Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 33. fejezet 742. nap
Isten a könyvben sokszorosan ígéri, hogy kész mindent
megtenni azok megmentésére, akik bizalmukat teljesen belé vetik. Amiként
munkálta az egyiptomi szolgaságból való megszabadításukat, oly hatalmasan
munkálja majd letelepedésüket az ígéret földjén, s a föld népeinek fejévé teszi
őket.
Az engedelmesség jutalmaként kínált bátorításokat az
engedetlenek büntetését meghirdető próféciák kísérték. Amikor a király
meghallotta az ihletett szavakat, ráeszmélt arra, hogy az elé táruló kép
hasonlít a birodalmában ténylegesen uralkodó állapotokra. Az Istentől való
elfordulás prófétikus ábrázolásában döbbenten ismerte fel a gyorsan közelgő
súlyos csapások bejelentését, amelyek elől nincs menekülés. A beszéd világos,
félreérthetetlen volt. A könyv végén, ahol Mózes összegezte Isten eljárását
Izráellel és részletezte a jövő eseményeit, mindezek kétszeresen nyilvánvalóvá
lettek. Mózes egész Izráel hallatára nyilatkoztatta ki:
"Figyeljetek, ti
egek, hadd szóljak,
a föld is hallja meg
számnak mondásait!
Esőként szitáljon
tanításom,
harmatként hulljon
mondásom,
mint permet a zsenge
fűre,
záporeső a pázsitra.
Bizony, az Úr nevét
hirdetem,
magasztaljátok
Istenünket!
Kőszikla ő, cselekvése
tökéletes,
minden útja igazságos.
Hű az Isten, nem
hitszegő,
igaz és egyenes
ő!" (5Móz 32:1-4).
"Emlékezz az
ősidőkre,
gondolj az elmúlt
nemzedékek éveire!
Kérdezd atyádat,
elbeszéli,
véneidet, majd
elmondják.
A Felséges részt adott
a népeknek,
és szétosztotta az
emberfiakat,
megszabta a népek
határait,
Izráel fiainak száma
szerint.
Mert az Úr része az ő
népe,
Jákób a kimért
öröksége.
Puszta földön talált
reá,
kietlen, vad
sivatagban.
Körülvette, gondja volt
rá,
óvta, mint a szeme
fényét" (5Móz 32:7-10).
De Izráel
"...elvetette Istent, alkotóját,
elhagyta szabadító
kőszikláját.
Idegen istenekkel
ingerelték,
utálatosságokkal
bosszantották.
Szellemeknek áldoztak,
nem Istennek,
isteneknek, akiket nem
ismertek,
újaknak, kik nemrég
jöttek,
akiket az atyák még nem
féltek.
Kőszikládat, aki
nemzett, elfeledted;
elfeledted Istent, aki
világra hozott!
Látta az Úr, és megutálta
bosszúságában fiait s
leányait,
és ezt mondta: Elrejtem
arcom előlük,
meglátom, mi lesz a
végük!
Állhatatlan nemzedék
ez,
fiak, kikben hűség
nincsen.
Semmit érő istenekkel
ingereltek,
hiábavalóságokkal
bosszantottak.
Semmit érő néppel
ingerlem én is,
bolond nemzettel
bosszantom őket."
"Veszedelmeket
halmozok rájuk,
nyilaim mind rájuk
szórom,
éhség gyötri, láz
emészti őket
és a keserű
halál..."
"Milyen
tanácstalan ez a nemzet,
és milyen értelmetlen!
Ha bölcsek lennének,
felfognák,
s megértenék, mi lesz a
végük.
Hogyan kergethet ezret
egy,
és hogy űzhet kettő
tízezret?
Csak úgy, hogy
Kősziklájuk odaadta,
az Úr kiszolgáltatta
őket.
Mert sziklájuk nem ér
fel a mi Kősziklánkkal,
ezt ellenségeink is
megítélhetik."
"De el van ez téve
nálam,
lepecsételve
kincstáramban.
Enyém a bosszú és a
megtorlás,
amikor megtántorodik
lábuk,
mert közel van vesztük
napja,
és siet, ami rájuk
vár"
(5Móz 32:15-21, 23-24,
28-31, 34-35).
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
65
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Elérkeztünk Ézsaiás
könyvének utolsó két fejezetéhez, és arra jöttünk rá, hogy Isten csodálatos
kegyelme soha nem ér véget. Nemzedékeken át kinyilatkoztatta magát zsidónak és
pogánynak egyaránt. Ő a nagy Vagyok,
még azok számára is, akik nem tudják, hogy létezik. Minden nap „naphosszat” (2. vers) kiáltja epekedő
hangon mindenkinek, mindenütt: „Itt vagyok, itt vagyok!” (1-2. verse) „Jöjjetek
hozzám!”
Isten nem mond le
senkiről, míg egy cseppnyi remény van arra, hogy válaszolnak neki (8. vers). A
nagy lázadás gyümölcse az Istentől való függetlenedés. Ahhoz, hogy valaki
elkárhozzon, megfontolt döntést kell hoznia Isten ellen. Előre megfontoltan el
kell döntenie, hogy hamis isteneket imád; el kell döntenie, hogy a saját maga
választotta úton jár (3-7. vers; lásd még: 66:3-4-et).
Az „elveszettek”
eltompították az isteni Pásztor hangját, aki „szólt, de nem feleltetek, beszélt, de nem hallgattak rá” (12.
vers; 66:4). Ily módon elkövették a „megbocsáthatatlan bűnt”, a Szentlélek
elleni bűnt (64:10; Mt 12:30-32). Döntésük képmutató, önigazult magatartásukban
nyilvánul meg a „szentebb vagyok, mint te” magatartásban (5. vers), és abban,
hogy „förtelmes bálványaikban
gyönyörködtek” (66:3).
Az isteni Pásztor
megígéri, hogy zöld legelőkre vezeti nyáját – a nyugalom biztonságos helyére
(8-10. vers). Megígéri, hogy asztalt terít nekik ellenségeik jelenlétében, és
az öröm túlcsorduló poharát adja nekik. Ők azonban ehelyett azt választották,
hogy saját asztalukat a hamis isteneknek terítik meg, túlcsordult poharukat a szerencseistennek
és sorsistennőnek ajánlják (11. vers).
Isten választottainak,
az Ő szolgáinak, akik Őt keresik (9-10. vers) egy új ég és egy új föld tárul
fel (17, 22. vers), azoknak, akik „Igent” és „Áment” mondanak Istennek, minden
Jézusban megvalósuló ígéretére (2Kor 1:20). Isten egy új Kánaánt ígér Sionnal
és Jeruzsálemmel a középpontjában (66:7-13), amely egyre nagyobb körökben
tágul, egészen addig, míg magába nem foglalja a Föld minden népét, és végül az
egész világegyetemet. Világméretű Édenkertté válik, amelyből örökre száműzve
lesz minden, ami árthat – még a kígyó is, amely a bűn és a halál jelképe – visszaalakul
eredeti természetére (25. vers). Ez egy szentély, amelyben az ember
legdédelgetettebb álmai annyira valóságosak és dicsőségesek lesznek, hogy a
régi dolgokra nem is emlékeznek majd (17. vers). Ez az új rendszer minden
örömteli dogot magába foglal, amelyeket Isten mindig is akart volna népe
számára: az örömöt (18. vers), a beteljesedett életet (20. vers), a biztonságot
(21-23. vers), a hasznos tevékenységeket (22. vers), az Istennel való
közösséget (23-24. vers), és a békességet (25. vers).
Milyen más, milyen
tragikus a jövője azoknak, akik elvetik Istent! Világos, hogy Isten nem
„univerzalista” (minden ember üdvösségét valló tan). Másként fogalmazva, nem
minden ember fog üdvözülni. Az ellentét azok sorsa között, akik úgy döntenek,
hogy elfogadják Istent és azok között, akik úgy döntenek, hogy elvetik Őt a
13-15 versekben van összefoglalva. A választás a miénk!
Aleta Barinbridge
104. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 33. fejezetéhez (július 23-29.).
A Jósiás király
uralkodásának idejében történt megújulás, melyet a törvény felfedezése indított
el, több fontos tanulságot tartalmaz:
Először, a törvény
felfedezése arra késztette az embereket, hogy önként és örömmel vegyék fel újra
a kapcsolatot Istennel. Néha Isten törvényére ellenségként tekintünk, amely
tele van korlátozással és kárhoztatással. Az emberek bűntudatot éreznek miatta,
és elidegenítik magukat Istentől, akit szigorúnak látnak, olyannak, aki az
engedetlenkedőket szörnyű következményekkel fenyegeti. Itt azonban Isten
leírását látjuk az útról, ami sikerhez vezet.
Másodszor, ha a
törvényt ünnepeljük, az inkább egy nagyon szoros kapcsolatra vezet az Istennel,
nem pedig ahhoz, hogy neheztelést vagy keserűséget tápláljunk Istennel szemben.
Újra megismerni a törvényt egy új lehetőség arra, hogy a helyes irányba
figyeljünk, átrendezzük a fontossági sorrendet, és újra elköteleződjünk az egy
igaz Isten mellett.
Harmadszor, Istenhez
közel lenni nem jelentette azt, hogy Isten követői mentesek lennének a traumát
jelentő, végzetes gondoktól. Még ha tudták is, hogy a rabság a küszöbön állt,
azok, akik meghallották a törvényt, megújulást akartak. Az Istennel való közeli
kapcsolatra kezdtek törekedni, döntő felkészülésként a hamarosan várható
fogságra. Visszagondolva Jézus tanítványaihoz intézett szavaira évszázadokkal
később, ők is nehéz idők elé néztek, azzal a bizonyossággal, hogy Isten velük
lesz. (Jn 16:33 „E világon nyomorúságtok
lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.”)
Darold Bigger
elnöki asszisztens
Walla Walla University,
USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése