Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 49. és 50. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. fejezet 414. nap
Józsué
parancsára a szövetség ládáját elhozták Silóból. Igen ünnepélyes alkalom volt,
és Józsué Isten jelenlétének jelképével akarta mélyíteni a népre tett hatást.
Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, felszólította őket Jahve
nevében: Tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni: Bizonyos mértékben még mindig
gyakorolták titokban a bálványimádást, és Józsué most döntésre hívta a népet,
hogy vessék ki Izraelből ezt a bűnt. "Hogyha pedig rossznak látjátok azt,
hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit
szolgáljatok!" (Józs 24:15). Isten szolgálatára kívánta vezetni őket, de
nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igaz alapja az Isten iránti
szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat
értéktelen Isten előtt. A nyílt hitehagyás nem sértőbb Isten előtt, mint a
képmutatás és a csupán formai imádat.
Az idős
vezető kérte a népet, hogy nagyon komolyan gondolja meg, amit eléje tárt és
döntsön, valóban úgy akar-e élni, mint a körülötte lakó, romlásba jutott
bálványimádó nemzetek? Ha terhére lenne Jahve tisztelete, aki a hatalom és az
áldás forrása, úgy válasszon ezen a napon: kinek akar szolgálni - "akinek
a ti atyáitok szolgáltak", aki Ábrahámot kihívta, vagy "az emoreusok
isteneit, akiknek földjén lakoztok". Eme utolsó szavak éles szemrehányást
tettek Izraelnek. Az emoreusok istenei nem tudták megvédeni tisztelőiket.
Utálatos és megalázó bűne miatt lett e gonosz nemzet elpusztítva, és az egykor
birtokolt "jó föld" Isten népének adatott örökségül. Milyen balgaság
Izráelnek azokat az isteneket választani, melyeknek tisztelete miatt az
emoreusok kiirtattak! "[...] én azonban és az én házam" - mondta
Józsué - "az Úrnak szolgálunk" (Józs 24:15). A vezető szívét ihlető
szent buzgalomban a nép is részesült. Felhívása habozás nélküli választ várt.
"Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, szolgálván idegen
isteneknek". (Józs 24:16).
"Nem
szolgálhattok az Úrnak" - mondotta Józsué - "mert szent Isten ő,
[...] nem bocsátja meg a ti vétkeiteket és bűneiteket" (Józs 24:19).
Mielőtt tartós megújulásról szó lehetett volna, a népet rá kellett vezetni,
hogy elismerje: önmaga teljesen képtelen Istennek engedelmeskedni. Az Úr
törvényét megszegték, s ez elítélte őket mint törvényszegőket és nem ad módot a
szabadulásra. Amíg saját erejükben és igazságukban bíznak, lehetetlen számukra
bűnbocsánatot biztosítani. Isten tökéletes törvénye követelményének nem tudtak
eleget tenni, s így hiábavaló volt Isten szolgálatára tett ígéretük. Csak a
Krisztusba vetett hit által biztosíthatták bűneik bocsánatát és nyerhettek erőt
Isten törvénye iránti engedelmességre. Fel kellett hagyniuk az üdvösség
megszerzésére tett saját erőfeszítéseikkel. Teljesen bízniuk kellett a Megváltó
érdemeiben, hogy Isten elfogadhassa őket.
Józsué
igyekezett hallgatóit rávezetni szavai helyes mérlegelésére és visszatartani
olyan fogadalomtól, amelynek megtartására nem készültek fel. Mély komolysággal
jelentették ki: "[...] Nem mert mi az Úrnak szolgálunk" (Józs 24:21).
Ünnepélyesen helyeselték az önmaguk ellen szóló bizonyságtételt, hogy ők az
Urat választották, s megismételték a hűség fogadalmat: "[...] Az Úrnak, a
mi Istenünknek szolgálunk, és az ő szavára hallgatunk (Józs 24:24).
"Szerze
azért Józsué szövetséget a néppel e napon, és ada eleibe rendelést és végzést
Síkemben" (Józs 24:25). Feljegyzést készített ez ünnepélyes eseményről, s
azt a törvénykönyvvel együtt a szövetség ládája oldalán helyezte el. És emlékül
oszlopot emelt azon a helyen és monda: "[...] Ímé ez a kő lesz ellenünk
bizonyságul; mert ez hallotta az Úrnak minden beszédét, amelyet szólott vala
nékünk; és lesz ellenetek bizonyságul, hogy ne hazudjatok a ti Istenetek ellen.
És elbocsátá Józsué a népet, kit-kit a maga örökségébe" (Józs 24:27-28).
Józsuénak
Izraelért végzett munkája befejezést nyert: "[...] tökéletesen jártak az
Úr után" (4Móz 32:12), s Isten könyve így ír róla: "[...] az Úr
szolgája" (Bír 2:8). Mint nyilvános vezető, jelleméről a legnemesebb
bizonyság annak a nemzedéknek története, amely az ő munkájának gyümölcsét
élvezte: "Izráel pedig az Urat szolgálta vala Józsuénak minden idejében,
és a véneknek is minden idejökben, akik hosszú ideig éltek Józsué után"
(Józs 24:31).
Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 2
Ez az egész fejezet az Istenben való
bizalomról szól. Nehémiás nemcsak abból a szempontból bízott Istenben, hogy Ő a
megfelelő szavakat adja majd neki, amikor a királlyal beszél, hanem abban is
hitt, hogy a király szívét meg fogja annyira lágyítani, hogy kedvezően
válaszoljon a felvetésére. Isten képes rá! És, mintha a Jeruzsálembe való
visszatérésre való engedélykérés nem lett volna elég, Nehémiás egy levelet kér
a királytól, amiben jóváhagyja az ő Istentől kapott szenvedélyes szándékát,
hogy újjáépítse Jeruzsálem falait. Isten munkálkodik a királyban és megadja még
ezt is. Ámen!
Ahogy az lenni szokott, nem mindenki örül
annak, ha valaki belekezd valamibe Istenért. Mindig is ellenállás várt azokra,
akik Isten akaratát próbálták kivitelezni. Sátán indít arra embereket, hogy
hátráltassák Isten művét. Ebben az esetben sátán Szanballat és Tóbiás ammonita
tisztviselőket használta fel, hogy szembeszálljanak Nehémiással.
Nehémiás válasza ez volt: „Maga a menny
Istene ad nekünk sikert...” (20.
vers - új prot. ford.). Amikor Isten akaratának teljesítésére indulunk
el, a fejlődés és siker kulcsa az, hogy teljesen Istenre bízzuk magunkat.
Ezen felül Nehémiás egy körültekintő munkás
volt, aki nem kezdett el mindaddig dolgozni, amíg nem végzett egy teljes
kárfelmérést azért, hogy felmérje az elvégzendő munka nagyságát. Alaposságra
van szükség valahányszor Isten munkáját végezzük.
Ábrahám
Istene, segíts nekünk a Te művedet mindig körültekintően és gondosan végezni!
Pardon
Mwansa
57. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 49. és 50. fejezeteihez
(aug. 28- szept. 3).
Az, hogy Izráel csak
lassan és nehézkesen tartott igényt az Ígéret földjére, egy leckét tartogat
számunkra a késlekedés emberi jellemvonásáról. Amikor mi átadjuk magunkat
Istennek, Ő igényt tart a lényünk teljességére. Életünk minden területét –
test, lélek és szellem – meg kell hódítsa Isten az ott élő Szent Lelke által.
És ahogyan az Ígéret földjét fokozatosan, kitartó lépéssel kellett elfoglalni,
úgy kell életünknek követnie a fokozatos átalakulást a Teremtő képmására.
Amikor Izráel megelégedett azzal, amit már
elértek a földekre való letelepítés során, nem vigyáztak arra, hogy ne legyenek
pogány befolyásnak kitéve, amely elfordítja szívüket Istentől. Így van ez a
keresztény növekedéssel is. Amint berendezkedünk, megelégedve azzal, amit Isten
elért nálunk, és visszautasítjuk vagy elhanyagoljuk, hogy továbbra is
válaszoljunk Jézus Krisztus hívására, a régi szokások visszatérnek. Jézus azt
kérte, hogy kövessük őt, és ehhez állandó cselekvésre van szükség. Jézus kivezet
minket ebből a világból, az Ő jelenlétébe. Jézus valóban szeret minket, úgy,
ahogy vagyunk, de sosem hagy minket úgy, ahogy talál minket.
A tizedfizetés egy Istentől jövő
nevelőeszköz, amely arra irányul, hogy gyökerestül megsemmisítse az önző
indítékokat, amelyek visszatartanak minket a kegyelemben való növekedésben. A
tizedfizetés egy olyan gyakorlat, amely az Istenben való bizalomról szól, aki
ellát minket minden szükségletünkkel az Ő bőséges áldásai által. Minden
örömteli adakozás alkalmával a lelkünkben egyre nagyobb területet hagyunk
Istennek a birtokbavételre. Ahogyan hűségesen megbízunk Istenben a mi
eszközeinkkel, egy lelki gyakorlaton veszünk részt, amely a saját kiterjedtebb
érettségünkre vezet, az Ő dicsőségére.
Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union Conference, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése