Új
olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 30. fejezetéhez
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 30. fejezet 720. nap
30.
Szabadulás Asszíriától
Amikor Asszíria seregei betörtek Júda földjére, és úgy
tűnt, hogy semmi sem mentheti meg Jeruzsálemet a teljes pusztulástól, az ország
e súlyos helyzetében Ezékiás lelkesítette népe katonaságát, hogy töretlen
bátorsággal szálljon szembe pogány elnyomóival, és bízzon Jahve szabadító
hatalmában. "Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az
asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak,
mint ővele - buzdította Ezékiás Júda embereit -. Ővele emberi erő van, mivelünk
pedig Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket, és velünk együtt harcol
harcainkban" (2Krón 32:7-8).
Nem ok nélkül beszélt Ezékiás ilyen meggyőződéssel a harc
kimeneteléről. A kérkedő Asszíria, jóllehet Isten egy ideig haragjának
botjaként a népek megbüntetésére használta fel, nem fog mindig diadalmaskodni.
Lásd: Ézsa 10:5! "Ne félj... Asszíriától - üzente az Úr Ézsaiással néhány
évvel korábban Sion lakóinak -, mert rövid idő múlva... ostorral csapkodja a Seregek
Ura, ahogyan megverte Midjánt az Óréb-sziklánál. Vesszejével rácsap a tengerre,
mint Egyiptomban tette. Azon a napon lekerül terhe válladról, igája nyakadról,
a kövérség miatt leszakad róla az iga" (Ézsa 10:24-27).
Egy másik prófétikus üzenetben, melyet "Áház király
halála esztendejében" kapott, a próféta kinyilatkoztatta:
"Megesküdött a Seregek Ura: Úgy lesz, ahogyan elterveztem, az következik
be, amit elhatároztam. Országomban töröm össze Asszíriát, hegyeimen taposom el.
Lekerül róluk igája, lekerül vállukról a teher. Ezt a tervet határoztam el az
egész föld ellen, így nyújtom ki kezemet minden nép ellen. Ha így határoz a
Seregek Ura, ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordíthatja
vissza?" (Ézsa 14:28, 24-27).
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
43
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben,
valamint Ézsaiás könyvének többi ilyen szakaszában Isten kinyilatkoztatja saját
reményteljes terveit csakúgy, mint az Izrael miatti csalódottságát. A 42.
fejezet végén azt a szomorú kijelentést olvassuk, hogy Istennek át kellett
adnia Izraelt ellenségei kezébe, bálványimádásuk miatt (42:23-25). Ebben a
fejezetben Isten elmondja, hogy Izrael volt a az Ő tanúja, szolgája, akit azért
választott, hogy bemutassa a pogány népeknek az Úr valódi jellemét és természetét:
Ő az Úr, és rajta kívül nincs más Szabadító! (10-11. fejezet). De mint az a
fügefa, melyet gyümölcs helyett csak levelek borítanak, Izrael is csak
hivalkodó lombruhát viselt. Habár a pogányok szerettek volna életet kapni
Izrael Istenétől, Izrael önző tetteivel és értékrendjével rejtve tartotta Őt a
világ elől.
És így szólt Isten: „Mert én újat cselekszem” (19. vers).
Vízen és tűzön – az Úr
tisztító útjain – is átküldelek majd, de nem fogsz megfulladni, és nem is égsz
meg. Úgy képzelem, Júda népének néhány hűséges tagja emlékezett Ézsaiás
szavaira, amikor közel egy évszázaddal később kénytelenek voltak átkelni a
sivatagon és a nagy Eufrátesz folyón, mint a babiloni birodalom száműzöttei.
Isten népét arról biztosítja, hogy elküldi Babilóniába őket, mint menekülteket
(14. versszak). „Ha én cselekszem, ki
másíthatja meg?” (13. vers).
Ugyanakkor Izrael
Megváltója emlékezteti is önfejű gyermekeit, hogy Ő az, aki „utat készített a tengeren… aki hagyta, hogy
kivonuljanak a harci kocsik és a lovak”, amelyek „elaludtak és elhamvadtak, mint a mécses” (16-17. vers). Csakúgy,
mint mikor az Úr legyőzte az egyiptomiakat a Vörös-tengernél, a legnagyobb
nemzetet, amely abban az időben a földön létezett, a babiloniakra is gondja
lesz a megfelelő időben. Sőt, azt mondja: „Ne
a régi dolgokat emlegessétek” (18. vers), közel a szabadulás, „mert én újat cselekszem”.
Elképesztő, ahogy
milyen tartós Izrael hűtlensége – Isten töretlen hűsége ellenére (lásd 22-25.
fejezet). Isten a mi önző tetteinkre és akaratának szándékos megtagadására is
azt mondja: „vétkeidre többé nem
emlékezem”. Miféle Isten tenne ilyet? Az Atya minden értelemben sokkal
nagyobb, mint az emberi történelem legkiemelkedőbb szereplője. Nem úgy
gondolkodik, mint mi, nem az alapján dönt, mint mi, és nem a mi hajlamaink
szerint jár el. Ő a maga a jóság, akinek örökké tart a szeretete.
„Én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat” – ígéri az Úr. És milyen
kiváló érdemre tekintettel teszi ezt? A bennünk rejlő jóság alapján? Talán mert
meg akar szabadítani az ellenség rontásától? A Mindenható ezt mondja: „önmagamért” (25. vers). A megbocsátást
a legkiválóbb érdem – saját érdemei, Jézus Krisztus érdemei – alapján kapjuk.
Dicsőség Istennek,
akitől minden áldás származik!
Ron E. M. Clouzet
101. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 30. fejezetéhez (július 2-8.).
„Semmi sem lelkesít
jobban a hitre, mint a hit gyakorlása.” A hit egy nagyon szép gondolat, amiről
beszélgethetünk, szebb még annál is, ha valaki egy életen keresztül gyakorol
valamilyen cselekedetet. Sajnos, ahhoz, hogy a hitet használjuk, ki kell
bírnunk valamilyen megpróbáltatást az életünkben. Bár nincs hiány az élet
kihívásaiból, remélhetőleg sosem kell ugyanolyan kihívással szembenézned majd,
mint amilyennel e fejezet szerint Ezékiás királynak kellett egykor. Júda a
megsemmisülés rémével néz szembe, az fenyegeti, hogy egy ellenséges, hatalmas
nemzet rohanja le, amely már más országokat is elpusztított.
Bármilyen
megpróbáltatás mellett természetes megkérdeznünk Istent, hogy segíteni fog-e.
Bizonyára csábító volt Ezékiásnak azon tűnődni, hogy „Vajon meg fog Isten
segíteni bennünket? Vajon beváltja Isten a hozzá fűzött reményt?” A fejezet
teljes története tartalmaz egy zengő „Igen!”-t. Ezékiással ellentétben nekünk megvan
az az előnyünk, hogy minden megpróbáltatásra a kereszt fényében nézhetünk.
Tudjuk, hogy bármilyen megpróbáltatás ér is bennünket, Jézus már legyőzte az
ellenséget.
A korai keresztény író,
Pál szavait visszaadva, semmi, még a halál sem választhat el minket Jézustól.
Ez az a hit, amiről beszélhetünk, és ami alapján cselekedhetünk a nehéz
helyzetekben is. Bízhatunk abban, hogy Isten szeretete erősebb bármilyen
gyötrelemnél, amit ebben az életben elszenvedhetünk. Végül Jézus
győzedelmeskedik, és mi is győzedelmesnek számítunk a benne való hit által.
Tommy Poole
segédlelkész
Walla Walla University,
USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése