Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 29. fejezet 1025. nap
29.
A szombat
Isten a szombatot a teremtéskor szentelte meg. Az emberért
rendeltetett, és abból az időből ered, amikor "együtt örvendezének a
hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának" (Jób 38:7). Békesség
nyugodott meg a világon, mert a föld összhangban volt a mennyel. "Látá
Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó" (lMóz 1:31), és
befejezett műve feletti örömében megnyugodott.
Mivel szombatnapon megnyugodott, "megáldá Isten a
hetedik napot, és megszentelé azt" (lMóz 2:3) - vagyis szent célra
különítette el. A nyugalom napjaként adományozta Ádámnak. A teremtés művére
emlékeztetett, ezáltal Isten hatalmának és szeretetének jele lett. Az Írás-így
szól: "Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak" (Zsolt 111:
4). "Az ő alkotásaiból" megérthető "az ő örökkévaló hatalma és
istensége", ami "láthatatlan a világ teremtésétől fogva" (Róm
1:20).
Mindent Isten Fia teremtett. "Kezdetben vala az Ige,
és az Ige vala az Istennél. [...] Minden őáltala lett és nála nélkül semmi sem
lett, ami lett" (Jn 1:1-3). És mivel a szombat a teremtés művének
emlékezete, ez Krisztus szeretetének és hatalmának a jegye.
A szombat a természetre tereli gondolatainkat, s összeköttetésbe
hoz a Teremtővel. A madarak énekében, a fák susogásában, a tenger zenéjében ma
is hallhatjuk az Ő hangját, aki Ádámmal beszélgetett Édenben hűvös alkonyatkor.
Miközben hatalmát szemléljük a természetben, vigaszra lelünk, mert ugyanaz az ige,
amely mindeneket teremtett, életet szól a léleknek is. Ő, "aki szólt:
sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az
Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása
végett" (2Kor 4: 6).
Ez a gondolat ihlette az éneket:
"Megvidámítottál
engem Uram a te cselekedeteddel,
a te kezednek műveiben
örvendezem.
Mely nagyok Uram a te
műveid,
igen mélységesek a te
gondolataid!" (Zsolt 92:5-6)
A Szentlélek pedig Ésaiás próféta által kijelenti:
"Kihez hasonlítjátok az Istent, és minő képet készítetek Őróla? [...] Hát
nem tudjátok és nem hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitől fogva,
hát nem értettétek-é meg a föld fundamentumait? Ki ül a föld kereksége fölött,
amelynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot,
és kifeszíti, mint a sátort, lakásra. [...] Kihez hasonlíttok hát engem, hogy
hasonló volnék? szól a Szent. Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok
meg, ki teremté azokat? Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén
szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen. Miért mondod
Jákób és szólsz ekként Izrael: Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem
gondol Istenem?! Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az
Úr, aki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el. [...] Erőt ad a
megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. " (Ésa 40:18-29).
"Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened;
megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak" (Ésa
41:10). "Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai,
mert én vagyok az Isten, és nincsen több!" (Ésa 45:22) Ez a természetbe
írott üzenet; erre kell a szombatnak emlékeztetni. Amikor az Úr megparancsolta
Izraelnek, hogy szenteljék meg szombatjait, így szólt: "Legyenek jegyül
énköztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok, az Úr, a ti
Istenetek" (Ez 20:20).
A szombat benne foglaltatik a Sínai hegyen adott
törvényben, de Isten nem ekkor nyilvánította ki először, mint nyugalomnapot.
Izrael népe azelőtt is ismerte, mielőtt a Sínai hegyhez jöttek. Az odavezető
úton is megtartották a szombatot. Ha valaki megszentségtelenítette, az Úr
megdorgálta a népet: "Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat
és törvényeimet?" (2Móz 16:28)
A szombat nemcsak Izraelért rendeltetett, hanem a világért
is. Az ember Édenben ismerte meg, és az a Tízparancsolat többi előírásához
hasonlóan maradandóan kötelező érvényű. A törvényről, melynek a negyedik parancsolat
egy része, Krisztus kijelenti: "Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből
egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik" (Mt 5:18).
Amíg a menny és a föld fennáll, addig a szombat is
megmarad, mint a Teremtő hatalmának jelképe. Amikor pedig az Éden újra
felvirágzik a földön, Isten szent pihenőnapját mindenki tisztelni fogja a nap
alatt. A dicső újföld lakosai "szombatról szombatra" feljőnek
"engem imádni, szól az Úr" (Ésa 66:23).
A zsidókra vonatkozó rendelkezések közül egyik sem
különböztette meg őket olyan tökéletesen a környező népektől, mint a szombat.
Isten terve szerint a szombat megtartása az Őt imádók megjelölése lesz.
Elkülönülésük jele a bálványimádástól, és jele az igaz Istennel való
kapcsolatuknak is. A szombat megszenteléséhez azonban az embernek magának is
szentnek kell lennie, hogy hit által Krisztus igazságosságának részesévé
váljék. Amikor az Úr a parancsot adta Izraelnek: "Megemlékezzél a
szombatnapról, hogy megszenteljed azt" (2Móz 20:8), ezt is hozzátette:
"Szent emberek legyetek énelőttem" (2Móz 22:31). Csakis így
különböztethette meg a szombat Izraelt, mint Isten imádóit.
Midőn a zsidók eltávolodtak Istentől, ami maga után vonta
Krisztus hit általi igazságának elvesztését, számukra maga a szombat is
elvesztette jelentőségét. Sátán magát akarta felmagasztalni, igyekezett elvonni
az embereket Krisztustól, a szombatot pedig megrontani, mert ez Krisztus
hatalmának a jele. A zsidó vezetők betöltötték Sátán akaratát azzal, hogy Isten
pihenőnapját terhes követelményekkel bástyázták körül. Krisztus idejében a
szombatot már annyira elferdítették, hogy megtartása inkább az önző, önkényes
ember jellemét tükrözte, mint a szerető mennyei Atyáét. A rabbik tulajdonképpen
úgy mutatták be Istent, mint aki olyan törvényeket ad, melyeket az embernek
lehetetlen megtartani. Az embereket rávették, hogy önkényúrnak tekintsék
Istent, s úgy gondolják: a szombatnak az Ő kívánalmai szerinti megtartása tette
az embert kőszívűvé, kegyetlenné. Krisztusnak kellett ezeket a téves
elképzeléseket helyreigazítani. Bár a rabbik könyörtelen ellenségeskedéssel
követték Őt, Jézus még látszólag sem alkalmazkodott követelményeikhez, hanem
ment a maga útján, és a szombatot Isten törvénye szerint tartotta meg..
Mai Bibliai szakasz: Az
apostolok cselekedetei 9
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Saulus, illetve Pál
megtérésének a 9. fejezetben feljegyzett története annyira erőteljes, hogy Barnabás
újra elmondja azzal a céllal, hogy meggyőzze az apostolokat arról, hogy ő egy
új ember. Később Pál apostol kétszer is teljes terjedelmében elmondja
tapasztalatát (ApCsel 22. és 26.). Ez a bizonyságtétel valóban átalakítja a
szíveket.
Először az Apostolok
Cselekedetei 7. fejezet mutatja be Pált, mint aki megszavazza István
megkövezését, és újra megjelenik a 8. fejezetben, mint üldöző, aki menekülésre
készteti Jeruzsálemből a korai keresztényeket. A 9. fejezet úgy kezdődik, hogy
Pál „az Úr tanítványai elleni
fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz” (1. vers). Micsoda
ellentét Jézushoz képest, aki a tanítványaira lehelt és azt mondta, hogy „Vegyetek Szentlelket!” (Jn 20:22). Pál
azonban egy gonosz lelket lehelt (lihegett).
Így Pál sok mindenen
elelmélkedhetett miután a Jézussal való találkozástól megvakult, és egy életet
átalakító rokkantsága maradt. A régi értékei és ambíciói már a múlté, és többé
nem fontosak a számára. Mit fog tenni ezután? Nem csoda, hogy ebben a helyzetben
három napig nem evett. Pál nagyrészt visszakapta szeme világát, és megkapta a
Szentlelket is. Szemeiről valami pikkelyfélék estek le (18. vers). Pál később
azt írta 1Kor 2:14-ben, hogy ez történik akkor, amikor megkapjuk a Szentlelket:
hirtelen képesek vagyunk megérteni a lelki dolgokat.
Pál nem engedte, hogy
bármennyi idő is elteljen a régi és az új élete között, „azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia”
(20. vers). Ez egy példa a számunkra. Nem számít, hogy te vagy én hibákat
követtünk el tegnap, ne töltsünk időt azzal, hogy a saját gyengeségeinkre
összpontosítsunk, vagy azzal, hogy érezzük a megbocsátást. Helyette inkább
irányítsuk tekintetünket Jézusra, kapaszkodjunk bele irgalmas kegyelmébe, és
bátran tegyünk bizonyságot Mesterünk iránti szeretetünkről!
Drága Istenem! Bocsásd
meg a bűneimet és azt, hogy Saulushoz hasonlóan és is olyan célokat kergettem,
amelyek semmi hasznot nem hoztak művednek! Tölts be a te Szentlelkeddel, hogy
megérthessem akaratodat! Add, hogy betöltekezzem Pál lelkesedésével a Jézusról
való bizonyságtevésben, és add, hogy ez ma elkezdődjön – függetlenül attól,
hogy milyen hibákat követtem el tegnap. Ámen!
Andrew McChesney
143. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
28-29. fejezeteihez
(április 29 – május 5.).
A házamban van egy
kiírás ezzel a felirattal: „Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, akkor
mindenki rosszul fogja érezni magát.” Poénként vettem meg, de időnként
túlságosan igaz ahhoz, hogy vicces legyen. Ezen alkalmakkor bizonyára
farizeusként viselkedem.
Ezek a farizeuseok
voltak a legnagyobb hangulatgyilkosok. Nem csak, hogy nem érezték jól magukat,
de azt sem akarták, hogy mások jól érezzék magukat. Úgy látták, hogy a Lévi
Máté házánál lévő ünnepség bűn és szégyenteljes. Ragaszkodtak ahhoz, hogy úgy
menjenek a dolgok, ahogy ők akarják. Sikeresen el is érték, hogy az emberek
szenvedjenek. És ami még rosszabb, beszennyezték Isten hírnevét, mivel az Ő
képviselőinek vallották magukat.
János tanítványai
szintén ebbe a csapdába estek, amikor a böjtölést a vallásos hitbuzgalom kifejezőeszközévé
tették. A farizeusok a szombatot olyan nappá tették, amely a követelményeivel
terhet jelent. Sajnos azonban ez a fajta buzgóság a legalizmust szolgálja és
nem az Urat. Az ezt képviselők elvárásainak nincsen vége, hiszen „ragaszkodnak
ahhoz, hogy olyan úton üdvözüljenek, melyen fontos dolgokat cselekedhetnek.”
(Jézus élete, 280. o.)
Jézus elutasította
annak a gondolatát, hogy a tanítványai böjtöljenek, amíg Ő velük volt. Azt
akarta, hogy az Ő jelenlétében örvendezzenek, és boldogan szolgálják Őt. Ez az
a hozzáállás, amivel a szombatot meg kell ünnepeljük. „Azért rendeltetett, hogy
létrehozza ember és Isten közösségét.” (Jézus élete, 286. o.) „Örvendezzünk és
vígadjunk ezen!” Zsolt. 118:24
Karen Lifshay
Stanfield, Oregon
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése