Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 47. és 48. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. fejezet 406. nap
47.
Szövetség a gibeonitákkal
Sikhemből
visszatértek az izraeliták gilgáli táborukba. Itt nemsokára különös küldöttség
kereste fel őket, akik szövetséget kívántak velük kötni. A követek előadták,
hogy messze földről jöttek és ezt megjelenésük igazolni látszott. Ruházatuk
öreg és elnyűtt, saruik agyonhasználtak, foltozottak, élelmük penészes és
tömlőik, melyek borospalackokként szolgáltak, repedezettek, összekötözöttek
voltak, mintha az úton gyorsan javították volna meg.
Távoli
otthonukban - feltételezhetően Palesztina magaslatain túl - földieik hallottak
azokról a csodákról, amelyeket Isten tett népéért és ezért elküldték őket, hogy
Izraellel szövetséget kössenek. A hébereket óva intette Isten, hogy Kánaán
bálványimádóival szövetségre lépjenek, és a vezetők elméjében kétely támadt az
idegenek igazmondását illetően. "[...] Hátha közöttem lakol te" -
mondták. Erre azonban a küldöttek azt válaszolták: "Szolgáid vagyunk
mi!" De amikor Józsué nyíltan megkérdezte: "Kik vagytok, és honnan
jöttetek?" ők megismételték korábbi állításukat és őszinteségük bizonyítékaként
hozzáfűzték: "Ez a mi kenyerünk meleg volt, amikor eleségül elhoztuk a mi
házainkból elindulván, hogy hozzátok jöjjünk: most ímé száraz, és penészes
lett, [...] e mi ruháink és saruink pedig megavultak az útnak igen hosszú volta
miatt!" (Józs 9:7-8.12-13).
Ezek az
érvek hatottak. A héberek "[...] az Úrnak tanácsát nem kérték [...] és
békességesen bánt velök Józsué, és frigyet köte velök, hogy életben hagyja
őket, a gyülekezet fejedelmei pedig megesküdének nékik" (Józs 9:14-15).
Így léptek szövetségre.
Három nap
múlva kiderült az igazság. Az izraeliták meghallották, hogy "[...] közel
valók azok hozzájok, sőt közöttök lakoznak" (Józs 9:16). Tudván, hogy
lehetetlen a hébereknek ellenállni, a gibeoniták cselhez folyamodtak, hogy
megmentsék életüket.
Nagy
volt az izraeliták méltatlankodása, mikor megtudták, hogy rászedték őket.
Bosszúságuk még növekedett, mikor három napi út után elérték a gibeoniták
városait közel az ország központjához. "[...] és zúgolódék az egész
gyülekezet a főemberek ellen", de ez utóbbiak vonakodtak a szövetség
megtörésére, noha azt csalással biztosították. Mivel "[...] megesküdtünk
nékik az Úrra, Izrael Istenére, most hát nem bánthatjuk őket" (Józs.
9:18). A gibeoniták kötelezték magukat bálványimádásuk feladására és Jahve
imádásának elfogadására, s így életük megőrzése nem sértette meg az Úrnak a
bálványimádó kanaániták kiirtására adott rendeletét. Esküjükkel a héberek sem
kötelezték magukat bűn elkövetésére. és bár az esküt rászedéssel biztosították,
azt mégsem kellett megszegniük. Ha valakit a szó kötelez - nem a rossz
cselekvésére - szentnek kell azt venni. A nyereség, a bosszú, vagy önérdek nem
befolyásolhatja az eskü vagy fogadalom sérthetetlenségét. "utálatosok az
Úrnál a csalárd beszédek" (Péld 12:21). "Kicsoda megy fel az Úr
hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén? [...] Aki kárára esküszik, és
meg nem változtatja" (Zsolt 24:3; 15:4).
A
gibeoniták életben maradhattak, de mint rabszolgák a szentélyhez lettek
beosztva minden szolgai munka végzésére. "És tevé őket Józsué azon a napon
favágókká és vízhordókká a gyülekezethez és az Úr oltárához" (Józs 9:27).
Annak tudatában, hogy hibát követtek el, örültek életük bármily áron való
megváltásáért és a feltételeket hálásan elfogadták. "És most ímé, a te
kezedben vagyunk" - mondták Józsuénak - "amint cselekedni jónak és
igaznak tetszik előtted, úgy cselekedjél mivelünk" (Józs 9:25). Utódaik
századokon át a szentély szolgálatával álltak kapcsolatban. A gibeoniták
területe négy városra terjedt ki. A nép nem élt királyi uralom alatt, hanem vének
vagy tanácsosok kormányozták őket. Gibeon, városaik közül a legfontosabb,
"[...] nagy város [...] olyan mint egy a királyi városok közül [...]
férfiai pedig mind vitézek valának" (Józs 10:2). Mivel e nagy város lakói
ily megalázó eljáráshoz folyamodtak életük megmentéséért, ez feltűnően mutatja
azt a félelmet, amelyet Izrael jelentett Kánaán lakóinak.
A
gibeonitáknak sokkal jobb lett volna, ha őszintén tárgyalnak Izraellel. Amíg
Jahvénak való alárendeltségük életük megtartását biztosította, addig csalásuk
csak szégyent és szolgaságot hozott rájuk. Isten úgy rendelkezett, hogy
mindazok, akik pogányságukkal felhagynak és Izraellel egyesülni akarnak,
részesüljenek a szövetség áldásaiban. őket e kifejezéssel illették: "[...]
a köztetek tartózkodó jövevény (3Móz 17:12), és kevés kivétellel ez az osztály
Izraellel azonos kedvezménynek és kiváltságnak örvendhetett. Az Úr rendelkezése
ez volt:
"Hogyha
jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt. Olyan legyen
néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött
volna, és szeressed azt mint magadat" (3Móz 19:33-34). A páskát és az
áldozatok hozatalát illetően megparancsolta: "[...] néktek és a köztetek
lakozó jövevénynek egy rendtartástok legyen [...] az Úr előtt olyan legyen a
jövevény, mint ti" (4Móz 15:15).
E
feltételekkel elfogadhatták volna a gibeonitákat, de ők csaláshoz folyamodtak.
Nem volt könnyű a megaláztatás a "királyi város" ama polgárai
számára, kiknek férfiai "mind vitézek" voltak. Nem volt könnyű, hogy
századokra favágókká és vízhordókká legyenek. Rászedés céljából magukra
öltötték a szegénység ruháit, s ezt mint az örök szolgaság jegyét, viselniük
kellett. Szolgai állapotuk minden nemzedéken át bizonyította, hogy a csalást
utálja az Úr.
Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 4
Amikor
Isten megújulást kezdeményez népe között, az ellenség mindig szembeszáll Isten
munkájával. Így történik egyéni életünkben és Isten lelki mozgalmában is. Amint
Zorobábel és Isten emberei elmentek, hogy részt vegyenek Isten templomának
újjáépítésében, Rehum, a perzsák helytartója és Simsai a perzsa írnok azonnal a
nép ellen kezdtek dolgozni azzal, hogy levelet írtak Artaxerxes királynak a
zsidókat feljelentve.
Isten
azonban megígérte jelenlétét, valahányszor a jót cselekedve ellenállással
találjuk szembe magunkat. „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ
végezetéig” (Mt 28:20 – új prot. ford.).
Időnként
úgy tűnhet, hogy az ellenállás győzedelmeskedik, és úgy látszik, hogy leigázza
az Isten oldalán állókat. Még ha látszatra Isten népe veszít is, Isten az, aki
az utolsó fejezetet írja, és az a fejezet Isten szolgáinak és az Ő ügyének
győzelméről szól.
Isten
győzelmet adott a három héber ifjúnak és Dánielnek is, ahogy Dániel
könyvének 3. és 6. fejezetében olvashatjuk. Semmit sem kell aggódnunk a
jövő felől, kivéve akkor, ha elfelejtjük, hogyan vezetett minket Isten a
múltban.
Mennyei
Atyánk, kérünk, segíts bíznunk abban, hogy ha Te a mi oldalunkon állsz, le
fogjuk győzni az ellenséget!
Pardon Mwansa
56. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez
(aug. 21-27).
A gibeoniták
kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak
tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások
rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A
pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és
így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.
Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó
Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön,
és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése
cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a
szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem
házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)
A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret
földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől
elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád,
Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói
égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre.
Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez
haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az
azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek,
hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.
A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő
aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az
pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza
van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok,
akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük
barátságos.”
Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union Conference, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése