Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 66. fejezet 1163. nap
Krisztus szavaival elhallgattatta a szadduceusokat. Nem
tudtak válaszolni neki. Egyetlen szót sem mondott, melybe a legkisebb mértékben
is bele tudtak volna kapaszkodni, hogy elítélhessék. Ellenségei semmit sem
nyertek, csak a nép megvetését.
A farizeusok mégsem adták föl a reményt, hogy olyan
kijelentést csikarhatnak ki belőle, melyet felhasználhatnak ellene. Rávettek
egy bizonyos tanult írástudót, kérdezze meg Jézust, a törvény tíz parancsolata
közül melyik a legnagyobb jelentőségű.
A farizeusok az első négy parancsolatot dicsőítették,
melyek az ember kötelességére mutatnak Alkotója iránt. Szerintük ez sokkal
lényegesebb, mint a másik hat, mely az ember embertársaival szembeni
kötelességét határozza meg. Ennek eredményeként nagyban hiányzott náluk a
gyakorlati kegyesség. Jézus megmutatta a népnek ezt az óriási hiányosságukat,
és a jó cselekedetek szükségességét. Kijelentette, hogy a fát gyümölcseiről
ismerik meg. Emiatt azzal vádolták, hogy az utolsó hat parancsolatot az első
négy fölé emeli.
A törvénytudó közvetlenül kérdezte meg Jézust: "Melyik
az első minden parancsolatok között?" Krisztus válasza is egyenes és
ellentmondhatatlan: "Minden parancsolatok között az első: Halljad Izrael:
Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes
szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első
parancsolat. " A második hasonlatos az elsőhöz - mondta Krisztus -, mert
abból következik: "Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél
nagyobb parancsolat" (Mk 12: 28-31). "E két parancsolattól függ az
egész törvény és a próféták" (Mt 22: 40).
A Tízparancsolat első négy parancsa ebben az egyetlen
hatalmas előírásban foglalható össze: "Szeresd az Urat, a te Istenedet
teljes szívedből" (Mt 22: 37; 5Móz 6: 5). Az utolsó hat a másikban
összegezhető: "Szeresd felebarátodat, mint magadat" (Mt 22:39; 3Móz
19:18). Mindkét parancsolat a szeretet alapelvének kifejezése. Nem lehet az
elsőt megtartani és a másodikat megszegni, sem a másodikat megtartani és közben
az elsőt megszegni. Ha Isten elfoglalja jogos helyét a szív trónusán,
felebarátunk is az őt megillető helyre kerül. Úgy fogjuk szeretni, mint
önmagunkat. Csak ha Istent mindenek fölött szeretjük, akkor szerethetjük
felebarátunkat elfogultság nélkül.
Mivel az összes parancsolat összefoglalható az Isten és
ember iránti szeretetben, ebből következik, hogy ennek az alapelvnek az
áthágása nélkül egyetlen parancsolat sem szeghető meg. Ezáltal Krisztus arra
tanította hallgatóit, hogy Isten törvénye nem megannyi különféle parancsolatból
áll, melyek közül egyesek nagyjelentőségűek, mások viszont kevésbé fontosak, és
büntetlenül mellőzhetőek. Urunk isteni egységben mutatja be az első négy és az utolsó
hat parancsolatot, s arra tanít, hogy az Isten iránti szeretet az összes
parancsolatával szembeni engedelmességben nyilvánul meg.
Az írástudó, aki megkérdezte Jézust, sokat olvasta a
törvényt, és megdöbbent e szavakon. Nem várta volna, hogy Jézus ilyen mélyen és
alaposan ismeri az Írásokat. Látóköre tágult a szent parancsolatok alatt rejlő
elvek tekintetében. Az összegyűlt papok és vezetők előtt őszintén bevallotta,
hogy Krisztus helyesen értelmezi a törvényt. Ezt mondta: "Jól van, Mester,
igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. És szeretni őt teles
szívből, tel és elméből, teles lélekből és teles erőből, és szeretni embernek
felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres
áldozatnál" (Mk 12:32-33).
Krisztus válaszának bölcsessége meggyőzte az írástudót.
Tudta, hogy a zsidó vallás inkább a külső ceremóniákból áll, mint a belső
kegyességből. Volt némi fogalma a puszta ceremoniális áldozatok, és a bűnért
való engesztelés céljából hit nélkül történő vérontás értelmetlenségéről. Az
Isten iránti szeretet és engedelmesség, az emberek iránti önzetlen megbecsülés
ezeknél a rítusoknál értékesebbnek tűnt szemében. Ennek a férfinak a készsége,
amivel elismerte Krisztus gondolkodásmódjának helyességét, határozott és
azonnali válasza a nép előtt merőben más lelkületet igazolt, mint a papoké és a
főembereké. Jézus szíve megindult ennek az őszinte írástudónak a láttán, aki
merte vállalni a papok rosszallását és a főemberek fenyegetését: elmondta
szívének meggyőződését. "Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt vala,
monda néki: Nem messze vagy az Isten országától" (Mk 12:34).
Az írástudó közel volt Isten országához, mert felismerte,
hogy az igazság tettei kedvesebbek Istennek, mint az égőáldozatok és
felajánlások. Fel kellett azonban ismernie Krisztus isteni jellemét, hogy hit
által erőt nyerjen, és igazságot cselekedjen. A rituális szolgálat értéktelen,
ha nincs kapcsolatban Krisztussal élő hit által. Még az erkölcsi törvény is
elveszti célját, ha nem a Megváltóval összefüggésben értelmezik.
Krisztus ismételten megmutatta, hogy Atyjának törvénye
mélyebb pusztán irányadó parancsoknál. A törvényben ugyanaz az elv testesül
meg, ami az evangéliumban is megnyilatkozik. A törvény rámutat az ember
kötelességére, megmutatja bűneit. Krisztusra kell tekintenie megbocsátásért,
erőért, hogy tehesse, amit a törvény magában foglal.
A farizeusok közel húzódtak Jézushoz, amikor az írástudó
kérdésére válaszolt. Ekkor Ő megfordult, és számukra tett föl egy kérdést:
"Miképpen vélekedtek ti a Krisztus felől? Kinek a fia?" (Mt 22: 42).
Ez a kérdés a Messiásra vonatkozó hitük próbája volt: vajon egyszerű embernek
vagy Isten Fiának tekintik-e Őt. Kórusban hangzott a válasz: "A
Dávidé" (Mt 22:42). Ezt a címet adta a prófécia a Messiásnak. Amikor Jézus
hatalmas csodáival nyilvánította ki istenségét, amikor betegeket gyógyított,
halottakat támasztott fel, az emberek kérdezgették maguk között: "Nem ez-é
a Dávidnak ama Fia?" (Mt 12:23). A kananeus asszony, a vak Bartimeus és
sokan mások így kiáltottak hozzá segítségért: " Uram, Dávidnak fia,
könyörülj rajtam!" (Mt 15:22). Jeruzsálemi bevonulásakor üdvrivalgásokkal
köszöntötték: "Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak
nevében!" (Mt 21:9). Azon a napon a kisgyermekek a templomban visszhangozták,
örömmel tulajdonították Neki e nevet. Sokan azonban, akik Jézust Dávid Fiának
hívták, nem ismerték el istenségét. Nem értették meg, hogy Dávid Fia egyúttal
Isten Fia is.
Jézus válaszolt arra az állításra, hogy a Krisztus Dávid
Fia: "Miképpen hívja tehát őt Dávid lélekben Urának, ezt mondván: Monda az
Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet a
te lábaid alá zsámolyul. Ha tehát Dávid Urának hívja őt, mi módon fia? És senki
egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala őt e naptól fogva
többé senki megkérdezni" (Mt 22:43-46; Zsolt 110:1).
Mai Bibliai szakasz: 2 János
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Bátorító érzés, mi több
izgalmas olyanokkal találkozni, akik számára Jézus szeretete és kegyelme valaha
ismeretlen volt, de mióta találkoztak Vele, hűségesek Hozzá. Ez jelentős dolog
és ugyanakkor alázattal tölt el, ha még eszközök is lehettünk egy ilyen
ébredésben. János, Jézus kedves tanítványa is kifejezi örömét, amikor ilyen
személyeket talál, akik továbbra is hűségesek, és kapcsolatban vannak Istennel.
Az apostol
kihangsúlyozza Isten parancsolatát, „hogy
szeressük egymást” (5. vers). Ezután a szeretetet definiálja: „járjunk az ő parancsolatai szerint. Ez a
parancsolat,… hogy abban járjatok” (6. vers). Ebben a dupla kiemelésben,
János nem hagy kétséget afelől, hogy Isten szeretné, hogy mi ténylegesen
szeressük egymást. Továbbá direkt tanácsokat ad, hogy ne legyünk kapcsolatban
olyanokkal, akik nem követik Krisztus tanításait, és mi több, nem is látják
azokat szívesen az otthonukban.
Ez első hallásra
szélsőségesnek tűnhet. Nem az a dolgunk, hogy elvigyük a megváltás üzenetét
mindenkihez? Nem kellene mindenkihez megértően fordulnunk? János itt arra a
veszélyre figyelmeztet, mely akkor kerül elő, ha olyas valakivel van
kapcsolatunk aki szándékosan akarja összezavarni a mi hitünket és
kapcsolatunkat Jézussal. Napjainkban ez figyelmeztető jel, még a hűségesek
esetében is.
Ahogy János folytatja
ezt a rövid levelet a meg nem nevezett címzettjére, akire úgy utal, hogy „a kiválasztott asszonynak” (1. vers),
egy másik szintén meg nem nevezett testvérnő és az ő gyermekei üdvözletével
zár. Bár sok mindent szeretne még írni, de kifejezi reményét, hogy elmegy hozzájuk,
és szemtől szembe beszélhetnek, hogy örömük teljes legyen (lásd 12. vers).
Ahogyan majd folytatjuk
napi tevékenységünket, tele üzenetekkel, tweet-ekkel, blogposztokkal és
email-ekkel, törekedjünk arra, hogy a beszélgetéseink és közleményeink
Krisztus-motiváltak legyenek, és így az örömünk teljes legyen.
Peter Landless
163. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
66-67. fejezeteihez
(szeptember 16-22.).
„Jézus a nép lelkére
kötötte: ne adjanak embernek olyan megtisztelő címet, mely arra mutatna, hogy
az illető uralkodhat lelkiismeretük vagy hitük felett.”
A gyülekezetünk vitái
és a tekintélyelvűség előtérbe helyezése, amelyet néhány vezető alkalmaz,
súlyos teherként nyomják a szívemet. Arra vágyom, hogy egyetértésben legyek
Istennel és egyetértésben legyek a gyülekezeti vezetőkkel. Úgy vélem, Jézus is
így tett.
Az emberek rabok
lettek, mert a hagyományoknak hódoltak, és vakon hittek a megromlott papságnak.
Vannak olyanok, akik lelkiismereti nyomást gyakorolnának rám, ha lehetőségük
adódna, ám ezzel szembe mennének a Szentlélek életemre gyakorolt befolyásával.
Vannak olyanok, akiknek fő célja másokat irányítani és az énjüket magasba
emelni. Jézus keresztüllátott ezen, és azonnal a szívek mezsgyéjére lépett.
Rang szerint Ő senki sem volt abban a társadalomban, mint ahogy én sem vagyok
senki ebben. De Jézus királyként viselkedett, mert ő a Király. Én pedig a
Király gyermeke vagyok. Semmitől sem kell félnem.
Jézus gyűlölte a bűnt,
de szerette a bűnöst. Lehetséges higgadtnak maradni és uralkodni magunkon a
konfliktusok közepette, vagy amikor stressz ér minket, de ehhez meg kell
értenünk, hogyan hat Lucifer a szívünkre. Nem mindig könnyű szeretni azokat,
akik irányítani vagy bántani akarnak minket, azonban Jézus, a lelkek barátja,
megmutatta nekünk, hogyan tegyük.
Jennifer Howland
zenei koordinátor és
diakónus
North Anderson
Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés