Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 1. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%201&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%201&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Gyakran tűnődsz azon, hogy Isten valóban végig tudja-e vinni a megváltás tervét? Isten egyháza gyakran gyenge, és néha a megpróbáltatások túlontúl nehéznek tűnnek. Mózes negyedik könyve (a Számok könyve) a legtöbbek szerint csupán unalmas felsorolások és rendszabályok gyűjteménye, valójában azonban nagyon érdekes történetek sora, amelyek ékesen bizonyítják Isten csodálatos képességeit.
Gondolj csak egy pillanatra a körülményekre. Izrael gyermekei alig több, mint egy éve szabadultak fel az egyiptomi rabszolgaság alól. Amint Mózes Isten határozott utasításai szerint végezte a munkáját, egyik legfontosabb feladata az volt, hogy egy olyan istentiszteleti rendszert vezessen be, amelyik előrevetíti a vég felé vezető szent eseménysor képeit egészen a bűn eltörléséig.
Amint az izraeliták a sátorszolgálaton keresztül felismerték az Urat és szent jellemét, és meglátták, hogy Ő ismeri kezdettől fogva a véget, az Úr nekilátott, hogy egy verhetetlen sereggé kovácsolja Izraelt. Mózes második lépése az volt, ahogyan azt a Számok könyve (Mózes negyedik könyve)) is megjegyzi, hogy számba vegye a fegyverforgató férfiakat.
Miután gondosan megvizsgálta a kérdést és megszámolta a harcra képes embereket, a végeredmény egészen pontosan 603 550 katona volt. Vajon túl kicsi volt ez a szám, vagy éppen túl nagy? Vagy egyik sem? Ennyi harcos volt fellelhető a nép között, és Isten ezzel a létszámmal kész volt harcba menni.
Mark Sheffield
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy felismerje szent jellemedet, hogy az ő életén is tudj dolgozni, hogy verhetetlenné tedd Sátán támadásaival szemben, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet
22. fejezet – MÓZES (3. rész)
Izrael véneivel angyalok közölték, hogy szabadulásuk ideje elközeledett, és hogy Mózes az az ember, akire Isten rábízta ennek a feladatnak az elvégzését. Mózessel is angyalok közölték, hogy Jahve őt választotta ki népe megszabadítására. Mózes, mivel feltételezte, hogy népének fegyveres erővel kell majd kivívnia szabadságát, és így várhatóan neki kell majd a héberek hadseregét az egyiptomiak ellen vezetnie, elfojtotta nevelő anyjához és a fáraóhoz fűződő érzelmeit, nehogy ezek majd megakadályozzák Isten akaratának teljesítésében.
Az egyiptomi törvények szerint mindazoknak, akik elfoglalták a fáraók trónját, a papi rendnek is tagjaivá kellett lenniük. Ez azt jelentette, hogy Mózest is - a trón nyilvánvaló örökösét - be kellett avatni a nemzet és az államvallás titkaiba. Beavatása feladatával a papokat bízták meg. Mózest azonban - ámbár lelkes tanítvány volt - semmiképpen sem tudták rávenni arra, hogy részt vegyen a bálványistenek imádásában és szolgálatában. Megfenyegették a királyi korona elvesztésével és figyelmeztették, hogy a hercegnő is ki fogja tagadni, ha továbbra is állhatatosan ragaszkodik a héberek hitéhez. Mózes azonban továbbra is kitartott elhatározása mellett, hogy az egy Istenen, a menny és a föld Teremtőjén kívül senki és semmi mást nem imád és nem tisztel. Sőt vitatkozott és érvelt a papokkal. Rámutatott arra, hogy milyen babonás balgaságot követnek, amikor élettelen tárgyakat, bálványokat részesítenek tiszteletben. Senki sem tudta megcáfolni érveit, vagy megváltoztatni véleményét. Egy ideig eltűrték szilárd magatartását, határozottságát magas rangja miatt, és azért, mert a király és a nép bizalmát élvezte.
Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Faraó leánya fiának mondják. Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett (Zsid 11:24-26). Mózes alkalmas volt arra, hogy a föld nagyjai között kimagasló helyet foglaljon el, hogy a legdicsőbb ország királyi udvarában tündököljön, és megmutassa hatalma erejét. Nagy műveltségével kimagaslik minden idők nagy emberei közül. Páratlan történetíró, költő, filozófus, hadvezér és törvényadó volt. Mégis, amikor szinte az egész világ nyitva állt előtte, volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy visszautasítsa a gazdagság kecsegtető kilátásait, a nagyságot és a hírnevet "inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét" (Zsid 11:25).
Mózest tanították arra is, hogy Isten a végső jutalmat az ő alázatos és engedelmes szolgáinak megadja, és ezzel szemben minden világi előnyt jelentéktelennek minősített. A fáraó palotájának a nagyszerűségét és az uralkodó trónját ösztönzésként tárták Mózes elé. ő azonban tudta, hogy a királyi udvar bűnös örömei és élvezetei az embert elvonják Istentől. Mózes túltekintett a káprázatos palotán, a koronán, és tekintetét arra a nagy megtiszteltetésre, irányította, amellyel a Magasságos az ő szentjeit ajándékozza majd meg bűntől mentes országában. A hit szemével Mózes látta azt a hervadhatatlan, el nem pusztítható koronát, amelyet a menny Királya helyez a győztesek homlokára. Ez a hite indította arra, hogy forduljon el a föld uralkodóitól és csatlakozzék az alázatos, szegény és megvetett néphez. Isten választott népéhez, amely nép Istennek kíván inkább engedelmeskedni, mint a bűnnek szolgálni.
Mózes negyven éves koráig maradt a királyi udvarban. Ezalatt gondolatai gyakran fordultak népe nyomorult állapotára. Szolgaságukban gyakran meglátogatta testvéreit, és azzal a bizonyossággal bátorította őket, hogy Isten a szabadításukért munkálkodik. Gyakran gerjedt haragra, amikor azt látta, hogy egyiptomiak igazságtalanul bánnak népével és kegyetlenül elnyomják őket. Ilyenkor égett a vágytól, hogy megtorolja gonoszságukat. Egy nap, amikor éppen kint járt a mezőn, meglátta, hogy egy egyiptomi robotmester ütlegel egy héber férfit. Odaugrott és agyonütötte az egyiptomit. Az izraelita férfiún kívül nem volt senki tanúja ennek a tettnek, és Mózes azonnal eltemette az egyiptomi testét a homokba. Késznek mutatkozott arra, hogy megvédelmezze népe ügyét. Azt remélte, hogy hamarosan felkelnek szabadságuk visszaszerzése érdekében. "És azt gondolá, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg" (ApCsel 7:25). Még nem készültek fel, még nem értek meg a szabadságra. A következő nap Mózes azt látta, hogy két héber férfi veszekedik egymással. Nyilvánvaló volt, hogy melyikük a hibás. Mózes megdorgálta a vétkest, aki azonnal támadóan szólt a dorgálóra, kétségbe vonva, hogy joga lenne a közbeavatkozásra, és aljas módon a tegnapi bűnténnyel vádolta: "[...] Kicsoda tett téged főemberré és bíróvá mi rajtunk? Talán engem is meg akarsz ölni, mint megöléd az egyiptomit?" (2Móz 2:14).
Az egész ügy gyorsan ismertté lett az egyiptomiak előtt, s felnagyítva eljutott a fáraó fülébe is. Ezt a cselekményt igen nagy jelentőségű ügynek tüntették fel a fáraó előtt. Azt mondták neki, hogy Mózes a népét az egyiptomiak ellen szándékozik vezetni. Meg akarja dönteni a kormányt és maga akar a trónra ülni; és addig a királyság nincs biztonságban, amíg Mózes él. Az uralkodó azonnal úgy döntött, hogy Mózesnek meg kell halnia. Mózes tudomást szerzett erről, megszökött Egyiptomból és Arábia felé menekült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése