Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 31. fejezet 729. nap
Az Ígéret földje elfoglalását követő években Izráel majdnem
teljesen szem elől tévesztette Jahvénak a pogányok számára is üdvösséget hozó,
áldott szándékát. Ezért tervét újra ki kellett nyilatkoztatnia. "A föld
határáig mindenkinek eszébe jut az Úr - énekelte Istentől ihletve a zsoltáríró
-, és megtérnek hozzá, leborul előtte mindenféle nép." "Egyiptomból
követek jönnek, az etiópok Istenhez emelik kezüket." "Félik majd,
Uram, nevedet a népek, és a föld királyai dicsőségedet... Meg kell ezt írni a
jövő nemzedéknek, hogy dicsérje az Urat az újjáteremtett nép. Mert letekintett az
Úr a szent magasságból, lenézett a mennyből a földre, hogy meghallja a foglyok
sóhajtását, és megszabadítsa a halálraítélteket. Hirdessék az Úr nevét a
Sionon, és dicséretét Jeruzsálemben, amikor összegyűlnek a népek és országok,
hogy az Urat tiszteljék" (Zsolt 22:28; 68:32; 102:16, 19-23).
Ha Izráel hű marad megbízatásához, a föld minden népe
részesül azokban az áldásokban, amelyeket ő kapott. De azok szíve, akikre Isten
a megmentő igazság ismeretét bízta, érzéketlen volt a körülöttük levők
szükségleteivel szemben. Mivel Isten szándékát szem elől tévesztették, úgy
kezelték a pogányokat, mint akiket Isten kizárt kegyelméből. Az igazság
világosságát elrejtették, és így sötétség uralkodott. A tudatlanság fátyola
borult a népekre. Nem sokat tudtak Isten szeretetéről. Burjánzott a tévelygés
és a babona.
Ez a kép fogadta Ézsaiást, amikor Isten elhívta a prófétai
szolgálatra. Mégsem csüggedt el, mert fülében csengett az Isten trónját
körülvevő angyalok diadalmas kórusa: "...dicsősége betölti az egész
földet!" (Ézsa 6:3) Hitét erősítették Isten egyházának nagyszerű
győzelmeiről kapott látomásai, amikor "...tele lesz a föld az Úr
ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja" (Ézsa 11:9). Végül Isten
"...leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely
betakart minden nemzetet" (Ézsa 25:7), és kitölti Lelkét minden testre.
Akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, azok Isten Izráele közé számítanak.
"Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák mentén a fűzfák. Egyik
ezt mondja majd: Én az Úré vagyok! A másik Jákób nevére hivatkozik. A harmadik
a kezébe írja: Az Úré vagyok, és dicsekedve említi Izráel nevét" (Ézsa
44:4-5).
Isten kinyilatkoztatta a prófétának áldott célját, amelyért
szétszórja Júdát a föld népei között. Így szólt: "Ezért majd megismeri
népem a nevemet azon a napon, hogy én vagyok az, aki így szólt: Itt
vagyok!" (Ézsa 52:6) És nemcsak nekik kellett megtanulniuk az
engedelmesség és bizalom leckéjét. Száműzetésük helyén másokkal is meg kellett
ismertetniük az élő Istent. Az idegenek fiai közül sokan megtanulták szeretni
mint Teremtőjüket és Megváltójukat. Ünnepelni kezdték szent szombatját,
teremtői hatalmának emlékművét; és "kinyújtotta szent karját az Úr minden
nép szeme láttára", hogy megszabadítsa népét a fogságból, "az egész
föld határán" (Ézsa 52:10). A pogányságból megtértek közül sokan
csatlakoztak Izráelhez, és velük tartottak, amikor visszamentek Júdeába. Nem
mondhatta egyikük sem: "Bizonyára elkülönít engem népétől az Úr"
(Ézsa 56:3). Az Úr azt mondta prófétája által azoknak, akik meghódolnak előtte
és megtartják törvényét, hogy ezentúl földi egyházához, a lelki Izráelhez
tartoznak.
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
52
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Magad elé tudod a következőt képzelni? Egy fiatalember
lélekszakadtából rohan a városa felé, hogy elmondhassa a jó hírt. A tábornok
küldte a csatatérről; szívében örömmel és ajkán nagyszerű hírrel szalad: a
király győzött! Az ellenséggel vívott háborúnak közel a vége, a király
hamarosan diadalt arat, és a béke nemsokára itt van! Egy ilyen képet fest le a
7. vers: „Mily szép, ha feltűnik a
hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt (héberben: „jó
dolgok hírét”) hoz, szabadulást hirdet.
Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!”
Igen, Észak-Izraelt fogságba hurcolták az asszírok, és
Júdára is babilóniai rabság várt. Igen, valóban rabszolgákká lettek Egyiptomban
generációkkal ezelőtt (4. vers). Isten könyvében azonban a történetnek még nem
volt vége. „Öltözz ékes ruhába,
Jeruzsálem, ... mert nem jön már ide többé körülmetéletlen és tisztátalan”
(1. vers). A jó hír üzenete négyrétű volt: béke, örömhír, megváltás, és annak
megerősítése, hogy Isten még mindig a trónján ül (7. vers).
A jó hírrel a városhoz közeledő ifjúnak adott örömteli
válasz is azonnali. A falakon álló őrök énekbe kezdenek, mert most már tudják,
hogy személyesen fogják meglátni a Sionba visszatérő királyt (8. vers). Ézsaiás
ezután Babilon elestében és Isten győzelmében meglátja annak szükségét, hogy Isten
népe megragadja a szabadság ezen pillanatát: „Távozzatok, távozzatok, vonuljatok ki onnan, (...) vonuljatok ki
belőle, (...) mert az ÚR jár előttetek, Izráel Istene lesz mögöttetek is”
(11-12. vers). Ez egy újabb felhívás arra, hogy jöjjünk ki Babilonból, mert az
a halált jelképezi, Isten azonban életet és szabadságot szerzett a népének.
Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem a szolgálatomat
Kaliforniában, ifjúsági lelkész voltam. Akkoriban az egyik kedvenc énekünk az
Ézsaiás 52:7-re alapuló igei ének volt, „A mi Istenünk uralkodik” címmel.
Milyen egyszerű és hatalmas üzenete van! Valóban milyen nagy ereje van egy
reménnyel teli éneknek a gyötrelmek idején! Azt hiszem, Luther Márton mondta:
„Ha nem olvashatom a Bibliát, imádkozom, ha nem imádkozhatok, énekelek.” Az én
életemben ez többször is igaznak bizonyult. Ha elcsüggednénk, amikor sötétség
és depresszió burkolja be a lelkünket, Sion énekeinek éneklése el fogja
oszlatni a felleget, amit az ellenség helyezett oda, hogy minket elnyomjon.
Énekelj! Énekelj új éneket az Úrnak! Énekelj reggel, énekelj délben és éjjel!
Énekelj, függetlenül attól, van-e hangod hozzá! Ez mennyei angyalokat fog
mellét hozni, akik csendben kiegészítik a te vágyakozásodat Isten felé.
Isten nagy dolgokra képes, hatalmas dolgokra!
Mindössze annyit kell tennünk, hogy felnézünk, és úgy énekelünk, mintha ott
volna!
Ron E. M. Clouzet
102. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 31. fejezetéhez (július 9-15.).
Áldottnak lenni
egyúttal átok is lehet. Vagy legalább is, azt mondhatjuk, hogy a sok áldással
sok felelősség jár. Vagy, ahogyan Jézus mondta: „valakinek sokat adtak, sokat
követelnek tőle” (Lukács 12:48). Ábrahám és az utódai azért kapták Istentől az
áldást az Ószövetségben, hogy másokat is megáldhassanak.
Talán a te országodban
is van olyan ünnep, amikor egymásnak ajándékokat adtok. Az ajándékozó ünnep
öröme nem csak abból fakad, hogy különböző dolgokat kapunk. Az ajándékozás
öröme abban is rejlik, hogy kapunk, de abban is, hogy adunk. Így működnek Isten
áldásai is. Ha megkapod, és nem folytatod a sort, nem vagy mások áldására,
teljes egészében elszalasztod, illetve elveszíted az áldást.
Ez történt az
izraelitákkal is. Büszkék lettek az Istentől kapott áldásra. Úgy tekintettek
rá, mint olyasvalamire, amit maguknak kell megtartaniuk. Úgy gondolták, ők
jobbak, mint bárki más. Azonban ez nem Isten terve volt – nem ezért áldotta meg
őket. Nem ezért áld meg minket. Bárki, aki válaszol Jézus evangéliumára és mint
Isten fogadott gyermeke, elfogadja a hívást a megváltásra, hihetetlen áldással
rendelkezik. Ezzel az áldással annak felelőssége jár, hogy szolgáljunk
mindenkit annak reményében, hogy ők is válaszolni fognak a jó hírre, amivel mi
rendelkezünk. Mindenkit. Azokat is, akiket szeretünk, és azokat is, akiket nem.
A családunkat és az ellenségünk családját is. Mindenkit. Jézus a mi példánk, a
Királyok Királya, aki eljött erre a földre és megmosta a lábát a
tanítványoknak, akik őt elárulták.
Isten áldása úgy jut
teljes kifejezésre, ha mindenkinek szolgálunk, és mindenki felé nyújtjuk az ő
áldását.
Tommy Poole
segédlelkész
Walla Walla University,
USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése