Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 31. fejezet 1041. nap
"Senki sem szolgálhat két úrnak" (Mt 6:24).
Megosztott szívvel nem szolgálhatunk Istennek. A Biblia vallása nem egy a
sokféle befolyás között, hanem mindenek felett való, minden mást átjár és
irányít. Nem olyan, mint a vászonra ide-oda festett ecsetnyomok, hanem átjárja
az egész életet, mint amikor a vásznat belemártják a festékbe, míg az anyag
minden szálát át nem itatja az átható, ki nem fakuló szín.
"Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested
világos lesz. Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz"
(Mt 6:22 23). Istentől azzal a feltétellel kaphatunk világosságot, hogy
szándékaink tiszták és állhatatosak. Aki meg akarja ismerni az igazságot, annak
készen kell állnia minden kinyilatkoztatás elfogadására. Nem alkudhat meg a
tévelygéssel. Kicsinyhitűnek lenni, fél szívvel csatlakozni az igazsághoz - ez
annyi, mint a tévelygés sötétjét és a sátáni csalást választani.
A világi elméletek és az igazság megingathatatlan elvei nem
mosódnak egymásba észrevétlenül, mint a szivárvány színei. Az örök Isten
világos határvonalat húzott a kettő közé. A Krisztushoz való hasonlatosság
olyan élesen elkülönül a Sátánhoz való hasonlatosságtól, mint a nappal az
éjszakától. Csak azok Krisztus munkatársai, akik az Ő életét élik. Ha a lélek
csak egyetlen bűnt is dédelget, vagy egyetlen bűnös szokást is megtart, ez az
egész embert beszennyezi. Így a hamisság eszközévé válik.
Mindenki, aki Isten szolgálatát választotta, nyugodjék meg
gondviselésében. Krisztus az égen röpködő madarakra, a mező virágaira mutatott,
és ösztönözte hallgatóit, hogy nézzenek Isten eme teremtményeire. "Nem
sokkal különbek vagytok-é azoknál?" (Mt 6:26) - mondotta. Hogy Isten
mekkora figyelmet szentel valamely lénynek, az annak a létezés skáláján
elfoglalt helyével arányos. A Gondviselés felügyel a kis szürke verébre. Mennyi
Atyánk odafigyel, törődik a mező virágaival, a földet borító fűvel. A művészet
nagy Mestere gondolt a liliomokra, oly gyönyörűvé alkotta őket, hogy
túlragyogják Salamon dicsőségét. Mennyire törődik tehát az emberrel, aki Isten
képmása és dicsősége. Azt szeretné látni, hogy gyermekeiben az Övéhez hasonló
jellem nyilatkozik meg. Ahogyan a napsugarak különféle pompás színeket
kölcsönöznek a virágoknak, Isten úgy részesíti a lelket saját jellemének
szépségében.
Mindaz, aki Krisztus szeretetének, igazságának és békéjének
országát választja, és azt minden egyéb érdek fölé helyezi, minden áldásban
részesül, amire életében szüksége van. Isten gondviselésének könyvében - az
élet könyvében - mindegyikünk kap egy lapot. Ez a lap tartalmazza életünknek
minden egyes eseményét; még hajunk szála is megszámláltatott. Isten sohasem
feledkezik meg gyermekeiről.
"Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől" (Mt
6:34). Naponta követnünk kell Krisztust. Isten nem nyújt segítséget a holnapra.
Nem adja meg gyermekeinek egyszerre az útmutatását egész életükre, mert csak
összezavarodnánk. Éppen csak azt közli velük, amit megjegyezhetnek és
végrehajthatnak. A nyújtott erő és bölcsesség a jelen sürgős szükségét elégíti
ki. "Ha valakinek közületek nincsen bölcsessége, - mára - kérje Istentől,
aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik
néki" (Jak 1:5).
"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek" (Mt 7:7). Ne
tekintsétek magatokat másoknál jobbaknak, ne tartsátok magatokat bíráiknak.
Mivel nem tudhatjátok az indítóokokat, ítélkezni is képtelenek vagytok mások
felett. A kritizálással magatok fölött mondtok ítéletet, mert megmutatjátok,
hogy Sátánnak, a testvérek vádlójának társai vagytok. Az Úr így szól:
"Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat próbáljátok
meg" (2Kor 13:5) "Ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el"
(lKor 11:31).
A jó fa jó gyümölcsöt terem. Ha a gyümölcs élvezhetetlen és
értéktelen, a fa gonosz. Így tanúsítják az élet gyümölcsei a szív állapotát, a
jellem kiválóságát. Az üdvösség nem vásárolható meg jó cselekedetekkel, de azok
bizonyíthatják a hitet, mely szeretet által megtisztítja a lelket. S bár az
örök jutalmat nem érdemeink alapján kapjuk, az mégis arányban áll azzal a
munkával, melyet Krisztus kegyelme által elvégeztünk.
Így vázolta föl Krisztus országának alapelveit, melyeket az
élet nagy szabályaiként mutatott be. A tanítás rögzítéséhez szemléltetést is nyújt.
Nem elég - mondja-, hallanotok Igémet, engedelmesség által rá kell alapoznotok
jellemeteket. Az ÉN csak futóhomok. Ha emberi elméletekre, találmányokra
építkeztek, házatok összedől. Elsöpri a kísértés szele. A próba vihara. Az
általam adott elvek azonban megmaradnak. Fogadjatok be engem, építsetek
igéimre:
"Valaki azért hallja éntőlem e beszédeket, és
megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette
az ő házát: és ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és
beleütköztek abba a házba: de nem dőlt össze: mert a kősziklára
építtetett" (Mt 7:24-25).
Mai Bibliai szakasz: Az
apostolok cselekedetei 25
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez a fejezet felkészít
bennünket a következőre, amikor Pál az új kormányzó, Festus előtt beszél. Már
érkezésének első hetében foglalkozott Pál ügyével. Pált két évig őrizetben
tartották. Miután Festus rájött arra, hogy valami nincs rendben a zsidók azon
követelésével, hogy Pált Jeruzsálemben vezessék törvényszék elé, közölte velük,
hogy Pál Cézáreában marad, és ha pereskedni akarnak vele, oda menjenek.
A vádak hamisak voltak.
Festus átlátott a zsidók szándékén és a Pál iránti vehemens gyűlöletükön. Egy
kompromisszumot azért kipróbált: Megkérdezte Pált, hogy kész-e a Szanhedrin
előtt bíróság elé állni. Pál tudta, hogy ez halálos ítélettel végződne – tudta,
hogy összeesküdtek ellene, még mielőtt Jeruzsálembe érkezett volna.
Ezért római
állampolgárként a császárra apellált. Ha egy római állampolgár úgy vélte, hogy
nem szolgáltatnak neki igazságot a tartományi bíróságok, a császárra
apellálhatott, hogy személyesen hallgassa meg ügyét. Festus elfogadta Pál
döntését. Ez nagyon feldühítette Pál ellenségeit. Képtelenek voltak felfogni,
hogy miért nem tudták megöletni ezt az embert. Kudarcot vallottak
Jeruzsálemben, és kudarcot vallottak az előző kormányzó előtt is. És most újra
kudarcot vallottak. Nyilvánvaló, hogy Istennek még volt terve Pállal.
Amikor II. Agrippa
Galilea és Pérea királya eljött tiszteletét tenni az új kormányzó előtt, Festus
beszélt neki Pál ügyéről. Pál Rómába való elküldése nem volt egyszerű: egy
megvádolt római állampolgárt egy levél kíséretében kellett elküldeni, amelyben
világosan megfogalmazták az ellene felhozott vádakat, de Festus tejesen
bizonytalan volt abban, hogy tulajdonképpen mivel is vádolják Pált. Agrippa
szerette volna maga is meghallgatni azt a Pált, aki híressé vált a Krisztus
nevében végrehajtott tetteiért, amelyekkel erős gyűlöletet váltott ki zsidó
ellenségeiben.
Nézzük a kontrasztot!
Belép a király bíborba öltözve és felesége Bereniké minden királyi pompájában
és kíséretében. Aztán belép Festus skarlát színű kormányzói ruhájában, mögötte
a városi méltóságok kísérete csillogó réz díszítéseikkel. Végül belép Pál,
Krisztus szerény követője láncokba verve. Minden figyelem erre az utolsó
emberre összpontosult.
Ron E. M. Clouzet
145. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
31. fejezeteihez
(május 13–19.).
Képzeletemben egy
napsütéses napot látok Kapernaum poros városában. Miközben Jézus és a tanítványai
lassan haladnak az utcákon, körbeveszi őket a helyiek tömege, akik azért jöttek
elő házaikból, hogy üdvözöljék őt, és kérésekkel forduljanak hozzá. Hamarosan
azonban vallási vezetők érkeznek a városból csoszogva és idegesen Jézushoz.
Zavartan árulják el, hogy a helyi százados küldte őket, hogy Jézustól azt
kérjék, járjon el a százados beteg szolgája ügyében. Ezt a zavart próbálják
levetkőzni magukról, amikor elmagyarázzák Jézusnak, hogy bár római küldte őket,
de ez a százados méltó rá. „Mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát is ő
építtette nékünk.” (Lukács 7:5)
Jézus azonban felfedi
számunkra, hogy a vallási vezetők tévedtek az indoklásukkal, hogy miért
érdemelte ki ez a pogány ember a segítséget. Megérdemelte a kegyelmet, mert
volt hite abban, hogy meg fogja kapni. Ennyi volt az egész. Nem azért, mert
jótékonyságból zsinagógát építtetett, vagy azért, mert csodálta a zsidó
kultúrát és vallást, hanem azért, mert hitte, hogy Jézus biztosítani fogja
számára a legerőteljesebb vágyát és szükségletét.
Erre a részre kitérve
Ellen White azt írja: „…Isten kegyelmére az egyetlen jogalapunk az, hogy
mennyire szükségünk van rá.” Nem a származás, a gyülekezeti pozíció, a
jótékonykodó tettek, az önfeláldozó böjtölések vagy a fennkölt imák azok, amik
elérhetővé teszik számunkra, hogy Krisztus kegyelméből részesülhessünk.
Hasonlóképpen, nem zár ki bennünket abból, hogy Krisztus tiszta jelleméből
részesüljünk sem a szégyenteljes múlt, sem felmenőink vétkei, sem
számkivetettségünk, sem pedig az, ha szemernyi bibliai tudással sem
rendelkezünk. Éreznünk kell szükségletünket, és hinnünk kell, hogy Krisztus
örömmel betölti ezt a szükségletet.
Harley Southwell
Avondale főiskolai
hallgató, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése