Higgyetek az Ő prófétáinak - december 18 - VASÁRNAP - Zsoltárok 48

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 72. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 72. fejezet 525. nap

72. Absolon lázadása

"A bárányért pedig négy annyit kell adnia" (2Sám 12:6) - hangzott Dávid önmagára akaratlanul kimondott ítélete, miután meghallgatta Nátán próféta példázatát. Saját döntése szerint lett megítélve. Négy fiának el kellett esnie. Mindegyikük elvesztése atyjuk bűnének következménye volt.

Az elsőszülött Amnon szégyentelen bűnét Dávid megdorgálatlanul és büntetlenül hagyta. A törvény halálos ítéletet mondott ki a házasságtörőre. Amnont természetellenes bűne kétszeresen bűnössé tette. Dávid azonban, akinek önmagát is kárhoztatnia kellett saját bűnéért, nem tudta az igazságszolgáltatás elé állítani a törvény megsértőjét. Absolon, aljasul megrontott húga természetes védelmezője, két teljes esztendeig titkolta bosszúállási szándékát csak azért, hogy biztosan sújthasson le. A király fiainak lakomáján az ittas, vérfertőző Amnont, testvére parancsára megölték.

Kétszeres csapás volt ez Dávid számára. Ezt a rettenetes hírt hozták neki: "Mind megölte Absolon a király fiait, egy sem maradt meg közülök. Akkor felkele a király, megszaggatá ruháit, és a földre feküvék, és az ő szolgái mindnyájan megszaggatott ruhában állanak vala előtte" (2Sám 13:30-31). A király fiai, miután aggodalmak közepette visszatértek Jeruzsálembe, feltárták atyjuk előtt az igazságot: Egyedül Amnont ölték meg; és "[...] szavokat felemelvén, sírának; és maga a király is és az ő szolgái mindnyájan felette igen sírának" (2Sám 13:36). Absolon pedig elmenekült Talmaihoz, Gessur királyához, anyja apjához.

Dávid többi fiaihoz hasonlóan, Amnont is meghagyta önző élvezeteinek gyakorlásában. Amnon szíve minden gondolatának és vágyának eleget akart tenni és nem vette tekintetbe Isten követelményeit. Nagy bűne ellenére Isten még sokáig hosszútűrő volt vele. Két évig Isten számos lehetőséget adott neki a bűnbánatra. Amnon azonban folytatta bűnös életmódját, a vérfertőzés bűnével együtt ragadta el a halál, hogy majd az ítélet bírói széke előtt feleljen tettéért.

Dávid semmibe vette azt a kötelességét, hogy Amnon bűnét megbüntesse. Az atyának e hűtlenségéért és Amnon bűnbánat-nélküliségéért Isten megengedte a dolgok természetes menetét és nem tartotta vissza Absolont. Amikor a szülők és az uralkodók semmibe veszik a bűn megbüntetésének kötelességét, akkor Isten maga veszi kezébe az ügyet. Fékező erejét bizonyos mértékig visszavonja a gonosz eszközeitől úgy, hogy a körülmények sorozata jön létre, amely bűnt bűnnel büntet.

Dávid igazságtalan, helytelen engedékenységének gonosz következményei Amnonnal kapcsolatban nem értek véget, mert éppen ez volt az a pont, ahol Absolon atyjától való elidegenedése elkezdődött. Miután Gessurba menekült, Dávid úgy érezte, fia büntetést érdemel, és azzal büntette meg, hogy nem engedte hazatérni. Ez az intézkedés inkább növelte, mint csökkentette azokat a gonoszságokat, amelyek ennek következményeként a királyra zúdultak. Az erélyes, becsvágyó és alapelvek nélküli Absolon, miután száműzetése kirekesztette az ország ügyei intézésében való részvételből, veszedelmes cselszövésre adta magát.

A második év végén Joáb elhatározta, hogy kibékíti az apát a fiúval. E cél érdekében a tékoai bölcs asszony segítségét vette igénybe. Joáb utasításának megfelelően ez az asszony özvegyasszonyként ment el Dávidhoz. Elmondta, hogy férje halála után két fia lett egyetlen vigasza és támasza. Egy veszekedés alkalmával ezek közül az egyik megölte a másikat, és most a család rokonai mind azt követelik, hogy az életben maradt fiút adják át a vérbosszulónak. "[...] Így akarják eloltani a kicsiny szikrácskát" - mondta - "amely nékem megmaradott, hogy az én férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén" (2Sám 14:7). Ez a kérelem érintette a király szívét és biztosította az asszonyt, hogy fia számára megadja a királyi védelmet.

Miután ismételten ígéreteket kért és kapott a fiatalember biztonságára, esedezni kezdett a király elnézéséért. Kijelentette, hogy valójában úgy beszélt, mint aki zavarban van és hibát követett el. Tulajdonképpen a király száműzöttéhez kellene neki ezt az ígéretet hazavinnie. "Mert bizonyára meg kell halnunk" - mondta - "és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhető, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve előtte az eltaszított sem" (2Sám 14:14). Isten szeretetének ez a gyengéd és megkapó ábrázolása a bűnös iránt - amely Joábtól, a durva katonától eredt - meglepő bizonyítéka annak, hogy az izraeliták mennyire ismerték a megváltás nagy igazságát. A király, aki maga is szükségét érezte Isten kegyelmének, nem állt ellent a kérésnek. Parancsot adott Joábnak: "[...] Eredj el, és hozd haza az én fiamat, Absolont" (2Sám 14:21).

Dávid megengedte Absolonnak, hogy visszatérjen Jeruzsálembe, de nem engedte meg, hogy megjelenjék a királyi udvarban, hogy találkozzék vele. Dávid kezdte meglátni gyermekei iránt tanúsított engedékenysége gonosz kihatásait. Bár gyengéden szerette ezt a szép és tehetséges fiát, de szükségesnek tartotta, hogy tanulságként Absolon és a nép számára kinyilvánítsa az ilyen bűn iránt érzett utálatát. Absolon két évig élt saját házában, de a királyi udvarban nem jelenhetett meg. Húga is vele lakott, és az ő jelenléte elevenen tartotta emlékezetében az Amnontól elszenvedett, jóvátehetetlen sérelmet. A nép szemében azonban Absolon inkább hős volt, mint bűnös. Élt is ezzel az előnnyel és elhatározta, hogy megnyeri magának a nép szívét. Személyes megjelenése olyan volt, hogy elnyerte minden hódolójának csodálatát. "Nem vala pedig az egész Izráelben olyan szép ember, mint Absolon, ki dicséretre olyan méltó volna; tetőtől fogva talpig őbenne semmi hiba nem vala" (2Sám 14:25). A király részéről nem volt bölcs dolog, hogy Absolont - ezt a becsvágyó, szenvedélyes és lobbanékony jellemű férfiút - két évig hagyta vélt sérelmén tűnődni. És Dávid azzal a tettével, hogy megengedte néki a Jeruzsálembe való visszatérést, de ugyanakkor elutasította, hogy színe előtt megjelenhessék, a nép rokonszenvét fia mellé állította.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 48

Isten városának, a Sion hegyének szépsége és dicsősége.

A zsoltáros azért imádkozik, hogy Isten könyörüljön rajta az ő nagy szükségében.

Dávid azon zsoltára, amellyel a múltat kívánja felidézni.

Ez egy „jeruzsálemi költemény”, amiben az imádat helyének felmagasztalása egyenlő annak az Istennek a dicsőítésével, aki ott lakik. Vajon olyan ének volt ez, amit a templomhegyre vezető szűk úton énekeltek a zarándokok, vagy „Kóráh fiai” bátorították az éppen érkező utazókat, ezt a dalt énekelve? A nép szabadsággá és várva-várt nyaralássá alacsonyította le a vallási zarándoklatot, ezt az éneket azonban a kegyes utazók nem a városnézésük alatt ismerték meg, ők ugyanis nem a látványosság miatt érkeztek Jeruzsálembe. Sőt, azért sem, hogy vezekeljenek a bűnös viselkedésükért, sem nem jutalom reményében. Ezen az úton a bűnösök oda mennek, ahol Isten tartózkodik, hogy az Ő jelenlétében legyenek, és dicsőítsék Őt. Itt abban reménykednek, hogy menedéket találnak a lelkük ellensége elől, mert maga Isten az Ő erősségük.

Talán a zsoltár Isten egy konkrét megszállótól való szabadítására utal, mint például Szanhérib vagy a tengeren érkező ellenséges hadsereg. A zsoltáros biztos abban, hogy ahogyan Isten a múltbeli veszély esetében már bizonyságot tett megmentő erejéről, úgy örökké az ő védelmezőjük marad. A zarándok meghívást kap a templomhoz való menetre, hogy ott dicsőítse Istent, és az ezt követő, templom körüli körmenetre, hogy ezen a dicsőítési helyen felismerje a nemzet biztonságának egyedüli forrását.

Ima. Atyám, megtapasztaltam a te jóságodat, a te szerető szívességedet, a te igazságosságodat. De mivel a korlátozott tapasztalatom miatt a te fenségednek csak egy részét látom, a hangom csupán erőtlen síp a trónodat körülzengő hatalmas himnuszban. Mégis, hozzáteszem a saját bizonyságomat az imádat énekéhez. Ámen.

Helen Pyke

73. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 72. fejezetéhez (dec. 18-24.).

Dávid saját ítéletét mondta ki, amikor négyszeres visszafizetést kiáltott Náthán próféta példatörténetét hallgatva. Elvesztette Bethsabétől származó elsőszülöttjét, majd a saját fia, Amnon követte el a förtelmes és természetellenes bűnt húgával, Dávid lányával. „Két év alatt Amnonnak bőségesen lett volna alkalma a bűnbánatra, de kitartott önző kívánságai mellett.”

Dávid megkísérelte megbüntetni Absolont a tetteiért, amelyekre talán sosem került volna sor, ha Dávid rendesen fegyelmezi, illetve vezeti a családját, úgy, ahogyan Isten elrendelte, hogy egy családfőnek kell tennie. Dávid ezután elszenvedte a fia áruló cselekedeteit, amikor Absolon megkísérelte átvenni a trónt és meggyilkolni a saját apját. Dávidot egyik főtanácsnoka, Akhitófel is elárulta, akit a legrátermettebb és legagyafúrtabb politikai vezetőnek tartottak. Akhitófelről megtudjuk, hogy Bethsabé nagyapja, és ezért érezte szükségét a bosszúnak Dávid szégyentelen cselekedete miatt. Tudván, hogy a cselekedeteit követően nincsen visszaút, Akhitófel önkezével vetett véget életének, amikor rájött, hogy Dávid győzni fog Absolon felett.

Azonban Isten még mindig szerette Dávid királyt, és kegyeltjének hívta, aki a Zsidók 11-ben a hithősök között is szerepel. Mi tartotta ezt a férfit Isten kegyében? Megbánta az összes és valamennyi bűnét, őszintén, nyíltan, teljes szívével és lelkével. Elismerését fejezte ki Isten igazságosságáért, és csakúgy, mint Jób, sosem szitkozódott vagy panaszkodott a bűnös cselekedetei természetes következményei miatt. A menny szereti a bűnöst, aki felvállalja bűnét, és alázatosan Istenhez fordul kegyelemért és bocsánatért.

Cathy Zuver

Fordította: Gősi Csaba