Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 33. fejezet 1047. nap
"Ennek az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az
elsőnél. Így lesz - mondotta Jézus - ezzel a gonosz nemzetséggel is" (Mt
12 : 45). Senki sincs úgy megkeményedve, mint az, aki semmibe vette a kegyelmi
hívást, és a kegyelem Lelke ellen cselekedett. A Szentlélek elleni bűn
leggyakoribb formája az, amikor valaki kitartóan semmibe veszi a menny
bűnbánatra hívó szavát. Minden lépés, amellyel elutasítjuk Krisztust, egy lépés
a megváltás elutasítására is, és a Szentlélek elleni bűn felé is.
A zsidó nép Krisztus elutasításával ezt a megbocsáthatatlan
bűnt követte el. A kegyelmi hívás elvetésével mi is ugyanabba a hibába
eshetünk. Megbántjuk az élet Fejedelmét, és szégyent hozunk Rá a Sátán
zsinagógája és a mennyei világ előtt, ha nem hallgatunk az Ő hírnökeire, hanem
inkább Sátán közvetítőire figyelünk, akik elvonják a lelkeket Krisztustól. Ha
valaki így cselekszik, az nem talál sem reményt, sem megbocsátást, míg végül
már nem is vágyik arra, hogy megbékéljen Istennel.
Miközben Jézus még tanította a népet, tanítványai üzenetet
hoztak, hogy anyja és testvérei odakinn vannak, s látni szeretnék Őt. Jézus
olvasott szívükben, "Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az
én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira,
monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei
Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám" (Mt 12:
48-50).
Mindazt, aki hittel elfogadja Krisztust, az emberi
rokonságnál szorosabb kapocs köti össze Vele. Eggyé lesz Vele, amiképpen Ő is
egy az Atyával. Anyja is közelebbi és biztonságosabb kapcsolatban volt Vele hit
és cselekedetek által, mint a természetes rokonság által. Testvéreinek semmi
hasznuk sem származik a kapcsolatból, ha nem fogadják el Őt személyes
Megváltójuknak.
Micsoda támaszra lelt volna Krisztus földi rokonaiban, ha
mennyei követként hisznek Benne, és együttműködnek Vele Isten munkájának
végzésében! Hitetlenségük beárnyékolta Jézus földi életét. Ez is része volt
annak a keserűségnek, melyet a kín poharából Ő kiürített érettünk.
Isten Fia mélyen átérezte az emberi szívekben gyúlt
ellenségeskedést az evangéliummal szemben. Még jobban fájt ez Neki otthonában,
hiszen az Ő szíve nyájas, szeretetteljes volt, és nagyra értékelte a családi
köteléket. Testvérei azt kívánták, hogy vesse alá Magát az ő elgondolásaiknak,
viszont az ilyen eljárás egyáltalán nem lett volna összhangban Jézus isteni
küldetésével. Fivérei úgy tekintettek Rá, mint akinek szüksége van tanácsaikra.
Emberi szemszögből ítélték meg Őt, véleményük szerint csak olyasmit lenne
szabad mondania, ami elfogadható az írástudók és farizeusok számára, ezzel
lecsendesíthetné a szavai nyomán támadt bosszantó ellentéteket. Azt gondolták,
magánkívül van, amikor isteni hatalmat igényel Magának, és a rabbik fölé
helyezkedik, mint bűneik ostorozója. Tudták, hogy a farizeusok lesik az
alkalmat a vád benyújtására, és úgy érezték, Jézus felkínálta nekik ezt a
lehetőséget.
Mai Bibliai szakasz: Róma
3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Miután elolvastuk a
Római levél első két fejezetét, hívőként feltehetjük magunknak a kérdést:
„Miért döntöttünk úgy, hogy hetednapi adventisták leszünk? Ismereteim miatt
sokkal szigorúbban felelősségre leszek vonva az ítéletben.” Pál ezt a fajta
választ várta a zsidóktól, akikre Isten rábízta törvényét, és akiknek hatalmas
előnyük volt. Olyan útmutatásokat kaptak, amelyek sokkal könnyebbé tehették a
megváltás útján való járásukat.
Ezek után a 3. és 4.
versben rámutat arra, hogy habár egyesek nem hisznek az igazságban úgy, ahogyan
azt a Szentírás bemutatja, ez nem helyezi hatályon kívül az igazságot. Idézi az
51. zsoltár 4. versét, amely azt mondja, hogy amikor Isten megszólal, akkor
igazat mond, és nem hazudik. Isten igaz marad, amikor igaznak nyilvánítja azt,
aki Benne hisz. Isten neve és becsületessége forog kockán, amikor ezt teszi.
Amit ő mond, az igaz!
A következőkben Pál
világossá teszi, hogy nem tanít olyat, amit egyesek róla állítanak, hogy
elfogadható az, ha folyamatosan vétkezünk, mondván: minél több a bűnünk, annál
több kegyelmet kapunk (5-8. vers). Aztán az egész emberiség bűnösségéről beszél
(10-11. vers). „Nincsen igaz ember egy
sem.” Ez az igazságtalanság az ember elméjében kezdődik el. Ostoba
döntéseink Isten ellen fordítanak bennünket, és mindenféle bűnös cselekedetet
eredményeznek, beleértve azt is, hogy nem lesz bennünk istenfélelem (12-18.
vers). Viszont az istenfélelem az örökkévaló evangélium egy része, ahogyan azt
az első angyal üzenetéből látjuk (Jel 14:6-7). Isten megígérte, hogy megszabadít
bennünket ostoba döntéseinktől (10-18. vers). Amikor a 19. vershez érkezünk,
azt olvassuk, hogy az „egész világ” ítélet, valamint az ebből fakadó
kárhoztatás alatt van, és mindenki bűnös Isten előtt. És mivel mindannyian
bűnösök vagyunk, semmilyen mennyiségű jó cselekedet nem képes megváltani
bennünket. Így mindannyiunknak szüksége van Isten igazságára, amelyet a Jézus
Krisztusban való hit által kapunk meg. Az igazságot mindenki megkapja, aki
igazán hisz Jézus Krisztusban.
Ezt az igazságot Isten
ingyen és kegyelemből adja, és Jézus áldozta teszi ezt a kegyelmet elérhetővé.
Így, aki hisz Jézusban, megigazíttatik, és Isten igaz marad, miközben igaznak
nyilvánítja a hívőt (24-26. vers). A fejezet úgy ér véget, hogy bemutatja:
nincs helye a kérkedésnek, mert ez az igazság hit által lesz a miénk zsidóké és
görögöké, keresztényeké és nem keresztényeké. Továbbá ez a hit arra ösztönzi a
hívőket, ne hagyják figyelmen kívül Isten törvényét, hanem inkább emeljék
magasra azt. Más szavakkal, azok, akik megtapasztalják a hit általi
megigazítást, engedelmes életet fognak élni Isten kegyelméből, Jézus Krisztus,
a mi Megváltónk által (27-30. vers).
Norman McNulty, M.D.
146. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
32-33. fejezeteihez
(május 20–26.).
„Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)
Ezek voltak Jézus
szavai a kapernaumi királyi ember számára, akinek a fia halálán volt a láztól.
Ma olyan világban élünk, amely azt állítja: „Hiszem, ha látom.” Isten azonban
nem úgy gondolkodik, ahogyan mi (Ézs 55:8), és Ő megígéri számunkra, hogy ha
hiszünk, meg fogjuk látni hitünk tárgyát, eredményét (Zsid 11:13).
Jézus nem arra tanított
bennünket, hogy bizonyosság nélkül higgyünk; amikor azonban a bizonyosságot
állandóan figyelmen kívül hagyjuk, pusztán a kételyeket erősítjük. Erre például
is szolgált rengeteg zsidó életében, akik nem hitték, hogy Jézus a Messiás,
azon jelek és csodák ellenére sem, amelyeket előttük tett. Ezen Jézus
csodálkozott és az emberek hitetlensége korlátozta a megmentő hatalmát (Mk 6:5–6).
A Szentlélekkel szembeni minden ellenállás pusztán egy újabb ellenállás számára
készítette elő a talajt, amíg a szemük megvakult, és a szívük megkeményedett.
Barátaim, engem
ámulatba ejt, hogy Jézus nem hajlandó elfogadni, hogy bárki is elvesszen, hanem
azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Amikor Jézus újra eljön, talál-e
majd hitet a földön? A hiteden fog álmélkodni, vagy a hitetlenségeden?
Fineeva Paiaaua
az Avondale Főiskola
hallgatója, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés