Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 17 - szerda - 2 Krónikák 36

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 45. fejezet 402. nap

Hogy minden kétséget kizáróan megállapítsa, nem hagyván okot ama vádra, hogy jogtalanul ítélték el, Józsué ünnepélyesen kérte Ákánt, ismerje be az igazságot. A szerencsétlen ember vallomást tett bűnéről: "Bizony én vétkeztem az Úr ellen, Izráel Istene ellen [...] Láték ugyanis a zsákmány közt egy jó babiloni köntöst, kétszáz siklus ezüstöt és egy arany vesszőt, amelynek súlya ötven siklus vala, és megkívántam ezeket, és elvevém ezeket, és íme elrejtve vannak a földben, a sátramnak közepében" (Józs 7:20-21). Azonnal embereket küldtek és "[...] ímé, elrejtve vala az az ő sátorában, és az ezüst is alatta vala. Kivivék azért azokat a sátor közepéből, és vivék Józsuéhoz és Izráelnek minden fiához, és lerakák azokat az Úr előtt" (Józs 7:22-23).

Kimondták az ítéletet és azonnal végre is hajtották. "Miért rontottál meg minket?" - kérdezte Józsué - "Rontson meg téged e napon az Úr". Mivel Ákán bűnéért a népet felelősnek tartották és annak következményei miatt szenvedtek, ezért képviselőik által részt kellett venniük a büntetés végrehajtásában. "[...] És elborítá őt egész Izráel kövekkel" (Józs 7:25).

Azután a nagy kőhalmot raktak föléje a bűn és a büntetés bizonyságául. Ezért nevezik ezt a helyet Akor, azaz "megrontás völgyének". A Krónika könyvében emléke le van írva: "Ákán, Izráelnek megrontója" (1Krón 2:7).

Ákán az ő bűnét a legközvetlenebb és legünnepélyesebb figyelmeztetés és Isten hatalmának leghatalmasabb kinyilatkoztatása ellenére követte el. "[...] el ne vegyetek a teljesen néki szentelt dolgokból, hogy Izráel táborát átkozottá ne tegyétek" (Józs 6:18). Ezt hirdették az egész Izraelnek. A parancs közvetlen a Jordánon történt csodálatos átkelés, az isteni szövetség elismeréseként a nép körülmetélkedése, a páska megünneplése és a szövetség Angyalának: "az Úr Seregének Fejedelme megjelenése után adatott ki. Ezt követte Jerikó elfoglalása, amely a pusztulás bizonyítékát adta, és amely utoléri Isten törvényének minden áthágóját. Az a tény, hogy egyedül Isten hatalma adott győzelmet Izraelnek és nem saját erejük által vették birtokba Jerikót, ünnepélyes hangsúlyt adott annak a parancsnak, amely megtiltotta nekik a zsákmányból való részesedést. Isten saját szava hatalmával győzte le az erődítményt, övé volt a győzelem és a várost minden tartalmával neki kellett szentelni.

Izrael milliói közül csak egy ember volt, aki az ítélet és győzelem eme ünnepélyes órájában át merte hágni Isten parancsolatát. Sineár drága köntösének láttára felébredt Ákán kapzsisága. Még akkor is, amikor emiatt szembe került a halállal "jó babiloni köntösnek" nevezte azt (Józs 7:21), Egyik bűnt követi a másik. Eltulajdonította az Úr kincstárának szentelt aranyat és ezüstöt - és meglopta Istent Kánaán földjének első gyümölcséből.

Az Ákán vesztét okozó halálos bűn a kapzsiságban gyökerezett, mely a legáltalánosabbnak és legkönnyebbnek tekintett bűnök egyike. Míg a többi bűnöket felderítik és megbüntetik, a tizedik parancsolat áthágását alig dorgálják meg. E bűn szörnyűségét és borzasztó következményeit bizonyítja Ákán története.

A kapzsiság fokozatosan fejlődő bűn. Ákán addig dédelgette kapzsi vágyát, míg az szokásává lett és bilincsbe verte őt, amit szinte lehetetlen volt széttörni. Amíg a bűnnek hódolt, annak gondolata, hogy ezáltal szerencsétlenséget hoz Izrael népére, döbbenettel kellett volna betöltse; de fogékonyságát a bűn annyira eltompította, hogy amikor a kísértés jött, könnyű prédává vált.

Vajon nem történnek-e még mindig hasonló vétkek az ünnepélyes és világos figyelmeztetés ellenére is? Nekünk épp oly nyíltan meg van tiltva, hogy teret engedjünk a fösvénységnek, mint ahogy Ákánnak a Jerikó zsákmányából való eltulajdonítás. Isten a fösvénységet bálványimádásnak nyilvánította. Ezért int bennünket: "[...] Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak!" (Mt 6:24). "[...] eltávoztassátok a telhetetlenséget" (Lk 12:15). "[...] fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek" (Ef 5:3), Előttünk van Ákán, Júdás, Anániás és Safira borzalmas sorsa. De mindezek előtt ott van Luciferé, a hajnalcsillagé, aki magasabb méltóságra áhítozva, mindörökre elvesztette a menny fényességét és gyönyörűségét. Mind e figyelmeztetések ellenére kapzsiság uralkodik mindenütt.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 36

Ebben a lehangoló történetben számomra a következő szavak tűntek ki a legjobban – szavak, amelyek oly’ nagyon jellemzik a szent történelmet: „És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájuk követeit jó idején, mert kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének" (15. vers). Vagyis, az állandó hitehagyás, eretnekség, bálványimádás és bűn közepette Isten még mindig szerette azokat, akiknek hitük és ismereteik alapján nemesebben kellett volna élniük; és mindent meg akart tenni megmentésükért, amit csak tudott.

Sajnos azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül az utána következő verset sem, mert az szintén nagyon jellemző a szent történelemre. „De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség" (16. vers).

Figyelemreméltó, hogy az a szó, amit „segítségként", „mentségként” fordítanak a magyar bibliafordítások, abból a héber gyökből ered, ami „gyógyítást" jelent. A bűn, és az azt kísérő bűnös cselekedetek sokasága egyfajta betegség, erkölcsi zavar, amit születésünktől fogva magunkban hordunk. Nem csoda, hogy Jézus kijelentette: „Újonnan kell születnetek." Miközben panaszkodunk a bűnre magunk körül, és csodálkozunk, hogy Isten népe közül is többen elutasítják szavait és „kigúnyolják" a prófétákat, önmagunkat is meg kellene vizsgálnunk, ahogy Pál mondta, hogy vajon hitben vagyunk-e még. A genetikailag öröklődő bűn mindnyájunkat sújt. De van egy segítség, aki a gyógyulást hozza: Jézus! Nekünk csak át kell adnunk magunkat Neki hitben és engedelmességben, miközben bízunk szeretetében, és igényeljük kegyelmét önmagunk számára. Ez az egyetlen segítség.

Justin McNeilus
a Fiatalok Jézusért szervezet elnöke

55. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 45. és 46. fejezeteihez (aug. 14-20).

Miután Isten dicsőséges módon az izrealiták kezére adta Jerikót, megdöbbentő volt a vereségük Ainál. A modern olvasó számára ennek az oka különös és durva lehet: egyetlen férfi, Ákán nem engedelmeskedett Isten egyértelmű utasításainak Jerikóban, és Izráel egész nemzete elszenvedte a büntetést.

Néha úgy gondoljuk, a tízedik parancsolat: „Ne kívánd” a legkevésbé fontos a tízből. Mindazonáltal, Ákán bűne – melynek gyökere a kívánság volt –, és annak szörnyű következményei arra emlékeztetnek minket, hogy milyen széles körű hatásai vannak annak, ha olyasmire vágyunk, ami sosem volt nekünk szánva. Nem tudunk légüres térben bűnözni. Mindig vannak nem szándékolt következmények, akármennyire ügyesen is próbáljuk rejtegetni a törvényszegésünket.

Ákán története arra is erőteljesen rámutat, hogy ha a bűnt valaki csak az után vallja meg, hogy az igazság nyilvánosságra került, az nem mutat igazi megbánást, csak annak reményét, hogy a bűn összes következményétől megvédje saját magát.

Manapság látjuk olyan emberek példáit, akik magas pozícióban vannak, és nem ismerik be bűnüket, amíg a körülmények arra nem kényszerítik őket, néha ezzel ártatlan embereknek és teljes szervezeteknek is kárt okozva, és a saját hitelességüket is lerombolva. Mennyivel jobb nekünk olyannak lenni, mint Dávid, aki Isten szerinti ember volt, és aki, bár vétkezett, mindig megvallotta bűneit, és szívből jövő fájdalommal és alázattal megbánta azokat.

Carla Baker

presbiter

Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet

Maryland, USA

                    Fordította: Gősi Csaba