2017. július 10., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 10 - HÉTFŐ - Ézsaiás 51

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 31. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 31. fejezet 727. nap

Izráel egyiptomi rabszolgaságából való szabadulását és az ígéret földje elfoglalását kísérő csodálatos intézkedések sok pogányt arra késztettek, hogy Izráel Istenét a legfőbb Úrnak ismerjék el. "Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait" (2Móz 7:5). Még a gőgös fáraó is kénytelen volt elismerni Jahve hatalmát. "Induljatok, menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt, menjetek és tiszteljétek az Urat... Kérjetek áldást rám is!" (2Móz 12:31-32).

Izráel előrenyomuló serege azt tapasztalta, hogy azoknak a csodálatos dolgoknak a híre, amelyeket Isten a héberekkel cselekedett, megelőzte őket. A pogányok közül felismerték egyesek, hogy Ő az egyedüli igaz Isten. A pogány asszony így tett bizonyságot a gonosz Jerikóban: "Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fönn a mennyben és lenn a földön" (Józs 2:11). Amit Jahvéról így megtudott, szabadulását jelentette. "Hit által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb... " (Zsid 11:31). Nem ő az egyedüli, akinek megtérése tanúsította Isten irgalmát azokkal a bálványimádókkal szemben, akik elismerik isteni tekintélyét. Az ország belsejében nagyszámú nép hagyott fel pogányságával; egyesültek Izráellel, osztozva a szövetség áldásaiban. Ezek voltak a gibeoniták.

Isten nem ismer el semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget. Az egész emberiségnek Ő az Alkotója. A teremtés által minden ember egy közös családhoz tartozik, a megváltás pedig mindenkit eggyé kovácsol. Krisztus azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat. Kitárta a templom minden helyiségét, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete oly széles, oly mély, oly teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán befolyása alól azokat, akiket a nagy csaló magtévesztett. Trónjához emeli őket, ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa övez körül. Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad.

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 51

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:

Sok mély érzés jelenik meg ebben a fejezetben. Három fél folyamatosan társalog. Ézsaiás a Júdában maradt igazakhoz beszél, Isten gyöngéden megszólítja népét, és Júda válaszol Istennek. Majd Ézsaiás megismétli a fogságból való visszatérés ígéretét. Isten ismét Júdához szól, és kifejezetten Jeruzsálemhez, és végül Ézsaiás az elnyomottakhoz és elcsüggedtekhez.

Két esetben is találunk kétszeres megszólítást. Mi is ez? A Bibliában a kétszeres megszólítás a mély érzelem és törődés jele, úgy mint „Márta, Márta…” (Lk 10:41) vagy „Simon Simon” (Lk 22:31). Amikor Júda igazai Istenhez könyörögnek, így kiáltanak: Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, oh Úrnak karja!” (9. vers). Isten volt, aki „levágta Ráhábot” (Egyiptom, lásd Ézs 30:7) és megsebesítette a sárkányt (sátánt). A 17. versben Isten válaszol Jeruzsálemnek: „Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl Jeruzsálem.” Látja a fájdalmat, amelyet Babilon ereje által hoz népére, melynek eredménye „a pusztulás, a romlás” (19. vers), a templom megszentségtelenítése és a város felégetése.

De Isten a fájdalmas leírást egy reménysugárral fejezi be. Maga az Úr áll bosszút népéért. Akik szenvedést hoztak rájuk, megkapják büntetésüket. Ez a fejezet kidomborítja Isten két csodálatos jellemzőjét: igazságosságát és megváltását (5-6.v).

Milyen figyelemre méltó Istent szolgálunk, aki így társalog népével! Meg volna hozzá a joga, hogy hagyja elszenvedni tetteink következményeit mindenféle magyarázat nélkül. Mégis lehajol, hogy segítsen megérteni betegségeink okát, és az Ő cselekedeteinek mozgatórugóját. Legszívesebben elkerülné, hogy „keserű orvosságot” kelljen magunkhoz vennünk, mert Ő gondoskodó Atya, akinek fáj gyermekei szenvedése. De fontosabb számára, a gyógyulásunk – nem számít az ár, vagy a fájdalom – mint hogy szemlátomást bűnben maradjunk, követezésképpen pedig elvesszünk örökre.

Kövessük Ábrahám példáját, aki testvérünk a hitben! Kijött Babilonból, válaszolva Isten hívására, hogy Neki szentelődjék. Nekünk is ki kell jönnünk a saját bűneink, kétségeink, hanyagságunk, szórakozásunk és önző vágyaink Babilonjából, és követnünk ezt a csodálatos Istent a végsőkig!

Ron E. M. Clouzet

102. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 31. fejezetéhez (július 9-15.).

Áldottnak lenni egyúttal átok is lehet. Vagy legalább is, azt mondhatjuk, hogy a sok áldással sok felelősség jár. Vagy, ahogyan Jézus mondta: „valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle” (Lukács 12:48). Ábrahám és az utódai azért kapták Istentől az áldást az Ószövetségben, hogy másokat is megáldhassanak.

Talán a te országodban is van olyan ünnep, amikor egymásnak ajándékokat adtok. Az ajándékozó ünnep öröme nem csak abból fakad, hogy különböző dolgokat kapunk. Az ajándékozás öröme abban is rejlik, hogy kapunk, de abban is, hogy adunk. Így működnek Isten áldásai is. Ha megkapod, és nem folytatod a sort, nem vagy mások áldására, teljes egészében elszalasztod, illetve elveszíted az áldást.

Ez történt az izraelitákkal is. Büszkék lettek az Istentől kapott áldásra. Úgy tekintettek rá, mint olyasvalamire, amit maguknak kell megtartaniuk. Úgy gondolták, ők jobbak, mint bárki más. Azonban ez nem Isten terve volt – nem ezért áldotta meg őket. Nem ezért áld meg minket. Bárki, aki válaszol Jézus evangéliumára és mint Isten fogadott gyermeke, elfogadja a hívást a megváltásra, hihetetlen áldással rendelkezik. Ezzel az áldással annak felelőssége jár, hogy szolgáljunk mindenkit annak reményében, hogy ők is válaszolni fognak a jó hírre, amivel mi rendelkezünk. Mindenkit. Azokat is, akiket szeretünk, és azokat is, akiket nem. A családunkat és az ellenségünk családját is. Mindenkit. Jézus a mi példánk, a Királyok Királya, aki eljött erre a földre és megmosta a lábát a tanítványoknak, akik őt elárulták.

Isten áldása úgy jut teljes kifejezésre, ha mindenkinek szolgálunk, és mindenki felé nyújtjuk az ő áldását.
  
Tommy Poole
segédlelkész
Walla Walla University, USA
 Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése