaz és élő Istenben. Isten félreérthetetlen bizonyítékát akarta adni annak, hogy az összes népek és nemzetek megtudják: a héberek, akiket ők megvetettek és elnyomtak, a menny Istenének a védelme alatt állnak.

Mózes figyelmeztette az uralkodót, hogyha továbbra is makacs marad, akkor sáskák lepik el és fedik be a föld színét, és felfalnak minden zöld növényt, ami még megmaradt. A sáskák megtöltik a házakat és még magát a palotát is. Olyan csapás lesz az, - mondta - "[...] amit nem láttak a te atyáid, sem a te atyáid atyjai, amióta e földön vannak mind e mai napig" (2Móz 10:6).

A fáraó tanácsosai megdöbbenten álltak. A nemzet nagy veszteséget szenvedett el a szarvasmarhák elpusztulásával. Sok embert a jégeső ölt meg. Az erdők fái letörtek és kidőltek. A gabonaföldek termése megsemmisült. Egyiptom gyorsan elvesztette mindazt, amit a héberek munkájából szerzett. Az egész országot az éhínség fenyegette. A fejedelmek és a tanácsosok ott tolongtak a király körül és haragosan azt kérdezték: "Meddig lesz még ez mi nékünk romlásunkra? Bocsásd el azokat az embereket, hogy szolgáljanak az Úrnak az ő Istenöknek. Még sem veszed-é eszedbe, hogy elvész Egyiptom?" (2Móz 10:7).