Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes harmadik könyve 25. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%2025&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%2025&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Istennek volt egy pénzügyi terve, hogy emlékeztesse népét: Ő az Istenük, aki gondot visel róluk. A szombatévben, minden hetedik esztendőben, a föld pihent, semmit sem vetettek vagy ültettek bele, nem volt aratás. Ha valami magától termett benne, azt bárki használhatta, gazdag vagy szegény, még az idegenek is.
Ha valakinek tartozása volt és el kellett adni magát annak, akinek tartozott, a családtagjai vagy barátai kiválthatták (még nem izraelita tulajdonostól is), de a hetedik szombatév után vette kezdetét az ötvenedik, jubileumi esztendő, a kürtzengés esztendeje, amikor minden rabszolgát szabadon kellett engedni. Nem volt vetés és aratás, és a kölcsönnel megterhelt, vagy tartozás miatt gazdát cserélt földek visszakerültek eredeti tulajdonosuk birtokába.
Egyetlen pénzügyi rendszer sem fogható ahhoz a rendszerhez, amit Isten adott Izraelnek. A gazdaság működésének alapja elsődlegesen a földterület, a javak és a termelés volt, nem pedig a pénz. Isten nyomatékosan megtiltotta, hogy a szegényeknek kamatot számoljanak fel. A rabszolgákkal úgy bántak, mint alkalmazottakkal, nem mint rabszolgákkal. A földek adás-vételénél évi 2%-os értékcsökkenést számoltak a jubileumi év miatt, ugyanakkor a megtermelt áruk értéke növekedett. A népesség növekedése erősítette a gazdaságot, és Isten rendszere megóvott az elszegényedéstől és a túlzott meggazdagodástól. A föld, az emberek és az állatok is élvezték a szombatév áldásait. Isten terve mindig a legjobb.
Isten ma is elvárja, hogy kedvességet és együttérzést tanúsítsunk a szegények iránt, és segítsük őket a szükség idején.
Dean Davis
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy meglássa Benned a gondoskodó, szerető, odafigyelő Istent, akinek gondja van az elszegényedett és bajba jutott embereken, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 20. fejezet
20. fejezet – JÓZSEF ÉS TESTVÉREI (7. rész)
Az ihletett könyv pontosan feljegyzi a jó emberek hibáit is, azokét, akiket Isten kegye kitüntetett. Valójában ezeket a hibákat a Biblia teljesebben tárja elénk, mint az erényeket. Ez csodálat tárgya sokak számára, a hitetleneknek pedig ez szolgáltat okot a Biblia kigúnyolására. A Szentírás igazságának azonban éppen ez a legerősebb bizonyítéka, mivel a tényeket nem vonja be szép mázzal és a bűnök igazi jellegét nem kendőzi el. Az emberek annyira telve vannak előítéletekkel, hogy képtelen az emberi történelem eseményeit részrehajlás nélkül megörökíteni. Ha a Bibliát nem ihletett személyek írták volna, kétségtelenül kedvezőbb színben tüntették volna fel a tiszteletben részesített emberek jellemét. Így azonban az ihletett írók tapasztalatainak hű feljegyzése van a kezünkben.
Azokat az embereket, akik Istentől nagy kegyelmet és felelősséget kaptak, néha-néha bizony legyőzött a kísértés és bűnt követtek el, éppen úgy, ahogy ma mi is küzdünk, ingadozunk és gyakran bűnbe esünk. Ezeknek az embereknek az élete, minden tévedésükkel, balgaságukkal együtt figyelmeztetésül tárul elénk. Ha hibátlan embereket ábrázolnának, akkor bűnös természetünkkel kétségbeeshetnénk, amikor saját hibáinkra és fogyatékosságainkra gondolunk. Ha azonban azt látjuk, hogy e hősök a miénkhez hasonló próbákban küzdöttek, és hozzánk hasonlóan elbuktak a kísértések között, de mégis Isten kegyelme által győzedelmeskedtek, akkor mi is bátrak leszünk az igazságért való küzdelmünkben. Vereséget szenvedtek, de ismét felálltak és Isten megáldotta őket. Épp így mi is győztesek lehetünk Jézus erejével. Az életükről szóló pontos feljegyzések figyelmeztetések számunkra. Azt mutatják, hogy Isten semmiképpen nem mentegeti a bűnöst. Isten a legkegyeltebb szolgáiban is látja a bűnt, és még szigorúbban, keményebben bánik velük mint azokkal, akiknek kevesebb a világosságuk és a felelősségük.
Jákób temetése után József testvéreinek szívét ismét félelem töltötte el. József irántuk mutatott minden kedvessége ellenére bizalmatlanok voltak. Azt gondolták, József talán csak atyja iránti szeretetből halasztotta el büntetésüket. Személyesen nem is mertek előtte megjelenni, hanem csak üzenetet küldtek neki: "[...] A te atyád megparancsolta nékünk az ő holta előtt, mondván: Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bűnöket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, akik a te atyád Istenét szolgálják" (1Móz 50:16-17). Az üzenet könnyekre fakasztotta Józsefet, és ez felbátorította testvéreit, hogy elmenjenek hozzá és leboruljanak előtte e szavakkal: "[...] Ímé mi a te szolgáid vagyunk" (1Móz 50:18). József testvérei iránt érzett szeretete mély és önzetlen volt, fájt neki, hogy olyannak tekintették őt, mint aki a bosszúállás lelkületét dédelgeti magában. "Ne féljetek" - mondotta nékik - "avagy Isten gyanánt vagyok-é én? Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy cselekedjék úgy amint ma, hogy sok nép életét megtartsa. Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket" (1Móz 50:19-21).
József élete Krisztus életét ábrázolja. Az irigység indította József testvéreit arra, hogy rabszolgaként adják el őt. Azt remélték, ezzel megakadályozzák, hogy nagyobb legyen náluk. Amikor eladták őt Egyiptomba, akkor abban a hitben ringatták magukat, hogy nem zavarják őket többé József álmai, és azok teljesülésének még a lehetőségét is megakadályozták. De Isten őrködött az események felett. Éppen elősegítették azt, amit meg akartak akadályozni. Éppen így a zsidó papok és vének is féltékenyek voltak Krisztusra. Attól féltek, hogy a Messiás elvonja az emberek figyelmét róluk. Megölték, hogy ne lehessen Király, és nem gondolták, hogy ezzel éppen királyságát segítették elő.
József egyiptomi rabszolgasága által lett a megmentője, szabadítója atyja családjának. Ez a tény azonban semmivel sem teszi kisebbé testvérei vétkét. Éppen így Krisztust ellenségei által történt keresztre feszítése tette az emberiség Megváltójává, az elesett emberi nemzetség Szabadítójává és az egész világ Urává. Gyilkosainak bűne azonban éppen olyan szörnyű és megvetendő marad, mintha Isten gondviselő keze nem fordította volna Krisztus dicsőségére és az emberiség javára az eseményeket.
Amiként Józsefet a saját testvérei adták el a pogányoknak; éppen úgy Krisztust is saját tanítványainak egyike adta el legelkeseredettebb ellenségeinek. Józsefet hamisan vádolták meg, és erényei miatt vetették börtönbe; éppen úgy Krisztust is igazságossága miatt vetették meg, mert önmegtagadó élete feddés volt a bűnösök számára. Bár semmi bűnt nem találtak benne, mégis a hamis tanuk bizonyságtétele alapján elítélték. József türelme és szelídsége a vele szemben elkövetett igazságtalanság és zsarnokság idején; a megbocsátásra és a jótékonyságra való készsége igazságtalanul viselkedő testvéreivel szemben szintén jelképe az Üdvözítő magatartásának, aki panasz nélkül hordozta el a gonosz emberek rosszindulatú cselekedeteit, s nemcsak gyilkosainak bocsátott meg, hanem mindazoknak megbocsát ma is, akik bűneiket megvallva eljönnek hozzá és nála keresnek bocsánatot.
József ötvennégy évvel élte túl atyját. Megérte azt, hogy meglássa: "[...] Efraimtól harmad ízen való fiait; Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei" (1Móz 50:23). Tanúja lett népe szaporodásának, boldogulásának, és egész életében rendületlenül hitt abban, hogy Isten - ígérete szerint - visszaviszi Izraelt az ígéret földjére.
József - amikor látta, hogy élete vége már közel van - rokonait összehívta, és maga köré gyűjtötte. Bármilyen nagy tiszteletben részesítették is őt a fáraók földjén, Egyiptomban számára mégis csak a száműzetés helye. Az volt utolsó cselekedete, hogy bizonyságot tett Izraellel való sorsközösségéről. Ezek voltak utolsó szavai: "[...] Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak" (1Móz 50:24). Azután ünnepélyesen megeskette Izrael gyermekeit, hogy csontjait magukkal vigyék majd Kánaán földjére. "És meghala József száztíz esztendős korában, és bebalzsamozák, és koporsóba tevék Egyiptomban" (1Móz 50:25-26). Az évszázadok során - a nehéz rabszolgaság alatt - amely ezt az időt követte, ez a koporsó mindig József utolsó szavaira emlékeztette Izrael gyermekeit, és arról tett előttük bizonyságot, hogy csak ideiglenesen tartózkodnak Egyiptomban. Arra figyelmeztette őket, hogy reményüket mindig az ígéret földje felé irányítsák, mert szabadulásuk ideje biztosan eljön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése