Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 30. fejezet 723. nap
A kérkedő fenyegetéshez e szavakat fűzte: "Ne engedd,
hogy rászedjen téged Istened, akiben bízva azt gondolod, hogy nem kerül
Jeruzsálem az asszír király kezébe! Hiszen te is hallottad, hogy mit vittek
véghez Asszíria királyai minden országban, kiirtva mindent. Te talán
megmenekülhetsz? Megmentették-e más népek istenei azokat, akiket elődeim
elpusztítottak: Gózánt és Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban
voltak? Hol van Hamát királya, Arpád királya és Szefarvaim városának a királya,
meg Héna és Ivvá?" (2Kir 19:10-13).
Amikor Júda királya megkapta a gúnyolódó levelet, elvitte a
templomba, "kiterítette azt... az Úr előtt" (2Kir 19:14), és erős
hittel mennyei segítségért könyörgött, hogy hadd tudják meg a föld népei; most
is él és uralkodik a héberek Istene! Jahve méltósága forgott kockán. Egyedül Ő
hozhat szabadulást.
"Uram, Izráel Istene, aki a kerúbokon ülsz, egyedül te
vagy a föld minden országának Istene, te alkottad a mennyet és a földet! Uram,
hajtsd hozzám füledet, és hallgass meg! Uram, nyisd ki szemedet, és láss! Halld
meg Szanhérib beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő
Istent! Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és
országaikat. Isteneiket tűzbe vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem
csak emberi kéz alkotásai, fa és kő, azért pusztíthatták el azokat. De most te,
Urunk Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld
minden országa, hogy te vagy, Uram, az egyedüli Isten!" (2Kir 19:15-19).
Figyelj ránk, Izráel
pásztora,
aki úgy terelgeted
Józsefet,
mint egy nyájat!
Te, aki kerúbokon
trónolsz,
jelenj meg ragyogva
Efraimnak, Benjáminnak
és Manassénak!
Mutasd meg hatalmadat,
jöjj segítségünkre!
Istenünk, újíts meg
bennünket!
Ragyogtasd ránk
orcádat,
hogy megszabaduljunk!
Uram, Seregek Istene,
meddig füstölög haragod
néped imádsága
ellenére?
Kenyér helyett könnyel
etetted őket,
bőségesen adtál inni
könnyeket,
Te okoztad, hogy
civakodnak velünk szomszédaink,
ellenségeink pedig
gúnyolnak minket.
Seregek Istene, újíts
meg bennünket!
Ragyogtasd ránk
orcádat,
hogy megszabaduljunk!
Egy szőlőt hoztál el
Egyiptomból.
Népeket űztél el, ezt
meg elültetted.
Helyét elegyengetted,
gyökeret vert, és
ellepte a földet.
Árnyéka hegyeket
borított be,
vesszői vetekednek
a hatalmas cédrusokkal.
Indáit a tengerig
növesztette,
hajtásait a Folyamig.
Miért romboltad le
kerítéseit,
hogy szedhessen róla,
aki csak arra jár?!
Lerágja az erdei
vadkan...
Újíts meg bennünket!
Ragyogtasd ránk
orcádat,
hogy
megszabaduljunk" (Zsolt 80. fejezet.).
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
46
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Bél egyike volt a főbb
isteneknek Babilonban. Bél, hasonlóan Baálhoz, azt jelenti „úr” és ezzel a
titulussal illették meg Bélt, főistenüket, Mardukot (Jer 50:2), valamint a
fiát, Nebót is, aki a tudás és irodalom istene volt. A babiloniak gyakran
zarándokoltak el Bél városába minden év kezdetekor, és állatokkal húzott
szekereken vitték az istenek képeit. De természetesen az egész hiábavalóság
volt, mivel ezek az istenek nem tudták megakadályozni Babilon bukását (2.
vers).
Habár nincs bizonyíték
arra, hogy ezt a jelképes szertartást eljátszották volna akkor is, amikor
mindezekre mikor Círusz átvette Babilon felett az irányítást, a figyelmes
tanuló fel tudja fedezni, hogy mindez pontosan egy évszázaddal azelőtt történt,
hogy Nabukonodozor elpusztította Jeruzsálemet. Az asszír király, Szanhérib
lerombolta Babilont és elvitte Marduk bálványát is zsákmányként. Isten azt
mondta: ez már egyszer megtörtént, és újra meg fog történni.
De a különbség a
hasznavehetetlen babiloni istenek, és Izráel csodálatos Istene között még
nagyobb! Míg a pogányok isteneit szekereken kellett hordozni, Isten saját maga
hordozza tenyerén gyermekeit születésüktől fogva a halálukig! „Hallgassatok rám, Jákób háza és Izráel
házának minden maradéka, akiket magamra raktam anyátok méhétől fogva, és
hordoztalak születésetek óta; Vénségtekig én vagyok az, és megőszüléstekig én
visellek; én teremtettem és én hordozom, én viselem és megszabadítom” (3-4.
vers).
Hallottad már a Lábnyomok című verset? Biztosan
hallottad már. „Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam…” A szerző (akárki is
volt) visszatekintve a megtett útra, helyenként csak egy pár láb nyomát vélte
felfedezni a homokban, és ez megzavarta, hiszen úgy tűnt, hogy az Úr nem volt
vele életének legnehezebb szakaszaiban. Végül azonban az Úr ezeket a szavakat
suttogja a fülébe: „azért láttad csak egy pár láb nyomát, mert a legsúlyosabb
próbák alatt téged vállamon hordoztalak!” (Túrmezei Erzsébet fordítása).
Milyen nehéz is
elviselni, ha Isten hallgat! Teljesen természetes, hogy elcsüggedünk, amikor
úgy tűnik, minden rosszra fordul körülöttünk, a lelkünk sötétségbe burkolózik, és
a sötétség befészkeli magát a szívünkbe. Isten az ő szolgáján, Ézsaiáson
keresztül emlékeztet minket arra, hogy isteneket gyártani az általa teremtett
dolgokból, nem megoldás (5-7. vers). Ha minden gondolatunkat Őreá
összpontosítjuk, aki kijelenti kezdettől fogva a véget (10. vers)
összpontosítjuk, egyedül akkor leszünk bizonyosak abban, hogy az ő szabadítása
nem késik (13. vers). Figyeljünk minden nap Istenre, és arra, hogy a
szabadítása már közel van!
Ron E. M. Clouzet
101. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 30. fejezetéhez (július 2-8.).
„Semmi sem lelkesít
jobban a hitre, mint a hit gyakorlása.” A hit egy nagyon szép gondolat, amiről
beszélgethetünk, szebb még annál is, ha valaki egy életen keresztül gyakorol
valamilyen cselekedetet. Sajnos, ahhoz, hogy a hitet használjuk, ki kell
bírnunk valamilyen megpróbáltatást az életünkben. Bár nincs hiány az élet
kihívásaiból, remélhetőleg sosem kell ugyanolyan kihívással szembenézned majd,
mint amilyennel e fejezet szerint Ezékiás királynak kellett egykor. Júda a
megsemmisülés rémével néz szembe, az fenyegeti, hogy egy ellenséges, hatalmas
nemzet rohanja le, amely már más országokat is elpusztított.
Bármilyen
megpróbáltatás mellett természetes megkérdeznünk Istent, hogy segíteni fog-e.
Bizonyára csábító volt Ezékiásnak azon tűnődni, hogy „Vajon meg fog Isten
segíteni bennünket? Vajon beváltja Isten a hozzá fűzött reményt?” A fejezet
teljes története tartalmaz egy zengő „Igen!”-t. Ezékiással ellentétben nekünk
megvan az az előnyünk, hogy minden megpróbáltatásra a kereszt fényében
nézhetünk. Tudjuk, hogy bármilyen megpróbáltatás ér is bennünket, Jézus már
legyőzte az ellenséget.
A korai keresztény író,
Pál szavait visszaadva, semmi, még a halál sem választhat el minket Jézustól.
Ez az a hit, amiről beszélhetünk, és ami alapján cselekedhetünk a nehéz
helyzetekben is. Bízhatunk abban, hogy Isten szeretete erősebb bármilyen
gyötrelemnél, amit ebben az életben elszenvedhetünk. Végül Jézus
győzedelmeskedik, és mi is győzedelmesnek számítunk a benne való hit által.
Tommy Poole
segédlelkész
Walla Walla University,
USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése