Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 68. fejezet 1169. nap
"Aki nékem szolgál, - mondta Jézus - engem kövessen;
és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli
azt az Atya" (Jn 12:26). Mindenki részese lesz Jézus dicsőségének, aki
hordozta Vele az áldozat keresztjét. Megalázottságában, fájdalmában örömet
szerzett Krisztusnak, hogy tanítványai Vele együtt fognak megdicsőülni. Ők
önfeláldozásának gyümölcsei. Jutalma, hogy kialakul bennük jelleme és
lelkülete, ez lesz az Ő öröme az örökkévalóságon át. Vele osztoznak az örömben,
amikor munkájuk és áldozatuk láthatóvá válik mások szívében és életében. Együtt
munkálkodnak Krisztussal, s az Atya úgy fogja megbecsülni őket, ahogyan Fiát
becsüli.
A görögök üzenete, amely előrevetítette a pogányok
begyűjtését, Jézust emlékeztette egész küldetésére. Elvonult előtte az egész
megváltási terv attól kezdve, hogy a mennyben eltervezték, egészen a halálig,
mely oly hamar várt rá. Titokzatos felhő borította be Isten Fiát. A közel állók
érezték homályát. Jézus elmerült gondolataiban. Végül gyászos hangja törte meg
a csendet: "Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg
engem ettől az órától" (Jn 12:27). Krisztus a jövőbe tekintve már itta is
a keserű poharat. Embervolta megborzongott az elhagyatás órájától, mikor
látszólag még Isten is elhagyja, mikor mindenki látja Őt ostoroztatni,
verettetni és kínoztatni. Visszarettent a nyilvános megszégyenítéstől, és a
szégyenletes, meggyalázó haláltól, amikor mint a legnagyobb bűnössel bánnak
Vele. A sötétség erőivel vívott küzdelmének előrevetülése, az emberi
törvényszegés szörnyű terhének átérzése és az Atya bűn miatti haragja okozta,
hogy Jézus lelke elalélt, és arcát a halál sápadtsága lepte el.
Azután engedelmességet mutatott Atyja akarata iránt.
"De azért jutottam - mondta - ez órára. Atyám, dicsőítsd meg a te
nevedet!" (Jn 12:27-28). Sátán uralmát egyedül Krisztus halála által
lehetett megtörni. Csak így lehetett az embert megváltani, Istent
megdicsőíteni. Jézus beleegyezett a haláltusába, vállalta az áldozatot. A
mennyei Felség egyetértett azzal, hogy mint a bűnök hordozója szenvedjen.
"Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!" - mondta. Amint Krisztus
kiejtette e szavakat, jött a válasz a feje fölött lebegő felhőből: "Meg is
dicsőítettem, és újra megdicsőítem" (Jn 12:28). Krisztus egész élete a
bölcsőtől addig, amíg ezek a szavak elhangzottak, Istent dicsőítette, s az
eljövendő próbában isteni-emberi szenvedései valóban megdicsőítik Atyjának
nevét.
Amikor a hang hallatszott, fény hatolt át a felhőn,
körülvette Krisztust, mintha a végtelen Erő karjai tűzfalként fogták volna Őt
körül. A nép rémülten, álmélkodva szemlélte a jelenetet. Senki sem mert
megszólalni.
Néma ajakkal, visszafojtott lélegzettel, szemét Jézusra
szegezve állt mindenki. Az Atya bizonyságtétele elhangzott, a felhő
felemelkedett, és szétszóródott az égen. Egy időre véget ért a látható
kapcsolat Atya és Fiú közt.
"A sokaság azért, amely ott állt és hallotta vala, azt
mondá, hogy mennydörgött: mások mondának: Angyal szólt néki" (Jn 12:29).
Az érdeklődő görögök viszont látták a felhőt, hallották a hangot, megértették
jelentését, és valóban felismerték Krisztust: számukra Isten Küldötteként nyilatkozott
meg.
Isten hangja hallatszott Jézus keresztségekor szolgálatának
kezdetén, majd újra átváltozásakor a hegyen. Most, szolgálatának végén
harmadszor volt hallható sok-sok ember számára, különleges körülmények között.
Jézus éppen most jelentette ki a legünnepélyesebb igazságot a zsidók állapotát
illetően. Utoljára folyamodott hozzájuk, kimondta sorsukat. Most Isten újra
pecsétjét helyezte Fiának küldetésére. Elismerte azt, Akit Izrael elvetett.
"Nem énérettem lőn e szó, - mondta Jézus - hanem tiérettetek" (Jn
12:30). Ez koronázta meg Messiás-voltának bizonyítékait, jel volt az Atyától,
hogy Jézus igazat szól, és Isten Fia.
"Most van e világ kárhoztatása; - folytatta Krisztus -
most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről,
mindeneket magamhoz vonszok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen
halállal kell meghalnia" (Jn 12:31-33). Ezzel a világ döntő órájára utalt
az Úr. Ha engesztelő áldozat leszek az emberek bűneiért, a világot világosság
ragyogja be. Sátán hatalma megtörik az emberi lelkek fölött. Az emberben
eltorzult isteni képmás helyreáll, és végül a hívő szentek nagy családja örökli
a mennyei otthont. Ez Krisztus halálának eredménye. A Megváltó egészen
belemerül az elé táruló győzelem szemlélésébe. Látja a keresztet, a kegyetlen,
a szégyenletes keresztet, az összes hozzá kapcsolódó borzalmakkal, dicsőségben
ragyogva.
Azonban nemcsak az ember megváltásának műve teljesül be a
kereszten. Isten szeretete megnyilatkozik a világegyetem előtt. Kivettetik e
világ fejedelme a mennyből. A Sátán által Isten ellen felhozott vádak hamisnak
bizonyulnak. A mennyre hárított szemrehányás örökre tisztázódik. Angyalok,
emberek egyaránt vonzódnak az Üdvözítőhöz. "Én, ha felemeltetem e földről,
- szólt Jézus - mindeneket magamhoz vonszok" (Jn 12:32).
Sokan álltak Krisztus körül, amikor e szavakat kiejtette, s
egyikük ezt mondta: "Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké
megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie?
Kicsoda ez az ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek
van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen
meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Míg a
világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek"
(Jn 12:34-36).
"És noha ő ennyi jelt tett vala előttük, mégsem
hivének őbenne" (Jn 12:37). Egyszer megkérdezték a Megváltót:
"Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked?" (Jn
6:30). Számtalan jelt kaptak, de becsukták a szemüket és megkeményítették
szívüket. Most, amikor maga az Atya szólt, nem kérhettek több jelt, mégsem
hittek.
"Mindazáltal a főemberek közül is sokan hivének
őbenne; de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a
gyülekezetből" (Jn 12:42). Inkább szerették az emberek dicséretét, mint
Isten jóváhagyását. Hogy megmeneküljenek a szemrehányástól és a szégyentől,
megtagadták Krisztust, visszautasították az örök élet ajándékát. Századok óta
milyen sokan teszik ugyanezt! Mindnyájuknak szólnak a Megváltó figyelmeztető
szavai: "Aki szereti a maga életét, elveszti azt" (Jn 12:25).
"Aki megvet engem - mondta Jézus - és nem veszi be az én beszédeimet, van
annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szólottam, az kárhoztatja azt az
utolsó napon" (Jn 12:48).
Jaj azoknak, akik nem ismerik fel meglátogatásuk idejét!
Krisztus lassan, bánkódva hagyta el örökre a templom területét.
Mai Bibliai szakasz: Jelenések
4
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A Jelenések könyve 2-3.
fejezetében János tanúja volt, milyen is Jézus Krisztus kegyelme, amit felajánl
egyházának a történelem minden korszakában. A 4. fejezetben János egy nyitott
ajtót lát a mennybe, és hallja Jézus hangját, akár a trombita szavát, amint
hívja őt a mennyei szentélybe. János látomásban látja, ami ott történik. Látja,
hogy az egész menny vágyakozva várja Jézust, hogy feltámadása után visszatérjen
a mennybe, hogy ott beiktassák, mint a mennyei szentély főpapját és királyát;
és kenjék fel a magasztos szolgálatra, hogy megmentse mindazokat, akik általa
jönnek – és fognak jönni – Istenhez.
A Jelenések könyvében nyolc jelenet található a trónteremből, amelyek közül ez az első: János látja az Atyát, amint a trónon ül, tekintete akár a jáspis és a karneol, amelyek Fiának jellemét jelképezik, akinek nemrégen meghozott áldozata lehetővé tette a bűnök bocsánatát. A trónt körülölelő szivárványban a zöld a reménységet, a piros pedig az isteni szeretet áldozatának vérét jelképezi.
A trón
körül 24 vén áll, előtte pedig hét lámpás, a Lélek teljesége, és négy lelkes
lény, akik dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónon ülő, mindenható
Atyjuknak. Elismerik, hogy Ő a Teremtő, aki akarata szerint alkotott
mindent.
A trón előtt a hét
lámpás a Szentlélek teljességét jelképezi, amely kész körülölelni és betölteni
a világot. A négy angyali lény Jézus emberi tulajdonságait szimbolizálja, ahogy
azok megjelennek az evangéliumokban. Júda törzsének oroszlánja úgy mutatja be
Őt, mint az ótestamentumi próféciák beteljesítőjét (Máté). Az ökör az áldozat
szerepében szemlélteti Jézust, valamint türelmes, fáradalmas szolgai életét
(Márk). A Férfi Jézus emberi mivoltát jelképezi (Lukács), a sas pedig azt a
Jézust, aki a menny felé szárnyal (János). Ezek a jellemvonások azokban az
emberekben is megjelennek, akik az Ő földi egyházát alkotják.
A dicsőséges jelenetet szemlélve, miközben az egész menny arra vár, hogy beiktathassa Jézust, mint Főpapot és a világegyetem Királyát, a trón körül álló lények leborulnak, leteszik koronáikat Isten elé, és azt kiáltják: méltó, hogy vegyen dicsőséget, tisztességet és hatalmat, mert Ő teremtett mindent mindenekben. Ők értik, hogy az emberiség azzal a céllal teremtetett, hogy örökre közösségben legyen Alkotójával.
Kenneth Mathews, Jr. M.D.
164. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
68-69. fejezeteihez
(szeptember 23-29.).
A vég felé közeledünk.
A Jézus által említett jelek itt vannak körülöttünk. Látjuk a természeti
katasztrófákat: tüzek, földrengések, betegségek, vulkánkitörések, szökőárak,
hurrikánok, tornádók. Látjuk az ember által okozott katasztrófákat:
olajkitörések és sugárzási katasztrófák. Látjuk, hogyan lökdösődnek és
könyökölnek az emberek az előléptetésért és a jutalmakért. Látjuk azok gonoszságát,
akik azt választják, hogy a saját fejük után mennek. Látjuk azokat a jeleket,
amelyekről Jézus beszélt, hogy a második eljövetelének jelei lesznek, mégis
néha úgy viselkedünk, mintha Ő soha sem jönne el.
Azonban Ő jön
hamarosan! Olyanoknak kell lennünk, mint Noé, aki figyelmeztette az embereket a
próbaidő közeli lejártára. El kell mondanunk a többieknek, hogy Jézus szereti
őket, értük halt meg, és most is készíti mennyei otthonunkat. Meg fog
változtatni minket, hogy megállhassunk majd az Atya előtt.
Az élet nehéz. Sok a
kihívás, és tudjuk, hogy a küzdelem csak egyre erőteljesebb lesz, ahogy az Úr
napja közeleg. Jézus történetébe fogok kapaszkodni, mégpedig abba az epizódba,
amikor azzal a döntésével küzdött, hogy elfogadja az emberek megvetését, és az
Atya Istentől való elválasztását. Látom, amint feladta saját akaratát, és
hallom az Atya Isten hangját mennydörögni: „Meg is dicsőítettem (Jézus életét),
és újra megdicsőítem.”
Lelki szemeimmel látom,
hogy az Atya egy tűzfelhőben jön, és körülöleli Jézust. Bizonyos vagyok felőle,
hogy az élet legnehezebb pillanataiban Isten körülvesz végtelen hatalmával és
szerető karjaival. Végig kísér minket.
Jennifer Howland
zenei koordinátor és
diakónus
North Anderson
Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése