Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 50. fejezet 415. nap
50.
A tized és az áldozatok
A héber
gazdasági életben az emberek bevételének egytizedét a nyilvános istentisztelet
fenntartására különítették el. Mózes így jelentette ki Izraelnek: "A
földnek minden tizede, a föld vetéséből, a fa gyümölcséből az Úré; szentség az
az Úrnak. [...] És minden tizede a baromnak és juhnak, [...] a tizedik az Úrnak
legyen szentelve" (3Móz 27:30.32).
De a
tized rendszere nem a héberektől ered. Az Úr már a legősibb időktől kezdve
igényt tartott a tizedre, mint sajátjára, és ezt az igényét elismerték és
tiszteletben tartották. Ábrahám tizedet adott Melkhisédeknek, a magasságos
Isten papjának (1Móz 14:20). Mikor Jákób, mint menekült és vándor Béthelben
volt, ígéretet tett az Úrnak: "[...] valamit adándasz nékem, annak tizedét
néked adom" (1Móz 28:22). Néppé válásukkor az izraeliták a tized törvényét
mint az Istentől nyert törvénynek egyikét erősítették meg, amelynek
megtartásától függött jólétük.
A tized
és az áldozatok rendszerének azt a nagy igazságot kellett az emberek elméjébe
vésnie: teremtményei számára minden áldás forrása Isten, és gondviseléséért, jó
adományaiért hála illeti meg őt az ember részéről.
"[...]
ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent" (ApCsel 17:25). Az Úr
kijelenti: "Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi
hegyeken." "Enyém az ezüst és enyém az arany" (Zsolt 50:10; Agg
2.8). És Isten az, aki az embernek erőt ád a gazdagságnak megszerzésére (5Móz
8:18). Annak elismeréséül, hogy mindenünk tőle van, az Úr elrendelte, hogy
áldásának egy részét adjuk vissza neki ajándékokban és áldozatokban.
"Minden
tized [...] az Úré", ebben ugyanaz a gondolat jut kifejezésre, ami a
szombat parancsolatában: "A hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek
szombatja" (2Móz 20:10). Isten fenntartotta magának az ember idejének és
vagyonának meghatározott részét és egyiket sem fordíthatja egyetlen ember sem
bűn nélkül saját céljaira.
Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 3
Nagyobb erő van abban, ha másokat is
mozgósítunk Isten akaratának véghezvitelére, mint abban, ha egymagunk
dolgozunk. Nehémiás mozgósította a többieket, hogy segítsenek neki Isten
tervének megvalósításában.
Eliásib, a főpap fölépítette a Juh-kaput, Hasszenáa
fiai a Hal-kaput építették, Jójada, Pászéah fia és Messullám, Beszódia fia
javítgatták az óváros kapuját, és a lista így folytatódik. A sok, Isten ügyében elkötelezett munkással
igen komoly haladást értek el.
Mindvégig Isten támaszt vezetőket és Ő ad
éleslátást nekik. Ezeknek a vezetőknek azonban másokat is alkalmazniuk kell
Isten akaratának véghezvitelében. Mózes kijelölt másokat, hogy segítsenek neki,
így tett Jézus is kiképezve tizenkét tanítványát, hogy vele dolgozzanak.
Érdekes megjegyezni, hogy éppen Nehémiás volt
az egyetlen elhivatott Jeruzsálem falainak újjáépítési munkájának megkezdésére,
aki csak akkor érkezett a városba, míg azok, akik ott laktak, nem
kezdeményezték azt. Sokszor a kívülállók tisztábban látják a szükséges
teendőket. Akik benne vannak egy bizonyos helyzetben, már hozzászokhattak, és
nagyon keveset, vagy semmit sem tesznek ellene.
Atyánk, kérünk, adj nekünk egységes
szívet, hogy munkaközösségben szolgálhassunk Téged!
Pardon Mwansa
57. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 49. és 50. fejezeteihez
(aug. 28- szept. 3).
Az, hogy Izráel csak
lassan és nehézkesen tartott igényt az Ígéret földjére, egy leckét tartogat
számunkra a késlekedés emberi jellemvonásáról. Amikor mi átadjuk magunkat
Istennek, Ő igényt tart a lényünk teljességére. Életünk minden területét –
test, lélek és szellem – meg kell hódítsa Isten az ott élő Szent Lelke által.
És ahogyan az Ígéret földjét fokozatosan, kitartó lépéssel kellett elfoglalni,
úgy kell életünknek követnie a fokozatos átalakulást a Teremtő képmására.
Amikor Izráel megelégedett azzal, amit már
elértek a földekre való letelepítés során, nem vigyáztak arra, hogy ne legyenek
pogány befolyásnak kitéve, amely elfordítja szívüket Istentől. Így van ez a
keresztény növekedéssel is. Amint berendezkedünk, megelégedve azzal, amit Isten
elért nálunk, és visszautasítjuk vagy elhanyagoljuk, hogy továbbra is
válaszoljunk Jézus Krisztus hívására, a régi szokások visszatérnek. Jézus azt
kérte, hogy kövessük őt, és ehhez állandó cselekvésre van szükség. Jézus
kivezet minket ebből a világból, az Ő jelenlétébe. Jézus valóban szeret minket,
úgy, ahogy vagyunk, de sosem hagy minket úgy, ahogy talál minket.
A tizedfizetés egy Istentől jövő
nevelőeszköz, amely arra irányul, hogy gyökerestül megsemmisítse az önző
indítékokat, amelyek visszatartanak minket a kegyelemben való növekedésben. A
tizedfizetés egy olyan gyakorlat, amely az Istenben való bizalomról szól, aki
ellát minket minden szükségletünkkel az Ő bőséges áldásai által. Minden örömteli
adakozás alkalmával a lelkünkben egyre nagyobb területet hagyunk Istennek a
birtokbavételre. Ahogyan hűségesen megbízunk Istenben a mi eszközeinkkel, egy
lelki gyakorlaton veszünk részt, amely a saját kiterjedtebb érettségünkre
vezet, az Ő dicsőségére.
Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union Conference, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése