Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 67. fejezet 1166. nap
A Megváltó folytatta az írástudók és farizeusok feddését:
"Jaj néktek, vak vezérek, akik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra
esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az.
Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az arany-é, vagy a templom, amely
szentté teszi az aranyat? És ha valaki az oltárra esküszik, tartozik az.
Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az ajándék-é vagy az oltár, amely szentté
teszi az ajándékot?" (Mt 23:16-19). A papok Isten követelményeit saját
hamis és szűk mértékük alapján magyarázták. Aprólékosan különbséget merészeltek
tenni különféle bűnök viszonylagos súlya között, egyeseket könnyedén elnéztek,
másokat - talán csekélyebb kihatásúakat - megbocsáthatatlanoknak ítéltek meg.
Anyagi megfontolásból egyeseket feloldoztak esküjük alól. Nagy összegekért néha
súlyos bűnöket néztek el. Ugyanakkor ezek a papok és vezetők más esetekben
súlyos ítéleteket mondtak ki, jelentéktelen áthágásokért.
"Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert
megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok amik nehezebbek
a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene
cselekedni, és amazokat sem elhagyni" (Mt 23:23). Ezekkel a szavakkal
Krisztus ismét elítéli a visszaélést a szent kötelességekkel. Magát a
kötelességet nem oldja fel. A tizedrendszert Isten rendelte, és a legrégibb
idők óta megtartották. Ábrahám, a hívők atyja tizedet fizetett mindenből, amije
volt. A zsidó vezetők elismerték a tizedfizetés jelentőségét, és ez helyes
volt, ám nem hagyták a népet, hogy saját meggyőződésük szerint járjanak el e
kötelességben. Önkényes szabályokat állítottak fel. Olyan bonyolulttá váltak a
követelmények, hogy lehetetlen volt teljesíteni őket. Senki sem tudta, mikor
tesz eleget kötelezettségének. Ahogyan Isten adta, a törvény igaz és ésszerű
volt, ezt pedig a papok és rabbik fárasztó teherré tették.
Isten minden parancsának következményei vannak. Krisztus
elismerte a tizedfizetés kötelességét, de megmutatta, hogy ez nem lehet mentség
más kötelességek elhanyagolására. A farizeusok nagyon pontosan fizettek tizedet
a kerti füvekből, például mentából, ánizsból, köményből, ez alig került
valamibe, viszont hírnevüket öregbítette pontosságuk és szentségük miatt.
Ugyanakkor értelmetlen korlátozásaik elnyomták a népet, és lerombolták a
tiszteletet Isten saját elrendelésű szent rendszere iránt. Az emberek
gondolatait jelentéktelen különbségtételekkel kötötték le, figyelmüket
elfordították az alapvető igazságoktól. A törvény nehezebb pontjait, a
jogosságot, az irgalmasságot és az igazságot elhanyagolták. "Ezeket
kellene cselekedni, - mondta Krisztus és amazokat sem elhagyni" (Mt
23:23).
Más törvényeket is hasonlóképpen csavartak el az írástudók.
A Mózes által adott utasítások szerint tilos volt bármilyen tisztátalan dolgot
megenni. Tilos volt a disznóhús és bizonyos egyéb állatok húsának fogyasztása,
mint amelyek tisztátalanná teszik a vért és megrövidítik az életet. A
farizeusok azonban nem hagyták annyiban ezeket a korlátozásokat, ahogyan Isten
rendelte. Felhatalmazás nélkül szélsőségekbe merültek. Többek között a néptől
megkövetelték az összes felhasznált víz megszűrését, nehogy a legkisebb rovar
legyen benne, ami a tisztátalan állatok közé sorolható. Jézus szembeállította
ezeket a jelentéktelen megkötéseket a farizeusok valóságos bűneinek
nagyságával, és így szólt hozzájuk: "Vak vezérek, akik megszűritek a
szúnyogot, a tevét pedig elnyelitek" (Mt 23: 24).
"Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert
hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépeknek tetszenek,
belül pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák" (Mt
23:27). Ahogyan a fehérre meszelt és szépen díszített sír belül rothadó
maradványokat tartalmaz, úgy a papok és vezetők külső szentsége is bűnt
rejtegetett. Jézus folytatta: "jaj néktek képmutató írástudók és
farizeusok! mert építitek a próféták sírjait és ékesítgetitek az igazak
síremlékeit. És ezt mondjátok: Ha mi atyáink korában éltünk volna, nem lettünk
volna az ő bűntársaik a próféták vérében. Így hát magatok ellen tesztek
bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, akik megölték a prófétákat" (Mt
23: 29-31). Az elhunyt próféták iránti tiszteletük kifejezéseképpen a zsidók
igen buzgón díszítgették sírjaikat, de tanításaikat nem hasznosították,
dorgálásaikat nem szívlelték meg.
Krisztus idejében babonás figyelmet tanúsítottak a halottak
nyughelyei iránt, a díszítésre hatalmas összegeket fordítottak. Isten szemében
ez bálványimádás volt. A halottak iránt tanúsított aránytalan figyelem
elárulta, hogy nem szeretik Istent mindenekfelett, sem embertársaikat, mint
önmagukat. Ugyanez a bálványimádás hódít tért napjainkban is. Sokan vétkesek az
özvegyek és árvák, a betegek és a szegények elhanyagolásában, de ugyanakkor
költséges emlékműveket építenek a halottaknak. E célra bőkezűen szentelnek
időt, pénzt és munkát, miközben az élők iránti kötelesség - amit Krisztus
világosan megparancsolt - elvégezetlen marad.
A farizeusok építgették a próféták sírját, ékesítgették
síremléküket, és ezt mondták egymásnak: "Ha mi atyáink korában éltünk
volna, nem lettünk volna az ő bűntársaik a próféták vérében" (Mt 23:30).
Ugyanakkor készek voltak Isten Fiát megölni. Szolgáljon ez tanulságul számunkra.
Nyissa meg szemünket, lássuk Sátán hatalmát, miként vezeti félre az igazság
fényétől elforduló elmét. Sokan haladnak a farizeusok nyomdokain. Tisztelettel
övezik azokat, akik hitükért haltak meg. Csodálkoznak a zsidók vakságán, hogy
elvetették Krisztust. Ha mi az Ő korában éltünk volna - jelentik ki - boldogan
magunkévá tettük volna tanítását; sosem részesedtünk volna azok bűnében, akik
elvetették a Megváltót. Mikor azonban az Isten iránti engedelmesség
önmegtagadást és alázatot követel, ugyanezek az emberek elfojtják
meggyőződésüket, és megtagadják az engedelmességet. Ezáltal ugyanazt a
lelkületet nyilvánítják ki, mint a Krisztus által elítélt farizeusok.
A zsidók kevéssé érzékelték a szörnyű felelősséget, amit
Krisztus elutasítása jelentett. Attól kezdve, hogy az első ártatlan vér
kiontatott, amikor az igaz Ábel elesett Káin kezétől, ismétlődik ugyanaz a
történet, s a bűn egyre nő. A próféták minden korban felemelték szavukat a
királyok, vezetők és a nép bűnei ellen, az Isten által adott igéket szólták, s
még életük kockáztatása árán is engedelmeskedtek akaratának. Nemzedékről
nemzedékre szörnyű büntetés halmozódott fel a világosság és az igazság
elutasítói számára. Ezt Krisztus ellenségei most a saját fejükre vonták. A
papok és vezetők bűne minden megelőző generációénál nagyobb volt. A Megváltó
visszautasításával minden, Ábeltől Krisztusig meggyilkolt igaz ember véréért
felelőssé tették magukat. Csordultig akarták tölteni gonoszságuk poharát.
Hamarosan az ő fejükre öntetik, mint visszafizető ítélet. Erre figyelmeztette
őket Jézus:
"Hogy reátok szálljon minden igaz vér, amely kiömlött
a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, akit a
templom és az oltár között megöltetek. Bizony mondom néktek, mindezek reá
következnek erre a nemzetségre" (Mt 23:35-36).
Mai Bibliai szakasz: Jelenések
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A Jelenések könyve –
ahogy az első vers is igazolja – Krisztusról szóló kijelentés, magától
Krisztustól, amit Ő az Atyától kapott (vö. Jn 8:28; 17:8). Itt, ahogy végig az
egész könyvben, az Atyáról és a Szentlélekről kapunk pillanatképeket (Jel 1:4),
de maga Jézus Krisztus áll a középpontban.
Mint a hű tanúbizonyság
(5. vers), Jézus az élő Ige, aki pontosan nyilatkoztatja ki Isten akaratát
számunkra (Jel 19:13; vö. Jn 1:1, 18). Mint az első zsenge, aki a halálból
feltámadt, az Ő feltámadása teszi lehetővé azt, hogy mi is feltámadjunk az örök
életre (1Kor 15:17-23). Mint a föld királyainak fejedelme vagy ura, ennek a
világnak az irányítását is a kezében tartja. Ő nagyon szeret bennünket.
Megmosott és megtisztított minket a kereszten kifolyt vére által. Létrehozta az
Ő országát bennünk, és megbízott bennünket is azzal, hogy legyünk papok, és
növeljük országát azáltal, hogy az Ő dicsőségét hirdetjük, aki a sötétségből az
Ő csodálatos világosságára hívott el bennünket (6. vers; 1Pt 2:9). Ami pedig a
legfontosabb: Jézus nemsokára eljön, és „minden
szem meglátja őt” (Jel 1:7). De ez még nem minden.
János látomása
Krisztusról ebben a fejezetben az egyik leglenyűgözőbb leírás az egész
Bibliában. Jézus főpapi öltözékben van, és hét gyertyatartó között jár –
amelyek Kisázsia hét gyülekezetét jelképezik, továbbá Krisztus egész egyházát a
keresztény történelem folyamán (19. vers). Az üzenet világos. Jézus nem
feledkezett meg rólunk. Tenyerébe metszett bennünket (Ézs 49:16). Nem feledte
egyházát sem. Vezetői – keresztény lelkészek, akikre úgy utal, mint az
„angyalokra”, vagy hírnökeire, s akiket a hét csillag jelképez (Gospel Workers, 13. oldal), szintén az Ő
kezében vannak. Krisztus az egyház feje. És, ahogy Jelenések könyve egészen
világossá teszi, végig fog vezetni bennünket az úton. Mivel Ő győzött, kegyelme
által mi is győztesek leszünk, és uralkodni fogunk Vele együtt az újjáteremtett
Földön (Jel 22:5).
Dr. Clinton Wahlen
163. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
66-67. fejezeteihez
(szeptember 16-22.).
„Jézus a nép lelkére
kötötte: ne adjanak embernek olyan megtisztelő címet, mely arra mutatna, hogy
az illető uralkodhat lelkiismeretük vagy hitük felett.”
A gyülekezetünk vitái
és a tekintélyelvűség előtérbe helyezése, amelyet néhány vezető alkalmaz,
súlyos teherként nyomják a szívemet. Arra vágyom, hogy egyetértésben legyek
Istennel és egyetértésben legyek a gyülekezeti vezetőkkel. Úgy vélem, Jézus is
így tett.
Az emberek rabok
lettek, mert a hagyományoknak hódoltak, és vakon hittek a megromlott papságnak.
Vannak olyanok, akik lelkiismereti nyomást gyakorolnának rám, ha lehetőségük
adódna, ám ezzel szembe mennének a Szentlélek életemre gyakorolt befolyásával.
Vannak olyanok, akiknek fő célja másokat irányítani és az énjüket magasba
emelni. Jézus keresztüllátott ezen, és azonnal a szívek mezsgyéjére lépett.
Rang szerint Ő senki sem volt abban a társadalomban, mint ahogy én sem vagyok
senki ebben. De Jézus királyként viselkedett, mert ő a Király. Én pedig a
Király gyermeke vagyok. Semmitől sem kell félnem.
Jézus gyűlölte a bűnt,
de szerette a bűnöst. Lehetséges higgadtnak maradni és uralkodni magunkon a
konfliktusok közepette, vagy amikor stressz ér minket, de ehhez meg kell
értenünk, hogyan hat Lucifer a szívünkre. Nem mindig könnyű szeretni azokat,
akik irányítani vagy bántani akarnak minket, azonban Jézus, a lelkek barátja,
megmutatta nekünk, hogyan tegyük.
Jennifer Howland
zenei koordinátor és
diakónus
North Anderson
Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése