2018. május 8., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 8 - KEDD - Az apostolok cselekedetei 14


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 30. fejezet 1030. nap

Az apostolok egyik csoportjának élén Filep neve áll. Ő volt az első tanítvány, akihez Jézus határozott parancsa szólt: "Kövess engem!" (Jn 1:44) Filep bethsaidai volt, csakúgy, mint András és Péter. Hallgatta Keresztelő János tanítását, hallotta a kijelentést: Krisztus Isten Báránya. Filep őszintén kereste az igazságot, de szívében lassan fogant meg a hit. Noha csatlakozott Krisztushoz, de Nátánaelnek tett kijelentéséből érződik, hogy nem volt teljesen meggyőződve Jézus istenségéről. Bár Krisztust a mennyei hang mondotta Isten Fiának, Filep számára Ő mégis a "názáreti Jézus, Józsefnek fia" volt. (Jn 1: 46) Az ötezer megvendégelésekor újra kitűnt Filep hitetlensége. Jézus megpróbálta őt a kérdéssel: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?" Filep válasza hitetlenséget sugallt: "Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset" (Jn 6:5.7). Jézus elszomorodott. Bár Filep látta műveit és érezte erejét, mégsem volt hite. Amikor a görögök Jézus után érdeklődtek Filepnél, ő nem ragadta meg az alkalmat, hogy bemutassa őket a Megváltónak, hanem elment Andrásnak szólni. Mi több, Filep szavai a keresztrefeszítés előtti utolsó órákban is inkább gyengítették a hitet. Amikor Tamás azt mondta Jézusnak: "Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az utat? ", a Megváltó így felelt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. [...] Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is." Filep a hitetlenség hangján szólalt meg: "Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk!" (Jn 14:5,8) Ilyen nehéz felfogású, hitben gyenge volt az a tanítvány, aki már három éve Jézussal járt.

Filep hitetlenségével szerencsés ellentétben állt Nátánael gyermeki bizalma. Mélységesen komoly természetű ember volt, hite a láthatatlan dolgok valóságába kapaszkodott. Mindazonáltal Filep is Krisztus iskolájának tanulója volt, s az isteni Tanító türelmesen hordozta hitetlenségét, nehézfejűségét. Amikor a Szentlélek kitöltetett a tanítványokra, Filep az isteni rendelés szerinti tanítóvá lett. Tudta, miről beszél és olyan bizonyossággal tanított, hogy meggyőződést ültetett hallgatóiba.

Mialatt Jézus a tanítványokat elrendelt hivatásukra készítette elő, közéjük nyomult valaki, aki nem kapott elhívást. Iskariótes Júdás volt az, Krisztus állítólagos követője. Most előtérbe lépett, és helyet követelt a tanítványoknak ebben a szűkebb körében. Nagyon komolyan, és látszólag őszintén jelentette ki: "Mester, követlek téged, akárhova mégy" (Mt 8:19). Jézus nem utasította el, se nem üdvözölte, hanem szomorúan csak ennyit mondott: "A rókáknak vagyon barlangjuk és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani" (Mt 8:20). Júdás hitt Jézusban, mint Messiásban, s az apostolokhoz való csatlakozása révén remélte, hogy magas tisztséget tölthet be az új országban. Jézus ezt a reményt akarta elvágni szegénységének kimondásával.

Mai Bibliai szakasz: Az apostolok cselekedetei 14

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ahogy az Apostolok cselekedeteit olvasom, sok párhuzamot veszek észre a korai keresztény egyház és Isten végidei egyháza között. A városról városra való utazásuk során Barnabás és Pál megosztották Jézus feltámadásának örömhírét, és sokan hittek nekik, zsidók és görögök egyaránt. Az út azonban nem volt zökkenőmentes. Hasonló volt a helyzetük Izraeléhez, amikor a nép először jutott be Kánaán földjére. A „sok keverék nép” (2Móz 12:38) gátolta az ügy előrehaladását minden lépésnél, hiszen elégedetlenséget és viszályt szítottak. A harmadik angyal üzenetének terjedése is sok akadályba ütközött, azonban az igazság mindkét esetben megállíthatatlanul terjedt, és a gyülekezetek gyarapodtak. Kétségtelenül csodák történtek mind a korai egyház, mind a Hetednapi Adventista Egyház első napjaiban. Az Ékes-kapunál fekvő sántára gondolok, aki felkelt, járt és bement a Templomba Istent dicsőíteni, miután Péter és János meggyógyította őt (ApCsel 3:1-8). Volt egy másik sánta is Lisztrában, aki felkelt és járt, miután meghallgatta Pál beszédét és engedelmeskedett neki, mikor azt kérte tőle: „Állj a lábadra egyenesen!” (8-9 vers).

Hiram Edson adventista pionír szintén az ima embere volt, aki mikor a Szentlélek az egyik éjjel arra szólította fel, hogy menjen és gyógyítsa meg a beteg szomszédját, engedelmeskedett és ment. A beteg lelkéért aggódva odament az ágyához, a szomszédja fejére tette a kezét, és hangosan így szólt: „Az Úr Jézus gyógyítson meg!”. Az ember talpra állt, járt, és Istent dicsőítette. A következő este befogta a lovakat, felrakta a családját és az immár egészséges szomszédját a kocsira és Istent dicsérve elment az istentiszteletre. Az Istenre bízott élete olyan hitet adott Edsonnak, ami arra késztette, hogy másoknak is hirdesse meggyőződését.

Jézus tanította és gyógyította az embereket, ahogy különböző helyeken járt, majd később visszatért ezekre a helyekre, hogy ezen új hívek hitét erősítse. Az apostolok követték ezt a példát, mivel ők is felismerték, hogy az embereknek bátorításra van szükségük, hogy a hűek maradjanak a hitben. Egyik helyről a másikra menve a „jelenvaló igazságot” hirdették, hívők csoportjait alapítva meg. Később visszatértek a városokba és a helyekre, ahol már jártak, és erősítették az új híveket, hogy legyenek hűek, bármit is mondjanak az arcukba. Hogy érezzék, hogy van támogatásuk, minden gyülekezetben presbitereket szenteltek fel, Istennek ajánlva őket, közben tovább növekedtek, és még több hívő csatlakozott hozzájuk.

A korai adventista úttörők: James és Ellen White, Hiram Edson, J. N. Loughborough, Joseph Bates, John Andrews és mások is ugyanazt a mintát követték, mikor hívők csoportjait rendezték szervezett keretek közé. Nemsokára az igény a rendre és a szervezetre nyilvánvalóvá vált, amiről többet fogunk megtudni a következő fejezetben.

Alice Voorheis

144. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  30. fejezeteihez (május 6–12.).

Jánosnál, a tanítványnál nyoma sem volt a mai világra olyannyira jellemző cinizmusnak. Teljes bizalma volt Jézusban, és viszonzásul több bölcsességgel rendelkezett, mint a többi tanítvány. Ráadásul, a gyermeki hite miatt közelebb került Jézus szívéhez, mint a többiek – olyan hittel rendelkezett, ami annyira feltétlenül bízik Istenben, hogy nem hagy helyet a kétségeknek.

Felsőfokú tanulmányaimat folytatom hazám egyik vezető egyetemén. Folyamatosan olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik azt állítják, hogy a véleményüket csak az értelem és a tapasztalás alakítja ki. Kigúnyolják az én hitemet, „vaknak” és irracionálisnak nevezik. Számomra azonban lehetséges, hogy feltétel nélküli hittel bírjak Istenben, az Ő tökéletes szavahihetősége miatt! Isten az Ézsaiás 46:9–10-ben megadja nekünk, hogy mi az a norma, ami alapján tesztelhetjük az Ő hűségét; név szerint a beteljesült próféciák, az Ő tanácsának bölcsessége és az Ő mindenhatósága mindenek felett.

Akár csak János, mi is kitárhatjuk a szívünket a Megváltó számára, és bízhatunk abban, hogy hűséges hozzánk Ő, aki győzelmet ígért a bűn fölött, amely oly könnyedén szorongat minket. Jánoshoz hasonlóan mi is teljes bizalommal lehetünk Jézusban, hogy Ő csak segíteni igyekszik, és véletlenül sem kárt okozni. Jánoshoz hasonlóan mi is bízhatunk benne, hogy hűséges hozzánk az, aki örök kapcsolatot ígért a Mennyei Atyánkkal. Ez pedig biztosan kielégíti valamennyi igényünket.

Eliza Maher
önkéntes, „Tedd és merd!” Ifjúsági tábor
Melbourne, Victoria, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: