Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 14. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2014&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2014&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Izrael népe a tíz kémnek hitt, így hitetlenségükkel sátán befolyása alá helyezték magukat. Az egész közösség fellázadt, amit zendülés követett. Mintha elvesztették volna ép elméjüket, és nemcsak Mózest, hanem Istent is megvádolták azzal, hogy egy olyan hazát ígért nekik, ami nem lehet az övék.
Amikor Józsué és Káleb megpróbáltak érvelni, meg akarták kövezni őket. Csak Isten jelenlétének a dicsősége akadályozta meg őket ebben. Mózes közbenjárt, és Isten megígérte, hogy megkíméli a népet az azonnali pusztulástól, de büntetésük 40 évig fog tartani a sivatagban, éppúgy, ahogy a kémek 40 napot vándoroltak az országban.
Ez nem volt kemény és önkényes büntetés. Hitetlenségük és gyávaságuk miatt Isten nem tudta megmutatni az Ő hatalmát, hogy legyőzze ellenségeiket. Ezért, az Ő kegyelmében arra kérte őket, hogy egyedüli biztonságos megoldásként forduljanak vissza a Vörös-tenger irányába.
A tíz kém csapástól sújtva meghalt a nép előtt, és bennük mindannyian saját ítéletüket látták. Haragjuk szomorúsággá változott, de nem háládatlanságuk és engedetlenségük, hanem a borzasztó következmények miatt szomorkodtak. Bánatuk nem bűnbánat volt, ezért nem tudta megfordítani az ítéletet. Amikor Isten azt parancsolta, hogy forduljanak a sivatag irányába, megpróbálta látszólagos engedelmességüket, ami nem bizonyult valódinak. Nem akartak visszafordulni. Mózes, Józsué és Káleb szintén keserű csalódottságot éreztek, de zúgolódás nélkül elfogadták Isten döntését. Ám azoknak, akik olyan könnyen panaszkodtak, Isten adott alkalmat, hogy panaszkodhassanak. Amit visszautasítottak, amikor Isten kérte őket, most magukra vállalták azért, hogy kiérdemeljék Isten tetszését. „Ímé készek vagyunk elmenni a helyre, amelyről szólott az Úr, mert vétkeztünk” (40. vers). Isten soha nem parancsolta meg nekik, hogy harcoljanak. Nem az volt a célja, hogy a földet háborúval nyerjék meg. Erre bizonyíték Jerikó bevétele 40 évvel később.
Felmentek Mózes és a frigyláda nélkül, és vereséget szenvedtek. Engedelmességre kényszerülve „sírtak az Úr előtt” de „az Úr nem hallgatta meg őket.”
Izrael ellenségei, akik remegve várták érkezésüket, most felbátorodtak, hogy ellenük forduljanak. Minden csodálatos történetet, amit eddig hallottak arról, hogy Isten mit tett Izraelért, most hamisnak minősítettek. Izrael számára semmi más lehetőség nem maradt, csak az, hogy visszamenjenek a sivatagba annak tudatában, hogy ez lesz a temetője az egész nemzedéknek.
Nancy Costa
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy megfelelően tudjon viszonyulni ahhoz, ahogy Te kijavított elrontott élethelyzeteit, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23-24. fejezet
23. fejezet – A PÁSKHA ÜNNEPE (2. rész)
A páskának egyrészt emlékeztető, másrészt előremutató jelképes ünnepnek kellett lennie. Nemcsak az Egyiptomból való szabadulásra kellett emlékeztetnie, hanem arra a nagy szabadításra is előre kellett mutatnia, amelyet Krisztus visz majd véghez azzal, hogy kiszabadítja népét a bűn kötelékeiből. Az áldozati bárány ábrázolja "Isten Bárányát", akiben van a mi üdvösségünk egyedüli reménysége. Az apostol mondja: "[...] a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk" (1Kor 5:7). Az nem volt elegendő, hogy a páska bárányt levágják, a vérét még az ajtófélfára is fel kellett hinteniük. Éppen így Krisztus vérének érdemeit el kell fogadnia az embernek. Nem elég hinnünk, hogy Jézus Krisztus meghalt az egész világért, hanem azt is hinnünk kell, hogy személy szerint érettünk is meghalt. Az engesztelő áldozatot úgy kell elfogadnunk, mint amelyet Krisztus személyesen érettünk hozott.
Az izsóp, amit a vér hintésére használtak, a megtisztítás jelképe volt. Ilyen értelemben alkalmazták a leprások megtisztításánál és azoknál, akik megfertőztették magukat a halottak megérintésével. A zsoltáríró imájából is kitűnik az izsóp jelentősége: "Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál" (Zsolt 51:9). {PP 277.2}
A bárányt egészben kellett elkészíteni. Egy csontját sem volt szabad eltörni. Eképpen "Isten Báránya" - aki értünk halt meg - egyetlen csontjának sem volt szabad megtöretnie. "[...] Az ő csontja meg ne törettessék" (Jn 19:36). Így jelképezte Krisztus áldozatának tökéletes voltát.
A bárány húsát meg kellett enni. Nekünk sem elegendő, ha csak bűneink bocsánatáért hiszünk Krisztusban. Hittel állandóan Krisztustól kell kapnunk a táplálékot és lelki erőt. Krisztus azt mondta: "Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon" (Jn 6:53-54). Hogy hallgatóinak megmagyarázza e kijelentésének értelmét, ezt fűzte hozzá: "[...] a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:63). Az Úr Jézus elfogadta Atyja törvényét, életében megvalósította annak alapelveit és kinyilatkoztatta szellemét, valamint megmutatta jótékony erejét az emberi szívben. János azt mondja: "Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14). Krisztus követőinek részeseknek kell lenniük az ő tapasztalatában. El kell fogadniuk Isten szavát úgy, hogy ez legyen indítéka tettünknek. Minden cselekedetüknek Krisztus erejével el kell változnia az ő hasonlatosságára, és vissza kell tükröznie az ő jellemvonásait. Enniük kell Krisztus testét és inniuk Krisztus vérét, különben nincs bennük élet. Krisztus lelkületének és munkájának kell megnyilatkoznia a tanítványok lelkületében és munkájában.
A bárányt keserű füvekkel kellett enniük, ami Egyiptomban elszenvedett fogságuk keserűségére mutatott rá. Éppen így, amikor Krisztus testével táplálkozunk, akkor ezt mi is csak töredelmes szívvel tehetjük meg bűneink miatt. A kovásztalan kenyér használatának is megvolt a maga jelentősége. A páska-törvény kifejezetten hangsúlyozta azt az utasítást, amit a zsidók szigorúan be is tartottak gyakorlatukban, hogy az ünnep ideje alatt egy csipetnyi kovász se legyen található a házukban. Hasonló módon a bűn kovászát nekünk is el kell távolítani magunkból, ha meg akarjuk kapni az életünket és a táplálékunkat Krisztustól. Pál így ír erről a korinthusi gyülekezetnek: "Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában" (1Kor 5:7-8).
A rabszolgáknak szabadságuk elnyerése előtt meg kellett mutatniuk a nagy szabadításban való hitüket, amely már majdnem eljött. A vér jelével kellett ellátniuk házaikat, el kellett különíteniük magukat, családjaikat és hozzátartozóikat az egyiptomiaktól és saját lakásaikban kellett összegyülekezniük. Ha az izraeliták a nekik adott utasítások valamelyikének nem engedelmeskedtek volna; ha gyermekeiket nem különítik el az egyiptomiaktól; ha levágták volna a bárányt, de elmulasztották volna az ajtófélfákat meghinteni a bárány vérével, vagy ha valaki kiment volna a házból, akkor nem lettek volna biztonságban. Őszintén hihették, hogy mindent megtettek, amit kellett, de ez a hiedelmük nem mentette volna meg őket. Mindazok, akik elmulasztották az Úr utasításait végrehajtani, elvesztették volna elsőszülöttjüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése