2018. május 21., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 21 - HÉTFŐ - Az apostolok cselekedetei 27


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 32. fejezet 1043. nap

A századost Jézus jóindulatába ajánló zsidó vének elárulták, milyen távol állnak az evangélium szellemétől. Nem ismerték föl, hogy egyedül nagy szükségünk alapján tarthatunk igényt Isten kegyelmére. Önigazultságukban támogatták a századost, mert az is jóindulatot tanúsított "a mi nemzetünk" iránt. A százados azonban ezt mondta önmagáról: "Nem vagyok méltó" (Mt 8:8). Krisztus kegyelme megérintette szívét. Látta méltatlanságát, mégsem félt segítséget kérni. Nem bízott saját jóságában, érvelése az volt, hogy rászorult a segítségre. Hite igazi valójában ragadta meg Krisztust. Nem csupán mint csodatevőben hitt Jézusban, hanem mint az emberiség barátjában és Megváltójában.

Ezen az alapon jöhet minden bűnös Krisztushoz. "Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket" (Tit 3:5). Ha Sátán bűnösnek mond, s szerinte nem reménykedhetsz Isten áldásában, mondd meg neki, hogy Krisztus a bűnösöket megmenteni jött el a világra. Semmink sincs, ami Isten kegyébe ajánlhatna, de a kérelem - amelyet most és örökké nyomatékosan előtárhatunk - magában a kimondhatatlanul nyomorult állapotunkban van és ez teszi szükségessé az Ő megmentő erejét. Ha teljesen lemondunk az önbizalomról, a Kálvária keresztjére tekinthetünk, mondván:

"Mivel mit sem hozhatok,
Keresztedhez borulok."

A zsidókat gyermekkoruktól tanították a Messiás munkásságának mibenlétére. Birtokukban voltak a pátriárkák és próféták ihletett kijelentései, az áldozati rendszer jelképes tanításai. Ők azonban elvetették a világosságot, s most Jézusban egyáltalán nem azt látták, amire vártak. A századost - aki pogánynak született, akit a császári Róma bálványimádásában neveltek és képeztek ki katonának - neveltetése és környezete látszólag elválasztotta a lelki élettől. Ráadásul a zsidók vakhite, s polgártársainak Izrael népével szembeni gyűlölködése is kirekesztette, ez az ember mégis felfogta az igazságot, amelyet Ábrahám gyermekei nem láttak meg. Nem várta meg, hogy maguk a zsidók elfogadják Jézust, aki Messiásnak vallja magát. Amikor a "világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert" (Jn 1:9), erre a férfira ráragyogott, és ő - bár kívülálló volt - felismerte Isten Fiának dicsőségét.

Jézus számára ez előlegezte azt a munkát, amit majd az evangélium fog elvégezni a pogányok között. Örömmel tekintett előre, amikor majd minden nemzetből lelkek gyűlnek össze országába. Mélységesen szomorúan ecsetelte a zsidóknak, hogy mi lesz az eredménye, ha visszautasítják kegyelmét: "Mondom néktek, hogy sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogaknak csikorgatása" (Mt 8:11-12). Sajnos mennyien ma is ugyanezt a végzetes csalódást készítik elő! Miközben a pogányság sötétjében élő lelkek elfogadják Krisztus kegyelmét, a keresztény világban milyen sokan vannak, akikre hiába fénylik a világosság - semmibe veszik.

Kapernaumtól több mint harminc kilométernyire, a Jezréel gyönyörű, tágas lapályra néző fennsíkon van Nain falu, ahová Jézus ezután lépteit irányította. Sok tanítványa, és mások is elkísérték, útja során is gyülekezett Hozzá a nép, akik sóvárogták szeretetteljes, nyájas szavait, elhozták gyógyulásra váró betegeiket, és remélték, hogy Ő aki oly csodás erőt tart a kezében, majd megismerteti Magát, mint Izrael királya. Sokaság ment utána, boldog, várakozó tömeg követte a sziklás ösvényen a hegyi falu kapuja felé.

Amint közelebb jutottak, látták, hogy temetési menet jön kifelé a faluból. Lassú, szomorú léptekkel haladtak a temetőhely felé. A halottat nyitott ravatalon vitték az élen, körülötte a gyászolók jajveszékelése betöltötte a környéket. A falu egész népe összegyűlt, hogy kifejezze együttérzését a gyászolókkal, és tisztességet tegyen.

Mai Bibliai szakasz: Az apostolok cselekedetei 27

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Talán csodálkozunk azon, hogy a szerző miért ír olyan részletességgel erről a hajóútról és a hajótörésről, ami valószínűleg nem annyira lényeges, mint Pál életének egyéb történetei. Lukácsnak 44 versre volt szüksége a történet megírásához, ami lenyűgöző ugyan, de csak 28 verset szán az Ikóniumban, Lisztrában és Derbében történt szolgálatára, és a 18 hónapos korinthusi szolgálatára csak 17 verset. Ellen White utalást tesz a részletes leírás okára, ami nem más, mint hogy tudósítson arról, hogy a hajó személyzete és a foglyok megtapasztalták Isten hatalmát Pál apostolon keresztül, és hogy a pogányok is hallhattak Jézus nevéről (Early Writings, 207. oldal). Pál nem úgy jutott el Rómába, ahogyan először elgondolta, de Isten Pállal volt egész oda vezető úton, és ezt megmutatta a hitetleneknek is. Lukács, a szeretett orvos elkísérte Istennek emberét, mivel Pál egészségi állapota elkezdett romlani. Arisztarkhosz esetében a tudósok azt mondják, hogy az egyetlen módja annak, hogy elkísérhesse Pált római útján az volt, hogy önkéntesen Pál szolgája lett. Amikor már Rómában volt, úgy utalt macedón szolgájára, mint fogolytársára (Kol 4:10).  

Pál négy alkalommal avatkozott közbe a hajóút alatt. Az első akkor volt, amikor Szépkikötőben, Kréta szigetén kikötöttek. Nem javasolta a továbbutazást Róma felé a téli időjárás miatt, amely elkezdődött. A gond az volt, hogy a kikötő nem volt alkalmas a téli tartózkodásra. Mivel foglyokat is szállítottak, a százados parancsolt a hajón, rangban fölötte állt a kapitánynak és a hajó tulajdonosának, ezért úgy döntött, hogy tovább mennek. Ez azonban rossz döntésnek bizonyult. A szél szembe fújt, és a hajótörés veszélye annyira valós volt, hogy köteleket húztak a hajó körül, amelyekkel körülkötötték, hogy szét ne essen (17. vers). A dolgok rosszra fordultak, és mindenki elvesztette a reményt. Ezután következett Pál második beavatkozása. Elmondta mindenkinek, hogy egy angyal arról biztosította, hogy eljutnak Rómába, és senki sem fogja életét veszíteni (21-24. vers). Ez valódi bátorítás volt a személyzetnek és a katonáknak egyaránt. Ez azt is bizonyította, hogy Pál imádkozott a hajón levők életéért.  

Két hét múlva azonban úgy tűnt, hogy utazásuk tragikus véget ér. A hajó legénysége megpróbálta elhagyni a hajót. Ekkor Pál újra beavatkozott. Elmondta a századosnak, hogy a legénységet a fedélzeten kell tartani. Aztán azt mondta mindenkinek, hogy egyenek, hogy visszanyerjék erejüket. Az aggodalom vagy tengeri betegség miatt két hete senki sem evett. Miután ettek, erőt nyertek ahhoz, hogy a hajó terhének egy részét a tengerbe dobják, így könnyítve a hajón.

Pál negyedik beavatkozása szavak nélküli volt. Amikor a hajó partnak csapódott Málta szigetén és töredezni kezdett, a katonák készen álltak arra, hogy a foglyokat megöljék, hogy senki el ne meneküljön, mivel az életükkel kellett volna fizetniük értük. A százados azonban eldöntötte, hogy megmenti Pált, és így az összes fogoly megmenekült. Egy igazán istenfélő ember olyan, mint az élet a halálból a környezetében élők számára.

Ron E. M. Clouzet

146. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  32-33. fejezeteihez (május 20–26.).

„Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)

Ezek voltak Jézus szavai a kapernaumi királyi ember számára, akinek a fia halálán volt a láztól. Ma olyan világban élünk, amely azt állítja: „Hiszem, ha látom.” Isten azonban nem úgy gondolkodik, ahogyan mi (Ézs 55:8), és Ő megígéri számunkra, hogy ha hiszünk, meg fogjuk látni hitünk tárgyát, eredményét (Zsid 11:13).

Jézus nem arra tanított bennünket, hogy bizonyosság nélkül higgyünk; amikor azonban a bizonyosságot állandóan figyelmen kívül hagyjuk, pusztán a kételyeket erősítjük. Erre például is szolgált rengeteg zsidó életében, akik nem hitték, hogy Jézus a Messiás, azon jelek és csodák ellenére sem, amelyeket előttük tett. Ezen Jézus csodálkozott és az emberek hitetlensége korlátozta a megmentő hatalmát (Mk 6:5–6). A Szentlélekkel szembeni minden ellenállás pusztán egy újabb ellenállás számára készítette elő a talajt, amíg a szemük megvakult, és a szívük megkeményedett.

Barátaim, engem ámulatba ejt, hogy Jézus nem hajlandó elfogadni, hogy bárki is elvesszen, hanem azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Amikor Jézus újra eljön, talál-e majd hitet a földön? A hiteden fog álmélkodni, vagy a hitetlenségeden?

Fineeva Paiaaua
az Avondale Főiskola hallgatója, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése