Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 44. fejezet 396. nap
44.
Átkelés a Jordánon
Az
Izraeliták halott vezetőjüket mélyen gyászolták és emlékének harminc napig
tartó, rendkívüli istentisztelettel adóztak. Amíg el nem vették tőlük, sohasem
ismerték fel bölcs tanácsai értékét, atyai gyöngédségét és rendíthetetlen
hitét. Új és mély megbecsüléssel idézték fel a drága leckéket, melyeket Mózes
akkor adott, amikor még velük volt.
Mózes
meghalt, de befolyása nem halt meg vele. Annak tovább kellett élni és újra
kellett éledni a nép szívében. Sokáig becsben kellett tartani szent és önzetlen
élete emlékét, és csendes meggyőző erővel még azokat is befolyásolta, akik
életében semmibe vették szavait. Amiképpen a leáldozó nap utolsó sugarai
bearanyozzák a hegyek ormait - bár a nap rég letűnt a hegyek mögött - úgy a
tiszta, szent és jó cselekedetek fényt vetettek a világra, miután maguk a
cselekvők már rég elköltöztek. Tetteik, szavaik és példájuk örökre élnek!
"Örök emlékezetben lesz az igaz" (Zsolt 112:6).
Mialatt
nagy veszteségük fájdalommal töltötte el őket, a nép tudta, hogy nem hagyattak
magukra. Nappal a felhő-, éjjel a tűzoszlop nyugodott a sátor felett bizonyságul,
hogy Isten még mindig vezetőjük és segítőjük, ha parancsolata útján járnak.
Most
Józsué volt Izrael elismert vezetője. Főként mint harcos volt ismeretes,
adottságai és erényei különösen értékesek voltak népe történetének eme
idejében. Bátor, határozott és kitartó, gyors, meg nem vesztegethető, inkább a
rábízottakról gondoskodó, mint a maga előnyét kereső, mindenek előtt Istenbe vetett
élő hittől buzgó - ilyen volt annak a férfiúnak jelleme, akit Isten
kiválasztott, hogy Izrael seregeit vezesse az ígéret földjére. A pusztai
tartózkodás idején Mózes első tanácsadója volt és nyugodt, igénytelen
hűségével, állhatatosságával - mikor mások meginogtak -, és határozottságával,
mellyel a veszélyben is az igazság mellett állt; - mielőtt még Isten szava
elhívta volna erre a tisztségre - már akkor bizonyítékát adta, hogy Mózes utóda
lesz.
Józsué
az előtte lévő feladatra nagy aggodalommal és önmagával szembeni
bizalmatlansággal tekintett. De félelmeit Isten bíztatása eloszlatta:
"[...] amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem
hagylak téged, sem el nem maradok tőled. [...] te teszed majd e népet annak a
földnek örökösévé, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt.
[...] Minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, amiképpen szólottam
Mózesnek" (Józs 1:5-6.3). A Libánon magaslatáig a messze távolban, a nagy
tenger partjáig és keleten az Eufrátes partjáig minden az övék kellett legyen.
Az
ígérethez e parancs adatott: "Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz
és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám
szabott elődbe." Az Úr utasítása így szólt: "El ne távozzék e törvénynek
könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, [...] attól se
jobbra, se balra ne hajolj: mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidban és
akkor boldogulsz" (Józs 1:7-8).
Az
izraeliták még mindig a Jordán keleti partján táboroztak, amely Kánaán
elfoglalásának első akadálya volt. Az Úr első parancsa így szólt Józsuénak:
"[...] kelj fel és menj át ezen a Jordánon te és mind ez a nép arra a
földre, amelyet én adok nékik" (Józs 1:2). Utasítást nem kaptak az utat
illetően, hogy merre haladjanak, de Józsué tudta: ha Isten valamit parancsol, a
véghezvitelhez utat is készít a nép számára. És ebben a hitében a
rettenthetetlen vezető azonnal intézkedett a továbbvonulásra.
Néhány
mérföldnyire a folyón túl éppen a táborral szemben terült el a nagy és jól
megerősített város: Jerikó. Ez a város az egész ország kulcsa volt és félelmes
akadálya Izrael előrehaladásának. Ezért Józsué kiküldött két ifjút, mint kémet,
hogy e várost szemléljék meg és valamennyire tájékozódjanak a lakosságról, az
erőforrásokról és erődítményeik erejéről. A város ijedt és bizalmatlan lakói
állandóan éberek voltak, így a hírnökök nagy veszélybe kerültek. Mégis Ráháb,
egy jerikói asszony, saját élete kockáztatásával megőrizte őket. Szívességének
viszonzásául védelmük ígéretét adták neki a város elfoglalásakor.
A kémek
biztonságban tértek vissza az üzenettel: "Bizony kezünkbe adta az Úr azt
az egész földet; meg is olvadt már a földnek minden lakosa miattunk" (Józs
2:24). Jerikóban kijelentették nekik: "Hallottuk, hogy megszárította az Úr
a Veres-tenger vizét előttetek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit
cselekedtetek az Emoreusok két királyával, akik túl voltak a Jordánon,
Szihonnal és Óggal, akiket megöltetek. És amint hallottuk, megolvadott a mi
szívünk, és nem támadt többé bátorság senkiben miattatok. Bizony az Úr, a ti
Istenetek az Isten fenn az égben és alant a földön" (Józs 2:10-11).
Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 30
Van egy régi angol ének
(magyarul is ismert), amit Charlotte Elliot írt a 19. században, és ez emlékeztet
engem a mai fejezetre. Így szól az ének:
„Amint vagyok, sok bűn alatt,
De mert hallom hívó szavad,
S mert értem áldoztad magad,
Bárány Jézus, jövök.”
A 2Krónikák 30-ban található történet dicsőségtől ragyogó. Talán azért érzem ezt, mert én személy szerint szeretem a nagy összejöveteleket, szeretem feleleveníteni a régi hagyományokat, vagy csupán amiatt a tény miatt, hogy az emberek két hétig boldogan ünnepeltek; mindenesetre ez az egyik kedvenc történetem az Ószövetségben. Ezékiás király – megkockáztatva az esetleges zavargásokat a tömegben – összehívta az egész népet Júdából és Izraelből, hogy együtt ünnepeljék meg a páska ünnepét, azt az ünnepet, amit már évek óta nem tartottak meg. Merészen összehívja a királyság alattvalóit, hogy hűek legyenek – és sikerrel jár. Az emberek „megalázák magukat, és eljövének Jeruzsálembe" (11. vers). Közben elpusztították a bálványokat az országban, ami szégyenteljes a papokra és lévitákra nézve (akiknek nyilvánvalóan már régóta meg kellett volna ezt tenniük). Ne csak azt nézzük, hogy az emberek élvezték az közösségi eseményt, de az is csodálatos, hogy mindnyájan egyetértettek abban, hogy együtt maradnak további hét napig. Salamon király ideje óta nem volt ilyen öröm az egész országban. Ez a megtisztulás és megújulás drámai fordulópontja Izrael gyermekeinek életében.
Ám a király hűséges életében is van egy pont, ahol úgy tűnik, hogy Ezékiás megtöri a szabályokat: voltak néhányan, akik tisztátalanul érkeztek az ünnepségre, és mégis részt vettek a páska ünnepén. Ez ellentétes volt azzal, ami a törvénykönyvben állt. Vajon arra törekedett Ezékiás - a szigorú engedelmesség szellemében –, hogy ezek a törvényszegők távozzanak? Eltüntette őket a bálványokkal együtt? Nem. Ezékiás imádkozott értük. „A kegyes Úr tisztítsa meg azt; Mindenkit, aki szívét elkészítette, hogy keresse az Istent.” A Biblia így tudósít: „És meghallgatá az Úr Ezékiást, és a népnek megkegyelmeze" (20. vers). Ahogy Dávid mondta a Zsoltárok 51:18-19-ben: Isten nem az áldozatokban gyönyörködik, hanem „a töredelmes lélekben; a töredelmes és bűnbánó szívben."
Isten egészen pontosan így dolgozik. Ez nem azt jelenti, hogy ha megszegjük a szabályokat, az rendben van, hiszen bocsánatot kapunk. Nagy a különbség. Az egyik semmibe sem, a másik Isten fiának az életébe kerül. Bár amikor valaki komolyan keresi az Urat, Ő meg fog bocsátani, gyógyítani bármibe is kerül. Komolyan úgy gondolom, hogy a páska ünnepe előrevetíti a Bárány eljövetelét, aki megöletik a világ bűneiért. Ugyanez a Bárány, aki annyira sóvárog utánunk, hogy közel kerüljünk Hozzá, kér minket, hogy úgy jöjjünk, ahogy vagyunk, és Ő majd megbocsát, megtisztít és megszabadít minket a bűneinktől. Elfogadjuk a Páskabárány meghívását?
Olivia Knott
a Fiatalok Jézusért szervezet titkára
54. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 43. és 44. fejezeteihez
(aug. 7-13).
Amikor Mózes felment
a Piszga hegy tetejére, egy látomást kapott a jövőről. Látta a föld minden
részletét egészen a föld újjáteremtéséig. Megdöbbenve látta, hogy annyi
keresztény utasítja el a törvényt, amit a szent hegyen hallott, ahogyan Isten
elmondta. Ugyanakkor örömmel töltötte el, amikor azt látta, hogy Isten
törvényét egy hűséges maradék még mindig tiszteletben tartja. Micsoda hatalmas
emlékeztető ez számunkra, akik annyira közel élünk a második eljövetelhez, hogy
tiszteljük Isten törvényét! Feltettem a kérdést magamnak, hogy vannak-e a saját
életemben olyan területek, ahol kompromisszumot kötöttem Isten törvényéhez
képest, és imádkoztam, hogy Jézus napvilágra hozza azokat.
Ahogyan Mózes könyveinek végére érünk,
láthatjuk Isten rendkívüli megbocsátó képességét. Mózes meghalt a bűne miatt,
de ő volt az első személy, aki valaha feltámadt. Ez Isten csodálatos kegyelme,
amely Sátánnal szembeni erőteljes konfrontációban nyilvánult meg. Amikor Isten
megjelent, hogy feltámassza Mózest, Sátán és az angyalai felvonultak, hogy
Mózest végérvényesen a halálnak követeljék. Krisztus nem bocsátkozott semmilyen
tárgyalásba Sátánnal. Isten Fiának felsőbbsége lehetővé tette, hogy Mózes a
sírból az örök életre támadjon fel.
Isten igazságosságának és kegyelmének
megjelenése bátorságot és erőt ad a saját életemben. A történetnek nincs vége a
halállal. Tovább folytatódik Isten hihetetlen ajándékával, a Fiával, Jézus
Krisztussal, aki magára vette a halál büntetését, hogy mi örökké élhessünk.
Szeretem Istent az Ő szeretete és igazságossága miatt. Az igazságossága végső
soron meg fogja tisztítani ezt a bolygót a bűntől és a szeretete biztosítja az
örök megváltásomat. Ez lenyűgöző!
Brian Kittleson
presbiter
Spencerville Hetednapi
Adventista gyülekezet
Maryland, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése