Új
olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 31. fejezetéhez
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 31. fejezet 727. nap
31.
A pogányok reménysége
Ézsaiás mindvégig világosan bizonyságot tett szolgálatában
arról, hogy mi Isten szándéka a pogányokkal. Más próféták is említést tettek
Isten tervéről, de nem mindig fogták fel a mondottakat. Ézsaiás azt a
megbízatást kapta, hogy tegye nagyon világossá Júda előtt azt az igazságot,
amely szerint Isten Izráele közé számítanak majd sokan, akik test szerint nem
Ábrahámtól származnak. Ez a tanítás nem volt összhangban korának teológiájával,
mégis bátran hirdette Istentől kapott üzenetét, reményt ébresztve azok szívében,
akik az Ábrahám magvának ígért lelki áldások után sóvárogtak.
A pogányok apostola a római hívőkhöz írt levelében
figyelmeztet Ézsaiás tanításának erre a jellegzetességére. "Ézsaiás...
nyíltan beszél és így szól - jelenti ki Pál: Megtaláltak azok, akik engem nem
kerestek, megjelentem azoknak, akik nem tudakozódtak utánam" (Róm 10:20).
Sokszor úgy tűnt, hogy a zsidók nem tudják vagy nem akarják
megérteni, mi Isten szándéka a pogányokkal. Pedig Isten éppen ennek a
szándéknak véghezvitelére különítette el őket a többi néptől, és ezért tette
őket önálló nemzetté a föld népei között. Atyjukat, Ábrahámot, aki először
kapta a szövetségi ígéretet, azért hívta ki rokonai közül és küldte távoli vidékre,
hogy fényt vigyen a pogányoknak. Jóllehet az ígéretben az is benne volt, hogy
utódainak száma annyi lesz, mint a tenger homokja, de nem önző célból kellett
Kánaán földjén nagy nemzetet alapítania. "...naggyá teszem nevedet, és
áldás leszel - nyilatkoztatta ki Jahve. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom
a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége" (1Móz
12:2-3).
Amikor Izsák születése előtt nem sokkal Isten megújította a
szövetséget, újra világossá tette célját az emberiséggel. "...általa nyer
áldást a föld minden népe" (1Móz 18:18) - bíztatta Isten Ábrahámot az
ígéret gyermekével kapcsolatosan. Később pedig a mennyei látogató újra
kinyilatkoztatta: "és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi
népe..." (1Móz 22:18).
Ennek a szövetségnek mindnyájukat érintő feltételeit jól
ismerték Ábrahám gyermekei és leszármazottai. Isten azért szabadította meg a
zsidó népet az egyiptomi szolgaságból, hogy áldás legyen a nemzetek számára, és
hogy Isten neve ismertté váljon "az egész földön" (2Móz 9:16). Ha
engedelmeskednek Isten kívánalmainak, messze túlszárnyalják a többi népet
bölcsességben és értelmi képességben. Ezt az elsőbbséget azonban azért kell
elérniük és megőrizniük, hogy általuk valósuljon meg Isten szándéka "a föld
valamennyi népé"-vel kapcsolatban.
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
50
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Elfeledkezett vajon
Isten az Ő népéről? Sok zsidónak úgy tűnt. Ellenségeik folyamatosan támadták
őket, és Isten előre megmondta, hogy száműzöttek lesznek idegenben. Az Úr két
jogi kérdést vet fel itt nekik: a válás és a rabszolgaság kérdését (1. vers).
Isten valójában nem vált
el Júdától, ahogy azt Jeruzsálem-szerte beszélték. Ha így lett volna, be tudják
vajon mutatni a válási okiratot? Ilyesmi sehol sem volt található. Rabszolgának
sem adta el őket Isten, különben is, hol a hitelező, akinek eladta volna? Júda
népe egy időre elűzetik, de ez nem jelenti Istennel való kapcsolatuk végleges
megszakadását. A zsidók tehát nem hivatkozhattak arra, hogy mivel az Úr elhagyta
őket, ezért joguk van az önsajnálatra. Valójában Isten számtalanszor, újra, meg
újra megpróbálta elérni menyasszonyát: „Miért nem volt ott senki, amikor hozzátok
mentem?” – kiáltotta (2. vers – új prot. ford.).
A második versben Isten
tovább sorolja, hogy képes Júdáról gondoskodni. Nem olyan rövid a keze, hogy ne
tudná megváltani őket. A „rövid a keze” kifejezés pénzügyi eredetű. „Ha pedig nem telik…..” (3Móz 5:7;
12:8; 14:21), amikor valakinek
nincsen pénze például egy szolgát kiváltani. A világmindenség Ura természetesen
képes volt „feleségét” ellátni, és a váltságdíjat is kifizetni érte. Hát nem
tette meg már korábban is, amikor kihozta őket Egyiptomból?
A második versben
feltett kérdésre: „Miért nem volt ott
senki…?”, érkezik a válasz: Isten szolgája, Jézus lesz az az ember, aki
alig várja, hogy az Úrért dolgozhasson. Az Úr minden reggel „fülének
megnyitásával” ébresztette Jézust, hű tanítványát. Korán reggel Szentlélekkel
töltekezett, és napközben is engedelmességet gyakorolt, tanulta, hogyan
folytassa isteni küldetését a világban. Mindezek készítették fel Jézust arra,
hogy odatartsa hátát azoknak, akik „megostorozták”
(Mk 15:15) Az evangéliumokban Jézus szakállának megszaggatásáról nem
olvashatunk, mint a 6. versben, bár ettől még megtörténhetett. A Holt-tengeri
tekercsen talált ézsaiási szövegben, és a görög fordításban is „pofozás”
szerepel „rángatás” helyett. Az evangéliumok szerint az történt (lásd Mk 14:65).
Jézus bármit elviselt, amit csak az ördög kigondolt bántására.
Évekig tartottam
egyetemi előadásokat Jézus életéről. A harmadik hét környékén felszólítottam
hallgatóimat, kérjék Istent, hogy 10 napon át ébressze fel őket korábban, ahogy
Jézussal is tette, hogy időt tölthessenek Vele. Sok éjszakai bagoly diák
eleinte kételkedett benne, hogy ébresztőóra nélkül korán fel tudna kelni,
csupán az Úr halk szavára. Legnagyobb meglepetésükre, mégis ez történt mindazokkal,
akik őszintén szerettek volna reggel időt tölteni Istennel.
Krisztusnak nagy
szüksége volt erre, ahogy nekünk is. „Sokan még áhítatuk ideje alatt sem
fogadják el az Istennel való közösség áldásait, mert nagyon sietnek. Gyors
léptekkel hatolnak át Krisztus szerető jelenlétének körén, talán csak egy
pillanatig időznek szent jelenlétében, de nem várják meg tanácsait. Nincs
idejük arra, hogy az isteni Tanítóval maradjanak, ezért terheikkel együtt
térnek vissza munkájukba. Ezek a munkások addig nem érhetik el a legnagyobb
sikert, amíg meg nem tanulják az erő titkát. Időt kell szánniuk a
gondolkodásra, az elmélkedésre, az imára, és várniuk kell Istenre, hogy
megújítsa fizikai, szellemi és lelki erejüket. Nem nélkülözhetik” (E. G. White: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 258. oldal).
Ron E. M. Clouzet
102. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 31. fejezetéhez (július 9-15.).
Áldottnak lenni
egyúttal átok is lehet. Vagy legalább is, azt mondhatjuk, hogy a sok áldással
sok felelősség jár. Vagy, ahogyan Jézus mondta: „valakinek sokat adtak, sokat
követelnek tőle” (Lukács 12:48). Ábrahám és az utódai azért kapták Istentől az
áldást az Ószövetségben, hogy másokat is megáldhassanak.
Talán a te országodban
is van olyan ünnep, amikor egymásnak ajándékokat adtok. Az ajándékozó ünnep
öröme nem csak abból fakad, hogy különböző dolgokat kapunk. Az ajándékozás
öröme abban is rejlik, hogy kapunk, de abban is, hogy adunk. Így működnek Isten
áldásai is. Ha megkapod, és nem folytatod a sort, nem vagy mások áldására,
teljes egészében elszalasztod, illetve elveszíted az áldást.
Ez történt az
izraelitákkal is. Büszkék lettek az Istentől kapott áldásra. Úgy tekintettek
rá, mint olyasvalamire, amit maguknak kell megtartaniuk. Úgy gondolták, ők
jobbak, mint bárki más. Azonban ez nem Isten terve volt – nem ezért áldotta meg
őket. Nem ezért áld meg minket. Bárki, aki válaszol Jézus evangéliumára és mint
Isten fogadott gyermeke, elfogadja a hívást a megváltásra, hihetetlen áldással
rendelkezik. Ezzel az áldással annak felelőssége jár, hogy szolgáljunk
mindenkit annak reményében, hogy ők is válaszolni fognak a jó hírre, amivel mi
rendelkezünk. Mindenkit. Azokat is, akiket szeretünk, és azokat is, akiket nem.
A családunkat és az ellenségünk családját is. Mindenkit. Jézus a mi példánk, a
Királyok Királya, aki eljött erre a földre és megmosta a lábát a
tanítványoknak, akik őt elárulták.
Isten áldása úgy jut
teljes kifejezésre, ha mindenkinek szolgálunk, és mindenki felé nyújtjuk az ő
áldását.
Tommy Poole
segédlelkész
Walla Walla University,
USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése