Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 35. fejezet 1052. nap
35.
"Hallgass, némulj el!"
Jézus életének egyik eseménydús napja volt ez. A galileai
tenger partján mondotta el első példázatait, az ismerős képek segítségével újra
elmagyarázta a népnek országának természetét, alapításának módját. Saját
munkáját a magvetőével hasonlította össze, országának növekedését pedig a
mustármagéval, s a kovász hatásával a mértéknyi lisztben. Az igazak és a
gonoszok nagy végső szétválasztását a búzáról és a konkolyról, valamint a
hálóról szóló példázatokkal szemléltette. A tanításaiban rejlő rendkívül drága
igazságokat az elrejtett kinccsel és a drágagyönggyel jelképezte, míg a
gazdáról elmondott példázattal arra oktatta tanítványait, hogy miként kell
munkálkodniuk az Ő képviselőinek.
Jézus egész álló nap tanított és gyógyított, s amikor
leszállt az est, a sokaság még mindig ott tolongott körülötte. Nap mint nap
végezte szolgálatát, s csak ritkán állt meg enni vagy pihenni. A rosszindulatú
kritikák, félremagyarázások, melyekkel a farizeusok szüntelenül üldözték, még
keményebbé, zaklatottabbá tették munkáját, s most, a nap végeztével annyira
kimerült, hogy elhatározta, visszavonul a tavon túlra, egy magányos helyre.
A Genezáret keleti partja nem volt lakatlan, mert itt-ott
falvak tarkították a tó mellékét, a nyugati parthoz viszonyítva mégis kihalt
tájnak tűnt. Lakosai között több volt a pogány, mint a zsidó, és nemigen volt
kapcsolatuk Galileával. Így nyújthatta Jézusnak az óhajtott magányt, s most Ő
megparancsolta tanítványainak, hogy kísérjék oda.
Miután elbocsátotta a sokaságot, elvitték Őt "úgy
amint vala" (Mk 4:36) a hajóra, és sietve elindultak. Ám nem egyedül
távoztak. Volt néhány halászhajó a parthoz közel, ezek gyorsan megteltek emberekkel,
akik követték Jézust, mert még látni és hallani akarták Őt.
Végül a Megváltó kiszabadult a sokaság nyomása alól,
fáradtságtól, éhségtől gyötörten ledőlt a hajó farában, és hamarosan elaludt.
Csendes, kellemes este volt, nyugalom honolt a tavon. Hirtelen azonban sötétség
borította be az eget, vad szél söpört le a hegyek katlanjaiból a keleti partra,
s a tavon szörnyű vihar támadt.
A nap már lement, s az éj sötétje borult a viharos
tengerre. A süvítő széltől felkorbácsolt hullámok nagy erővel vágódtak a
tanítványok hajójának, és elnyeléssel fenyegették. A kemény halászok életüket a
tavon töltötték, és számos viharban biztonsággal irányították bárkájukat - most
azonban erejük, jártasságuk mit sem segített. Tehetetlenül vergődtek a vihar
szorításában, s elhagyta őket a remény, látván, hogy hajójuk megtelik vízzel.
Annyira lefoglalta őket a menekülésért vívott küzdelem,
hogy el is felejtették: Jézus is a fedélzeten van. Most, midőn látták, hogy
munkájuk hiábavaló, és csak a halál vár rájuk, eszükbe jutott, kinek a
parancsára indultak el a túlsó partra. Jézusban volt egyedüli reménységük.
Erőtlenségükben, kétségbeesésükben felkiáltottak: "Mester, Mester!"
(Lk 8:24) Ám a sűrű sötétség elrejtette Őt szemük elől. Hangjukat elnyelte a
tomboló vihar - semmi válasz. Kétség és rettegés hálózta be őket. Elfeledkezett
róluk Jézus? Aki győzött a betegség, démonok, sőt még a halál fölött is, annak
nincs ereje, hogy most segítsen tanítványain? Nem érdekli nyomorúságuk?
Ismét kiáltanak, de nem jön válasz, csak a haragos szél
süvölt. Hajójuk süllyedőben. Egy pillanat, és nyilvánvalóan elnyelik őket az
éhes vizek. Hirtelen vakító villám szeli át a sötétséget, s ők meglátják az
alvó, a fejetlenségtől nem zavartatott Jézust. Ámulattal vegyes kétségbeeséssel
kiáltanak föl: "Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?" (Mk 4:38)
Hogyan pihenhet oly nyugodtan, amikor ők veszélyben vannak, s a halállal
tusakodnak?
Kiáltásuk felébreszti Jézust. A villám fényében mennyei
békét fedeznek föl arcán, tekintete elárulja: nem Önmagával törődik, gyöngéden
szereti őket. Szívből Felé fordulnak, s kiáltják: "Uram, ments meg minket,
mert elveszünk" (Mt 8:25).
Soha senki nem ejtette ki ezt úgy, hogy ne talált volna
meghallgatásra. Miközben a tanítványok végső erőfeszítéssel megragadják evezőiket,
Jézus felkél. Ott áll tanítványai körében, miközben a vihar tombol, a hullámok
átcsapnak fölöttük, s villám világítja meg arcát. Felemeli kezét - amit oly
gyakran tett, midőn irgalmasságot cselekedett -, és így szól a haragos
tengerhez: "Hallgass, némulj el" (Mk 4: 39).
Mai Bibliai szakasz: Róma
8
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez a fejezet Pál
evangélium-magyarázatának a tetőpontja, és a Biblia egyik legkiemelkedőbb
alkotása. Mindjárt az első versben Pál összefoglalja mindazt, amit a hét
fejezet alatt mondott „Nincsen azért
immár semmi kárhoztatásuk (de van megigazulásuk) azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak,
hanem Lélek szerint.” Kárhoztatás alól szabadnak lenni azt jelenti, hogy
Krisztus Jézusban vagyunk és nem halandót követünk, hanem a Szentlélek vezetése
szerint járunk. Krisztus felszabadított minket a bűn és halál alól.
Pál emlékeztet minket
arra, hogy a testünk erőtlen, azonban Krisztus lejött ebben a halandó testben
és legyőzte a bűn erejét, „hogy a
törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem
Lélek szerint” (3-4. vers). Ez a hit általi megigazulás. A test szerinti
gondolkodás Isten ellen van, és a halálba vezet. Emlékezzünk mit mondott Pál a
Római levél 7:14 versében: „de én testi
vagyok, a bűn alá rekesztve”, azonban a lelki gondolkodás békességet és életet
ad. Azok, akik hit által igazak, békére lelnek Istenben (5-8. vers).
Ezután Pál bemutatja,
hogy a lélek szerinti élet lehetséges, ha a Szentlélek bennünk lakozik és
ezáltal Krisztus bennünk élhet. Amikor Krisztus bennünk lakik, a bűn óembere meghal,
és mi lelkileg feltámadunk, hogy új életet élhessünk (9-13. vers). Azonban ha
továbbra is a test kívánságai szerint élünk, meg fogunk halni, ahogy ez a Római
levél 7. fejezetében is le volt írva. Számunkra megvan az a csodálatos ígéret,
miszerint ha Szentlélek szerinti életet élünk, Isten gyermekeivé válunk. Úgy
beszélhetünk Istenhez, mint az édesapánkhoz. De nem csak ez, hanem ahogyan
Jézus is Isten Fia, mi is Isten gyermekei leszünk, vagyis Jézus örököstársai!
Milyen csodálatos ajándék ez Istentől! Az egész teremtett világ Isten
gyermekeinek, Krisztus örököstársainak megjelenésére vár (14-19. vers).
Két gyönyörű ígéretünk
van: az egyik, hogy a Szentlélek által imáinkat Isten meghallgatja, a másik,
hogy Isten mindent azok javára fordít, akik szeretik Őt (20-30. vers). Ahogy
Pál befejezi ezt a fejezetet, a magyarázatot, milyen következtetést von le?
Azt, hogy Isten szeretete igazít meg, és nem számítanak a megpróbáltatásaink, amelyekkel
szembe kell néznünk, vagy az üldöztetések, amelyeket majd el kell viselnünk,
mert amíg jelen van Isten megigazító kegyelme az életünkben, szintén érvényes
az az ígéret, hogy semmi sem választhat el minket Istentől (31-39. vers). Vele
fogunk élni az örökkévalóság el nem múló éveiben!
Norman McNulty, M.D.
147. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
34-35. fejezeteihez
(május 27 – Június 2.).
„Jöjjetek énhozzám” - mondja Jézus -, „és én megnyugvást adok
nektek.” Vigasztalannak és megterhelt szívűnek érzed magadat? Keresed-e, hogy a
szíved vágyódása elcsendesedjen? Jézus mindnyájunkat arra hív, hogy megnyugvást
találjunk benne.
Ez a fejezet arra
emlékeztet engem, hogy semmit nem kell egyedül elhordoznunk. Jézus esedezve kér
bennünket, hogy kérjük tőle, hogy vegye át a terhet megfáradt vállainkról, hogy
bízzuk valamennyi gondunkat Őrá. Amikor az Úr elé járulunk, BÍZNUNK kell benne,
hogy Ő megnyugvást fog adni. Fáj a szíved a terhek súlya alatt? Ő azt mondja:
„Az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Mennyei Atyánknak ezer meg
ezer útja van, hogy gondoskodjon rólunk, és mi ezekről semmit sem tudunk.
Amikor ezeket a
fejezeteket olvastam, arra jöttem rá, hogy nagyon gyakran a tanítványok
tapasztalata az enyém is volt! Amikor a kísértés viharfelhői gyülekeznek, és
heves villámok villámlanak, és a hullámok körülöttünk sepernek, gyakran egyedül
akarjuk megküzdeni a vihart, elfelejtve, hogy van Valaki, aki segíthet. Ha a
Megváltó ott van a szívünkben, nincs mitől félnünk. Emlékeznünk kell Jézusra,
és Őt hívnunk: „Uram, ments meg minket; mert elveszünk.” Kiáltásunk nem lesz
hiábavaló.
Ha pedig szaván fogjuk
Krisztust, és az Ő gondviselésére bízzuk a szívünket, mi magunk is békét
találunk és lelki nyugalmat. Semmi sem szomoríthat el minket, ha Jézus tesz
minket boldoggá.
Kellie Nixon
Önkéntes, „Tedd és
merd!” Biblia-tábor
Victoria, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés