Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 4. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%204&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%204&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Hitetlen emberek – sőt még egyes keresztények is – egy követelőző Isten portréjaként látják az izraelita istentiszteleti rendszert. A bűnösnek lábujjhegyen kell Körülötte járnia, ha pedig nem így tesz, akkor halállal lakol. Mózes negyedik könyvének negyedik fejezete leírja, milyen különleges gondossággal bántak a léviták a szent dolgokkal, amelyekhez nem érhetett hozzá bárki, csak az, aki erre felhatalmazást kapott.
Egyes emberek számára az „istenfélelem” azt jelenti, hogy rettegnek Isten hatalmától, de a Szentírás világossá teszi azt, hogy Istennek a szent dolgokhoz való gondos viszonyulása sokkal többet jelent, mint isteni büntetést.
Ábrahám és Abimélek története segít ezt megértenünk. Ábrahám hazudik Abiméleknek Sárával kapcsolatosan, hiszen azt állítja, hogy Sára nem a felesége, hanem a húga, így Abimélek házához viszi őt, de Isten figyelmezteti a királyt, hogy ne érintse. A házassági kötelék szent, és Isten törvénye védelmezi azt, ami szent. Ölni annyit jelent, mint hozzányúlni az emberi lélekhez, amelynek örök értéke van. Kívánni annyit jelent, mint törvénytelen gondolattal hozzáérni ahhoz, ami a másé. A hazugság a bizalom kötelékének a megsértése.
Amikor egyének nem ismerik fel azt, hogy Isten és azok a dolgok, amelyek Őt jelképezik szentek, tulajdonképpen önmaguknak és másoknak ártanak. Nyissa meg Isten a mi szemünket, hogy meglássuk azt ami szent és éljünk az Ő törvényének oltalmában!
Mark Sheffield
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy megfelelően viszonyuljon a Te szentségedhez, ne legyen felelőtlen, ugyanakkor ne is féljen Tőled, hogy távolságot tartson, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet
22. fejezet – MÓZES (6. rész)
Ezután azt a parancsot kapta Mózes, hogy először Izrael véneit gyűjtse össze, mégpedig elsősorban azokat, akik közülük a legnemesebbek és legigazabbak, és akik régóta bánkódtak rabszolgaságuk bilincsei miatt. Ezeknek adja át Isten üzenetét és ígéretét: hogy megszabadítja őket. Azután ezekkel a vénekkel együtt jelenjék meg a fáraó előtt és ezt mondja néki:
[...] Az Úr, a héberek Istene megjelent nékünk; most azért hadd menjünk három napi útra a pusztába, hogy áldozzunk az Úrnak, a mi Istenünknek (2Móz 3:18).
Isten előre figyelmeztette Mózest, hogy a fáraó elutasítja kérésüket és nem engedi meg, hogy Izrael népe kimenjen a pusztába. De azért Isten szolgájának nem szabad elcsüggednie, mert éppen ezzel akarja megmutatni hatalmát az egyiptomiak és tulajdon népe előtt is: "Kinyújtom azért az én kezemet és megverem Egyiptomot mindenféle csudáimmal, melyeket véghez viszek benne; így azután elbocsát titeket" (2Móz 3:20).
Isten utasításokat is adott Mózesnek a kivonulásra való felkészülésre vonatkozólag, amelyeket végre kellett hajtania. Ezt mondta az Úr: "És kedvessé tészem e népet az Egyiptombeliek előtt, és lészen, hogy mikor kimentek, nem mentek üresen. Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat?" (2Móz 3:21-22). Az egyiptomiak meggazdagodtak annak a munkának az árán, amelyet igazságtalanul végeztettek az izraelitákkal. Amikor most indulóban voltak új otthonuk felé, jogosan igényelhették az egyiptomiaktól nehéz munkájuk jutalmát. Értékes dolgokat kellett kérniük egyiptomi szomszédaiktól, amelyeket könnyen lehetett vinni. Isten kedvessé tette őket az egyiptomiak előtt. Azok a hatalmas csodák, amelyeket Isten szabadulásuk érdekében tesz majd, annyira megfélemlítik az egyiptomiakat, hogy az izraelita rabszolgák minden kérését teljesíteni fogják.
Mózes azonban még mindig legyőzhetetlennek látszó nehézségeket látott maga előtt. Mivel tudta volna bizonyítani népének, hogy valóban az Isten küldte őt? "De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra" - mondta az Úrnak - "sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr" (2Móz 4:1). Isten ekkor érzékelhető jelt adott. Azt parancsolta Mózesnek, hogy a botját vesse a földre. Amikor Mózes ezt megtette, a bot kígyóvá változott "[...] és Mózes elfutamodék előle". Ezután azt parancsolta neki, hogy ragadja meg a kígyót, és amikor ezt megtette, akkor az bottá változott. Isten azután azt parancsolta, dugja kezét a keblébe. Mózes engedelmeskedett, és amikor "[...] kihúzá: ímé az ő keze poklos vala, olyan mint a hó" (2Móz 4:3-4.6). Isten parancsára ismét bedugta kezét keblébe, kihúzva azt onnan olyan volt mint a másik. Ezekkel a jelekkel az Úr arról biztosította Mózest, hogy mind saját népének, mind a fáraónak be kell látnia, hogy Egyiptom királyánál hatalmasabb valaki nyilatkozott meg közöttük.
Isten szolgáját azonban még mindig lenyűgözte az a gondolat, hogy valami különös és csodálatos munkának az elvégzése vár rá. Zavarában és félelmében mentségként most ékesszólásának hiányát hozta fel: "Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló sem tegnaptól, sem tegnapelőttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok" (2Móz 4:10). Mózes oly régen jött el Egyiptomból, hogy nyelvüket már nem ismerte és nem használta olyan jól, mint amikor közöttük volt.
Az Úr azonban így szólt hozzá: "Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?" A következő biztosítékot adta ehhez: "Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell" (2Móz 4:11-12). Mózes azonban még mindig azért könyörgött, hogy Isten válasszon és küldjön helyette alkalmasabb személyt. Ezek a mentségek Mózes alázatosságából és félénkségéből fakadtak; de miután az Úr megígérte, hogy eltávolít útjából minden nehézséget és megadja a sikert, minden további vonakodás bizalmatlanságról tanúskodott. Mózesnek ez a vonakodása azt mutatta, hogy: Isten nem tudja őt a megbízott nagy feladatra képesíteni, vagy Isten tévedett emberének megválasztásában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése