Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 28. fejezet 1023. nap
A menny Fejedelme népe között járt. Isten a legnagyobb
ajándékot adta a világnak. Öröm a szegényeknek, mert Krisztus eljött, hogy
országának örököseivé tegye őket. Öröm a gazdagoknak, mert Ő eljött, hogy
megtanítsa őket, hogyan szerezhetnek örök gazdagságot. Öröm a tudatlanoknak,
mert Ő bölccsé teszi őket az üdvösségre. Öröm a tanultaknak, mert mélyebb
rejtélyek tárulnak fel, mint valaha is álmodták volna, olyan igazságok lesznek
világosak az ember számára a Megváltó küldetése által, melyek a világ alapítása
óta rejtve voltak.
Keresztelő János örvendett, hogy láthatja a Megváltót.
Milyen örömre adott alkalmat a tanítványoknak az a kiváltság, hogy együtt
járhattak, beszélhettek a menny Uralkodójával? Ez nem a gyász, a böjt ideje
volt számukra. Meg kell nyitniuk szívüket az Ő dicsősége világosságának
befogadására, hogy fényt áraszthassanak azokra, akik a sötétségben, a halál
árnyékában ülnek.
Krisztus szavai ragyogó képet festettek, ám sűrű felhő
vonult át felette, amit egyedül az Ő szeme láthatott. "Eljőnek a napok,
amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak" (Mt 9:15) -
mondotta. Amikor látniuk kell, hogy Urukat elárulták és megfeszítették, majd akkor
fognak a tanítványok gyászolni és böjtölni. Jézus búcsúbeszédében a felházban
ezt mondta nékik: "Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés
idő, és megláttok majd engem. Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és
jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok
örömre fordul" (Jn 16:19-20).
Amikor kijő a sírból, bánatuk örömre fordul.
Mennybemenetele után személyében nem lesz jelen, de a Vigasztaló által mégis
velük marad, nem kell tehát gyászban tölteniük napjaikat. Sátán pedig pontosan
ezt szerette volna. Azt akarta, hogy a tanítványok olyan benyomást keltsenek a
világban, mintha becsapták volna őket, csalódottak lennének. Nekik viszont hit
által a mennyei szentélyre kellett tekinteniük, ahol Jézus szolgál értük.
Szívüket kitárták a Szentlélek előtt, aki Őt képviseli, s így örvendeztek
jelenlétének. Mégis eljőnek a kísértés és próba napjai, amikor összeütközésbe
kerülnek e világ vezetőivel, és a sötétség országának hatalmasságaival, amikor
Krisztus nincsen velük személyesen, s ők nem képesek meglátni a Vigasztalót -
ekkor kell igazán böjtölniük.
A farizeusok a forma merev betartásával akarták
megdicsőíteni önmagukat, miközben szívük telve volt irigységgel, versengéssel.
"Ímé - mondja a Szentírás - perrel és versengéssel böjtöltök, és sújtotok
a gazságnak öklével; nem úgy böjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a
magasságban. Hát ilyen a böjt, amelyet én kedvelek, és olyan a nap, amelyen az
ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít
maga alá: ezt nevezed-é böjtnek és az Úr előtt kedves napnak?" (Ésa 58:
4-5)
Az igazi böjt nem csupán formai szolgálat. A Szentírás
leírja az Istennek tetsző böjtöt: "hogy megnyisd a gonoszságnak
bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat,
és hogy minden igát széttépjetek; [...] ha odaadod utolsó falatodat az
éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted" (Ésa 58:6.10). Itt elénk tárul
Krisztus munkájának igazi lelkülete és jellege. Egész élete önfeláldozás volt a
világ megmentésére. Akár böjtölt a megkísértés pusztájában, akár a vámszedőkkel
evett Máté lakomáján, mindenkor életét adta az elveszettek megváltásáért. Az
odaszentelődés igazi lelkülete nem a tétlen gyászban, sem nem pusztán a test
megsanyargatásában vagy az áldozatok sokaságában nyilvánul meg, hanem az én
alárendelésében, a készséges szolgálatban Istennek és embernek.
Jézus példázattal folytatta a János tanítványainak adott
válaszát, imígyen: "Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz;
mert különben az újat is megszakasztja és az ó posztóhoz nem illik az újból
való folt" (Lk 5 : 36). Keresztelő János üzenetét nem szabad egybeszőni
hagyományokkal és babonákkal. Az olyan kísérlet, amely vegyíteni akarná a
farizeusok színlelését János szentségével, csak még nyilvánvalóbbá tenné a
kettő közötti szakadékot.
Krisztus tanításának alapelvei sem egyesíthetők a farizeusi
formaságokkal. Krisztusnak nem állt szándékában betömni a rést, melyet János
tanításai ütöttek. Még határozottabban elkülönítette a régit és az újat. Jézus
tovább szemléltette ezt a tényt, mondván "Senki sem tölti az új bort ó
tömlőkbe; mert különben az új bor megszakasztja a tömlőket, és a bor kiömöl, és
a tömlők is elvesznek" (Lk 5:37). Az új bor tárolására használt bőrtömlők
egy idő után kiszáradtak, megmerevedtek, s már nem feleltek meg az eredeti
célnak. Ezzel a közismert példával mutatta be Jézus a zsidó vezetők állapotát.
A papok, írástudók, vezetők leragadtak a ceremóniák, hagyományok
kerékvágásában. Szívük összezsugorodott, mint a kiszáradt bőrtömlők, melyekhez
Jézus hasonlította őket. Amíg megelégedtek a jogszerű vallással, addig
lehetetlen volt, hogy a mennyei élő igazság letéteményesei legyenek. Saját
igazságukat tökéletesen kielégítőnek hitték, és nem vágyakoztak arra, hogy új
tényezőt hozzanak vallásukba. Istennek az ember iránti jóakaratát nem valami
rajtuk kívülálló dologként fogadták el. Összekapcsolták azt saját,
jócselekedeteik révén szerzett érdemeikkel. A szeretet által munkálkodó, lelket
megtisztító hit semmilyen ponton nem egyesülhet a farizeusok vallásával, amely
emberi parancsokon, szertartásokon alapszik. Hiábavaló erőfeszítés lenne
egyesíteni Jézus tanításait a bevett vallással. Isten éltető igazsága, akár az
erjedő bor, szétszakítja a régit, tönkreteszi a farizeusi hagyomány tömlőjét.
Mai Bibliai szakasz: Az
apostolok cselekedetei 7
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Figyeljük meg a
párhuzamokat István kihallgatása és Jézus kihallgatása között, amely csak
néhány héttel korábban történt. Jézust is és Istvánt is a főtanács elé
hurcolták, ugyanabba a terembe. Mindkettejüket istenkáromlással vádolják.
Mindkét esetben hamis tanúk hazudtak a bírák kérésére. Mindkettejüket arra
kérték, hogy kérdésekre válaszoljanak.
Jézus hallgatott. „Mint
bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt;
és száját nem nyitotta meg!” (Ézs 53:7). Csak akkor, amikor a feldühödött fűpap
ezt kiáltotta: „Az élő Istenre
kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az
Istennek Fia?” – válaszolt, hogy „Te mondád” (Mt 26:63-64). Erre a főtanács
halálra ítélte.
István viszont nem
hallgatott. Egy prédikációt tartott Izrael népének a történelméről. Elmondta,
hogy a zsidók mindig ellenálltak a Szentléleknek, és azt mondta a vádolóinak,
hogy ők is hasonlóképpen tesznek. Azzal vádolta a bíráit, hogy megölték a
Messiást, akit vártak.
A vallásos vezetők
példája szolgáljon figyelmeztetésként, hogy milyen hamar megváltozhatunk, ha
elfordulunk a Szentlélektől. Jézus kihallgatásánál a vallásos vezetők nem
merték meghozni a halálos ítéletet Róma engedélye nélkül. István
kihallgatásánál „amikor ezeket hallották,
haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene... hangosan
kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak; azután kiűzték a
városon kívülre, és megkövezték” (ApCsel 7:54, 57-58).
Hasonlítsuk össze ezt
az istenfélő zsidó tömeg reakciójával, akiket Péter egy az Istvánéhoz hasonló
prédikációjában azzal vádolt, hogy keresztre feszítették Jézust. „Amikor ezt hallották, mintha szíven
találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk,
atyámfiai, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg..!” (ApCsel 2:37-38).
A „szíven találásnak” kétféle – egymástól nagyon eltérő – hatása is lehet:
megtérés vagy gyilkosság.
Drága Istenem! Tartsd nyitva az én szívemet a Te
Szentlelked előtt, hogy soha ne álljak ellene a kérlelő hangodnak! Amikor
Szentlelked meggyőz engem a bűnről, és szíven talál engem, segíts, hogy az én
válaszom ne az legyen, hogy bedugom a fülemet, hanem bűnbánattal essek a
térdemre! Ámen.
Andrew McChesney
143. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
28-29. fejezeteihez
(április 29 – május 5.).
A házamban van egy
kiírás ezzel a felirattal: „Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, akkor
mindenki rosszul fogja érezni magát.” Poénként vettem meg, de időnként
túlságosan igaz ahhoz, hogy vicces legyen. Ezen alkalmakkor bizonyára
farizeusként viselkedem.
Ezek a farizeuseok
voltak a legnagyobb hangulatgyilkosok. Nem csak, hogy nem érezték jól magukat,
de azt sem akarták, hogy mások jól érezzék magukat. Úgy látták, hogy a Lévi
Máté házánál lévő ünnepség bűn és szégyenteljes. Ragaszkodtak ahhoz, hogy úgy
menjenek a dolgok, ahogy ők akarják. Sikeresen el is érték, hogy az emberek
szenvedjenek. És ami még rosszabb, beszennyezték Isten hírnevét, mivel az Ő
képviselőinek vallották magukat.
János tanítványai
szintén ebbe a csapdába estek, amikor a böjtölést a vallásos hitbuzgalom
kifejezőeszközévé tették. A farizeusok a szombatot olyan nappá tették, amely a
követelményeivel terhet jelent. Sajnos azonban ez a fajta buzgóság a
legalizmust szolgálja és nem az Urat. Az ezt képviselők elvárásainak nincsen
vége, hiszen „ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan úton üdvözüljenek, melyen fontos
dolgokat cselekedhetnek.” (Jézus élete, 280. o.)
Jézus elutasította
annak a gondolatát, hogy a tanítványai böjtöljenek, amíg Ő velük volt. Azt akarta,
hogy az Ő jelenlétében örvendezzenek, és boldogan szolgálják Őt. Ez az a
hozzáállás, amivel a szombatot meg kell ünnepeljük. „Azért rendeltetett, hogy
létrehozza ember és Isten közösségét.” (Jézus élete, 286. o.) „Örvendezzünk és
vígadjunk ezen!” Zsolt. 118:24
Karen Lifshay
Stanfield, Oregon
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés