Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 43. és 44. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 43. fejezet 393. nap
Mózes
elfordult a gyülekezettől és csendben, egyedül indult útnak a kijelölt
hegycsúcs felé. "És felméne Mózes [...] a Nébó hegyére, a Piszga
tetejére" (5Móz 34:1). E magányos csúcson állt és tiszta tekintettel
szemlélte az elébe táruló képet: messze nyugaton a nagy tenger vize kéklett;
északon a Hermon hegye emelkedett az égre; keleten Moáb fennsíkja és a mögött
Izrael győzelmeinek színhelye, Básán feküdt és délen hosszú vándorlásuk
pusztája terült el.
E
magányban Mózes áttekintette küzdelmes, nehéz életét, amióta udvari
méltóságától és Egyiptom jövendő királyságától elfordult, hogy Isten választott
népével sorsközösséget vállaljon. Emlékezetébe idézte a Jethró nyájával a
pusztában eltöltött hosszú éveket; az Angyal megjelenését az égő bokorban, és
elhívását Izrael megszabadítására. Ismét szemlélte Isten erejének hatalmas
csodáit, amelyeket Isten az ő népének érdekében tett; csodálta az ő hosszútűrését
és irgalmát, melyet a vándorlás és zúgolódás hosszú évei alatt irántuk
tanúsított. Mindezek mellett amit Isten értük tett, saját imái és munkái
ellenére az Egyiptomot elhagyó nagy seregben levő felnőttek közül csak ketten
találtattak oly hűségeseknek, hogy beléphessenek a megígért földre. Amikor
Mózes áttekintette munkájának eredményét, küzdelmes és áldozatos élete majdnem
hiábavalónak látszott.
Mégsem
sajnálta azt a terhet, amit viselt. Tudta, hogy küldetését és munkáját maga
Isten rendelte el. Amikor elhívta az Úr, hogy Izraelt a rabságból kivezesse,
visszariadt a rá váró felelősségtől, de amióta magára vette a munkát, nem tette
le terhét. Amikor az Úr javasolta, hogy felmenti őt és elpusztítja a lázadó
Izraelt, Mózes nem tudott beleegyezni. Bár nehéz küzdelmei voltak, de Isten
jóindulata különleges jelének örvendhetett. A pusztai tartózkodás idején gazdag
tapasztalatokat nyert, amikor Isten hatalma és dicsősége kinyilatkoztatását
látta és szeretetének közösségében élt; úgy érezte, bölcsen cselekedett, amikor
inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek
ideig-óráig tartó gyönyörűségét.
Amint
visszatekintett Isten népe vezetőjeként végzett szolgálatának tapasztalataira,
egyetlen rossz tett vetett árnyékot élettörténetére. Úgy érezte, ha azt a
vétket ki lehetne törölni, most nem rettegne a haláltól! Bizonyságot nyert,
hogy a bűnbánat és a megígért áldozatba vetett hit az, amit Isten kíván, és
Mózes ismét megvallotta bűnét és Jézus nevében bocsánatért könyörgött!
És most az
ígéret földjének körképszerű látványa jelent meg előtte. Nem homályosan és
bizonytalanul ködös távlatban, hanem tisztán, világosan és szépen kirajzolódva,
gyönyörűséges látomásban tárult fel előtte az ország minden része. E jelenet
nem az akkori állapotokban mutatta be, hanem amilyenné Isten áldásával Izrael
birtokában lesz. Úgy tűnt neki, mintha egy második Édent nézne. Libanoni
cédrusokkal borított hegyek, olajfákkal és illatos szőlőtövekkel borított
halmok, tágas zöld mezők színpompás virágokkal és bő terméssel; itt trópusi
pálmák, amott ringó búza- és árpatáblák, napsugaras völgyek, amelyekben a
patakcsobogás madárdallal vegyült; pompás városok, szép kertek, "a tenger
kincsözöne" (Ésa 60:5). Tavak, lankákon legelésző nyájak, sőt még a sziklák
között is a vadméhek rejtett kincsei. Ez valóban olyan ország volt, amelyet
Mózes, Isten Lelkétől ihletve írt le Izraelnek: "Áldott az Úrtól [...] az
égnek kincseivel, a harmattal és az alant elterülő mélységes vizekkel; A nap
érlelte drága terméssel, [...] és az ős hegyek javaival, [...] a földnek
drágaságaival és bőségével" (5Móz 33:13-16).
Mózes
látta a választott népet Kánaánban letelepedve és minden törzset saját
tulajdonában. Bepillantott az ígéret földjén való letelepedés utáni
történetükbe, a hitehagyás hosszú, szomorú eseményeibe, feltárult előtte annak
megbüntetése is. Látta őket bűneik miatt a pogányok között szétszórva; látta
miként távozik el Izraeltől a dicsőség, látta szép városaikat romokban és a
népet fogolyként idegen országokban. Látta őket atyáik országába visszahelyezve
és végül Róma uralma alatt.
Végignézhetett
az idők romlásán és megláthatta Megváltónk első eljövetelét. Látta a csecsemő
Jézust Betlehemben. Hallotta az angyali sereg hangját felcsendülni:
"Dicsőség Istennek és e földön békesség." Látta az égen a keleti
bölcsek Jézushoz vezérlő csillagát, és nagy világosság töltötte be értelmét,
amint visszaidézte a prófétai szavakat: "Csillag származik Jákóbból, és
királyi pálca támad Izráelből" (4Móz 34:17). Látta Krisztus alázatos
életét Názáretben, szeretetének, együttérzésének szolgálatát, gyógyítását, és a
büszke, hitetlen nemzettől való megvetését. Megdöbbenve figyelte, miként
magasztalják kérkedve Isten törvényét, de ugyanakkor megvetették és
visszautasították őt, aki a törvényt adta. Látta Jézust az Olajfák hegyén,
amint sírva búcsúzott szeretett városától. Amint Mózes a menny által oly
gazdagon megáldott nép végső elvetését látta, - amelyért munkálkodott,
imádkozott, feláldozta magát és amelyért kész volt, hogy saját nevét kitöröljék
az élet könyvéből - és amint hallotta a vészjósló szavakat: "Ímé, pusztán
hagyatik néktek a ti házatok" (Mt 23:38), szívét fájdalom gyötörte és
keserű könnyek hullottak szeméből Isten Fia fájdalmával való együttérzéseként.
Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 27
Amikor Jótám
25 évesen a trónra került, valószínűleg
még mindig gyászolta apja, Uzziás
halálát. Élete utolsó heteiben és hónapjaiban Uzziás leprában szenvedett, csupán árnyéka volt korábbi önmagának. Olyan gyenge volt, hogy a fiatal Jótám vette át az irányítást, ő intézte a nemzet ügyeit. Mint király, Jótám
„azt tette, amit helyesnek lát az Úr. Egészen
úgy tett, ahogyan apja, Uzziás, csakhogy ő nem ment be az Úr templomába” (2. vers).
A „csakhogy” szó jelzi
az Uzziás és Jótám közötti különbséget. Az előbbi megengedte magának a büszkeséget; az utóbbi szerény volt, mindenben engedelmeskedett Istennek; az előbbi merészen szembeszállt Isten
egyértelmű utasításával a szentélyben
történő szolgálatot illetően, az utóbbi bölcs volt
ahhoz, hogy tanuljon apja hibáiból.
Tanulhatunk azok életéből,
akik előttünk jártak, hogy ne
ismételjük meg az ő hibáikat. Arra
kaptunk elhívást, hogy előre haladjunk, és ne írjuk újra feleslegesen elődeink bűnös történelmét.
Thando Malambo
a Fiatalok Jézusért szervezet alelnöke
54. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 43. és 44. fejezeteihez
(aug. 7-13).
Amikor Mózes felment
a Piszga hegy tetejére, egy látomást kapott a jövőről. Látta a föld minden
részletét egészen a föld újjáteremtéséig. Megdöbbenve látta, hogy annyi
keresztény utasítja el a törvényt, amit a szent hegyen hallott, ahogyan Isten
elmondta. Ugyanakkor örömmel töltötte el, amikor azt látta, hogy Isten
törvényét egy hűséges maradék még mindig tiszteletben tartja. Micsoda hatalmas
emlékeztető ez számunkra, akik annyira közel élünk a második eljövetelhez, hogy
tiszteljük Isten törvényét! Feltettem a kérdést magamnak, hogy vannak-e a saját
életemben olyan területek, ahol kompromisszumot kötöttem Isten törvényéhez
képest, és imádkoztam, hogy Jézus napvilágra hozza azokat.
Ahogyan Mózes könyveinek végére érünk,
láthatjuk Isten rendkívüli megbocsátó képességét. Mózes meghalt a bűne miatt,
de ő volt az első személy, aki valaha feltámadt. Ez Isten csodálatos kegyelme,
amely Sátánnal szembeni erőteljes konfrontációban nyilvánult meg. Amikor Isten
megjelent, hogy feltámassza Mózest, Sátán és az angyalai felvonultak, hogy
Mózest végérvényesen a halálnak követeljék. Krisztus nem bocsátkozott semmilyen
tárgyalásba Sátánnal. Isten Fiának felsőbbsége lehetővé tette, hogy Mózes a
sírból az örök életre támadjon fel.
Isten igazságosságának és kegyelmének
megjelenése bátorságot és erőt ad a saját életemben. A történetnek nincs vége a
halállal. Tovább folytatódik Isten hihetetlen ajándékával, a Fiával, Jézus
Krisztussal, aki magára vette a halál büntetését, hogy mi örökké élhessünk.
Szeretem Istent az Ő szeretete és igazságossága miatt. Az igazságossága végső
soron meg fogja tisztítani ezt a bolygót a bűntől és a szeretete biztosítja az
örök megváltásomat. Ez lenyűgöző!
Brian Kittleson
presbiter
Spencerville Hetednapi
Adventista gyülekezet
Maryland, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése