Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 7. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%207&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%207&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Az Egyesült Államok történelmének korai szakaszában a protestánsok egyszerű, díszítésmentes imaházakat építettek. Falusi templomaikat az „Úr csűrjeinek” nevezték. Ez válasz volt arra a gyakorlatra, hogy az óhazában óriási összegekért építettek lenyűgöző katedrálisokat. Ezzel hangsúlyozni akarták azt, hogy az igazi istentisztelet fókusza Isten kimondott szava, nem pedig az óriási épület.
Az Isten által elrendelt imádati rendszer kiegyensúlyozott volt abból a szempontból is, hogy nem volt sem túlzottan egyszerű, sem hivalkodó. Az áldozati rendszert is úgy tervezte meg a jó Isten, hogy az semmiképp ne haladja meg az emberek egyéni adakozási lehetőségeit. Mózes negyedik könyvének 7. fejezetében az ajándékok két csoportjáról olvashatunk. Az első csoportban a lévitáknak szánt ajándékok szerepeltek, akiknek az volt a feladata, hogy szállítsák a szent sátort annak minden felszerelésével együtt. Ezeket az ajándékokat Izrael vezetői adták, és a nép figyelte, amint átadják a lévitáknak a hat szekeret és tizenkét ökröt az Úr szolgálatára.
Az ajándékok második részét egy tizenkét napból álló időszakban szolgáltatták be, minden nap ugyanazt a mennyiséget: egy tálat, egy medencét, egy csészét, egy borjút, két ökröt, és így tovább. Az emberek szívét bizonyára nagyon mélyen érintette, amint végignézték mindezt – felnőttek és gyermekek egyaránt. Az adakozás vonzó lett számukra, és közben senki sem félt attól, hogy anyagi helyzete miatt szégyellnie kell magát Isten előtt.
Az Úr valóban az Ő igazságuk volt, miként a miénk is!
Mark Sheffield
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy adományát örömmel, hálával és tiszta szívvel tudja adni Neked, aki megáldod, oltalmazod és szereted őt, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezet
23. fejezet – EGYIPTOMI CSAPÁSOK (2. rész)
Az egyiptomi rabszolgaság évei alatt az izraeliták között mindig voltak néhányan, akik hűek maradtak Jahve tiszteletéhez. Ezeknek az embereknek nagy fájdalmat okozott, amikor látták, hogy gyermekeik naponta tanúi a pogányok utálatosságainak, sőt meg is hajolnak a hamis istenek előtt. Gyötrelmükben az Úrhoz kiáltottak, hogy szabadítsa meg őket az egyiptomiak igájától, és így megszabaduljanak a bálványimádás bomlasztó befolyásától. Nem rejtették el hitüket, hanem kijelentették az egyiptomiaknak, hogy imádatuk tárgya az ég és a föld Teremtője, az egyedüli igaz és élő Isten. Újra és újra felsorolták Isten létezésének és hatalmának bizonyítékait, a teremtés kezdetétől kezdve Jákób napjáig. Az egyiptomiaknak így alkalmuk volt megismerni a héberek vallását, de rangjukon alulinak tekintették, hogy rabszolgáiktól tanuljanak. Jutalmak ígéretével próbálták elcsábítani Isten tisztelőit és imádóit. Amikor ez nem sikerült, fenyegetésekkel és kegyetlenkedésekkel akarták megvalósítani szándékukat.
Izrael vénei az atyáknak tett isteni ígéretek és József halála előtti, a szabadulásról szóló szavainak ismételgetésével próbálták fenntartani testvéreik hanyatló hitét. Néhányan odafigyeltek a vének szavaira és hittek. Mások az őket körülvevő körülményekre tekintettek és minden reményüket elvesztették. Az egyiptomiak, amikor hallották, hogy milyen hírek és remények keringenek héber rabszolgáik körében, kinevették várakozásukat és gúnyolódva tagadták Istenük hatalmát. Rámutattak helyzetükre, hogy rabszolganéppé lettek, és kötekedve ezt mondták nekik: "Ha a ti Istenetek igazságos és irgalmas, ha olyan hatalmas és felette áll Egyiptom isteneinek, miért nem tesz szabad néppé benneteket?" Saját helyzetükre hívták fel az izraeliták figyelmét. Bár ők olyan istenségeket imádnak, akiket az izraeliták hamis isteneknek neveznek, ők mégis gazdag és erős nép. Kijelentették, hogy isteneik jóléttel áldották meg őket, az izraelitákat pedig szolgákként ajándékozták nekik. Kérkedtek erejükkel, hogy az Úrnak szolgálókat joguk van elnyomni és elpusztítani. Maga a fáraó is azzal dicsekedett, hogy a héberek Istene nem tudja kiszabadítani őket az ő kezéből.
Az ilyen és ezekhez hasonló beszédek az izraeliták közül sokak szívéből kiöltek minden reménységet. Úgy tűnt előttük, csakugyan úgy van, ahogy az egyiptomiak mondják. Igaz volt, hogy rabszolgák voltak és el kellett tűrniük a kegyetlen bánásmódot, hogy elnyomóik azt tesznek velük, amit akarnak. Gyermekeiket üldözték és megölték. Saját életük is veszélyben volt, ők azonban mégis az egek Urát tisztelték és imádták. Ha Jahve valóban minden istenek felett való Isten, akkor biztosan nem hagyja őket, hogy a bálványimádók rabszolgái maradjanak. Azok azonban, akik hűsegesek maradtak Istenhez, megértették, hogy mindez csak azért van így, mert Izrael elpártolt Istentől. Mindig hajlamosak voltak az idegen népekkel való házasságra és így a bálványimádásra. Hitték, hogy emiatt engedte meg Isten rabszolgaságukat, de testvéreiket biztosították arról, hogy az Úr nemsokára széttöri elnyomóik igáját.
A héberek azt várták, hogy minden különösebb megpróbáltatás vagy szenvedés és nehézség nélkül szabaduljanak meg. Az izraeliták azonban még nem voltak készek a szabadulásra. Istenbe vetett hitük fogyatékos volt. Nem voltak hajlandók türelmesen elviselni szenvedéseiket, várni Istenre. Sokan hajlandók voltak inkább a rabszolgaságra, mintsem szembenézzenek az Egyiptomból való kimenetellel és egy számukra idegen országba való költözés nehézségeivel. Néhányuk szokásai annyira beleolvadtak az egyiptomi szokásokba, hogy szívesebben maradtak volna ott. Ezért az Úr nem szabadította meg őket, amikor hatalmát és erejét először tette nyilvánvalóvá a fáraó előtt. Isten úgy irányította az eseményeket, hogy az egyiptomi király teljesen kifejthesse zsarnoki lelkületét, és így még tökéletesebben jelenthesse ki magát népének. Amikor népe látja majd igazságát, hatalmát és szeretetét, akkor úgy dönt, elhagyja Egyiptomot és az ő szolgálatára szenteli magát. Mózes feladata sokkal könnyebb lett volna, ha az izraeliták közül sokan nem lettek volna annyira megtévesztve, hogy Egyiptomot sem voltak hajlandók elhagyni.
Az Úr azt parancsolta Mózesnek, hogy menjen el újra a néphez és ismét adja tudtukra kiszabadításuk ígéretét, az isteni kegyelem újabb biztosítékával. Mózes úgy cselekedett, ahogy Isten parancsolta neki, de nem hallgattak rá. A Szentírás így jegyezte fel: "[...] de nem hallgatának Mózesre, a kislelkűség és a kemény szolgálat miatt" (2Móz 6:9). Ezután ismét üzenetet kapott Mózes: "Eredj be, szólj a Fáraónak, Egyiptom királyának, hogy bocsássa el Izráel fiait az ő földéről" (2Móz 6:11). Mózes csüggedten ezt felelte az Úrnak: "Ímé Izráel fiai nem hallgatnak reám, hogy hallgatna hát reám a Fáraó, holott én nehéz ajkú vagyok?" Isten ekkor azt mondta neki, hogy vegye maga mellé Áront és így menjen a fáraó elé, és ismét követelje tőle, "[...] hogy hozzák ki az Izráel fiait Egyiptom földéről" (2Móz 6:12-13).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése