MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Új olvasmány a fejezet végén a Krisztus
példázatai 25. fejezethez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 25. fejezet 147. nap
A
talentumok
Krisztus
az Olajfák hegyén második adventjéről beszélt tanítványainak. Felsorolt
jeleket, amelyek jövetelének közelségét jelzik. Arra szólította tanítványait,
hogy vigyázzanak, és legyenek készen. Figyelmeztetését megismételte:
"Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az
embernek Fia eljő." Azután elmondta, mit jelent vigyázni. Az időt nem
tétlen várakozással, hanem szorgalmas munkával kell tölteni. A talentumokról
szóló példázatnak ez a tanulsága.
"Éppen
úgy van ez - mondta -, mint az az ember, aki útra akarván kelni, eléhivatá az ő
szolgáit, és amije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentumot, a
másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest,
és azonnal útra kele."
A messze
útra induló ember Krisztust ábrázolja, aki nem sokkal e példázat elmondása után
a mennybe távozott a földről. A példázatban szereplő szolgák Krisztus követőit
jelképezik. Mi nem a magunké vagyunk. Isten "áron" vásárolt meg
minket: "nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon ... hanem drága véren,
... a Krisztusén", "hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek,
hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott" (1 Kor 6: 20; 1 Pt
1:119; 2 Kor 5:15).
A menny
mindenkit megvásárolt ezen a végtelen áron. Isten a menny tárházának minden
kincsét a földre árasztotta. Krisztus odaáldozásával az egész mennyet nekünk
adta, és megvásárolta rajta az ember akaratát, érzéseit, értelmét, lelkét.
Hivők és nem hivők mind egyaránt az Úr tulajdonai. Isten mindenkit arra szólít,
hogy szolgáljon neki. Az ítélet napján mindenkinek számot kell adnia arról,
hogy miként tett eleget ennek a felszólításnak.
Isten
kívánságait azonban nem mindenki veszi figyelembe. A példázat azokat
szerepelteti Krisztus szolgáiként, akik vállalkoztak erre a szolgálatra.
Krisztus
szolgálatra váltotta meg követőit. Urunk azt tanítja, hogy az élet igazi célja
a szolgálat. Krisztus maga is szolgált, és minden követőjét a szolgálat
törvénye alá rendelte - az Isten és a felebarát szolgálatának törvénye alá.
Krisztus ezzel minden addiginál magasztosabb fogalmat adott a világnak az
életről. A mások szolgálatára szentelt élettel az ember közösségbe jut
Krisztussal. A szolgálat törvénye kapoccsá lesz, amely összeköti az embert
Istennel és embertársaival.
Krisztus
rábízza szolgáira azt, "amije" van, hogy szolgálatában hasznosítsák.
Megszabja "kinek-kinek a maga dolgát" (Mk 13 : 34). A menny
örökérvényű tervében mindenkinek megvan a helye. Mindenkinek együtt kell
működnie Krisztussal lelkek megmentésén. Amilyen biztos, hogy a mennyben megvan
az a hely, amelyet Isten nekünk készített, olyan biztos az is, hogy a földön
van olyan feladat Isten szolgálatában, amelyet személy szerint nekünk kell
elvégeznünk
A
Szentlélek ajándékai
A
talentumokon, amelyeket Krisztus rábízott egyházára, főként a Szentlélek
ajándékait és áldásait kell értenünk. "Némelyiknek ugyanis bölcsességnek
beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon
Lélek szerint; egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás
ajándékai azon egy Lélek által; némelyiknek csodatévő erőknek munkái;
némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak
nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása: de mindezeket egy és ugyanaz a
Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja" (1 Kor 12 :
8-11). Nem mindenki kapja ugyanazt az ajándékot, de a Mester megígérte, hogy
minden egyes szolgája megkapja a Lélek valamelyik ajándékát.
Mielőtt
Krisztus elbúcsúzott tanítványaitól, "rájuk lehele, és monda nékik:
Vegyetek Szent Lelket". Ezt is mondta: "Ímé én elküldöm tireátok az
én Atyámnak ígéretét" (Jn 20: 22; Lk 24:49). De az ajándékok teljességét
csak a feltámadás után kapták meg. Krisztus csak akkor árasztotta ki Lelkét, amikor
a tanítványok hittel és imádkozva teljesen a szolgálatra szentelték magukat.
Krisztus követői ekkor különlegesen részesültek a menny kincseiben.
"Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az
embereknek." "Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól
osztott ajándéknak mértéke szerint", a Lélek "osztogatván mindenkinek
külön, amint akarja" (Ef 4:8.7; 1 Kor 12:11). Ezeket az ajándékokat
Krisztus nekünk adta, de csak akkor lesznek ténylegesen a mieink, ha már Isten
Lelke irányítja életünket.
A Lélek
ígéretét nem értékeljük kellőképpen. Ez az ígéret nem teljesedik úgy, ahogy
arra lehetőség volna. A Lélek hiánya miatt erőtlen az evangélium szolgálata.
Műveltséggel, tehetséggel, ékes beszéddel, öröklött és szerzett képességekkel,
de Isten Lelkének jelenléte nélkül, egy szívet sem tudunk megérinteni, és egy
bűnöst sem tudunk Krisztusnak megnyerni. De a Lélek ajándékaival megáldott és a
Krisztussal közösségben élő legszegényebb és legtudatlanabb tanítvány is hatni
tud az emberek szívére. Isten eszközül használja fel a világegyetem legszentebb
befolyásának közvetítésére.
Egyéb
talentumok
A
példázat talentumai nemcsak a Lélek különleges ajándékait jelképezik, hanem
minden öröklött és szerzett talentumot, minden fizikai és lelki képességet. Mindegyiket
Krisztus szolgálatába kell állítanunk. A tanítványság egész lényünk és minden
értékünk odaszentelésével jár. Ezeket az ajándékokat Krisztus megtisztítva és
megjobbítva adja vissza, hogy dicsőségére és embertársaink áldására használjuk
fel őket.
Isten
"kinek-kinek az ő erejéhez képest" adott. Nem következetlenül
osztogatja a talentumokat. Aki képes öt talentumot felhasználni, ötöt kap. Aki
csak kettőt tud kamatoztatni, kettőt kap. Aki pedig csupán egyet tud bölcsen
hasznosítani, csak egyet kap. Senki se siránkozzék azért, mert nem kapott
nagyobb ajándékokat. Krisztus, aki minden embernek osztott, minden megbízatás
teljesítésével egyformán megdicsőül: akár nagy az ajándék, akár kicsi. Annak,
aki öt talentumot kapott, ötöt kell kamatoztatnia; aki pedig csak egyet, annak
csak egyet kell hasznosítania. Mindenkinek aszerint kell visszaadnia,
"amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs" (2 Kor 8:12).
A
talentumok felhasználása
A
példázat szerint "elmenvén pedig aki az öt talentumot kapta vala,
kereskedék azokkal, és szerze más öt talentumot. Azonképpen akié a kettő vala,
az is más kettőt nyere."
Talentumainkat,
bármilyen keveset kaptunk, fel kell használnunk. Nem az a legégetőbb kérdés,
hogy mennyit kaptunk, hanem hogy mit csinálunk azzal, amit kaptunk.
Képességeink fejlesztése elsődleges kötelességünk. Ezzel tartozunk Istennek és
embertársainknak. Az ember nem tölti be az élet célját, ha nem szerez egyre
több talentumot, és nem lesz napról napra hasznosabb. Krisztusba vetett hitünk
megvallásával elkötelezzük magunkat, hogy megtanuljuk mindazt, amire nekünk,
mint a Mester munkásainak, lehetőségünk van. Minden képességünket a legmagasabb
szintre kell tökéletesítenünk, hogy a lehető legtöbb jót tehessük.
Nagy és
szent az a feladat, amelyet az Úr reánk bízott. Az elkövetkezendő életben azok
kapják a legnagyobb örökséget, akik ebben az életben a leghívebben és
legkészségesebben szolgáltak. Az Úr maga választja ki eszközeit, és naponként
más és más körülmények között próbálja ki, hogy miként illeszkednek bele
tervébe. Azokat választja ki, akik szívük őszinteségével törekszenek tervét
véghezvinni. Nem azén választja ki őket, mert tökéletesek, hanem mert a vele
való közösség útján tökéletesek lehetnek.
Isten
csak azokat fogadja el, akik magasra tűzik a célt. Mindenkit arra kötelez, hogy
tegye meg a tőle telhetőt. Mindenkitől erkölcsi tökéletességet kíván. Ne
szállítsuk le az igaz élet normáját! Ne próbáljuk a mércét öröklött vagy
szerzett rossz hajlamainkhoz igazítani! Értsük meg, hogy a jellem tökéletlensége
bűn! Isten minden szép és tökéletes jellemvonást harmonikusan és hiánytalanul
önmagában hordoz, és mindazokat, akik elfogadják Krisztust személyes
Megváltójuknak, felruházza ugyanezekkel a kiváltságokkal - a saját
jellemvonásaival.
Mindazoknak,
akik Isten munkatársai akarnak lenni, igyekezniük kell minden fizikai és
szellemi képességüket tökéletesíteni. Az igazi nevelés a fizikai, a szellemi és
az erkölcsi képességek felkészítése minden feladat teljesítésére; a test, az
értelem és a lélek képzése Isten szolgálatára. Ez az a nevelés, amely az örök
életre szól.
Az Úr
minden kereszténytől elvárja, hogy minden képességét fejlessze, és életét egyre
hasznosabbá tegye. Krisztus a maga vérével és szenvedésével megfizette
készséges szolgálatunk árát. Eljött világunkra, hogy megmutassa, hogyan és
milyen lelkülettel dolgozzunk. Azt akarja, hogy mélységes szeretettel és
odaadással tanulmányozzuk, miként lehet ebben a világban a legjobban előrevinni
ügyét, megdicsőíteni nevét, és tiszteletet ébreszteni az Atya iránt, aki
"úgy szerette ... e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki
hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3 :16).
Krisztus
soha nem mondta, hogy a jellem tökéletesítése könnyű feladat. Nemes,
kiegyensúlyozott jellemet nem lehet örökölni. Nem jutunk hozzá véletlenül,
hanem személyes erőfeszítéssel, Krisztus érdemei és ereje által. Isten ad
szellemi és lelki képességeket; a jellemet pedig mi alakítjuk énünkkel
folytatott kemény, szívós küzdelem árán. Harcot harc után kell vívnunk öröklött
hajlamainkkal. Szigorúan kell magunkat bírálnunk, és minden egyes kedvezőtlen
jellemvonásunktól meg kell szabadulnunk.
Senki se
mondja, hogy nem tudja jellemhibáit orvosolni! Ha erre a megállapításra jutsz,
biztosan elveszíted az örök életet. Az lehetetlen, amit nem akarsz. Ha nem
akarsz, akkor nem is tudsz győzni. Az igazi nehézség megszenteletlen, bűnnel
fertőzött szívünkben rejlik, és abban, hogy nem akarjuk magunkat Isten
irányítása alá rendelni.
Sokan,
akik Istentől kapott képességeikkel nagyszerű munkát végezhetnének, nagyon
keveset tesznek, mert kevésre vállalkoznak. Ezrek élik le úgy életüket, mintha
nem volna semmi határozott cél, amelyért érdemes volna élni; sem norma, amelyet
el kellene érni. Ezek az emberek cselekedeteikhez mérten kapják a jutalmat.
Ne
felejtsd el, hogy magasabb szintet nem érsz el annál, mint amit magad elé
tűzöl. Ezért tűzd magasra a célt, és lépésről lépésre, még önmegtagadás,
áldozat és keserves erőfeszítés árán is juss el a fejlődés létráján a legfelső
fokra! Ne engedd, hogy bármi is utadba álljon! A sors egyetlen ember köré sem
szőtt olyan vastag hálót, amelyet tehetetlenül és bizonytalankodva el kellene
tűrnie. A mostoha körülmények váltsák ki belőled azt a szilárd elhatározást,
hogy leküzdöd a nehézségeket! Egyetlen akadály ledöntése képességet és
bátorságot ad újabb akadályok ledöntésére. Céltudatosan menj előre a helyes
irányba, és a körülmények segíteni fognak, nem gátolni!
Mai bibliai szakasz: 4 Mózes 31. fejezete
A midiániták Ábrahám leszármazottai voltak, akik megvásárolták Józsefet a
testvéreitől és eladták az egyiptomiaknak (lásd: 1Móz 37:28). Mózes felesége
Cippóra midiánita volt (lásd: 2Móz 2:21 és 3:1). Bizonyára emlékszel arra, hogy
egy néhány fejezettel korábban Bálám utasítására midiánita asszonyokat küldtek
az izraeliek táborába, hogy bűnre csábítsák Isten népét. Egy midiánita nő volt
az, akit kihívóan a táborba hozott Zimri, aminek az lett a következménye, hogy
Fineás, Áron unokája dárdájával hirtelen mindkettejükkel végezett – amely tett
után azonnal megszűnt a csapás (lásd: 4Móz 25).
Elérkezett
az isteni közbelépés ideje. „Isten ítéletet mondott Izrael felett, mert
engedett a midiániták csábításának, de a csábítók sem menekülhettek meg az
isteni igazság haragjától... a bűnre vezető midiánitáknak, mint veszedelmesebb
ellenségnek, azonnal érezniük kellett Isten ítéletét” (Pátriárkák és Próféták 426. oldal). Isten utasítására Mózes
megparancsolta az izraeli hadseregnek, hogy semmisítsék meg Midiánt. A harcban
megölték Midián öt királyát és megsemmisítették a midiáni hadsereget,
felgyújtva minden városukat és táboraikat. Bálám is az áldozatok között volt.
Mózes döbbenten vette észre, hogy mit nem hajtottak végre. Minden midiánita
katonát megöltek, de a nőket és a gyermekeket megkímélték.
Vajon miért
próbálnak meg az emberek túljárni Isten eszén? Esetleg mi is vétkesek vagyunk
hasonló dolgokban ma? Követjük-e Isten utasításait, vagy Izrael hadvezéreihez
hasonlóan olyan döntéseket hozunk, amelyekről azt gondoljuk, hogy jobbak annál,
amit Isten parancsolt? Mózesnek meg kellett parancsolnia, hogy a fiatal
férfiakat és az asszonyokat, akik nem voltak szüzek, öljék meg (az
erkölcstelenségnek megvan az a tulajdonsága, hogy megkörnyékezi azokat, akik
elkötelezték magukat Isten követésére, és pontosan ezek a nők voltak azok, akik
beszivárogtak a táborba, hogy Izraelt bűnbe vigyék). Ez a történet emlékeztet
bennünket Saul királyra, akit Sámuel arra utasított, hogy teljesen semmisítse
meg az amálekitákat, de úgy jött vissza a harcból, hogy nem teljesítette Isten
pontos útmutatását (lásd: 1Sámuel 15). Vajon Saul nem ismerte Mózes negyedik
könyvének ezt a történetét? Hogyan érzett Isten, amikor el kellett veszítenie
azokat, akik ismételten elutasították szavát? Vajon boldog-e akkor, amikor ki
kell irtania a bűnösöket a föld színéről? Vagy könnyet ejt azokért, akik
visszautasítják az ingyen felkínált örök életet? Vajon Isten arra vár, hogy
megbüntesse a megátalkodott bűnösöket? Vagy ezt mondja: „Hogyan adnálak oda, … hogyan szolgáltatnálak ki…? … Megindult a
szívem, egészen elfogott a szánalom.” (lásd Hós 11:8).
Fred Knopper
19. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 25.
fejezetéhez (november dec 6-12).
Amint Krisztus földi
élete végéhez közeledett, alkalom kínálkozott számára, hogy örök igazságokat
osszon meg a tanítványaival a világ végéről és második eljöveteléről. A
tálentumokról szóló példázat a végidőkről szóló példázatok sorozatának egyike.
Jézus sürgető aggodalma fogalmazódik meg egyházával kapcsolatosan, amelyet itt
hagyott a földön, hogy folytassa országának építését.
Minden attól függ, hogy Krisztus szolgái
hogyan használják kapott tálentumaikat. Akár örökölt vagy szerzett
tálentumaink, magukba foglalják értelmi képességeinket, beszédtehetségünket,
befolyásunkat, időnket, egészségünket, fizikai erőnket, pénzünket stb. Mindenki
közülünk kapott legalább egy tálentumot. A legfontosabb kérdés az, hogy
"mit teszel vele?" Ahogy Jézus erre a kérdésre gondolt, nem azokra a
szolgákra hívta fel a figyelmüket, akik hatalmas összeget kaptak, hanem arra a
szolgára, aki csak egyetlen egyet kapott. Az egy tálentumos szolga az, aki úgy
dönt, hogy elvesztegeti annak a lehetőségét, hogy ura dicsőségére használja
kapott ajándékát.
A lényeges mondanivaló elkerülhetetlen: azok
vannak a legnagyobb veszélyében annak, hogy elpazarolják Istentől kapott
ajándékaikat, akik úgy érzik, hogy nem sok mindennek rendelkeznek, amit fel
tudnának ajánlani. Jézus szerint sok függ tőlünk, akik egy tálentumos szolgák
vagyunk. Mi vagyunk a reflektor fényben. Jézus gazdag lehetőséget lát, látja a
jelentőségét a látszólagos jelentéktelennek. Ne ez legyen a kérdésünk, hogy
"mennyit kaptunk", hanem az, hogy "mit teszünk azzal, amink van:"
Jeffrey Rosario
a Light Bearers
szónoka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése