Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 16 - kedd - 2 Krónikák 35

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 45. fejezet 401. nap

Isten hatalmas dolgokat akar cselekedni a benne bízókért. Ma Isten népének azért nincs nagyobb ereje, mert saját bölcsességében bízik és nem ad alkalmat Istennek, hogy hatalmát érette kinyilatkoztassa. ő minden szükségében segít a benne hívő gyermekein, ha teljes bizalmukat belé helyezik és híven engedelmeskednek neki.

Nemsokkal Jerikó eleste után Józsué elhatározta, hogy megtámadja Ai városát, amely néhány kilométerre a Jordán völgyétől nyugatra eső hegyszakadékok között épült kis város. Az oda kiküldött kémek azt a hírt hozták, hogy Ai lakosa kevés és csak kis sereg szükséges legyőzéséhez.

Az Isten által számukra kivívott fényes győzelem magabízókká tette az izraelitákat. Mivel Isten nekik ígérte Kánaán országát, erőseknek érezték magukat és nem ismerték fel, hogy egyedül Isten segítsége hozhat sikert. Józsué maga is Isten tanácsának kérése nélkül készített tervet Ai bevételére.

Izrael kezdte felmagasztalni saját erejét és megvetéssel nézett ellenségeire. Könnyű győzelmet reméltek, s a háromezer embert elegendőnek véltek a város elfoglalására. Harcba siettek annak bizonyossága nélkül, hogy Isten velük lesz. A városkapu közelébe mentek, hogy a legösszpontosítottabb ellenállással találkozzanak. Az ellenség számától és alapos felkészültségétől megijedve, zűrzavarban menekültek a lejtőn lefelé. A kánaániták felbőszülve "[...] üldözék őket a kaputól kezdve [...] és levágták őket a lejtőn" (Józs 7:5). Számszerint a veszteség kicsiny volt - harminchat embert vágtak le -, de a vereség elcsüggesztette az egész közösséget. "[...] Azért megolvada a népnek szíve, és lőn olyanná, mint a víz (Józs 7:5). Ez volt az első alkalom, amikor a kanaanitákkal valóságos ütközetben találkoztak és ha e kis város védelmezői elől menekülniük kellett, mi lesz az eredménye az előttük álló nagyobb küzdelemnek. Józsué Isten nemtetszésének tartotta sikertelenségüket, aggodalommal és félelemmel "[...] megszaggatá az ő ruháit, és földre borula arccal az Úrnak ládája előtt mind estvéig, ő és Izráel vénei, és port hintének a fejökre" (Józs 7:6).

Monda Józsué: "Ah Uram Istenem! Miért is hozád által ezt a népet a Jordánon, hogyha az Emoreus kezébe adsz minket, hogy elveszítsen: Oh Uram! mit mondjak, miután meghátrált Izráel az ő ellenségei előtt! Ha meghallják a kananeusok és e földnek minden lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért:" (Józs 7:7-9).

Isten így válaszolt: "Kelj fel! Miért is borulsz te arcra? Vétkezett Izráel, és általhágták szövetségemet is, amelyet rendeltem nékik" (Józs 7:10-11). Itt volt az ideje a gyors és határozott cselekvésnek. Titkos bűn volt a táborban és ezt ki kellett kutatni és el kellett távolítani, hogy újból részesülhessen a nép Isten jelenlétének áldásában. "[...] Nem leszek többé veletek, ha ki nem vesztitek magatok közül azt a nékem szentelt dolgot" (Józs 7:12).

Olyan valaki szegte meg az Úr parancsát, aki Isten ítéletének végrehajtásával bízatott meg. Az elkövető bűnéért a nemzet volt felelős. "[...] mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak" (Józs 7:11). Józsué utasítást kapott a bűnös felderítésére és megbüntetésére. Sorsot kellett vetni a vétkező felderítésére. A bűnösre nem mutattak rá közvetlenül. A gyülekezetet egy időre bizonytalanságban hagyták, hogy a nép felelősséget érezzen a köztük lévő bűnért, valamint szívük vizsgálatára és Isten előtti megalázkodásra legyenek késztetve.

Kora reggel Józsué előállatá Izrael seregeit törzsek szerint és elkezdődött az ünnepélyes szertartás. A vizsgálat lépésről-lépésre haladt. A kör egyre szorosabbra zárult. Először a nemzetséget, azután a családot, a háznépet, ezen belül a férfiakat, majd végül Ákánt, Kármi fiát Júda nemzetségéből mutatta ki Isten ujja Izrael megrontójaként.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 35

Míg az ébredések során az emberek vágyni kezdenek a megújult szív után, a reformáció során ez a gyakorlatban is megvalósul. Egy döntés és annak végrehajtása két külön dolog, de végül mindkettő a másiktól függ és együtt eredményezik az ébredést és a reformációt. Az előző fejezetben nyomon kísérhettük, hogyan haladt végig Jósiás a biblikus megújulás lépcsőin, e mostani fejezet alapján pedig a bibliai reformáció három fontos összetevőjét ismerhetjük meg.

Az első a páska ünnepének visszaállítása. Ez egyike azon ünnepeknek, amelyek legtisztábban kifejezik Jézus Krisztus áldozatát. A páska ünnepének eredete egészen addig vezethető vissza, amikor Izrael megszabadult Egyiptomból. Ez annak jelképe, hogy Krisztus vére megszabadít a bűnből, a világi dolgok rabságából, és a Kánaán felé vezető útra állítja lábunkat. Jósiás reformja idején komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy visszaállítsák a Krisztusra mutató előképek rendszerét, az áldozatok bemutatását, a szolgálattévő papok munkáját egészen a legapróbb részletekig. „Ehhez hasonló páskát nem tartottak Izráelben Sámuel próféta ideje óta. Izráel királyai közül senki sem tartott olyan páskát, amilyent Jósiás tartott a papokkal, lévitákkal, az egész Júdával, az ott levő izráeliekkel meg Jeruzsálem lakóival” (2Krón 35:18 – új prot. ford.).

A reformáció másik lényeges eleme a korábbi írásokhoz való, következetes hűség. Jósiás ragaszkodott hozzá, hogy a reformáció Dávid (4, 15. vers), Salamon (4. vers), és Mózes írásai (6, 12. vers) szerint legyen. A király összekapcsolta a reformációt a régebbi írásokkal. Ez nem egy már kihalt hagyomány volt, hanem a jelenvaló igazság kinyilatkoztatása is, és ez jól látható Jósiás király parancsaiban (10, 16., vers). Ez a fajta reformáció nem csak a múltból nyerhető inspirációra épít, hanem a jelenbeli meggyőződésre is.

A harmadik fontos tényező, amit meg kell említenünk az, hogy a reformáció az egész népre vonatkozott. A páskabárány kiontott vére nem csak azt eredményezte, hogy a nép egységre jutott, hanem azt is, hogy az emberek feladták genetikai, lelki és személyes identitásukat azért, hogy Isten népe lehessenek. A korábban különálló törzsek közötti határok eltűnnek, az idegenek sem idegenek már többé, hanem mindnyájan új teremtések Krisztusban. Mindennek központja Isten: az időnek, az étrendnek, az önazonosságnak, az értékeknek, a pénzgazdálkodásnak, az érzelmeknek. A reformáció harmadik tényezője tehát a „MINDEN”. Minden ember, minden dologban Krisztust tartja elsőnek.

A reformáció nem egy új parancs volt, hanem az eredeti rend visszaállítása. Habár a későbbi reformációs folyamatok a részletekben különböznek attól, ami Jósiás idejében történt, az alapvető jellegzetességek mégis megmaradnak: Krisztus kereszthalálának központi szerepe, a hitelvek biblikus alapjai, és Isten személyének abszolút előtérbe helyezése életünk minden területén.

Justin Kim
a Fiatalok Jézusért szervezet egyik alapítója és bizottsági tagja

55. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 45. és 46. fejezeteihez (aug. 14-20).

Miután Isten dicsőséges módon az izrealiták kezére adta Jerikót, megdöbbentő volt a vereségük Ainál. A modern olvasó számára ennek az oka különös és durva lehet: egyetlen férfi, Ákán nem engedelmeskedett Isten egyértelmű utasításainak Jerikóban, és Izráel egész nemzete elszenvedte a büntetést.

Néha úgy gondoljuk, a tízedik parancsolat: „Ne kívánd” a legkevésbé fontos a tízből. Mindazonáltal, Ákán bűne – melynek gyökere a kívánság volt –, és annak szörnyű következményei arra emlékeztetnek minket, hogy milyen széles körű hatásai vannak annak, ha olyasmire vágyunk, ami sosem volt nekünk szánva. Nem tudunk légüres térben bűnözni. Mindig vannak nem szándékolt következmények, akármennyire ügyesen is próbáljuk rejtegetni a törvényszegésünket.

Ákán története arra is erőteljesen rámutat, hogy ha a bűnt valaki csak az után vallja meg, hogy az igazság nyilvánosságra került, az nem mutat igazi megbánást, csak annak reményét, hogy a bűn összes következményétől megvédje saját magát.

Manapság látjuk olyan emberek példáit, akik magas pozícióban vannak, és nem ismerik be bűnüket, amíg a körülmények arra nem kényszerítik őket, néha ezzel ártatlan embereknek és teljes szervezeteknek is kárt okozva, és a saját hitelességüket is lerombolva. Mennyivel jobb nekünk olyannak lenni, mint Dávid, aki Isten szerinti ember volt, és aki, bár vétkezett, mindig megvallotta bűneit, és szívből jövő fájdalommal és alázattal megbánta azokat.

Carla Baker

presbiter

Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet

Maryland, USA

                    Fordította: Gősi Csaba