Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 29. fejezet 1026. nap
Egyik szombaton, amikor a Megváltó és tanítványai elhagyták
az imádság helyét, érőben levő gabonaföldön mentek keresztül. Jézus későig
munkálkodott, s mialatt áthaladtak a mezőn, a tanítványok tépkedni kezdték a
kalászokat, és tenyerükben kimorzsolva ették a gabonaszemeket.
Más napokon senki sem emelt volna szót emiatt, mert ha
valaki gabonaföldön, gyümölcsösön vagy szőlőskerten haladt át, szabadon
ehetett, amit csak akart (Lásd 5Móz 23:24-25!). Ám szombatnapon ilyet tenni -
ez szentségtörésnek számított. Nemcsak a gabonaszedést tartották valamiféle
aratásnak, hanem a termés kézben történő kidörzsölését is egyfajta cséplésnek
minősítették. Így ez a rabbik véleménye szerint kettős törvénysértés volt.
A kémek azonnal panaszkodni kezdtek Jézusnak, mondván:
"Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, amit nem szabad szombatnapon
cselekedni" (Mt 12:2).
Amikor Bethesdánál Jézust szombatrontással vádolták,
védekezésképpen megerősítette: Ő Isten Fia, és kijelentette, hogy Atyjával
összhangban cselekedett. Most, amikor a tanítványokat támadták meg, vádlóinak
példákat idéz az Ótestamentumból, olyan tetteket, amelyeket szombatnapon Isten
szolgái vittek véghez.
A zsidó tanítók büszkék voltak az Írásokban való
jártasságukra, de a Megváltó válaszában szemrehányás rejlett, amiért tudatlanok
a Szent Iratok felől. "Nem olvastátok-é, - mondta - mit cselekedett Dávid,
mikor megéhezett ő és akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába és
vette el a szent kenyereket és ette meg, [...] amelyeket pedig nem szabad
megenni, hanem csak a papoknak?" {Lk 6:3-4) "És monda nékik: A
szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért" (Mk 2:27-28).
"Nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a
szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál
nagyobb van itt." "Az embernek Fia a Szombatnak is ura" (Mt 12:
5-6).
Ha helyes volt, hogy Dávid a szent célra elkülönített
kenyerekkel csillapította éhségét, akkor az is helyes volt, hogy a tanítványok
szükségletük kielégítésére kalászokat téptek a szombat szent óráiban. Mi több,
a papok a templomban nagyobb munkát végeztek szombaton, mint a többi napokon.
Ugyanez a munkavégzés világi célból bűnnek számítana, de a papok Isten
szolgálatában dolgoztak. Azokat a szertartásokat végezték, melyek Krisztus
üdvözítő hatalmára mutattak, munkájuk összhangban állt a szombat célkitűzésével.
Most azonban Krisztus maga jött el, a tanítványok, miközben Krisztus munkáját
végezték, Isten szolgálatában állottak, és ami e munka végzéséhez szükséges
volt, az nem jelentette a szombat megrontását.
Krisztus arra akarta tanítványait, ellenségeit tanítani,
hogy az Istennek való szolgálat a legelső. Isten munkájának célja e világon az
ember megváltása, ezért amit meg kell tenni szombaton e munka teljesítéséhez,
az összhangban áll a szombat-paranccsal. Jézus az érvelésre azzal tette föl a
koronát, hogy kijelentette: Ő "a szombatnak ura" - vagyis felette áll
minden kérdésnek és minden törvénynek. A végső Bíró ugyanarra a törvénycikkre
mutatva menti fel őket a vád alól, amelyre a vádlók is hivatkoznak.
Jézus nem zárta le az ügyet annyival, hogy megfeddte
ellenségeit. Kijelentette, hogy vakságukban szem elől tévesztették a szombat
célját. Így szólt: "Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem
áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat" (Mt 12:7). Számos,
lélek nélküli szertartásuk nem helyettesíthette azt az igazsághoz hű
feddhetetlenséget és gyöngéd szeretetet, amely Isten igaz imádóját mindig is
jellemezte:
Krisztus újból megismételte azt az igazságot, hogy az
áldozatok önmagukban értéktelenek, mert csak eszközök, nem pedig célok. Értelmük
az volt, hogy az embert a Megváltóhoz irányítsák, és így összhangba hozzák
Istennel. Isten a szeretet-szolgálatot értékeli. Ha ez hiányzik, akkor a
ceremóniák puszta körforgása bántja Őt.
Így van ez a szombattal is. Azért rendeltetett, hogy
létrehozza ember és Isten közösségét. Ám ha az elmét fárasztó rítusok kötik le,
a szombat célja elvész. Csupán külső megtartása pedig porhintés.
Egy másik szombaton, ahogy Jézus belépett a zsinagógába,
egy száradt kezű embert vett észre. A farizeusok mohón lesték, mit fog tenni. A
Megváltó jól tudta, hogy ha szombatnapon gyógyít, törvényszegőnek tekintik,
mégsem habozott, ledöntötte a szombatot elbarikádozó hagyományos követelmények
falát. Jézus előszólította a szerencsétlen embert, és megkérdezte:
"Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? az életet megtartani,
vagy elveszteni?" (Lk 6:9) A zsidóknál alapelvnek számított, hogy a jó
cselekedet elmulasztása bűn, ha alkalom volna rá megtenni. Életmentést
megtagadni - gyilkosság. Jézus így saját területükön fogta meg a rabbikat.
"De azok hallgatnak vala. Ő pedig elnézvén őket haraggal, bánkódván szívük
keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és
meggyógyult a keze és éppé lőn, mint a másik" (Mk 3:4-5).
A kérdésre "Szabad-é szombatnapon gyógyítani?"
Jézus megfelelt: "Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha, és
ha az szombatnapon a verembe esik, meg nem ragadja és ki nem vonja azt?
Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál! Szabad tehát szombatnapon jót
cselekedni" (Mt 12:10:12).
A kémek nem mertek Krisztusnak válaszolni a sokaság
jelenlétében, mert féltek, hogy bajba keverednek. Tudták, hogy Ő igazat szól.
Ők viszont inkább hagytak szenvedni egy embert, mintsem hogy megszegjék
hagyományaikat, miközben a barmon segítettek, mert különben tulajdonosa kárt
vallott volna. Tehát több gondjuk volt az oktalan állatra, mint az emberre,
akit Isten saját képére teremtett. A példa szemlélteti az összes hamis vallás
működését. Ezek egy olyan vágyból erednek, hogy az ember Isten fölé akarja
helyezni saját magát, végül azonban mélyebbre süllyed az állatnál. Minden,
Isten fennhatósága ellen síkra szálló vallás megfosztja az embert attól a
dicsőségtől, amelyben a teremtéskor részesült, és amelyet Krisztus által
nyerhet vissza. Minden hamis vallás arra tanítja híveit, hogy hunyjanak szemet
az emberi szükségletek, szenvedések és jogok fölött. Az evangélium nagyra
értékeli az embert, mint Krisztus vére árán megváltott lényt, és azt tanítja,
hogy gyöngéd figyelemmel kell viseltetni az emberi szükségletek, bajok iránt.
Az Úr így szól: "Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit
Ofir kincsaranyánál" (Ésa 13:12).
Mai Bibliai szakasz: Az
apostolok cselekedetei 10
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál tanácsa, miszerint „szüntelen imádkozzatok” (1Thess. 5:17)
nagyon zavart engem. Biztosan nem úgy érthette ezt, hogy összetett kézzel,
csukott szemmel járkáljunk mindenhol egész nap. Az
Apostolok cselekedetei 10. fejezete
erre ad választ.
Kornélius, az istenfélő
katonai vezető és pogány ember szüntelen imádkozott. Úgy írja a Biblia, hogy „Jámbor és istenfélő egész házanépével
egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala
Istennek” (2. vers). A válasz a szüntelen imádkozásra a hetedik versben
található. Itt Kornélius segítséget kért azok közül, „kik rendelkezésére állnak vala”. Mindegyik szolga és katona
Kornélius körül tartózkodott egész nap? Ez lehetetlen lett volna, mivel nekik
szintén kellett aludniuk, enniük és mosdaniuk.
Csak lelkiállapot
kérdése, hogy egy szolga szüntelenül urának parancsára várjon. A szolga mindig
készen áll, hogy a mester parancsa szerint tegyen. Az állandó imádkozás szintén
csak döntés kérdése. Az Isten és közöttünk lévő kapcsolatnak sohasem lenne
szabad megszűnnie. Mindig figyelnünk kellene Isten hangjára és parancsaira.
Isten válaszolt Kornélius imájára – és nem csak azért, mert mindig imádkozott.
Figyeljük meg, mit mondott az angyal: „A
te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.”
Háromszor is olvashatjuk, hogy Kornélius imádkozott és alamizsnát adott
másoknak (2, 4, 31. vers). Isten figyelembe veszi az imáinkat és
tetteinket.
Viszont nem
foglalhatjuk össze az Apostolok cselekedetei
10. fejezetét anélkül, hogy ne tisztáznánk egy szerencsétlen félremagyarázást.
Rengeteg keresztény rámutat erre a fejezetre és állítja, hogy Isten
megszüntette az ótestamentumi tiltásokat bizonyos ételek fogyasztásával
kapcsolatban, amikor megparancsolta Péternek, hogy tisztátalan ételt egyen, és helyreigazította
őt, amikor ő ezt elutasította. De Péter tisztán rámutat, hogy ez nem az ételre
vonatkozott, hanem az evangéliumra, mely mind zsidónak, mint pogánynak egyaránt
szólt. „Nékem az Isten megmutatá, hogy
senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek” – mondta Péter. „Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató
az Isten” (ApCsel 10:28, 34).
Szerető Istenünk,
taníts minket, hogy olyanok lehessünk, mint Kornélius! Segíts, hogy állandó
kapcsolatban lehessünk Veled. Ugyanakkor a tetteink is tükrözzenek Téged ma, és
életünk minden napján! Ámen.
Andrew McChesney
143. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
28-29. fejezeteihez
(április 29 – május 5.).
A házamban van egy
kiírás ezzel a felirattal: „Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, akkor
mindenki rosszul fogja érezni magát.” Poénként vettem meg, de időnként
túlságosan igaz ahhoz, hogy vicces legyen. Ezen alkalmakkor bizonyára
farizeusként viselkedem.
Ezek a farizeuseok
voltak a legnagyobb hangulatgyilkosok. Nem csak, hogy nem érezték jól magukat,
de azt sem akarták, hogy mások jól érezzék magukat. Úgy látták, hogy a Lévi
Máté házánál lévő ünnepség bűn és szégyenteljes. Ragaszkodtak ahhoz, hogy úgy
menjenek a dolgok, ahogy ők akarják. Sikeresen el is érték, hogy az emberek
szenvedjenek. És ami még rosszabb, beszennyezték Isten hírnevét, mivel az Ő
képviselőinek vallották magukat.
János tanítványai
szintén ebbe a csapdába estek, amikor a böjtölést a vallásos hitbuzgalom
kifejezőeszközévé tették. A farizeusok a szombatot olyan nappá tették, amely a
követelményeivel terhet jelent. Sajnos azonban ez a fajta buzgóság a
legalizmust szolgálja és nem az Urat. Az ezt képviselők elvárásainak nincsen
vége, hiszen „ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan úton üdvözüljenek, melyen fontos
dolgokat cselekedhetnek.” (Jézus élete, 280. o.)
Jézus elutasította
annak a gondolatát, hogy a tanítványai böjtöljenek, amíg Ő velük volt. Azt
akarta, hogy az Ő jelenlétében örvendezzenek, és boldogan szolgálják Őt. Ez az
a hozzáállás, amivel a szombatot meg kell ünnepeljük. „Azért rendeltetett, hogy
létrehozza ember és Isten közösségét.” (Jézus élete, 286. o.) „Örvendezzünk és
vígadjunk ezen!” Zsolt. 118:24
Karen Lifshay
Stanfield, Oregon
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése