Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 31. fejezet 731. nap
Amikor a próféta még messzebbre nézett a korszakokon át,
látta ezeknek a dicsőséges ígéreteknek szó szerinti teljesedését. Látta az
üdvösség örömhírének hordozóit, amint elmennek a föld végső határáig, minden
nemzetséghez és néphez. Hallotta, hogy az Úr így szólt az evangéliumi
egyházhoz: "Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a
népek gazdagságát" (Ézsa 66:12); és hallotta a megbízatást: "Széles
helyet keress sátradnak, feszítsd ki sátorponyváidat teljes szélességükben!
Húzd meg köteleidet, erősen verd le cövekeidet! Mert jobbra is, balra is
terjeszkedni fogsz, utódaid a népek örökébe lépnek és elpusztított városokat
telepítenek be" (Ézsa 54:2-3).
Jahve kinyilatkoztatta a prófétának, hogy bizonyságtevőket
küld "a népekhez, Tarsisba, Púlba és Lúdba... Tubalhoz és Jávánhoz, a
messze szigetekre" (Ézsa 66:19).
"Mily szép, ha
feltűnik a hegyeken
az örömhírt hozó lába!
Békességet hirdet,
örömhírt hoz,
szabadulást hirdet.
Azt mondja Sionnak:
Istened
uralkodik!" (Ézsa 52:7)
A próféta hallotta az Úr hívó hangját. Kijelölt munkája
végzésére szólította egyházát, hogy utat készítsen örök országa jövetelére. Az
üzenet félreérthetetlen volt:
"Kelj fel, tündökölj,
mert eljött világosságod,
rád ragyogott az Úr
dicsősége.
Bár még sötétség
borítja a földet,
sűrű homály a
nemzeteket,
de fölötted ott ragyog
az Úr,
dicsősége meglátszik
rajtad.
Világosságodhoz népek
jönnek,
és királyok a rád
ragyogó fényhez.
Emeld föl tekintetedet,
és nézz körül!
Mindnyájan
összegyűltek,
és hozzád jönnek,
fiaid messziről jönnek,
leányaidat ölben
hozzák."
"Idegenek építik
várfalaidat,
és királyaik
szolgálatodra állnak.
Bár haragomban
megvertelek,
de most kegyelmesen
irgalmazok neked.
Kapuid legyenek nyitva
állandóan,
ne legyenek zárva se
éjjel, se nappal,
hogy elhozhassák a
népek gazdagságát
királyaik
vezetésével."
"Rám figyeljetek a
föld legvégéről is,
és megszabadultok,
mert én vagyok az
Isten, nincs más!"
(Ézsa 60:1-4, 10-11;
45:22).
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
54
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Az 53. fejezetben olvashattunk Jézus megmentő
szolgálatáról, melynek eredményéről ez a fejezet és az 55. fejezet számol be.
Ebben a fejezetben Isten azokhoz beszél, akik ismerik Őt, a következőben pedig
azokhoz, akik nem.
Az 54. fejezet nyelvezete egyszerűen
lenyűgöző. Isten a Teremtőnk, a Megváltónk, Férjünk, és a Tanítónk. Legfőképpen
azonban Isten úgy szólal meg, mint népének Férje. Nézzük például az 5. vers
kifejezéseinek gazdagságát. „Hiszen
Alkotód a férjed.” Ő nem csak egyszerűen valaki, Ő a Világegyetem alkotója!
Ő az, Aki formált és alkotott téged. A Férjed! Neve: „a Seregek Ura”. Néhány kultúrában, amikor egy nő megházasodik,
felveszi férje családnevét. Mennyire szeretnéd, ha Isten neve része lenne a te
nevednek is? Azonnal tiszteletet váltanál ki a környezetedben lévőkből azáltal,
hogy Isten családjához tartozol?
Még más is van itt. Isten nem szépségünkért,
képességeinkért, vagy intelligenciákért „kérte meg a kezünket”. Valójában
olyanok voltunk, mint „elhagyott és
kesergő asszony”, amikor ránk talált, sőt mint egy feleség, akit „fiatalon elküldött a férje” (6. vers).
És miután az Övé lettünk, elbuktunk egy ifjú feleség legfontosabb szerepében. „Meddők” voltunk és „nem szültünk” gyermeket (1. vers). A bibliai időkben nem volt
kegyetlenebb dolog egy asszony számára, mint ha nem volt képes gyermekkel
megajándékozni a férjét. És mégis, mondja Ézsaiás, Isten még mindig szeret
bennünket.
Ezért mondja a próféta: „Ujjongj, te meddő! Ujjongva kiálts és énekelj” (1. vers). Ujjongva
kiálts és énekelj, aki nem szültél, mert több gyermeked lesz, mint annak,
akinek sok van. „Ki fogod szélesíteni
sátorhelyed, és kiterjeszd hajlékod határait”, hogy helyet készíts számukra
(2. vers), és „utódaid öröklik a
nemzeteket, és újjáépítik a lerombolt városokat” (3. vers). Elfelejted majd
ifjúságod szégyenét is (Izráel pusztabéli tapasztalata), és „nem gondolsz többé özvegységed [a babiloni
fogságba vitel] gyalázatára” (4.
vers).
A babiloni fogságra utal Isten, amikor azt
mondja, hogy „Röpke pillanatra
elhagytalak”. De az elkerülhetetlen fájdalmak – amelyeket javukra engedett
meg – ellensúlyozásaként Isten világos ígéretet ad: „nagy irgalommal ismét magamhoz gyűjtelek. örök szeretettel könyörülök
rajtad” (7-8. vers). A hegyek eltűnhetnek, „de hűséges szeretetem irántad örökké megmarad, békességem szövetsége
meg nem inog” (10. vers). Az Úr arról biztosítja Feleségét, Izráelt, hogy
háborúskodás helyett drágakövekkel vesz őt körül és „fiai mindannyian az Úr tanítványai lesznek” (12-13. vers). Távol
marad tőle minden pusztítás és romlás (9. és 14. vers). „Az ellened készült fegyverek mind kudarcot vallanak”, ígéri, „mert ez az Örökkévaló szolgáinak öröksége”
(17. vers).
Nagyszerű terve van Istennek a száműzetés
utáni Izráel számára, de –habár többé nem merülnek bálványimádásba a babiloni fogság
után –, önigazultakká és akaratosakká lesznek, megfeledkezve a Teremtő
jelenlétében elengedhetetlen alázatról. Ennek a fejezetnek az ígéretei nekünk
is szólnak. Maradjunk hát hűségesek Férjünkhöz, Jézushoz, járjunk alázatosan
Vele, és az öröm, béke és boldogulás ígérete már ma a miénk lesz!
Ron E. M. Clouzet
102. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 31. fejezetéhez (július 9-15.).
Áldottnak lenni
egyúttal átok is lehet. Vagy legalább is, azt mondhatjuk, hogy a sok áldással
sok felelősség jár. Vagy, ahogyan Jézus mondta: „valakinek sokat adtak, sokat
követelnek tőle” (Lukács 12:48). Ábrahám és az utódai azért kapták Istentől az
áldást az Ószövetségben, hogy másokat is megáldhassanak.
Talán a te országodban
is van olyan ünnep, amikor egymásnak ajándékokat adtok. Az ajándékozó ünnep
öröme nem csak abból fakad, hogy különböző dolgokat kapunk. Az ajándékozás
öröme abban is rejlik, hogy kapunk, de abban is, hogy adunk. Így működnek Isten
áldásai is. Ha megkapod, és nem folytatod a sort, nem vagy mások áldására,
teljes egészében elszalasztod, illetve elveszíted az áldást.
Ez történt az
izraelitákkal is. Büszkék lettek az Istentől kapott áldásra. Úgy tekintettek
rá, mint olyasvalamire, amit maguknak kell megtartaniuk. Úgy gondolták, ők
jobbak, mint bárki más. Azonban ez nem Isten terve volt – nem ezért áldotta meg
őket. Nem ezért áld meg minket. Bárki, aki válaszol Jézus evangéliumára és mint
Isten fogadott gyermeke, elfogadja a hívást a megváltásra, hihetetlen áldással
rendelkezik. Ezzel az áldással annak felelőssége jár, hogy szolgáljunk
mindenkit annak reményében, hogy ők is válaszolni fognak a jó hírre, amivel mi
rendelkezünk. Mindenkit. Azokat is, akiket szeretünk, és azokat is, akiket nem.
A családunkat és az ellenségünk családját is. Mindenkit. Jézus a mi példánk, a
Királyok Királya, aki eljött erre a földre és megmosta a lábát a
tanítványoknak, akik őt elárulták.
Isten áldása úgy jut
teljes kifejezésre, ha mindenkinek szolgálunk, és mindenki felé nyújtjuk az ő
áldását.
Tommy Poole
segédlelkész
Walla Walla University,
USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése