MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Új olvasmány a fejezet végén a Krisztus
példázatai 26-27. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 26. fejezet 155. nap
A
farizeusok megpróbálták Krisztust rossz hírbe hozni azzal a váddal, hogy a
vámszedők és bűnösök közé vegyül. E példázatban Krisztus a dorgálást
visszafordította a vádolókra. A jelenetet, amelyről közismert volt, hogy a
vámszedők között játszódott le, a farizeusok elé tárta egyrészt, hogy
rávilágítson eljárásukra, másrészt, hogy megmutassa hibáik helyrehozásának
egyetlen útját.
A hűtlen
szolgára ura azért bízta vagyonát, hogy jótékony célra fordítsa. Ő azonban
saját magára költötte. Ez a vád Izraelnek szólt. Isten kiválasztotta Ábrahám
magvát. Erős karral kiszabadította az egyiptomi szolgaságból, és szent
igazságok őrzőjévé tette a világ áldására. Reá bízta az élő kinyilatkoztatásokat,
hogy tolmácsolja a világosságot másoknak. De Isten sáfárai ezeket az
ajándékokat a maguk gazdagítására és dicsőségére használták.
Az
öntelt, önigazult farizeusok hűtlenül kezelték a javakat, amelyeket Isten azért
adott nekik, hogy az Ő dicsőségére használják. A példázatbeli szolga nem
gondoskodott jövőjéről. A javakat, amelyekkel másoknak kellett volna
szolgálnia, csak ő élvezte. Csak a jelenre gondolt. A sáfárság elvesztése
esetén semmit sem mondhat magáénak. De gazdája vagyona még kezében volt. Elhatározta,
hogy e vagyonnal bebiztosítja magát a jövő nélkülözései ellen. Ezért más
program szerint kellett cselekednie. Ha másoknak ad ahelyett, hogy magának
gyűjtene, barátokat szerezhet, akik befogadják, amikor gazdája kidobja. Ez
vonatkozott a farizeusokra is: várható volt, hogy megfosztják őket a
sáfárságtól, és előre kellett gondoskodniuk jövőjükről. Csak mások javának
keresésével használhattak önmaguknak. Csak Isten ajándékainak osztogatásával
gondoskodhattak örök sorsukról.
A
példázat elmondása után Krisztus így szólt: "E világnak fiai eszesebbek a
világosságnak fiainál a maguk nemében." Azaz a világ dolgaiban jártas
emberek bölcsebben és megfontoltabban szolgálják saját érdekeiket, mint a
magukat Isten gyermekeinek vallók Isten művét. Így volt ez Krisztus korában, és
így van ez ma is. Megfigyelhetjük ezt sok olyan ember életében, aki magát
kereszténynek mondja. Az Úr képességekkel áldotta meg őket. Hatalmat és
hatáskört adott nekik. Pénzt bízott rájuk, hogy munkatársai legyenek a
megváltás szent munkájában. Isten minden ajándékát az emberiség áldására, a
szenvedés és nyomor enyhítésére kell felhasználni. Táplálnunk kell az éhezőt,
felruháznunk a mezítelent, gondoskodnunk az özvegyekről és árvákról, segítenünk
a lesújtottakon és elnyomottakon. Isten nem akarta, hogy a világot elárassza a
nyomor. Nem akarta, hogy az egyik ember bőségben és fényűzésben éljen, miközben
mások kenyérért sírnak. Az életszükségleteket meghaladó javakat Isten azért
bízta az emberre, hogy jót tegyen, és az emberiség áldására éljen. Az Úr ezt
mondja: "Adjátok el, amitek van, és adjatok alamizsnát." Legyetek
"szíves adakozók, közlők". "Mikor lakomát készítesz, hívd a
szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat" (Lk 12:33; 1 Tim 6:18; Lk
14:13). "Megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad,
és szabadon bocsásd az elnyomottakat"... és ... minden igát széttépjetek
... , az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosót házadba bevigyed,
ha meztelent látsz felruházzad ... és az elepedt lelkűt" elégítsd ki. "Elmenvén
e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Ésa
58:6-7. 10; Mk 16:15). Ezeket az Úr parancsolja. Vajon végzik-e ezt a munkát a
magukat kereszténynek vallók széles tömegei?
Ó jaj!
Hányan használják Isten ajándékait saját céljaikra! Hányan halmoznak házat
házra és telket telekre! Hányan költik pénzüket élvezetekre, vágyaik
kielégítésére, mértéktelenül drága házakra, bútorokra, ruhákra! Embertársaik
pedig nyomorral, bűnnel, betegséggel és halállal viaskodnak. Tömegek pusztulnak
el úgy, hogy bárki is szánakozna rajtuk, vagy részvéttel hajolna feléjük.
Az
emberek meglopják Istent. Javaik önző felhasználásával megfosztják az Urat
attól a dicsőségtől, amely az emberi szenvedés enyhítésekor és lelkek
megmentésekor visszasugározna reá. Hűtlenül kezelik az Isten által rájuk bízott
javakat. Az Úr kijelenti: "Ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú
leszek... azok ellen, akik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és
árvát, és akik nyomorgatják az idegent." "Avagy az ember csalhatja-é
az Istent? ti mégis csaltok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A
tizeddel és az áldozni valóval. Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem:
a nép egészben!" "Nosza immár ti gazdagok,... gazdagságotok
megrothadt, és ruháitokat moly ette meg; aranyotokat és ezüstötöket rozsda
fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek... Kincset gyűjtöttetek az
utolsó napokban!" "Dőzsöltetek e földön és dobzódtatok."
"Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit elfogtatok, kiált. És az
aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez" (Mal 3 : 5.8.9; Jak
5 :1-3. 5.4).
Mindenkinek
vissza kell adnia a reá bízott javakat. A felhalmozott vagyon semmit sem ér a
végítélet napján. Nem lesz semmi, amit az ember magáénak mondhat.
Aki
életét földi kincsek gyűjtésével tölti, nem olyan bölcs és gondos, mint a
hűtlen sáfár, és kevésbé törődik örökkévaló sorsával, mint a hűtlen sáfár földi
érdekeivel. A világosságnak ezek az állítólagos követői nem olyan bölcsek, mint
e világ fiai. Róluk mondta a próféta, amikor látomást látott az ítélet
napjáról: "Odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket
magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek,
hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékaiba, az Úr félelme elől és
az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a
földet" (Ésa 2:20-21).
"Szerezzetek
magatoknak barátokat a hamis mammonból - mondja Krisztus -, hogy mikor
meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba." Isten, Krisztus és
az angyalok mind szolgálnak a lesújtott, szenvedő, bűnös embernek. Szenteljétek
ti is magatokat erre a munkára! Használjátok Isten ajándékait erre a célra!
Akkor mennyei lények lesznek társaitok. Szívetek együtt dobban az ő szívükkel.
Jellemetek hasonló lesz az ő jellemükhöz. Az örök hajlékok e lakói nem lesznek
idegenek nektek. Amikor a földi dolgok elmúlnak, a menny kapuinak őrei szívesen
fogadnak titeket.
Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 3. fejezete
Sihonnak, Hesbon királyának legyőzése után Izrael legyőzte Ógot, Básán
királyát. Óg egy óriás volt, akinek a vaságya 5 méter hosszú és 2.30 méter széles volt.
Hatalmas volt. Ha összehasonlítjuk őket, a korábban élő óriások sokkal
magasabbak voltak Góliátnál, akivel a gyermek Dávid sok évvel később
megküzdött. De Isten azt mondta Izraelnek: „Ne
féljetek tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek, maga hadakozik ti érettetek!”
(22. vers), és meg is semmisítette Ógot, az óriást. Nézzük például Saul
királyt, aki „vállától felfelé magasabb
vala az egész népnél” (1Sám 9:2), de nem mert megküzdeni Góliáttal. Dávid,
a legényke szembeszállt az óriással: „Te
karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel
seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illetél. A mai
napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad”
(1Sám 17:45-46). Dávid nem a saját erejében bízott. Tudta, hogy nem mérheti
magát az óriáshoz. Istenre figyelt, nem az óriásra. Hasonlóképpen, ha a te
életedben is vannak óriások, például megrögzött szokások vagy szenvedélyek,
amelyek rabságban tartanak téged, és lehetetlennek látod, hogy legyőzd; vagy a
lesújtó anyagi nehézséggel kell szembenézned, csak bátorság! Isten megsegít.
Kapaszkodj Jézusba a Biblia tanulmányozása és ima által, és Isten harcolni fog
érted!
Mózes
könyörgött Istenhez, hogy bemehessen az ígéret földjére, de Isten ezt mondta:
„Nem, hanem menj fel a Piszga csúcsára, nézd meg az ígéret földjét, és ennyi.”
Miért? Vajon Mózes nem volt hűséges Istenhez a negyven év alatt, amikor vezette
a „kemény nyakú” népet? „Mózes pedig igen alázatos volt, a földön
élő minden embernél alázatosabb” (4Móz 12:3 új prot. ford.). A népnek nem
volt vize. Panaszkodtak Mózesnek, és megkérdezték tőle, hogy miért hozta ki
őket Egyiptomból, hogy meghaljanak a sivatagban (4Móz 20:2-5). Mózes és Áron
„arcra borultak” a szentsátor bejáratánál, és „ekkor megjelent nekik az Úr dicsősége. És az Úr így beszélt Mózeshez:
...szemük láttára parancsoljátok meg a sziklának, hogy adjon vizet” (4Móz
20:6-8 - új prot. ford.). Mózes összehívta a népet a szikla elé és ezt mondta: „Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e
vizet nektek ebből a sziklából? Azzal fölemelte Mózes a kezét, és kétszer
ráütött botjával a sziklára. Erre sok víz fakadt” (4Móz 20:10-11 - új prot.
ford.). Mi volt a rossz ebben? Mózes Izrael népének a panaszára válaszolt, nem
Isten világos útmutatására. Nem engedelmeskedett Istennek, haragból
cselekedett, és kijelentette, hogy ő és Áron vizet fognak fakasztani a
sziklából, aztán kétszer megsújtotta a sziklát, ahelyett, hogy csak egyszer
szólt volna. Önfejűen cselekedett, a dicsőséget magának tulajdonította, és
rosszul mutatta be Istent előttük. Még több is van ebben a történetben, de
mostanra legyen elég ennyi. Izrael volt az óriás, amellyel Mózes szembekerült.
Ahelyett, hogy Jézusra tekintett volna, mint Dávid, inkább önmagában bízott és
saját erejét megfeszítve küzdött. Isten még így is vizet fakasztott a
kősziklából, és nem Mózes volt az, aki ezt megtette.
Minden napunkat kezdjük Istennel, soha ne feledkezzünk meg az Ő
jelenlétéről és hozzánk intézett szavairól! Az Ő ereje által nézzünk szembe a
nehézségekkel, elrejtve magunkat Őbenne. Noha Mózes nem képviselte Istent ebben
az elhamarkodott tettében, Isten számításba vette az egész életét (Zsid
11:23-29), feltámasztotta őt, és felvitte a Mennybe (Júd 9). Később Mózes
megjelent Jézusnak a megdicsőülés hegyén (Lk 9:28-36). Micsoda megbocsátó,
igazságos és kegyelmes Istenünk van! Emlékezz arra, hogy amikor elesel, Isten
ott van, hogy karjaiba vegyen! Életed egész folyamatát nézi, mint ahogyan
Mózessel tette.
Norman Gulley
20. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 26-27.
fejezeteihez (december 13-19).
Jézus tanításaiban
újra ás újra lelepleződik a felületes vallásosság csődje. Jézus prédikációi a
közepébe vágnak az önigazult magatartásnak, amely annyira eluralkodott abban az
időben a vallásos vezetők között. Krisztus szerint, amit az emberek az Istenről
hittek, megmutatkozott abban, ahogyan a körülöttük élőkhöz viszonyultak.
Ahogyan János apostol megfogalmazza: "Ha
valaki, azt mondja: 'szeretem Istent' a testvérét viszont gyűlöli, az hazug,
mert aki nem szeretni a testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent, akit nem
lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a
testvérét is."(1Jn 4:20-21).
Ez a lényege annak, amit Jézus az Irgalmas
samaritánus példázatában tanított. Arra a kérdésre, hogy "mit kell tennem
azért, hogy az örök életet elnyerjem?" (Lk 10:25), Jézus kijelenti, hogy a
törvény két oszlopát el kell fogadnunk: szeresd Istent és szeresd
felebarátodat, mint magadat. A farizeusok nagyon nehéznek tartották ezt az
igazságot, és ez épp olyan nagy kihívás számunkra is ma. A szeretet és a
kegyelem olyan mértékben fog áradni a szívünkből a körülöttünk élőkre, amennyi
szeretetet és kegyelmet mi magunk megtapasztaltunk Istenben.
A környezetedben élők iránti szereteted
tisztán tükrözi Isten iránti szeretetedet?
Jeffrey Rosario
a Light Bearers
szónoka
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése