Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 10. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2010&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2010&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Mózes negyedik könyvének 10. fejezetében elkezdődik a nagy várakozásokkal megelőzött esemény: a több mint egymillió ember vándorlása az ígéret földjére. Isten egyik utolsó parancsa az esemény előtt a két ezüstharsona elkészítésére vonatkozik. A mai kommunikációs technológiánk egy kicsit érzéketlenné tesz minket a harsonaszó hatására. A harsonák óriási érzelmi löketet jelentenek, és a hadviselés szerves részei. Alig több mint száz évvel ezelőtt a hadseregek még a harsona szavára vonultak csatába. A katonai zenekarok pedig még ma is igen fontos szerepet játszanak harci szellem fenntartásában.
Most, hogy minden terv a helyére került és minden szív fellelkesült, a felhő elindul és Izrael gyermekei követik. Ez bizonyára az egész történelem egyik legnagyszerűbb látványa volt. Csak kevesen láttak ennyi embert egyszerre mozgásban. Isten ládája és az Ő személyes jelenléte mutatták az utat. Hogy is győzhetnék le Izraelt? Mózes szavai, ahogy a ládát nézi, bizalmáról árulkodnak, amelyet nem emberekbe vagy anyagi dolgokba vetett, hanem az Úrba. Ő az, aki megvívta a harcaikat.
A mi nézőpontunkból, annyi évszázaddal későbbről szemlélve, még a bukás gondolata is lehetetlennek tűnik. Sajnos azonban a vágyott siker nem következik be. E szörnyű történetet ismerhetjük meg a következőkben.
Mark Sheffield
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy bízzon benned és minden dolgát Veled kezdje és Veled is folytassa, így biztosítva van számára a győzelem, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezet
23. fejezet – EGYIPTOMI CSAPÁSOK (5. rész)
Isten ezt az utasítást adta Mózesnek: "Vegyétek tele markaitokat kemencehamuval, és szórja azt Mózes az ég felé a Fáraó szeme láttára" (2Móz 9:8). Ennek a cselekménynek mély jelentősége volt. Ezen események előtt négyszáz évvel Isten megmutatta Ábrahámnak népe jövendőbeli elnyomatását, mégpedig egy füstölgő kemence és egy égő fáklya jelképében. Isten ekkor azt is kijelentette, hogy ítéleteivel majd meglátogatja az elnyomókat, népét pedig nagy vagyonnal vezeti majd ki a fogságból. Egyiptomban Izrael hosszú ideig bánkódott, sínylődött a szenvedések tüzes kemencéjében. Mózesnek ez a cselekedete biztosíték volt számukra, hogy Isten tudatában van szövetségének, és hogy eljött az idő a megszabadításukra.
Amint a hamut az ég felé szórták, a hamu finom részecskéi szétszóródtak Egyiptom egész területén. Ott azonban, ahol lehullottak és megtapadtak a föld színén, "lőn az emberen és barmon hólyagosan fakadó fekély" (2Móz 9:10). A papok és a mágusok eddig bátorították a fáraót konokságában, most azonban - amikor az ítélet még őket is elérte - megváltoztatták véleményüket. Megveretve ettől az utálatos és fájdalmas betegségtől, az ő feldicsért hatalmuk hitványnak bizonyult. Képtelenek voltak többé az Izrael Istene elleni harcra. Egyiptom egész népének be kellett látnia a mágusokban, a varázslókban való bizakodás balgaságát, hiszen saját magukat sem tudták megoltalmazni.
De a fáraó szíve kemény maradt. Most az Úr üzenetet küldött neki, amelyben közölte vele: "[...] ezúttal minden csapásomat reá bocsátom a te szívedre, a te szolgáidra és a te népedre azért, hogy megtudd, hogy nincs én hozzám hasonló az egész földön [...] Ámde azért tartottalak fenn tégedet, hogy megmutassam néked az én hatalmamat" (2Móz 9:14.16). Nem azért, mintha Isten csak erre a célra teremtette volna, hanem azért, mert az ő gondviselése az eseményeket úgy irányította, hogy az Izrael szabadítására kijelölt időpontban épp neki kellett a trónon ülnie és uralkodnia Egyiptomban. Bár ez a konok zsarnok gonoszságával már eljátszotta Isten irgalmát, az Úr mégis megőrizte életét, hogy keményszívűsége által kinyilváníthassa csodáit Egyiptom földjén. Az eseményeket Isten gondviselése irányítja. Isten egy kegyelmesebb királyt is helyezhetett volna a trónra, aki nem merészelt volna szembeszegülni az isteni hatalom kinyilatkoztatásaival. Ebben az esetben azonban Isten szándékai nem valósulhattak volna meg. Isten megengedte, hogy népe az egyiptomiak kegyetlenségét tapasztalva helyes fogalmat alkosson a bálványimádás lealacsonyító befolyásáról. A fáraóval való eljárásában az Úr nyilvánvalóvá tette a bálványimádás iránt érzett gyűlöletét és azt az elhatározását is, hogy megbünteti a kegyetlenséget és az elnyomást.
Isten ezt jelentette ki a fáraóval kapcsolatban: "[...] én pedig megkeményítem az ő szívét, és nem bocsátja el a népet" (2Móz 4:21). Istennek nem kellett természetfölötti hatalmát felhasználnia a király szívének megkeményítéséhez. Isten a fáraónak isteni hatalmának legmegkapóbb bizonyítékát adta, de az uralkodó konokul visszautasította azt a lehetőséget, hogy gondosan odafigyeljen a világosságra. A végtelen Isten hatalmának bemutatását elvetette és még határozottabbá vált lázadásában. Lázadásának magva, amelyet elhintett, akkor hozta meg gyümölcsét, amikor megvetette Isten első csodáját. Amikor tovább merészelt menni a maga útján és konoksága folyton tovább tartott, szíve egyre jobban megkeményedett, míg elsőszülött fiának halott arcára nem nézett.
Isten szolgái útján szól az emberekhez, figyelmezteti, inti őket és megdorgálja bűneikért. Isten mindnyájunknak alkalmat ad arra, hogy kiigazítsuk tévedéseinket, mielőtt azok meghatároznák és rögzítenék jellemünket. Ha azonban nem engedjük meg, hogy Isten segítsen, ha nem akarunk megjavulni, akkor az isteni hatalom és erő nem lép közbe saját tevékenységünk ellensúlyozására. Könnyebbnek találjuk azt az utat, amelyet egyszer végigjártunk, és megkeményítjük szívünket a Szentlélek befolyásával szemben. A világosság további elvetése, az erőteljesebb befolyást is eredménytelenné és hatástalanná teszi.
Ha egyszer már engedtünk a kísértésnek, akkor még készségesebben megtesszük második alkalommal. Bűneink minden egyes megismétlése csökkenti erőnket, vakítja szemünket és tompítja meggyőződésünket. Türelmetlenségünk minden elvetett magja megtermi gyümölcsét. Isten nem tesz semmi csodát annak érdekében, hogy megakadályozza az aratást. "Amit vet az ember, azt aratándja is" (Gal 6:7). Ha hitetlen vakmerőséggel vagy balga közömbösséggel nyilvánítjuk ki magatartásunkat az isteni hatalommal szemben, akkor azt fogjuk learatni, amit vetettünk. Éppen így sokszor a keresztény emberek sokasága csak azért jelenik meg a templomban, hogy közömbös nyugalommal hallgassák meg azokat az isteni igazságokat, amelyek egyszer felkavarták lelküket. Mindazok, akik nemtörődömséget és az igazsággal szemben ellenállást vetnek, azt is aratják az aratás idején.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése