Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 33. fejezet 746. nap
Az ezután következő reformációban a király figyelme a
bálványimádás maradványainak felszámolására irányult. Az ország lakossága olyan
régóta követte a környező népek szokásait, a fa- és kőszobrok imádatát, hogy
szinte emberfölöttinek látszott e gonoszság minden nyomának eltávolítása.
Jósiás azonban rendületlenül tisztogatta az országot. Könyörtelenül végzett a
bálványimádással: megölte "az áldozóhalmok összes papjait".
"Jósiás király megtisztította Júda országát és Jeruzsálemet a halottidézőktől
és jövendőmondóktól, a házibálványoktól és egyéb bálványszobroktól is,
mindazoktól a förtelmes bálványoktól, amelyek ott láthatók voltak. Így szerzett
érvényt a törvény rendelkezéseinek, amelyek le vannak írva abban a könyvben,
amelyet Hilkijjá pap talált az Úr házában" (2Kir 23:20, 24).
Századokkal előbb, a birodalom kettészakadása idején,
amikor Jeroboám, a Nébát fia Izráel Istenével vakmerően dacolva, a nép szívét a
jeruzsálemi templom szolgálataitól új istentiszteleti formákhoz igyekezett
téríteni, megszenteletlen oltárt állított fel Béthelben. Ennek az oltárnak
felajánlási ünnepségén, amelynél a következő években sok embert magukkal
ragadtak a bálványimádó szokások, egyszer csak megjelent Júdából Isten embere,
és ítéletet mondott a szentségtörő cselekményre. "Ezt hirdette az Úr
parancsára az oltárnál:
"Oltár! Oltár! Így szól az Úr: Egy fiú születik majd
Dávid családjából, akinek Jósiás lesz a neve, ő majd föláldozza rajtad az
áldozóhalmok papjait, akik most rajtad tömjéneznek, és emberi csontokat fognak
elégetni rajtad!" (1Kir 13:2). Ezt a kijelentést jel kísérte, amely
tanúsította, hogy az elhangzott beszéd az Úrtól van.
Elmúlt három évszázad. Jósiás a reformáció során Béthelbe
is eljutott, ahol ez az ősi oltár állt. A sok-sok évvel azelőtt Jeroboám
jelenlétében kimondott jövendölés most szó szerint teljesedett.
"A bételi áldozóhalmon levő oltárt is, amelyet
Jeroboám, Nebát fia készíttetett... ezt az oltárt is leromboltatta az
áldozóhalommal együtt. Az áldozóhalmot fölperzseltette, porrá zúzatta, a
bálványoszlopot pedig elégette.
Mai Bibliai szakasz: Jeremiás
3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Hogyan hagyjunk fel a
bűnnel? A kérdés évszázadok óta foglalkoztatja az embereket. Engem ez akkor
kezdett aggasztani, amikor komolyan kezdtem keresni Isten akaratát az életemre
vonatkozóan, miközben egy imanaplót vezettem.
A történet akkor kezdődött, amikor a XIX. századi evangélistáról, Müller Györgyről olvastam, aki imanaplót vezetett. Ez igen felkeltette érdeklődésemet. A naplóírás a következőképpen történt: Müller feljegyezte imakérésének dátumát, majd megjelölte azt a dátumot, amikor kérésére választ kapott. Ennek a módszernek a segítségével imameghallgatások százait jegyezte fel.
Eleinte furcsán éreztem
magam, amikor kézzel leírtam imáimat. Kezdetben ezek valahogy így néztek ki:
„Drága Istenem, köszönöm Neked ezt a napot! Köszönöm az életemet. Kérlek,
bocsásd meg bűneimet. Őrizd meg a szüleimet, a nővéremet, és többi
családtagomat. Add, hogy téged tiszteljelek ma!”
A következő napokon,
amikor nekiültem, hogy lejegyezzem imámat, ugyanezek a szavak jöttek. A
negyedik napon úgy éreztem, ez már kezd nevetségessé válni. Újra meg újra csak
ugyanazokat a dolgokat ismételgettem. Unalmas
volt, és elgondolkodtam, hogy talán Isten ugyanígy érez az állandó ismétléseim
miatt. Tehát fogtam az imanaplómat, és átalakítottam naplóvá, ahol lejegyeztem
a legmélyebb gondolataimat és a bűneimet Istennek. Ezek után kezdett mardosni a
szorongás.
Egy
évtizednyi önző életmód után olyan szegényes lelki gondolkodásom lett, hogy a
legegyszerűbb kísértések is elcsábítottak. A hetek alatt megfigyeltem egy kis
ismétlődést az imanaplómban: ha elkövettem valamilyen konkrét bűnt, akkor
akármilyen kicsi is volt, miután megbocsátást, és Isten segítségét kértem, hogy
ne kövessem el újra, felfigyeltem rá, hogy ugyanazt a bűnt írom le újra és
újra. Imáimban újra csak önmagamat ismételtem, ezért úgy gondoltam, hogy még
rosszabb helyzetbe kerültem, mert ráadásul ugyanazt a bűnt követtem el
rendszeresen.
Végül abbahagytam a naplóírást. Nem tudtam elviselni azt a fájdalmat írás közben, amit újra és újra elkövetett hűtlenségem miatt éreztem. De rosszul gondolkodtam. Egyikünknek sem szabadna sohasem feladnia! Isten biztosít, hogy nem kell állandóan az önző bűn ismétlésének az ördögi körében lennünk. Azt mondja: „Térjetek vissza, szófogadatlan fiak, és meggyógyítom a ti elpártolástokat!” (Jer 3:22). Micsoda ígéret!
Ima: „Szerető Istenünk, néha úgy tűnik, hogy nem tudunk kikerülni ugyanannak a bűn elkövetésének a keréknyomából. De ma szeretnék ragaszkodni az ígéretedhez, hogy meggyógyítasz a visszaeséseimből, amikor Hozzád fordulok. Rendszeres bibliatanulás és ima által szeretnék Hozzád fordulni. Nem akarom feladni. Gyógyíts meg! És engedd, hogy megismertethessem a te csodádat másokkal. Ámen.”
Andrew McChesney
104. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 33. fejezetéhez (július 23-29.).
A Jósiás király
uralkodásának idejében történt megújulás, melyet a törvény felfedezése indított
el, több fontos tanulságot tartalmaz:
Először, a törvény
felfedezése arra késztette az embereket, hogy önként és örömmel vegyék fel újra
a kapcsolatot Istennel. Néha Isten törvényére ellenségként tekintünk, amely
tele van korlátozással és kárhoztatással. Az emberek bűntudatot éreznek miatta,
és elidegenítik magukat Istentől, akit szigorúnak látnak, olyannak, aki az
engedetlenkedőket szörnyű következményekkel fenyegeti. Itt azonban Isten
leírását látjuk az útról, ami sikerhez vezet.
Másodszor, ha a
törvényt ünnepeljük, az inkább egy nagyon szoros kapcsolatra vezet az Istennel,
nem pedig ahhoz, hogy neheztelést vagy keserűséget tápláljunk Istennel szemben.
Újra megismerni a törvényt egy új lehetőség arra, hogy a helyes irányba
figyeljünk, átrendezzük a fontossági sorrendet, és újra elköteleződjünk az egy
igaz Isten mellett.
Harmadszor, Istenhez
közel lenni nem jelentette azt, hogy Isten követői mentesek lennének a traumát
jelentő, végzetes gondoktól. Még ha tudták is, hogy a rabság a küszöbön állt,
azok, akik meghallották a törvényt, megújulást akartak. Az Istennel való közeli
kapcsolatra kezdtek törekedni, döntő felkészülésként a hamarosan várható fogságra.
Visszagondolva Jézus tanítványaihoz intézett szavaira évszázadokkal később, ők
is nehéz idők elé néztek, azzal a bizonyossággal, hogy Isten velük lesz. (Jn
16:33 „E világon nyomorúságtok lészen; de
bízzatok: én meggyőztem a világot.”)
Darold Bigger
elnöki asszisztens
Walla Walla University,
USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése