Higgyetek az Ő prófétáinak - december 9 - PÉNTEK - Zsoltárok 39

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 70. fejezet 516. nap

Udvarias cselekedetét azonban rosszul értelmezték. Az ammoniták gyűlölték az egy igaz Istent és elkeseredett ellenségei voltak Izraelnek. Náhás látszólagos kedvessége Dávid iránt, Saul, Izrael királya elleni gyűlölete miatt volt. Dávid üzenetét Hánon tanácsosai félremagyarázták: "Mondának az Ammon fiainak vezérei Hánonnak, az ő uroknak: Vajon becsüli-é Dávid ezzel előtted a te atyádat, hogy hozzád vigasztalókat küldött? Vajon Dávid nem inkább azért küldötte-é hozzád szolgáit, hogy a várost megszemléljék és kikémleljék és teljesen elpusztítsák" (2Sám 10:3). Fél évszázaddal előbb Náhásnak is a tanácsosai mondták, hogy kegyetlen feltételeket szabjon Jábes-Gileád lakóinak, amikor ők békét kértek tőle. Náhás azt követelte, hogy mindnyájuk jobb szemét kinyomhassa. Az ammoniták élénken emlékeztek arra, hogy Izrael királya miként akadályozta meg kegyetlen tervük végrehajtását és miként mentette meg azt a népet, amelyet meg akartak alázni és csonkítani. Izrael iránt érzett ugyanez a gyűlöletük még mindig sarkalta őket. Nem tudták megérteni azt a lelkületet, amely Dávidot az üzenet elküldésére késztette. Amikor Sátán uralja az emberek elméjét, akkor irigységet és gyanút akar ébreszteni, amely félremagyarázza mások legjobb szándékát is. Tanácsosaira hallgatva Hánon kémeknek tartotta Dávid hírnökeit, gúnnyal és sértéssel illette őket. Isten megengedte az ammonitáknak szívük gonosz szándékainak akadály nélküli véghezvitelét, hogy Dávid előtt teljesen világossá váljon igazi jellemük. Isten akarata nem az volt, hogy Izrael szövetségre lépjen ezzel a hűtlen pogány néppel.

Az ősi időkben éppen úgy, mint ma a követek tisztét sérthetetlennek tekintették. A nemzetek egyetemes törvénye védelmet biztosított számukra mindenféle személyüket érintő erőszakkal és sértéssel szemben. A követ mindenütt uralkodója képviselőjeként jelent meg. Bármiféle megaláztatás, amelyben a követet részesítették, azonnali megtorlást követelt. Tudták ezt az ammoniták is, hogy ezért a sértésért, amelyet a követek ellen elkövettek, Izrael bosszút fog állni és ezért felkészültek a háborúra. "Látván pedig az Ammon fiai, hogy tisztességtelen dolgot cselekedtek vala Dáviddal, küldének Hánun és az Ammon fiai ezer tálentom ezüstöt, hogy fogadjanak szekereket és lovagokat Mesopotámiából, siriai Maakából és Sóbából. Fogadának azért magoknak harminckétezer szekeret [...]Az Ammon fiai is összegyűlének az ő városaikból és jövének az ütközetre" (1Krón 19:6-7).

Ez a szövetség igen számottevő volt, mert az Eufrátesz folyó és a Földközi-tenger között elterülő országok szövetségre léptek az ammonitákkal. Kánaánt északról és keletről felfegyverzett ellenség vette körül, akik Izrael megsemmisítésére egyesültek.

A héberek nem várták meg, hogy országukba törjenek. Hadseregük Joáb vezetése alatt átkelt a Jordánon és megindultak az ammoniták fővárosa felé. Amikor a héber vezető seregével a célt elérte, ilyen szavakkal lelkesítette őket: "Légy erős, sőt legyünk bátrak mindnyájan a mi népünkért és a mi Istenünk városaiért; az Úr pedig cselekedje azt, ami néki tetszik" (1Krón 19:13). A szövetségesek egyesült haderői az első ütközetben vereséget szenvedtek. De nem adták fel a küzdelmet. A következő évben ismét kiújult a háború. Szíria királya összegyűjtötte seregét és hatalmas erővel lépett fel Izrael ellen. Dávid felfogta, hogy nagyon sok függ ennek a küzdelemnek a kimenetelétől, ezért a csatát személyesen vezette és Isten segítségével vereséget mért a szövetségesekre. Az ellenség teljes vereséget szenvedett. A szíriaiak Libanontól az Eufráteszig nemcsak elálltak a harctól, hanem Izrael adófizetőivé lettek. Az ammoniták ellen Dávid eredményesen tovább folytatta a háborút, míg erődítményeik mind el nem estek és az egész terület Izrael uralma alá nem került

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 39

A zsoltáríró elhatározza, hogy ezentúl vigyáz a gondolatára és irányelveire. Megkérdi, hogy még mennyi ideig fog élni, miközben elmereng az élet rövidségén.

A legtöbb ember ösztönösen felfedezi, a gondja többnyire abból adódik, hogy túl sokat beszél akkor, amikor nem kellene. Emberi dolog értelmetlen fecsegéssel tölteni az időt. Szintén emberi vonás, hogy minden olyanba beleütjük az orrunkat, ami nem a mi dolgunk. Az emberek szeretik elmondani az „igazat” bárkiről, éppen akkor, amikor senkinek sincs szüksége arra, hogy a másik hibáját megtudja. Jakab apostol levele 3. fejezetének 2-3. verse figyelmeztet minket, hogy a nyelvünk olyan zabolátlan, mint egy ló, ami nincs még betörve. Dávid, érezve, hogy mennyire nem tudja féken tartani a nyelvét, inkább nem mond semmit, még akkor sem, amikor kellene. „Beragasztja” a száját; azonban mivel így sem oldotta meg a problémát, mert a szívét égeti a ki nem mondott panasz, elkezd imádkozni Istenhez. Kétségbeesésében bocsánatért kiált a balga beszéde és féktelen viselkedése miatt, és kéri Istent, hogy nyissa meg Dávid ajkait, és tudjon arra ügyelni, amit mond.

A 39. zsoltár segít meglátni, hogy mennyire elesettek vagyunk, és mennyire elveszünk azon dolgok között, amelyek csak egy pillanatig léteznek. A megbocsátás kéznél van. Isten a konfliktusunkat az ellenőrzése alá szeretné vonni. Dávid felteszi a kérdést a nyolcadik versben: „Most azért mit reméljek, ó, Uram? Egyedül benned bízom.”

Ima: Atyánk! Mint minden férfi és nő az Éden óta, konfliktust kezdeményezek, és aztán nem tudok azzal mit kezdeni. Segíts, hogy elismerjem az ostobaságomat, és elfogadjam a segítségedet, mivel tudom, hogy nem tudok akkora zavart előidézni, amit te ne tudnál helyrehozni. Segíts a jövőben, hogy tudjam, mikor mit mondhatok. Az élet rövid ahhoz, hogy ugyanannak a véteknek az ismételgetésével töltsem el. Ámen.

Helen Pyke

71. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 70. fejezetéhez (dec. 4-10.).

Uzza halálának körülményei miatt sokan megkérdőjelezik Isten igazságosságát abban, ahogyan az emberekkel bánik. Hát nem jót cselekedett Uzza, amikor odanyúlt, hogy megtámassza a frigyládát? Nem látta Isten Uzza szívének szándékát? Akkor miért nem értékelte Isten, amit Uzza tenni próbált, ahelyett, hogy halállal sújtja ott helyben, Dávid és az izraeliták szeme láttára?

Salamon azt írta: „Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út” (Példabeszédek 14:12), Uzza történetében pedig felsejlik ennek igazsága. Számunkra úgy tűnik, Isten nem a jelleme szerint cselekedett abban, ahogy Uzzah cselekedetére felelt. Isten számára, aki ismeri a jellemünk és szándékaink titkait, Uzza ott hibázott, hogy nem követte az egyértelmű utasításokat, hogy kinek szabad megérinteni a frigyládát. Dávid maga sem követte Isten utasításait, amelyet később helyrehozott, amikor a frigyládát a rendeltetési helyére vitték három hónappal később. Ezúttal minden Istentől kapott utasítást követett, ami a frigyládára vonatkozott, és az öröm és dicsőítés légköre uralkodott.

Ebben található meg a lecke számunkra: gyakran megyünk Istenhez, az általunk előnyben részesített módon, ahogyan szeretnénk valamit csinálni, miközben az Ő szava világosan az engedelmességet foglalja magába. Tesszük ezt büszkén és elővigyázatlanul, mondván, hogy Isten ismeri a szándékainkat. Ez volt Lucifer alap bűne, ami a bukásához vezetett – saját magát Isten fölé helyezni. Még a látszólag legjobb szándékaink sem lehetnek egyenlőek soha azzal, hogy „Így szól az Úr.”

Dean Waterman

fejlesztési igazgató

Southwestern Adventist University

Fordította: Gősi Csaba