MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Új olvasmány a fejezet végén a Krisztus
példázatai 26-27. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 26. fejezet 154. nap
Barátok
a hamis mammonból
Krisztus
első eljövetelekor a világ már nagyon eltávolodott Istentől. Az embereket
jobban érdekelte a mulandó, mint az örökkévaló, és fontosabbnak tartották a
jelen dolgait, mint a jövőt. Az ábrándképeket valóságnak, a valóságot pedig
ábrándképeknek látták. Nem fogták fel hitben a láthatatlan világot. Sátán az
élet dolgait nagyon érdekesnek és vonzónak mutatta be, és kísértéseivel rabul
ejtette az embert.
Krisztus
azért jött, hogy ezt az értékrendet megváltoztassa. Meg akarta törni az
embereket elvakító és behálózó varázst. Tanításában igyekezett hidat verni a
menny és a föld követelményei között, hogy az emberek figyelmét a jelenből a
jövőbe irányítsa. Arra szólította őket, hogy a mulandó dolgok hajszolása
helyett készüljenek az örökkévalóságra.
"Vala
egy gazdag ember - mondta -, kinek vala egy sáfára; és az bevádoltaték nála,
hogy javait eltékozolja." A gazdag ember minden vagyonát e szolgájára bízta.
De a szolga nem volt becsületes, és ura rájött arra, hogy rendszeresen
meglopja. A gazdag ember elhatározta, hogy elbocsátja szolgáját, és maga elé
rendelte, hogy elszámoltassa. "Mit hallok felőled? - kérdezte. - Adj
számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár."
A
sáfárnak - tudva, hogy elbocsátják - három választása volt: dolgozik, koldul
vagy éhezik. És ezt mondta magában: "Mit míveljek, mivelhogy az én uram
elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem tudok; koldulni szégyenlek! Tudom mit
tegyek, hogy mikor a sáfárságtól megfosztatom, befogadjanak engem házaikba. És
magához hívatván az ő urának minden egyes adósát, monda az elsőnek: Mennyivel
tartozol az én uramnak? Az pedig monda: Száz bátus* olajjal. És monda néki:
Vedd a te írásodat, és leülvén hamar írj ötvenet. Azután monda másnak: Te pedig
mennyivel tartozol? Az pedig monda: Száz kórus** búzával. És monda annak: Vedd
a te írásodat, és írj nyolcvanat."
* Folyadék mérésére szolgáló űrmérték. A "bát"
űrtartalma azonos az efával: 36,9 liter
** Folyadék mérésére szolgáló űrmérték. A "kor"
a "bát" tízszerese: 369 liter
A hűtlen
szolga másokat is becstelenségbe vitt. Az ő javukra megkárosította urát, és az
adósok ennek elfogadásával elkötelezték magukat arra, hogy barátjukként
befogadják otthonukba.
"És
dicséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett." E földies ember
megdicsérte megkárosítója éleseszűségét. A gazdag ember dicsérete azonban nem
Isten dicsérete volt.
Krisztus
nem dicsérte meg a hűtlen sáfárt, csak e jól ismert esetet kihasználva
szemléltette azt a leckét, amelyre meg akarta tanítani hallgatóit.
"Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból* - mondta -, hogy
mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba."
*A "mammon" szó jelentése: vagyon, gazdagság
A
farizeusok kifogásolták, hogy a Megváltó a vámszedők és bűnösök közé vegyül.
Krisztusnak azonban nem csökkent e bűnösök iránti érdeklődése. Továbbra is
munkálkodott értük. Látta, hogy foglalkozásuk sodorta őket kísértések közé.
Körülvették őket a bűn csábításai. Az első rossz lépést könnyű volt megtenni. A
nagyobb becstelenségekhez és bűncselekményekhez vezető út pedig meredek lejtő
volt. Krisztus minden eszközzel igyekezett megnyerni őket a magasabb céloknak
és nemesebb elveknek. Ez a szándék vezette, amikor elmondta a hűtlen sáfárról
szóló történetet. A példázatban bemutatott eset megtörtént a vámszedők között,
és a vámszedők magukra ismertek a példázatban. Megragadta figyelmüket, és saját
becstelen életük rajzából tanulva, sokan megértették a példázatban rejlő
igazságot.
Krisztus
tulajdonképpen a tanítványoknak mondta el a példázatot. Elsőként ők kapták az
igazság kovászát, és nekik kellett megismertetni másokkal. Krisztusnak sok
olyan tanítása volt, amelyet a tanítványok először nem értettek, és sokszor úgy
tűnt, hogy ezek a tanítások már-már feledésbe merülnek. A Szentlélek
befolyására azonban a tanítványok később tisztán visszaemlékeztek ezekre az
igazságokra, és eleven erővel tolmácsolták őket a gyülekezethez csatlakozó új
hívőknek.
A
Megváltó a farizeusokhoz is szólt. Nem adta fel a reményt, hogy rájuk is hatni
tud szavaival. Sok farizeus szívében már ott élt a mélységes meggyőződés, és
amikor az igazság hallása közben a Szentlélek érintette szívüket, sokan közülük
Krisztus hívei lettek.
Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 2. fejezete
Isten azt mondta
Mózesnek, hogy az ígéret földje felé való vándorlásuk során most már ideje
északnak fordulniuk. Először azon a területen vágtak át, amelyet Isten egykor
Ézsaunak adott. Habár Ézsau és leszármazottai elhagyták Istent, Ő mégis
betartotta ígéretét, és földterületet adott nekik. Ugyanezt tette Moábbal és
Ammonnal, Lót leszármazottaival is. Ez reményt adott az izraelitáknak is arra
nézve, hogy a nekik adott ígéretet is ugyanígy teljesíti az Úr. Isten azt
mondta az izraelitáknak, hogy Ézsau utódai „félnek
tőletek” (5Móz 2:4b). A történelem ismételte önmagát. Amikor az izraeliták
távoztak Egyiptomból, az ott lakókat megszállta a tőlük való félelem (Zsolt
105:38). Isten így szólt hozzájuk: „Ne tartsatok tőlük, mert ők félnek
tőletek!” Micsoda bátorítás!
Pénzen kellett
élelmet és vizet vásárolniuk rokonaiktól, de Isten biztosította számukra az
anyagiakat. Amikor távoztak Egyiptomból, „kérének
az Egyiptombeliektől ezüst edényeket és arany edényeket, meg ruhákat” (2Móz
12:35). A pusztai vándorlás negyven éve alatt is végig velük volt Isten, és
semmiben sem szűkölködtek (lásd: 5Móz 2:7b). Krisztus – aki ekkor még nem
öltött emberi testet – maga kísérte őket jelenlétével (1Kor 10:4). Ő adott
nekik mannát (2Móz 16), vizet (2Móz 17:1-6; Zsolt 78:15), ruhájuk és sarujuk nem
kopott el (5Móz 29:5). Ezek az egyiptomiaktól kapott ruhák voltak (2Móz 12:35).
Szem előtt kell tartanunk, hogy Isten sohasem változik (Mal 3:6) és „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké
ugyanaz” (Zsid 13:8). Krisztus megígérte, hogy soha nem hagy el, sem el nem
távozik tőlünk (Zsid 13:5), hanem velünk lesz a világ végezetéig (Mt 28:20). A
mennyei Kánaán felé tartó zarándokutunkon tehát ugyanígy visel gondot rólunk,
mert így szól az ígéret: „Az én Istenem
pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint
dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil 4:19).
Az emoreusok ugyanolyan
óriások voltak termetüket és létszámukat tekintve, mint az anákok, de Isten
kiűzte őket Lót leszármazottai elől, ami szégyent jelent Izrael többségére,
azokra, akik negyven évvel korábban annyira rettegtek az anák óriásoktól. Ám
ekkorra az a hitetlen nemzedék már kihalt, és egy új generáció állt az ígéret
földjének határán. Ők hittel indultak előre, és teljesen megsemmisítették az
emoresuokat és azok minden városát. Jogosan jelentették ki: „egy város sem volt, amivel amellyel ne
bírtunk volna. Mindazokat az Úr, a mi Istenünk adta a mi kezünkbe” (5Móz
2:36b).
A végidei Izrael előtt
nincsenek meghódítandó városok, de vannak ellenségeink, akik kikényszerítik
majd a vasárnap-törvényt és a halálbüntetés elrendelését (Jel 13:15). Isten
bennünket is dicsőségesen megszabadít majd (Dán 12:1). „Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi
tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett” (1Kor 10:11). Krisztus így
biztat bennünket: „… nézzetek fel és
emeljétek fel a ti fejeteket, mert elközelget a ti váltságtok” (Lk 21:28b). Isten soha nem
veszített csatát szövetséges népe vezéreként, és soha nem is fog.
Norman Gulley
20. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 26-27.
fejezeteihez (december 13-19).
Jézus tanításaiban
újra ás újra lelepleződik a felületes vallásosság csődje. Jézus prédikációi a
közepébe vágnak az önigazult magatartásnak, amely annyira eluralkodott abban az
időben a vallásos vezetők között. Krisztus szerint, amit az emberek az Istenről
hittek, megmutatkozott abban, ahogyan a körülöttük élőkhöz viszonyultak.
Ahogyan János apostol megfogalmazza: "Ha
valaki, azt mondja: 'szeretem Istent' a testvérét viszont gyűlöli, az hazug,
mert aki nem szeretni a testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent, akit nem
lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a
testvérét is."(1Jn 4:20-21).
Ez a lényege annak, amit Jézus az Irgalmas
samaritánus példázatában tanított. Arra a kérdésre, hogy "mit kell tennem
azért, hogy az örök életet elnyerjem?" (Lk 10:25), Jézus kijelenti, hogy a
törvény két oszlopát el kell fogadnunk: szeresd Istent és szeresd
felebarátodat, mint magadat. A farizeusok nagyon nehéznek tartották ezt az
igazságot, és ez épp olyan nagy kihívás számunkra is ma. A szeretet és a
kegyelem olyan mértékben fog áradni a szívünkből a körülöttünk élőkre, amennyi
szeretetet és kegyelmet mi magunk megtapasztaltunk Istenben.
A környezetedben élők iránti szereteted
tisztán tükrözi Isten iránti szeretetedet?
Jeffrey Rosario
a Light Bearers
szónoka
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése