MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 27. fejezet
159. nap
Sokan
méltóságon alulinak tartják, hogy segítsenek a szenvedő emberen. Érzéketlenül
és megvetéssel nézik azokat, akik megrontották lelkük templomát. Mások egyéb indítékokból
mellőzik a szegény. Azt gondolják, hogy valamilyen értékes vállalkozás
támogatásával Isten ügyét viszik előre. Úgy érzik, hogy olyan nagyszerű
feladatot teljesítenek, amelyet nem lehet a szűkölködők és lesújtottak miatt
abbahagyni. Állítólagos nagy feladatuk végzése közben esetleg még sanyargatják
is a szegényeket. Megfosztva őket jogaiktól, vagy semmibe véve problémáikat,
nehéz körülményeket teremtenek számukra. Mindezt jogosnak érzik, hiszen
véleményük szerint Krisztus ügyét viszik előbbre.
Sokan
elnézik testvéreik vagy felebarátaik mostoha körülményeit anélkül, hogy
segítenének rajtuk. Azt gondolják, hogy kereszténységük megvallásával - ridegen
és önzőn is - Krisztust képviselik. Krisztusnak e névleges szolgái valójában
nem az Úr munkatársai. Isten szeretetéről, amelyet sugározniuk kellene,
alig-alig kapnak némi fogalmat embertársaik. Miattuk nem indul sok szív hálára
Isten iránt, és sok ajakról miattuk nem hangzik magasztaló ének. Megfosztják
Istent a neki járó tisztelettől, és azoktól a lelkektől, akikért Krisztus
meghalt, akiket szeretne bevinni országába, és maga mellett látni az
örökkévalóságban.
Isten
igazságának alig van hatása a világra, pedig nagy befolyást kellene árasztania
életünk által. Hitvallásból nagyon sok van, de kevés tartalommal. Mondhatjuk,
hogy követjük Krisztust, és állíthatjuk, hogy hiszünk Isten szavának minden
igazságában, de ez nem sokat használ felebarátainknak, ha vallásos
meggyőződésünket nem tükrözi mindennapi életünk. Hitvallásunkkal - ha mégúgy
hangoztatjuk is - nem mentünk meg senkit: sem magunkat, sem embertársainkat, ha
nem vagyunk igazán keresztények. A jó példából minden hitvallásnál több áldást
merít a világ.
Önző
élettel nem lehet Isten ügyét szolgálni. Isten ügye az elnyomottak és szegények
ügye. Krisztus állítólagos követőinek szívéből hiányzik Krisztus együttérző
szeretete. Jobban kellene szeretnünk azokat, akikben Krisztus olyan nagy
értéket látott, hogy életét adta üdvösségükért. Ezek a lelkek drágák. Minden
áldozatnál felmérhetetlenül drágábbak. Ha megfeszítjük minden erőnket egy
fontosnak ítélt feladat teljesítésére, de elhanyagoljuk a szűkölködőt, vagy
megfosztjuk az idegent jogaitól, szolgálatunkat Isten nem hagyja jóvá.
A
megszentelődés annyit jelent, hogy a Szentlélek Krisztus természetét emberi
lényünkbe oltja. Az evangéliumi vallás élő, cselekvő alapelv - Krisztus
jelenléte életünkben, jellemének megmutatkozása jellemünkben és
cselekedeteinkben. Az evangélium elveit életünk semmilyen területétől sem lehet
elvonatkoztatni. A keresztény embernek minden élethelyzetében Krisztust kell
bemutatnia.
Az
istenfélelem alapja a szeretet. Senki sem szeretheti Istent igazán, bármi
legyen is hitvallása, ha nem szereti önzetlenül testvérét. Ez a lelkület nem
alakul ki bennünk pusztán azzal, hogy megpróbálunk szeretni másokat. Krisztus
szeretetének szívünkben kell élnie. Amikor énünk feloldódik Krisztusban, a
szeretet akaratlanul is árad belőlünk. A keresztény jelleme akkor jut el a
tökéletességre, amikor benső énje állandóan arra készteti, hogy másokon segítsen;
amikor a menny napfénye szívét betölti, s ez arcáról is sugárzik.
Lehetetlen,
hogy abból a szívből, amely Krisztus lakhelye, hiányozzék a szeretet. Ha
szeretjük Istent, mert Ő előbb szeretett minket, azokat is szeretjük, akikért
Krisztus meghalt. Nem juthatunk közösségbe Istennel, ha nem ápoljuk a
kapcsolatot embertársainkkal, mert benne, aki a világegyetem trónján ül, együtt
van mind az isteni, mind az emberi. Ha közösségre lépünk Krisztussal, a
szeretet láncának arany láncszemei egybekapcsolnak embertársainkkal; akkor
krisztusi szánalmat és könyörületet tanúsítunk; akkor nem várjuk meg, amíg a
szegényeket és nyomorultakat elénk hozzák; akkor nem kell a mások fájdalma
iránti szánalmat kicsikarni belőlünk, mert olyan természetességgel fogunk
szolgálni a nélkülözőknek és szenvedőknek, mint ahogy Krisztus "széjjel
járt, jót tévén" (Acs 10:38).
Ahol
szeretet és együttérzés ébred, ahol valaki a másik ember felé fordul, hogy
felemelje és áldást hintsen reá, ott Isten Lelke munkálkodik. Tudatlan
pogányok, akik nem ismerik Isten írott törvényét, és nem hallották Krisztus
nevét sem, jóindulatot tanúsítanak szolgái iránt, és saját életük
kockáztatásával megvédik őket. Tetteik mennyei befolyásról tanúskodnak. A
Szentlélek krisztusi irgalmat plántált e bárdolatlan emberek szívébe,
természetüket és neveltetésüket meghazudtoló rokonszenvre indítva őket.
A
"világosság", amely "eljött volt már a világba", és
"megvilágosít minden embert" (Jn 1: 9), bevilágít lelkükbe, és ez a
világosság, ha figyelnek rá, elvezeti őket Isten országába.
Az
elesettek felemelésével, a lesújtottak megvigasztalásával a menny megdicsőül.
Ezt a munkát azok végzik, akiknek szívében Krisztus lakik. Krisztus vallása
mindig áldást áraszt. Ahova eljut, mindenütt fény jár a nyomában.
Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 7. fejezete
Istennek
Izrael iránti szeretete abban is megmutatkozott, hogy teljes győzelmet arattak
hét – náluknál erősebb – nemzet fölött. Egyes keresztények megkérdőjelezik a
parancsot, ami ezután következik: „Pusztíts el minden férfit, asszonyt, és
gyermeket!” Miért adott Isten ilyen utasítást? Vajon olyan mészárlás volt ez,
mint amit a keresztények vittek véghez a sötét középkor évszázadai alatt? Nem,
egyáltalán nem. Ők saját keresztény testvéreik ellen támadtak, Izrael azonban
pogányok ellen háborúzott. Isten tudta, hogy ha egy pogány is élve marad, máris
romlást hozhat Izrael hitére. A pogányok faragott bálványokat imádtak, és arra
csábították Izraelt, hogy csússzanak vissza a bálványimádás rút szokásaiba,
ahogy tették azt Egyiptomban is. Izrael számára az egyetlen védelem a teljes
elkülönülés volt. Isten arra kérte Izraelt, hogy rombolják le a pogány
oltárokat, döntsék le a bálványokat, hogy egyedül a világegyetem egy igaz
Istenét imádják, aki él, és naponkénti győzelmeket ad nekik fizikai és lelki
téren egyaránt.
Isten hívta ki Izraelt Egyiptomból, messze a
bálványimádástól, mert azt szerette volna, hogy Vele legyenek. Semmi haszna nem
lett volna annak, ha kihívja őket, majd beengedi őket az új területre, ahol
szintén pogányok között kellett volna élniük. Isten ismerte gyengeségüket, és
minden szempontból megfelelő környezetet akart nekik biztosítani, hogy teljesen
Neki szentelt nép legyenek. Milyen csodálatos kijelentést tett nekik! „Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe
vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki,
minden nép közül e föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem
azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden
népnél kevesebben vagytok; Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy
megtartsa az esküt, amellyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; azért hozott ki
titeket az Úr hatalmas kézzel, és szabadított meg téged a szolgaságnak házából,
az egyiptombeli Faraó királynak kezéből” (6-8. vers).
Ezekről az
igeversekről egy szerelmes fiatalember juthat eszünkbe, aki éppen feleséget
választ magának, és azt szeretné, ha választottja biztonságban lenne nála. Az
igazi házasság két személy között köttetik, és kizár minden más betolakodót.
Isten szeretete is kizárólagos: ő sem tűrt meg szerettei körül versenytársakat.
Örökre meg akarta tartani szövetségét, a házassági köteléket. Isten a
következőket akarta tenni menyasszonyáért: megáldani minden nemzet fölött,
megóvni a meddőségtől, a betegségtől, Egyiptom szörnyű kórjaitól, az őt
fenyegető nagy nemzetektől való félelemtől. A csodálatos Isten akart velük
lakozni, és apránként kiűzni előlük a népeket, hogy a körülöttük élő mezei
vadak túlságosan el ne szaporodjanak. Isten ma is vágyik veled lenni, hogy
hűséges maradj Hozzá és házastársadhoz; vágyik elűzni félelmeidet és
legmerészebb elképzeléseidet is felülmúlva megáldani téged. Ő féltőn szerető
Isten, aki lelked legmélyén szeretne munkálkodni, hogy megszabadítson éned
rabságából – ami a legnagyobb emberi bálvány –, hogy végül gond nélkül örülhess
túláradó szeretetének!
Norman Gulley
20. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 26-27.
fejezeteihez (december 13-19).
Jézus tanításaiban
újra ás újra lelepleződik a felületes vallásosság csődje. Jézus prédikációi a
közepébe vágnak az önigazult magatartásnak, amely annyira eluralkodott abban az
időben a vallásos vezetők között. Krisztus szerint, amit az emberek az Istenről
hittek, megmutatkozott abban, ahogyan a körülöttük élőkhöz viszonyultak.
Ahogyan János apostol megfogalmazza: "Ha
valaki, azt mondja: 'szeretem Istent' a testvérét viszont gyűlöli, az hazug,
mert aki nem szeretni a testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent, akit nem
lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a
testvérét is."(1Jn 4:20-21).
Ez a lényege annak, amit Jézus az Irgalmas
samaritánus példázatában tanított. Arra a kérdésre, hogy "mit kell tennem
azért, hogy az örök életet elnyerjem?" (Lk 10:25), Jézus kijelenti, hogy a
törvény két oszlopát el kell fogadnunk: szeresd Istent és szeresd
felebarátodat, mint magadat. A farizeusok nagyon nehéznek tartották ezt az
igazságot, és ez épp olyan nagy kihívás számunkra is ma. A szeretet és a
kegyelem olyan mértékben fog áradni a szívünkből a körülöttünk élőkre, amennyi
szeretetet és kegyelmet mi magunk megtapasztaltunk Istenben.
A környezetedben élők iránti szereteted
tisztán tükrözi Isten iránti szeretetedet?
Jeffrey Rosario
a Light Bearers
szónoka
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése