MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 27. fejezet
158. nap
A
Jeruzsálemből Jerikóba tartó embernek Júdea pusztáján is át kellett haladnia.
Az út kietlen, sziklás, rablók háborgatta hegyszoroson vezetett át, amely
gyakran volt erőszakos cselekmények színhelye. A példázatbeli utast itt
támadták meg. Minden értékétől megfosztották, és félholtan az útszélen hagyták.
Amint így feküdt, egy pap jött az úton. Látta a megsebesített, összezúzott,
vérében fetrengő embert, de nem segített rajta, hanem "elkerülé".
Ezután megjelent egy lévita. Kíváncsi volt, hogy mi történt; ezért megállt, és
megnézte a szenvedőt. Tudta, hogy mit kellene tennie, de az kellemetlen feladat
lett volna. Kívánta, hogy bárcsak ne jött volna arra, és ne látta volna meg a
megsebzett embert. Meggyőzte magát, hogy az ügy nem tartozik rá, és ő is
"elkerülé".
Egy arra
elhaladó samaritánus azonban, meglátva a szenvedőt, elvégezte azt a munkát,
amire a többiek nem voltak hajlandók. Jóindulattal és kedvesen segített a megsebzett
emberen. "Mikor azt látta, könyörületességre indula, és hozzájárulván,
bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő
tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé neki. Másnap
pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot
reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom
néked." Mind a pap, mind a lévita vallásos embernek tartotta magát. A
samaritánus pedig arról tett bizonyságot, hogy igazán megtért. Neki sem volt
kellemesebb az a munka, mint a papnak és a lévitának, de lelkülete és
cselekedete azt bizonyította, hogy a menny a szívében él.
E
tanítással Krisztus félreérthetetlenül és meggyőzően bemutatta a törvény
elveit, tanúsítva hallgatóinak, hogy elmulasztották megvalósítani ezeket az
elveket. Szavai olyan világosak és súlyosak voltak, hogy a hallgatók nem tudtak
akadékoskodni. A törvénytudó a tanításban semmi megbírálhatót nem talált.
Krisztussal szembeni előítélete eloszlott. A nemzetében élő idegenkedést
azonban nem győzte le egészen, és ezért nem tudott név szerint elismeréssel
adózni a samaritánusnak. Krisztus kérdésére: "E három közül azért kit
gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett" - így
válaszolt: "Az, aki könyörült rajta."
"Monda
azért néki Jézus: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél." Légy
ugyanilyen kedves, melegszívű a nyomorultakhoz! Ezzel mutatod meg, hogy
megtartod az egész törvényt.
A zsidók
és a samaritánusok közötti nagy vallási ellentét az igaz istentiszteletről
vallott eltérő nézetükben rejlett. A farizeusok semmi jót nem mondtak a
samaritánusokról. Inkább a legelkeseredettebb átkokat szórták rájuk. Olyan nagy
volt az ellenszenv a zsidók és a samaritánusok között, hogy a samaritánus
asszony furcsállta, amikor Krisztus vizet kért tőle. "Hogy kérhetsz inni
zsidó létedre éntőlem - kérdezte -, aki samáriai asszony vagyok?!"
"Mert a zsidók - tette hozzá az evangélista - nem barátkoznak a
samáriaiakkal" (Jn 4 : 9). Amikor a zsidók, telve gyilkos gyűlölettel,
rátámadtak Krisztusra a templomban, hogy megkövezzék, jobb szavakat nem
találtak gyűlöletük kifejezésére: "Nem jól mondjuk-é mi, hogy te
samaritánus vagy, és ördög van benned?" (Jn 8 : 48.) A pap és a lévita nem
végezte el azt a szolgálatot, amelyet az Úr meghagyott nekik. Honfitársukon egy
gyűlölt és megvetett samaritánus segített.
A
samaritánus teljesítette a parancsot: "Szeresd felebarátodat, mint
magadat", tanúsítva, hogy igazabb, mint elítélői. Élete kockáztatásával,
testvérként ellátta a megsebzett embert. A samaritánus Krisztust ábrázolja.
Megváltónk olyan szeretetet tanúsított irántunk, amilyenre az ember soha nem
lenne képes. Amikor összezúzva haldokoltunk, megszánt minket. Nem került el, és
nem hagyta, hogy tehetetlenül és reménytelenül elpusztuljunk. Nem maradt ott
szent, boldog otthonában, ahol a mennyei sereg szeretetét élvezte. Meglátta
súlyos ínségünket. Magáévá tette ügyünket, és azonosult az emberiség
érdekeivel. Meghalt, hogy megmentse ellenségeit. Imádkozott gyilkosaiért. Saját
példájára hivatkozva mondja követőinek: "Ezeket parancsolom néktek, hogy
egymást szeressétek"; "amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek
ti is egymást" (Jn 15:17; 15:34).
A pap és
a lévita a templomból jöttek, ahol részt vettek az istentiszteleten. A templom
szertartásait Isten rendelte el. E szertartások végzése nagy, magasztos és
megtisztelő kiváltság volt. A pap és a lévita rangon alulinak tartották, hogy
az útszélen heverő, ismeretlen szenvedőnek szolgáljanak. Isten áldást akar
küldeni általuk egy embertársuknak, de ők elszalasztották ezt a különleges
alkalmat.
Ma is
sokan követnek el hasonló hibát. Feladataikat két külön csoportba osztják. Az
egyik nagy dolgokból áll, amelyeket Isten törvénye szabályoz. A másik
úgynevezett apróságokból, amelyekben nem érvényesítik a "szeresd
felebarátodat, mint tenmagadat" parancsot. Hangulatuk dönti el, hogy mit
tegyenek. Ezért jellemük eltorzul, és Krisztus vallását hamis színben tüntetik
fel.
Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 6. fejezete
Isten
kijelentése után – amit az előző fejezetben olvastunk –, nem csoda, hogy Mózes
ezt mondja: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az
Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes
lelkedből és teljes erődből!” (5Móz 6:4-5). Isten szeretet (1Jn 4:8-16). Őt
nem érdekli a felületes ismeretség. Igazi szívbeli kapcsolatra vágyik. Mivel Ő
teremtette az embereket, azt szeretné, ha tudnák, hogy Hozzá tartoznak, mert Ő
adott nekik életet és meghalt azért, hogy örök életük lehessen. Krisztus ezt a
szakaszt idézte, amikor a legfontosabb parancsolatról beszélt (Mt 22:37-40).
Egyik földi vallásalapító sem jobb, mint egy ember alkotta isten, mert nem
élők; vagy ha élnek még, akkor is csak emberek. Egyedül egy igaz Isten létezik,
aki öröktől fogva van, és örökké él. Végtelen és isteni szeretettel fordul az
emberek felé, ami páratlan.
Ezért akart
Isten nagy és gyönyörű városokat adni Izraelnek, amiket nem ők építettek,
házakat, amik nem az ő keze munkájuk, javakat, amiket nem ők szereztek és
szőlőket, amiket nem ők ültettek. Ezek fizikai ajándékok voltak, amik az
ajándékozóval jártak együtt. Szerette volna őket megáldani lelkileg is, ám
Isten aggódott, hogy ezek miatt elfelejtenék Őt, mert bálványokká válnának, és
elválasztanák őket Tőle, aki minden áldást biztosított számukra. A
meggazdagodott Izrael Laodiceára emlékeztet, Isten végidei egyházára, amely
gazdag és azt gondolja, nincs szüksége semmire, miközben a legnagyobb szüksége
van Istenre, akit kívül hagynak (Jel 3:14-20). Micsoda hálátlanság!
A történelem
során az emberek sokszor szívük ajtaján kívül felejtik Istent. Ám Ő még mindig
szereti őket. Megígéri Laodiceának, hogy ha beengedik Őt az életükbe, akkor a
második advent után vele ülhetnek majd a trónján (Jel 3:21). Az Ő szeretete a
legcsodálatosabb az univerzumban, szeretne veled lenni ma és többet adni
pusztán fizikai áldásoknál. Azt szeretné, ha meghívnád, hogy uralkodjon az
életedben annak előízeként, amikor Vele együtt fogsz uralkodni örökké.
Norman Gulley
20. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 26-27.
fejezeteihez (december 13-19).
Jézus tanításaiban
újra ás újra lelepleződik a felületes vallásosság csődje. Jézus prédikációi a
közepébe vágnak az önigazult magatartásnak, amely annyira eluralkodott abban az
időben a vallásos vezetők között. Krisztus szerint, amit az emberek az Istenről
hittek, megmutatkozott abban, ahogyan a körülöttük élőkhöz viszonyultak.
Ahogyan János apostol megfogalmazza: "Ha
valaki, azt mondja: 'szeretem Istent' a testvérét viszont gyűlöli, az hazug,
mert aki nem szeretni a testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent, akit nem
lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a
testvérét is."(1Jn 4:20-21).
Ez a lényege annak, amit Jézus az Irgalmas
samaritánus példázatában tanított. Arra a kérdésre, hogy "mit kell tennem
azért, hogy az örök életet elnyerjem?" (Lk 10:25), Jézus kijelenti, hogy a
törvény két oszlopát el kell fogadnunk: szeresd Istent és szeresd
felebarátodat, mint magadat. A farizeusok nagyon nehéznek tartották ezt az
igazságot, és ez épp olyan nagy kihívás számunkra is ma. A szeretet és a
kegyelem olyan mértékben fog áradni a szívünkből a körülöttünk élőkre, amennyi
szeretetet és kegyelmet mi magunk megtapasztaltunk Istenben.
A környezetedben élők iránti szereteted
tisztán tükrözi Isten iránti szeretetedet?
Jeffrey Rosario
a Light Bearers
szónoka
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése