2018. szeptember 18., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 18 - KEDD - 2 János 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 66. fejezet 1163. nap

Krisztus szavaival elhallgattatta a szadduceusokat. Nem tudtak válaszolni neki. Egyetlen szót sem mondott, melybe a legkisebb mértékben is bele tudtak volna kapaszkodni, hogy elítélhessék. Ellenségei semmit sem nyertek, csak a nép megvetését.

A farizeusok mégsem adták föl a reményt, hogy olyan kijelentést csikarhatnak ki belőle, melyet felhasználhatnak ellene. Rávettek egy bizonyos tanult írástudót, kérdezze meg Jézust, a törvény tíz parancsolata közül melyik a legnagyobb jelentőségű.

A farizeusok az első négy parancsolatot dicsőítették, melyek az ember kötelességére mutatnak Alkotója iránt. Szerintük ez sokkal lényegesebb, mint a másik hat, mely az ember embertársaival szembeni kötelességét határozza meg. Ennek eredményeként nagyban hiányzott náluk a gyakorlati kegyesség. Jézus megmutatta a népnek ezt az óriási hiányosságukat, és a jó cselekedetek szükségességét. Kijelentette, hogy a fát gyümölcseiről ismerik meg. Emiatt azzal vádolták, hogy az utolsó hat parancsolatot az első négy fölé emeli.

A törvénytudó közvetlenül kérdezte meg Jézust: "Melyik az első minden parancsolatok között?" Krisztus válasza is egyenes és ellentmondhatatlan: "Minden parancsolatok között az első: Halljad Izrael: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. " A második hasonlatos az elsőhöz - mondta Krisztus -, mert abból következik: "Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat" (Mk 12: 28-31). "E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták" (Mt 22: 40).

A Tízparancsolat első négy parancsa ebben az egyetlen hatalmas előírásban foglalható össze: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből" (Mt 22: 37; 5Móz 6: 5). Az utolsó hat a másikban összegezhető: "Szeresd felebarátodat, mint magadat" (Mt 22:39; 3Móz 19:18). Mindkét parancsolat a szeretet alapelvének kifejezése. Nem lehet az elsőt megtartani és a másodikat megszegni, sem a másodikat megtartani és közben az elsőt megszegni. Ha Isten elfoglalja jogos helyét a szív trónusán, felebarátunk is az őt megillető helyre kerül. Úgy fogjuk szeretni, mint önmagunkat. Csak ha Istent mindenek fölött szeretjük, akkor szerethetjük felebarátunkat elfogultság nélkül.

Mivel az összes parancsolat összefoglalható az Isten és ember iránti szeretetben, ebből következik, hogy ennek az alapelvnek az áthágása nélkül egyetlen parancsolat sem szeghető meg. Ezáltal Krisztus arra tanította hallgatóit, hogy Isten törvénye nem megannyi különféle parancsolatból áll, melyek közül egyesek nagyjelentőségűek, mások viszont kevésbé fontosak, és büntetlenül mellőzhetőek. Urunk isteni egységben mutatja be az első négy és az utolsó hat parancsolatot, s arra tanít, hogy az Isten iránti szeretet az összes parancsolatával szembeni engedelmességben nyilvánul meg.

Az írástudó, aki megkérdezte Jézust, sokat olvasta a törvényt, és megdöbbent e szavakon. Nem várta volna, hogy Jézus ilyen mélyen és alaposan ismeri az Írásokat. Látóköre tágult a szent parancsolatok alatt rejlő elvek tekintetében. Az összegyűlt papok és vezetők előtt őszintén bevallotta, hogy Krisztus helyesen értelmezi a törvényt. Ezt mondta: "Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. És szeretni őt teles szívből, tel és elméből, teles lélekből és teles erőből, és szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál" (Mk 12:32-33).

Krisztus válaszának bölcsessége meggyőzte az írástudót. Tudta, hogy a zsidó vallás inkább a külső ceremóniákból áll, mint a belső kegyességből. Volt némi fogalma a puszta ceremoniális áldozatok, és a bűnért való engesztelés céljából hit nélkül történő vérontás értelmetlenségéről. Az Isten iránti szeretet és engedelmesség, az emberek iránti önzetlen megbecsülés ezeknél a rítusoknál értékesebbnek tűnt szemében. Ennek a férfinak a készsége, amivel elismerte Krisztus gondolkodásmódjának helyességét, határozott és azonnali válasza a nép előtt merőben más lelkületet igazolt, mint a papoké és a főembereké. Jézus szíve megindult ennek az őszinte írástudónak a láttán, aki merte vállalni a papok rosszallását és a főemberek fenyegetését: elmondta szívének meggyőződését. "Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától" (Mk 12:34).

Az írástudó közel volt Isten országához, mert felismerte, hogy az igazság tettei kedvesebbek Istennek, mint az égőáldozatok és felajánlások. Fel kellett azonban ismernie Krisztus isteni jellemét, hogy hit által erőt nyerjen, és igazságot cselekedjen. A rituális szolgálat értéktelen, ha nincs kapcsolatban Krisztussal élő hit által. Még az erkölcsi törvény is elveszti célját, ha nem a Megváltóval összefüggésben értelmezik.

Krisztus ismételten megmutatta, hogy Atyjának törvénye mélyebb pusztán irányadó parancsoknál. A törvényben ugyanaz az elv testesül meg, ami az evangéliumban is megnyilatkozik. A törvény rámutat az ember kötelességére, megmutatja bűneit. Krisztusra kell tekintenie megbocsátásért, erőért, hogy tehesse, amit a törvény magában foglal.

A farizeusok közel húzódtak Jézushoz, amikor az írástudó kérdésére válaszolt. Ekkor Ő megfordult, és számukra tett föl egy kérdést: "Miképpen vélekedtek ti a Krisztus felől? Kinek a fia?" (Mt 22: 42). Ez a kérdés a Messiásra vonatkozó hitük próbája volt: vajon egyszerű embernek vagy Isten Fiának tekintik-e Őt. Kórusban hangzott a válasz: "A Dávidé" (Mt 22:42). Ezt a címet adta a prófécia a Messiásnak. Amikor Jézus hatalmas csodáival nyilvánította ki istenségét, amikor betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, az emberek kérdezgették maguk között: "Nem ez-é a Dávidnak ama Fia?" (Mt 12:23). A kananeus asszony, a vak Bartimeus és sokan mások így kiáltottak hozzá segítségért: " Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam!" (Mt 15:22). Jeruzsálemi bevonulásakor üdvrivalgásokkal köszöntötték: "Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében!" (Mt 21:9). Azon a napon a kisgyermekek a templomban visszhangozták, örömmel tulajdonították Neki e nevet. Sokan azonban, akik Jézust Dávid Fiának hívták, nem ismerték el istenségét. Nem értették meg, hogy Dávid Fia egyúttal Isten Fia is.

Jézus válaszolt arra az állításra, hogy a Krisztus Dávid Fia: "Miképpen hívja tehát őt Dávid lélekben Urának, ezt mondván: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. Ha tehát Dávid Urának hívja őt, mi módon fia? És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala őt e naptól fogva többé senki megkérdezni" (Mt 22:43-46; Zsolt 110:1).

Mai Bibliai szakasz: 2 János 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Bátorító érzés, mi több izgalmas olyanokkal találkozni, akik számára Jézus szeretete és kegyelme valaha ismeretlen volt, de mióta találkoztak Vele, hűségesek Hozzá. Ez jelentős dolog és ugyanakkor alázattal tölt el, ha még eszközök is lehettünk egy ilyen ébredésben. János, Jézus kedves tanítványa is kifejezi örömét, amikor ilyen személyeket talál, akik továbbra is hűségesek, és kapcsolatban vannak Istennel.

Az apostol kihangsúlyozza Isten parancsolatát, „hogy szeressük egymást” (5. vers). Ezután a szeretetet definiálja: „járjunk az ő parancsolatai szerint. Ez a parancsolat,… hogy abban járjatok” (6. vers). Ebben a dupla kiemelésben, János nem hagy kétséget afelől, hogy Isten szeretné, hogy mi ténylegesen szeressük egymást. Továbbá direkt tanácsokat ad, hogy ne legyünk kapcsolatban olyanokkal, akik nem követik Krisztus tanításait, és mi több, nem is látják azokat szívesen az otthonukban.  

Ez első hallásra szélsőségesnek tűnhet. Nem az a dolgunk, hogy elvigyük a megváltás üzenetét mindenkihez? Nem kellene mindenkihez megértően fordulnunk? János itt arra a veszélyre figyelmeztet, mely akkor kerül elő, ha olyas valakivel van kapcsolatunk aki szándékosan akarja összezavarni a mi hitünket és kapcsolatunkat Jézussal. Napjainkban ez figyelmeztető jel, még a hűségesek esetében is.

Ahogy János folytatja ezt a rövid levelet a meg nem nevezett címzettjére, akire úgy utal, hogy „a kiválasztott asszonynak” (1. vers), egy másik szintén meg nem nevezett testvérnő és az ő gyermekei üdvözletével zár. Bár sok mindent szeretne még írni, de kifejezi reményét, hogy elmegy hozzájuk, és szemtől szembe beszélhetnek, hogy örömük teljes legyen (lásd 12. vers).

Ahogyan majd folytatjuk napi tevékenységünket, tele üzenetekkel, tweet-ekkel, blogposztokkal és email-ekkel, törekedjünk arra, hogy a beszélgetéseink és közleményeink Krisztus-motiváltak legyenek, és így az örömünk teljes legyen.

Peter Landless

163. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  66-67. fejezeteihez (szeptember 16-22.).

„Jézus a nép lelkére kötötte: ne adjanak embernek olyan megtisztelő címet, mely arra mutatna, hogy az illető uralkodhat lelkiismeretük vagy hitük felett.”

A gyülekezetünk vitái és a tekintélyelvűség előtérbe helyezése, amelyet néhány vezető alkalmaz, súlyos teherként nyomják a szívemet. Arra vágyom, hogy egyetértésben legyek Istennel és egyetértésben legyek a gyülekezeti vezetőkkel. Úgy vélem, Jézus is így tett.

Az emberek rabok lettek, mert a hagyományoknak hódoltak, és vakon hittek a megromlott papságnak. Vannak olyanok, akik lelkiismereti nyomást gyakorolnának rám, ha lehetőségük adódna, ám ezzel szembe mennének a Szentlélek életemre gyakorolt befolyásával. Vannak olyanok, akiknek fő célja másokat irányítani és az énjüket magasba emelni. Jézus keresztüllátott ezen, és azonnal a szívek mezsgyéjére lépett. Rang szerint Ő senki sem volt abban a társadalomban, mint ahogy én sem vagyok senki ebben. De Jézus királyként viselkedett, mert ő a Király. Én pedig a Király gyermeke vagyok. Semmitől sem kell félnem.

Jézus gyűlölte a bűnt, de szerette a bűnöst. Lehetséges higgadtnak maradni és uralkodni magunkon a konfliktusok közepette, vagy amikor stressz ér minket, de ehhez meg kell értenünk, hogyan hat Lucifer a szívünkre. Nem mindig könnyű szeretni azokat, akik irányítani vagy bántani akarnak minket, azonban Jézus, a lelkek barátja, megmutatta nekünk, hogyan tegyük.

Jennifer Howland
zenei koordinátor és diakónus
North Anderson Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: