Higgyetek az Ő prófétáinak - december 8 - CSÜTÖRTÖK - Zsoltárok 38

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 70. fejezet 515. nap

Bár szíve vágyának végrehajtását Isten megvonta tőle, Dávid mégis hálával fogadta az üzenetet: "Micsoda vagyok én, Uram Isten! és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire elővittél? És ez még csekélynek tetszett néked, Uram Isten! hanem ímé szólasz a te szolgádnak háza felől messze időre valókat; és ez törvény az emberre nézve, Uram Isten!" (2Sám 7:18-19).

Dávid tudta, hogy tisztességet szerezne nevének és dicsőséget uralkodásának, ha végrehajtaná azt a munkát, amelyet eltervezett szívében, de kész volt alárendelni akaratát Isten akaratának. Az ilyen lemondás megnyilvánulása ritkán látható a keresztények között. Nagyon gyakran megtörténik, hogy azok, akik már túlhaladtak emberi erejük csúcspontján, még mindig valami nagy munka elvégzésén fáradoznak, amely munkának a befejezésére pedig már nem alkalmasak. Hozzájuk is szól Isten gondviselése - mint ahogy Isten prófétája Dávidnak - és kijelenti nekik, hogy azt a munkát, amelyet ők gondoltak elvégezni, nem rájuk bízták. Az ő feladatuk most, hogy készítsék az utat más számára, aki majd elvégzi azt. Sokan ahelyett, hogy hálásan alávetnék magukat az isteni utasításnak, mellőzöttként és elvetettként visszavonulnak. Azzal az érzéssel a szívükben élnek tovább, hogy ha nem tehetik meg azt az egy dolgot, amelyet szerettek volna megtenni, akkor nem fognak tenni semmit. Sokan kétségbeesetten ragaszkodnak olyan felelősségekhez, amelyeket nem képesek elhordozni. Sokan hiába igyekeznek megoldani olyan feladatokat, amelyeknek a megoldásához nincs képességük, míg azt a feladatot, amelyet megoldhatnának, elhanyagolják. A részükről való együttmunkálkodás hiánya miatt nagyobb munkák elvégzését akadályozzák és hiúsítják meg.

Dávid a Jonathánnal kötött szövetségben megígérte, hogy amikor nyugalma lesz ellenségeitől, akkor irgalmasságot gyakorol Saul háza iránt. Jóléte idején megemlékezett erről a szövetségről és ezt kérdezte: "Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy irgalmasságot cselekedjem ő vele Jonathánért?" (2Sám 9:1). Megmondták, hogy Jonathánnak van egy fia, Méfibóset, aki gyermekkorától fogva sánta. Saulnak a filiszteusoktól Jezréelnél elszenvedett veresége idején ennek a gyermeknek a dajkája menekülés közben leejtette őt és így egész életére nyomorékká vált. Dávid most a királyi udvarba hívta a fiatalembert és nagyon kedvesen fogadta őt. Saul magántulajdonait visszaadta neki családja eltartására. Jonathán fia állandó vendége lett a királynak, és naponta ott ült a királyi asztalnál. Dávid ellenségeitől származó uszítás hatására Méfibósetnek erős előítélete volt a királlyal szemben, akit trónbitorlónak tartott. A nagylelkű és udvarias fogadtatás azonban, amelyben az uralkodó részesítette, valamint kedvessége hamarosan megnyerték a fiatalember szívét. Méfibóset éppen olyan erősen kötődött Dávidhoz, mint apja, Jonathán. Úgy érezte, hogy érdeke a király érdeke, akit Isten választott királynak.

Dávid azzal, hogy megerősítette helyzetét Izrael trónján, azt is elérte, hogy a nép hosszú időn át békében élt. A körülöttük élő népek, miután látták Izrael országa erejét és egységét, bölcsebbnek vélték, ha elállnak minden ellenségeskedéstől. Dávid pedig országa megszervezésével és felépítésével volt elfoglalva; nem támadta meg őket. Mégis háborúba keveredett Izrael ősi ellenségével, a filiszteusokkal és a moábitákkal. Sikerült neki mindkettőjüket legyőzni és adófizetőivé tenni.

Azután az Izraelt körülvevő népek nagy szövetséget hoztak létre Dávid országa ellen, amely uralkodásának legnagyobb háborújához és legnagyobb győzelméhez, hatalmának nagyobb kiterjedéséhez vezetett. Ezt az ellenséges szövetséget, amelyet valójában Dávid növekvő hatalma iránt táplált féltékenység hozott létre, nem Dávid idézte elő. A körülmények, amelyek létrehozták azt, ezek voltak:

Jeruzsálembe az a hír érkezett, hogy Náhás, az ammoniták királya, - aki kedves volt Dávidhoz, amikor Saul haragja elől hozzá menekült, - meghalt. Most szerette volna kifejezni hálás megbecsülését, értékelését a nyomorúságban iránta tanúsított jóindulatnak, ezért Dávid részvétnyilvánítással követeket küldött Hánonhoz, az ammonita király fiához és utódjához. "És monda Dávid: Irgalmasságot teszek Hánonnal, Náhás fiával, miképpen az ő atyja is velem irgalmasságot tett" (2Sám 10:2)

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 38

Dávidra úgy emlékeznek, mint egy királyi példaképre; egy férfira, aki követte és tisztelte Istent. Azonban sokszor volt meggondolatlan és ostoba. A próféták kétszer is megdorgálták nyilvánosan a vétkei miatt. Két bűntett miatt nyilvános bűnbánatra volt szüksége; a Betsabéval valód intim viszonya és a nő férjének megölése (2Sám 12), illetve mintegy 15 évvel később, Dávid uralkodásának vége felé a sok ember háborúskodása miatt (2Sám 24). A Zsoltárok könyvének 32. és 38. fejezete is emlékeztet bennünket Dávid bánatára egy adott vétek miatt, és felajánl más bűnösök számára egy mintaimát a megbocsátásért.

Képzeljük el, hogy a 38. zsoltár végigkíséri Dávid bűnbánati felajánlása után Gád próféta rosszallását.  Dávid ezt mondja. „Engedd, hogy Isten kezében legyek, ne emberében.” Egy barát sebeiről tudja, hogy gyógyulást hoznak, nem számít, mennyire fáj. Dávid harcos, aki látta, és a legborzalmasabb ellenséges csapatok lemészárlását okozta, valószínűleg több alkalommal megsebesült. A csatatéri képeket használja, hogy leírja a lelki sebeit: Isten nyilai mélyen a testébe hatoltak.  A teste gyenge, a csontjai eltörtek. A bűn terhét nagyon nehéz cipelni. A sebeiből fertőzés szivárog. Üvölt a ​​fájdalomtól, felnyög. Megbotlik, liheg a kimerültségtől.

A legszörnyűbb élménye az, hogy barátai, kitartó bajtársai, most magára hagyták, mert megundorodtak tetteitől. Az igaz barátai meg fognak bocsátani neki, ahogy Isten is teszi. De az ellenfelei kihasználják ezt az alkalmat, hogy megszégyenítsék Dávidot és az ő Istenét.  Mikeás próféta könyve 7. fejezetének 8. és A példabeszédek könyve 24. fejezetének 17. verse visszhangozza David gyötrelmét. A példabeszédek könyve 24. fejezetének 16. verse ad reményt. Az igaz ember felemelkedik, amikor elesik, mert Isten ítélete kegyelmes cselekedet, a megváltás eszköze, amíg a bűnös el nem jut a megtérésig.

Ima: Atyám! Te ismered a vétkeimet, és megsebezted szívemet meggyőző munkáddal, de ezek az igaz barát sebei. Nem kell, hogy együttérzésért könyörögjek, hiszen együttérzésed megállított már gonosz utamban. A kegyelem gyakran emlékeztet engem, hogy amikor a saját véleményemben bízom, és a saját szeszélyemet követem, megbecstelenítelek téged; és hogy ez a katasztrófa újabb katasztrófát okoz nálam. Ölelj meg gyorsan! Nem tudom magamat megtartani. Ámen.

Helen Pyke
nyugdíjas tanár

71. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 70. fejezetéhez (dec. 4-10.).

Uzza halálának körülményei miatt sokan megkérdőjelezik Isten igazságosságát abban, ahogyan az emberekkel bánik. Hát nem jót cselekedett Uzza, amikor odanyúlt, hogy megtámassza a frigyládát? Nem látta Isten Uzza szívének szándékát? Akkor miért nem értékelte Isten, amit Uzza tenni próbált, ahelyett, hogy halállal sújtja ott helyben, Dávid és az izraeliták szeme láttára?

Salamon azt írta: „Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út” (Példabeszédek 14:12), Uzza történetében pedig felsejlik ennek igazsága. Számunkra úgy tűnik, Isten nem a jelleme szerint cselekedett abban, ahogy Uzzah cselekedetére felelt. Isten számára, aki ismeri a jellemünk és szándékaink titkait, Uzza ott hibázott, hogy nem követte az egyértelmű utasításokat, hogy kinek szabad megérinteni a frigyládát. Dávid maga sem követte Isten utasításait, amelyet később helyrehozott, amikor a frigyládát a rendeltetési helyére vitték három hónappal később. Ezúttal minden Istentől kapott utasítást követett, ami a frigyládára vonatkozott, és az öröm és dicsőítés légköre uralkodott.

Ebben található meg a lecke számunkra: gyakran megyünk Istenhez, az általunk előnyben részesített módon, ahogyan szeretnénk valamit csinálni, miközben az Ő szava világosan az engedelmességet foglalja magába. Tesszük ezt büszkén és elővigyázatlanul, mondván, hogy Isten ismeri a szándékainkat. Ez volt Lucifer alap bűne, ami a bukásához vezetett – saját magát Isten fölé helyezni. Még a látszólag legjobb szándékaink sem lehetnek egyenlőek soha azzal, hogy „Így szól az Úr.”

Dean Waterman

fejlesztési igazgató

Southwestern Adventist University

Fordította: Gősi Csaba