Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 63. fejezet 1156. nap
Jézus könnyei nem szenvedéseit előlegezték meg. Közvetlenül
előtte volt Gecsemáné, ahol hamarosan rettenetes sötétség árnyékolja be.
Odalátszott a juhok kapuja is, melyen át századok óta vezették az áldozati
állatokat. Nemsokára Neki nyílik meg ez a kapu, az igazi nagy áldozatnak -
Akinek a világ bűneiért hozott áldozatára mutattak mindezek a felajánlások. Nem
messze emelkedett a Kálvária, közelgő haláltusájának színhelye. Mégsem ezek
miatt a kegyetlen halálára emlékeztető képek miatt sírt és sóhajtozott lelkéből
fájdalmasan az Üdvözítő. Ez nem önző bánat volt. Saját haláltusájának gondolata
nem félemlítette meg nemes, önfeláldozó lelkét. Jeruzsálem látványa hasított
Jézus szívébe - Jeruzsálemé, mely visszautasította Isten Fiát, megvetette
szeretetét, nem hagyta magát meggyőzni hatalmas csodái által, most pedig
életére tör. Látta, milyen bűnt követett el Üdvözítőjének elvetésével, s mivé
lehetett volna, ha elfogadja Őt, aki egyedül gyógyíthatta volna meg sebét. Ő
eljött, hogy megmentse, hogyan mondhatna le róla?
Izrael kiváltságos nép volt, Isten templomukat lakhelyévé
tette, amely "szépen emelkedik, az egész föld öröme" (Zsolt 48:3). Az
emléke volt ez Krisztus több mint ezer éves őriző gondoskodásának és gyengéd
szeretetének, úgy törődött vele, ahogyan egy atya visel gondot egyetlen
gyermekéről. Ebben a templomban szólták a próféták ünnepélyes
figyelmeztetéseiket. Ott lóbálták meg az égő tömjénezőket, míg a jó illat
együtt szállt fel a hívők imáival Istenhez. Ott folyt az állatok vére, Krisztus
vérének előképe. Ott nyilatkoztatta ki dicsőségét az Úr a kegyelem táblája
felett. Ott szolgáltak a papok, s a szimbólumok, ceremóniák pompája századokon
át változatlan volt. Mindennek azonban véget kellet érnie.
Jézus felemelte kezét, mellyel oly gyakran áldotta meg a
betegeket és szenvedőket, kinyújtotta a halálra ítélt város felé, s a
fájdalomtól megtört hangon kiáltotta: "Vajha megismerted volna te is, csak
e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók!" (Lk 19:42).
Itt a Megváltó szünetet tartott, s nem mondta ki, milyen lenne Jeruzsálem
állapota, ha elfogadta volna az Isten által nyújtott segítséget: szeretett
Fiának ajándékát. Ha Jeruzsálem megismeri, amit kiváltságában állt megismerni,
és befogadja a mennyből küldött világosságot, akkor büszkén, virágzásának
teljében állhatott volna a birodalmak királynőjeként, szabadon, Istentől kapott
hatalmának erejében. Nem álltak volna felfegyverzett római katonák kapuinál,
nem lengtek volna római zászlók falain. A dicső rendeltetés, mely Jeruzsálem
áldására szolgált volna, ha elfogadja Megmentőjét, Isten Fia előtt lebegett.
Látta, hogy általa meggyógyulhatott volna a rabságból, s megszilárdulhatott
volna, mint a föld hatalmas világvárosa. Falairól békegalamb szállt volna
minden nemzet felé. A világ dicső ékköve lehetett volna.
A ragyogó kép, amivé Jeruzsálem lehetett volna, elhalványul
a Megváltó előtt. A valóságban a város római iga alatt nyög, Isten rosszallását
hordozza, s megtorló ítélete alatt áll. Jézus felveszi siralmának megszakadt
fonalát: "De most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek reád napok,
mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és
mindenfelől megszorítanak téged, és a földre tipornak téged, és a te fiaidat
tebenned; és nem hagynak tebenned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te
meglátogatásodnak idejét" (Lk 19:42-44).
Krisztus eljött, hogy megmentse Jeruzsálemet.
A farizeusi büszkeség, képmutatás, rosszindulat és féltékenység
azonban megakadályozta szándékának végrehajtásában. Jézus ismerte a szörnyű
csapást, amely majd a halálra ítélt városra szakad. Látta Jeruzsálemet
hadseregektől körülvéve, az ostromlott lakosságot éhezésbe, halálba sodródni,
az anyákat, amint saját gyermekeik halott testét falják fel, a gyermekeket és
szülőket, amint egymástól lopkodják az étel utolsó morzsáit, amint minden
természetes érzelem kivész a gyötrő éhség kínjai nyomán. Látta, mi lesz a
zsidók csökönyösségének eredménye - melyről az Ő üdvösségének elvetése is
tanúskodik -, hogy nem lesznek hajlandók megadni magukat a hódító
hadseregeknek. Szemlélte a Kálváriát - ahol fel kell majd emeltetnie - olyan
sűrűn teletűzdelve keresztekkel, mint az erdő fái. Látta a nyomorult lakókat
kerékbe törve, kereszten gyötrődve, a gyönyörű palotákat ledöntve, a templomot
romokban, vastag falaiból egyetlen kő sem marad a másikon, míg végül a várost
felszántják, mint a mezőt. Méltán sírt a Megváltó oly keservesen eme félelmetes
kép láttán.
Jeruzsálem gondviselésének gyermeke volt, s ahogyan a
szelíd apa sír önfejű gyermeke fölött, úgy sírt a szeretett város fölött Jézus.
Hogyan mondhatnék le rólad? Hogyan nézhetném, hogy pusztulásra ítélnek?
Hagyjalak téged, hogy színig töltsd vétkeid poharát? Egyetlen lélek is olyan
értékes, hogy hozzá képest világok süllyednek jelentéktelenségbe, itt azonban
egy egész nemzet veszett el. Amikor a lenyugvó nap eltűnik a láthatárról,
Jeruzsálem kegyelmi ideje is lejár. Míg a menet ott állt az Olajfák hegyén, még
nem volt késő Jeruzsálemnek, hogy megtérjen. A kegyelem angyala akkor
bontogatta szárnyait, hogy leszálljon az arany trónról, s helyet adjon az
igazságnak és a gyorsan bekövetkező ítéletnek. Krisztus nagy, szerető szíve
azonban még mindig könyörgött Jeruzsálemért, mely kigúnyolta kegyelmét,
megvetette figyelmeztetéseit, s most kész volt kezét az Ő vérébe mártani. Ha
Jeruzsálem most bűnbánatot tart, még mindig nem lett volna túl késő. Míg a
lemenő nap utolsó sugarai ott időztek a templomon, tornyon, csúcsokon, nem lett
volna egy jó angyal, mely a várost a Megváltó szeretetéhez vezesse, és
elhárítsa végzetét? Gyönyörű és szentségtelen város, mely megkövezte a
prófétákat, elutasította Isten Fiát, megtéretlensége által magára lakatolta
rabságának bilincseit - számára a kegyelem napja csaknem véget ért!
Isten Lelke újból szól Jeruzsálemhez. A nap vége előtt
Krisztus még egy bizonyítékot kap. Felszáll a tanúk hangja, válaszol a
prófétikus múltból szóló hívásra. Ha Jeruzsálem meghallja a hívást, ha
elfogadja a kapuin éppen belépő Megváltót, még megmenekülhet.
Jelentések érkeztek a jeruzsálemi vezetőkhöz, hogy Jézus
óriási tömeggel együtt közeledik a város felé. Ők azonban nem üdvözlik Isten
Fiát. Félve mennek Elé, remélik, hogy szétoszlathatják a tömeget. Ahogy a menet
elkezd leereszkedni az Olajfák hegyéről, beleütközik a vezetőkbe. Ezek kérdik,
mi az oka a nagy örvendezésnek. A kérdésre: "Kicsoda ez?" - a
tanítványok ihletett lelkülettel válaszolnak. Ékes hangon ismétlik a Krisztusra
vonatkozó próféciákat:
Ádám elmondja nektek, hogy az asszony magva a kígyó fejére
tapos.
Kérdezzétek Ábrahámot, ő így szól: "Melkhisédek Sálem
királya ", békesség Fejedelme (lMóz 14:18).
Jákób szerint Ő Silóh, Júda törzséből.
Ézsaiás kijelenti: "Immánuel ", csodálatos,
tanácsos, erős Isten, örökkévalóság atyja, békesség fejedelme (Ésa 7:14; 9:6).
Jeremiás elbeszéli: Dávid magva, "az Úr a mi
igazságunk!" (Jer 23:6).
Dániel tudtotokra adja, hogy Ő a Messiás.
Hóseás ezt mondja: Ő "az Úr, a seregeknek Istene; az
Úr az ő neve" (Hós 12:5).
Keresztelő János így kiált: Ő "az Istennek ama
báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (Jn 1:29).
A hatalmas Isten kihirdette trónjáról: "Ez amaz én
szerelmes fiam" (Mt 3:17).
Mi, az Ő tanítványai kijelentjük: ez a Jézus, a Messiás, az
élet fejedelme, a világ Megváltója.
A sötétség fejedelme elismeri Őt: "Tudom, hogy ki vagy
te: az Istennek Szentje" (Mk 1:24).
Mai Bibliai szakasz: 2
Péter 2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Néhány évvel ezelőtt
keresztény lelkészek egy csoportjával találkoztam. A gyűlés után egy idősebb
lelkész odajött hozzám és ezt mondta: „Bárcsak a felekezetünk még mindig úgy
hinne a Bibliában, ahogyan Ön”. A lelkész szolgálata során látta, gyülekezete
hogyan távolodott el Isten Szavának tiszta tanításától.
Jézus ragadozó
farkasokra figyelmeztetett, akik bejönnek a nyájba, hamis prófétákra, akik
juhok ruhájába öltöznek (Mt 7:15). Péter megismétli a figyelmeztetést, és
további sajátos részleteket ad a hamis tanítókról, akik veszedelmes
eretnekségeket hoznak be a közösségbe. Ők nem Jézus számára keresnek
tanítványokat, sőt inkább saját maguk után akarják vonni a tanítványokat
(ApCsel 20:30). Péter így figyelmeztet: „benneteket
pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban”(2Pt 2:3 – új prot.
ford.).
Hogyan tudjuk
felismerni a hamis tanítókat? Jézus mondta, „Gyümölcseikről
ismeritek meg őket” (Mt 7:16). Meg kell vizsgálnunk mindent és szilárdan
kitartani a jó mellett!
A mai nap olyan hálás
vagyok Jézus ígéretéért: „De mikor eljön
amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő
magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket
megjelenti nektek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti
nektek” (Jn 16:13-14).
Kérd a Szentlelket,
hogy vezessen ma Isten Szavának mélyebb ismeretére! A Jézussal való személyes
kapcsolat, valamint az élő Ige és az Ő írott szavának ismerete véd bennünket a
hamis tanítók megtévesztése ellen.
Dr. Derek J. Morris
162. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
63-65. fejezeteihez
(szeptember 9-15.).
Ez a három fejezet
szemléletesen ábrázolja Isten népét. Akár ujjongva ünnepel valaki, nem ismervén
Jézus közelgő áldozatát, akár magabízó önhittséggel elbizakodva azt gondolja,
hogy a kiválasztott nép tagja, vajmi kevés különbséget mutat a katasztrofális
végkimenetel tekintetében. Hasonlóképpen napjainkban, akár „az Igazság“
birtokosai vagyunk, akár tudatlanok felőle, vajmi kevés különbséget jelent, ha
nem vagyunk kapcsolatban Jézussal.
Az egész menny arra
összpontosít, hogy segítsen Isten népének, hogy megértsék, ki is Jézus
Krisztus, illetve az ő fáradhatatlan szeretetét és hatalmas vágyát, hogy
személyes szinten kapcsolatba lépjen valamennyiünkkel. Mert csak a vele való
eleven kapcsolaton keresztül juthatunk igazságosságra, amelyet nekünk akar
adományozni Jézus, hogy készen álljunk a mennyre.
Krisztus váratlan átka
a fügefára mély és józan figyelmeztetést tartalmaz napjainkra. Izrael saját
magát pusztította el azzal, hogy elutasította Jézust, és eljátszotta a tőle
kapott védelmet. Nekünk is megvan a döntési szabadságunk, hogy vagy csak jól
mutassunk külsőleg, azonban gyümölcstől terméketlenek és örökre elveszettek
legyünk; vagy hogy Jézussal kapcsolatban legyünk, a Szent Lélek gyümölcsét
teremve és olyan életet élve, amelyet Isten és az Ő népe szolgálatának
szentelünk.
A templom megtisztítása
a rossz befolyásoktól és cselekedetektől, amelyek Isten céljával ellentétesek,
a felszínen Jézustól meglepő cselekedetnek tűnik, ami nem egyezik az ő
általános parancsával a szeretetre nézve. Mégis, amint a kapzsiság, a
becstelenség és az Isten céljának helytelen bemutatása megszűnt, Jézus rögtön
folytatni tudta gyógyító szolgálatát. Hasonlóképpen, amint Jézussal kapcsolatba
lépünk, és megengedjük neki, hogy a jellemhibáinkat kiűzze szívünk templomából,
szabadon tehet csodákat a helyreállítással, és a Szent Lelkének gyümölcseit
teremheti bennünk.
Eileen VanTassel
Presbiter, Riverside
Adventista Gyülekezet
Camas, WA, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés