Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 32. fejezet 1044. nap
A látvány megindító volt. Az anyának, egy özvegynek
egyetlen fia hunyt el. A magányos gyászoló a sírhoz kísérte földi támaszát és
vigaszát. "És látván őt az Úr, megkönyörüle rajta" (Lk 7:13). Az
asszony vakon, sírva haladt tovább, észre sem vette Jézust, aki odalépett
hozzá, és szelíden így szólt: "Ne sírj" (Lk 7:13). Jézus kész volt
bánatát örömre változtatni, mégsem állhatta meg, hogy ki ne fejezze bensőséges
részvétét.
"Odamenvén, illeté a koporsót" (Lk 7:14). Őt még
a halál érintése sem tette tisztátalanná. A hozzátartozók csöndben álltak, a
gyászolók sírása abbamaradt. A két csoport a ravatal köré gyűlt, remélve a
remélhetetlent. Az volt jelen, aki száműzte a betegséget és legyőzte az
ördögöket, de vajon van hatalma a halálon is?
Tisztán, hatalommal hangzottak a szavak: "Ifjú, néked
mondom, kelj föl!" (Lk 7:14) A hang áttör a halott fülén. Az ifjú kinyitja
szemét. Jézus kézen fogja, fölemeli. Pillantása a mellette sírdogáló özvegyre
esik, anya és fia hosszan, boldogan, szorosan átölelik egymást. A sokaság
némán, elbűvölten néz. "Elfogá mindazokat a félelem" (Lk 7:16).
Elcsöndesedve, tisztelettel álltak egy darabig, mintha Isten színe előtt
volnának. Azután "dicsőíték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt
miköztünk; és: Az Isten megtekintette az ő népét" (Lk 7:16). A temetési
menet győzelmi felvonulásként tért vissza Nainba. "És kiméne őfelőle e hír
az egész Júdeába, és a körül való minden tartományba" (Lk 7:17).
Aki Nain kapujánál a bánatos anya mellett állt, az minden,
ravatalnál síró gyászolóra odafigyel. Fájdalmunk részvétet kelt Benne. Szerető,
könyörületes szívének gyöngédsége változatlan. Szava, mely életre hívta azt a
halottat, ma sem kevésbé hatékony, mint amikor a naini ifjúhoz szólt. Ezt
mondja: "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön" (Mt 28:1$).
Ezt az erőt nem csökkenti az évek múlása, nem meríti ki túláradó kegyelmének
szüntelen gyakorlása sem. Élő Megváltó Ő mindenkinek, aki hisz Benne.
Jézus örömre változtatta az anya bánatát, amikor fiát
visszaadta. Az ifjút csupán e földi életre hívta vissza - így el kellett
viselnie annak bánatát, nehéz munkáját, veszélyeit, s újra alávetni magát a
halál hatalmának. Jézus a mi halottak miatti bánatunkat a hatalmas remény
üzenetével vigasztalja: "Én vagyok az Élő; pedig halott valék, és ímé élek
örökkön örökké, [...] és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai"
(Jel 1:18). "Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is
hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt,
akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat,
akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának" (Zsid
2:14-15).
Sátán nem tarthatja fogva a halottakat, amikor Isten Fia
életet ígér nekik. Egyetlen olyan lelket sem tarthat a lelki halálban, aki
hittel fogadja Krisztus hatalmi szavát. Isten minden bűnben holt embernek
mondja: "Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból" (Ef
5:14). Ez a szó örök élet. Ahogyan Isten szava, amely az első embert életre
hívta, ma is életet ad nékünk, ahogyan Krisztus szava: "Ifjú, néked
mondom, kelj föl" (Lk 7:14), életet adott a naini ifjúnak, úgy ez a szó:
"Támadj föl a halálból" - életet jelent annak, aki elfogadja. Isten
"megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes
Fiának országába" (Kol 1:13). Mindezt fölajánlja nekünk igéjében. Ha
elfogadjuk az igét, megszabadulunk.
És "ha annak a Lelke lakik bennetek, aki
feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a
halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő tibennetek lakozó Lelke
által" (Róm 8:11). "Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és
isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak, először akik meghaltak volt
a Krisztusban; azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal
együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral
leszünk" (lThess 4:16-l7). Ez az a vigasztaló ige, amellyel az Ő parancsa
alapján vigasztalnunk kell egymást.
Mai Bibliai szakasz: Az
apostolok cselekedetei 28
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál és utastársai a tél
elmúlásáig, három hónapon át állomásoztak Málta szigetén. Ez idő alatt Lukács
három csodát jegyez fel, amelyek Pál által történtek: lerázott magáról egy
mérges kígyót, meggyógyította a sziget legbefolyásosabb emberének édesapját, és
más betegeket is meggyógyított (1-9. vers). Pál Szentlélekkel teljes ember
volt. Vajon mi mehetett végbe az orvos Lukács elméjében, amikor látta, hogy
mennyi ember meggyógyul Pál szolgálata által? Végül felszálltak egy másik
hajóra, amely ott állomásozott, és elhajóztak Puteoliba, abba a kikötőbe, amely
közel volt Rómához. A százados, akit mélyen megérintett Istennek ez az embere,
megengedte Pálnak és barátainak, hogy egy héten keresztül látogassák az ottani
keresztényeket. A hír eljuthatott egészen Rómáig, mert amikor az apostol és
társai Rómához közeledtek, a keresztények eléjük jöttek „Appiusz fórumáig és Tres Tabernaeig”, hogy fogadják őket (15.
vers). Ez kb. 40-50 km-re van Rómától.
Ellen White beszámol a
találkozásról. Amint Pál, Lukács és Arisztarkhosz katonák kíséretében Rómához
közelednek, „hirtelen… örömkiáltás hangzik fel. A járókelők közül egy férfi
ugrik elő, a fogoly nyakába borul és örömkönnyek között öleli át, mintha hosszú
távollét után atyját üdvözölné. És ez a jelenet újból és újból megismétlődik,
mert igen sokan, szerető várakozástól megélesedett tekintettel, felismerik a
megkötözött fogolyban azt a férfit, aki Korinthusban, Filippiben és Efézusban
az Élet Igéjét hirdette nekik. Mialatt a melegszívű tanítványok vágyakozva
gyülekeznek lelki atyjuk köré, az egész menetet megakasztják útjában. Igaz,
hogy a katonák a késleltetés miatt türelmetlenek, de még sincs szívük, hogy ezt
a boldog találkozást megszakítsák, mert hiszen ők is megtanulták, hogy
foglyukat tiszteljék és nagyra becsüljék. A tanítványok azon az elgyötört,
szenvedésektől elcsigázott arcon Krisztus képmásának visszfényét látják.
Biztosítják Pált, hogy nem felejtették el, hogy mindvégig szeretni fogják, örök
hálára kötelezettek iránta azért a boldog reménységért, mely életüket áthatja,
és Istennel megbékéltette őket" (Az
apostolok története. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 294-295. oldal).
Micsoda fogadtatás! A
város, amelyet oly régóta szeretett volna megnyerni Krisztusnak, olyan jeleket
mutat, hogy Isten előtte járt, hogy sikeressé tegye őt még a láncokban is. Így
az Apostolok cselekedetei azzal ér véget, hogy beszámol arról, hogy Pál saját
bérelt szállásán marad két évig (30. vers), viszonylagos szabadságban. Ez alatt
az idő alatt egy katonához láncolva „hirdette
az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról, teljes bátorsággal,
minden akadályoztatás nélkül” (31. vers). Innen küldött munkatársakat, hogy
erősítsék a gyülekezeteket és újakat alapítsanak. Az Úr munkáját nem lehet
megállítani, és nem is fog megállni. A világ hallani fogja az Úr Jézusról szóló
jó hírt. A kérdés az, hogy te része leszel-e ennek a nagyszerű munkának?
Bárcsak felhasználna Isten mindannyiunkat az Ő dicsőségére!
Ron E. M. Clouzet
146. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
32-33. fejezeteihez
(május 20–26.).
„Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)
Ezek voltak Jézus
szavai a kapernaumi királyi ember számára, akinek a fia halálán volt a láztól.
Ma olyan világban élünk, amely azt állítja: „Hiszem, ha látom.” Isten azonban
nem úgy gondolkodik, ahogyan mi (Ézs 55:8), és Ő megígéri számunkra, hogy ha hiszünk,
meg fogjuk látni hitünk tárgyát, eredményét (Zsid 11:13).
Jézus nem arra tanított
bennünket, hogy bizonyosság nélkül higgyünk; amikor azonban a bizonyosságot
állandóan figyelmen kívül hagyjuk, pusztán a kételyeket erősítjük. Erre például
is szolgált rengeteg zsidó életében, akik nem hitték, hogy Jézus a Messiás,
azon jelek és csodák ellenére sem, amelyeket előttük tett. Ezen Jézus
csodálkozott és az emberek hitetlensége korlátozta a megmentő hatalmát (Mk
6:5–6). A Szentlélekkel szembeni minden ellenállás pusztán egy újabb ellenállás
számára készítette elő a talajt, amíg a szemük megvakult, és a szívük
megkeményedett.
Barátaim, engem
ámulatba ejt, hogy Jézus nem hajlandó elfogadni, hogy bárki is elvesszen, hanem
azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Amikor Jézus újra eljön, talál-e
majd hitet a földön? A hiteden fog álmélkodni, vagy a hitetlenségeden?
Fineeva Paiaaua
az Avondale Főiskola
hallgatója, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés