Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 64. fejezet 1157. nap
64.
A pusztulásra ítélt nép
Krisztus diadalmas jeruzsálemi bevonulása halvány előképe
majdani eljövetelének, amikor az ég felhőiből száll le hatalommal és
dicsőséggel, az angyalok győzelmi menete és a szentek örvendezése közepette.
Akkor teljesednek be Krisztusnak a papokhoz és farizeusokhoz intézett szavai:
"Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: Áldott,
aki jő az Úrnak nevében!" (Mt 23:29). Prófétai látomásában Zakariás
szemlélhette a végső győzelem napját, s látta azok végzetét is, akik első
eljövetelekor visszautasították Krisztust: "Reám tekintenek, akit
átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek
utána, amint keseregnek az elsőszülött után" (Zak 12:10). Ezt a jelenetet
látta előre Krisztus, amikor a várost nézte és sírt fölötte. Jeruzsálem
ideiglenes lerombolásában látta annak a népnek a végső pusztulását, mely Isten
Fiának vérét ontotta.
A tanítványok észlelték a zsidók gyűlöletét Krisztussal
szemben, de azt még nem tudták, hogy ez hova fog vezetni. Még nem fogták fel
Izrael valódi állapotát, s nem ismerték a büntetést sem, mely Jeruzsálemre
szakad. Ezt Krisztus egy lényeges példázattal tárta fel nekik.
A Jeruzsálemhez intézett utolsó felhívás hiába hangzott el.
A papok és vezetők hallották visszhangozni a sokaság ajkán a múltból jövő
prófétai hangot, mely válaszolt a kérdésre: "Kicsoda ez?", de nem
fogadták el azt az Ihletés hangjának. Dühükben és ámulatukban megpróbálták
elhallgattatni a népet. A tömegben római tisztviselők is voltak, s nekik az
ellenség Jézust egy lázadás vezetőjének tüntette fel. Állításuk szerint
birtokba akarja venni a templomot, s királyként akar uralkodni Jeruzsálemben.
Jézus nyugodt hangja egy pillanatra elcsitította a zajos
sokaságot, amikor újra kijelentette, hogy nem időleges uralomra törekszik,
hamarosan felemelkedik Atyjához, s vádlói nem látják többé, míg újra el nem jön
dicsőségben. Akkor - amikor az üdvösség szempontjából már késő - majd elismerik
Őt. E szavakat Jézus szomorúan, mégis különös nyomatékkal ejtette ki. A római
tisztviselőket lecsendesítette és megfékezte. Szívük - bár számukra ismeretlen
volt az isteni befolyás - úgy megindult, ahogy még soha azelőtt. Jézus nyugodt,
ünnepélyes arcáról szeretetet, jóindulatot, csöndes méltóságot olvastak le.
Megmagyarázhatatlan rokonszenvet éreztek iránta. Jézus letartóztatása helyett
inkább hódolatukat fejezték volna ki. A papokhoz, főemberekhez fordultak, őket
vádolták zavarkeltéssel. A vezetők bosszúsan és legyőzötten a népnek kezdtek
panaszkodni, s mérgesen vitatkoztak egymással.
Eközben Jézus észrevétlenül bement a templomba. Minden
csendes volt, mert az Olajfák hegyén történtek az egész népet oda vonzották.
Rövid időre Jézus a templomban maradt, szomorúan nézett körül. Azután
tanítványaival együtt visszavonult, ismét Bethániába ment. Mire a nép kereste,
hogy trónra ültessék, már nem találták.
Jézus az egész éjszakát imában töltötte, majd reggel
visszajött a templomba. Útközben áthaladt egy fügefaligeten. Éhes volt,
"és meglátván messziről egy fügefát, amely leveles vala, odaméne, ha talán
találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet semmit sem talála;
mert nem vala fügeérésnek ideje" (Mk 11:13).
Bizonyos területek kivételével nem jött még el a fügeérés
ideje, a jeruzsálemi magaslatokról nyugodtan el lehetett mondani: "Nem
vala fügeérésnek ideje" (Mk 11:13). Ebben a kertben, ahol Jézus járt, egy
fa megelőzte az összes többit. Már levelek borították. A fügefa természetéhez
tartozik, hogy még a levelek kibomlása előtt megjelennek a növekedő gyümölcsök.
Ezért ez a tökéletes lombozatú fa érett gyümölcsöt ígért. A látszat azonban
csalóka volt. Jézus végignézte az ágakat a legalsótól a legfölső gallyig, de
"levélnél egyebet semmit sem talála" (Mk 11:13). Kérkedő lombsátor
volt, semmi más.
Krisztus megátkozta, hogy száradjon ki. "Soha örökké
ne egyék rólad gyümölcsöt senki" (Mk 11:14), - mondotta. Másnap reggel,
amikor a Megváltó és tanítványai ismét a város felé tartottak, a kiszáradt ágak
és hulló levelek felkeltették figyelmüket. "Mester, - szólt Péter - nézd,
a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradott" (Mk 11:21).
Krisztusnak a fügefára szórt átka megdöbbentette a
tanítványokat, nem egyezett korábbi eljárásaival és cselekedeteivel. Gyakran
hallották tőle, hogy nem kárhoztatni jött a világot, hanem megmenteni.
Visszaemlékeztek szavaira: "Az embernek Fia nem azért jött, hogy
elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa" (Lk 9:56). Csodáival
helyreállított, sohasem pusztított. A tanítványok kizárólag Építőnek,
Gyógyítónak ismerték. Ez a tette egyedülálló volt. Milyen célt szolgált? -
kérdezték.
Isten "gyönyörködik az irgalmasságban!" (Mik
7:18). "Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen
halálában" (Ez 33:11). A pusztítás munkája és az ítéletmondás számára
"hallatlan" (Ésa 28:21). Kegyelmében és szeretetében viszont
fellebbenti a jövő fátylát, s megmutatja az embernek a bűn útjának
következményét.
A fügefa megátkozása jelképes eljárás volt. A Krisztus
előtt kérkedő, lombsátrát fitogtató meddő fa a zsidó nemzetet jelképezte. A
Megváltó szerette volna világossá tenni tanítványai számára Izrael végzetének
okát és bizonyosságát. Ezért ruházta föl a fát erkölcsi tulajdonságokkal, tette
az isteni igazság letéteményesévé. A zsidók minden más nemzettől különböztek,
mert hűséget fogadtak Istennek. Ő különleges előjogokkal ruházta fel a népet, s
emiatt minden más népnél igazabbnak tekintették magukat. A világ szeretete és a
nyereségvágy azonban megrontotta őket. Dicsekedtek ismereteikkel, de tudatlanok
voltak Isten kívánalmait illetően, s képmutatás jellemezte őket. A terméketlen
fához hasonlóan nyújtották széjjel követelőző ágaikat, melyek külsőleg dúsak
voltak, gyönyörűek a szemnek, de semmit sem nyújtottak, hanem csak levelet. A
zsidó vallásból csodás temploma, szent oltárai, süveges papjai, lenyűgöző
szertartásai mellett - noha az külső megjelenésében valóban megfelelő volt -
hiányzott az alázatosság, a szeretet és a jóindulat.
A kert egyetlen fügefáján sem volt gyümölcs, a lomb nélküli
fák azonban nem keltettek várakozást, nem okoztak csalódást. Ezek a fák
jelképezték a pogányokat.
Éppúgy hiányzott róluk a gyümölcs, mint a zsidóknál az
istenesség, de ők nem is állították, hogy Istent szolgálják. Nem tettek
dicsekvő kijelentéseket jóságukról. Vakok voltak Isten műveivel és útjaival
szemben. Számukra még nem jött el a fügeérés ideje. Még mindig várták a napot,
amely elhozza nekik a reményt és a világosságot. A zsidók nagyobb áldásokat kaptak
Istentől, elszámolással tartoztak, amiért visszaéltek ezekkel az ajándékokkal.
A kiváltságok, melyekkel dicsekedtek, csak növelték bűnüket.
Mai Bibliai szakasz: 2
Péter 3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Péter apostolnak ebben
a fejezetben található jövendölése napjainkban teljesedik. A csúfolódók
kigúnyolják Jézus második dicsőséges eljövetelének gondolatát. Nem vesznek
tudomást Jézus tanításáról, hogy „ismét
eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti
is” (Jn 14:3), sőt még keresztények is tagadják az Ő visszajövetelének a
gondolatát.
A hitetlenek és
gúnyolódók ellenére Péter arra emlékeztet bennünket, hogy az Úr napja el fog
érkezni. Az Ő dicsőséges eljövetele biztos. Jézus megígérte: „Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és
ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is” (Mt 24:27).
Ahelyett, hogy a kételkedés
okaként értelmeznénk a látszólagos késést, inkább elismerjük, hogy „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint
egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek
elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Pt 3:9).
Akkor hát hogyan
éljünk, miközben várjuk a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus eljövetelét?
Péter ezekkel a szavakkal tanácsol bennünket: „akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét” (2Pt
3:12). Jézusra kell szegeznünk a tekintetünket, üdvösségünk kezdeményezőjére és
bevégzőjére, és csatlakoznunk kell Hozzá missziójában. Hallgassuk Jézusnak ezen
szavait, amit tanítványaihoz és hozzánk intézett: „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket” (Jn
20:21). Az embereknek szükségünk van arra, hogy meghallják az evangélium jó
hírét. Ahogy elindulunk Jézus nevében, mindig emlékezzünk az Ő ígéretére: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ
végezetéig” (Mt 28:20).
Dr. Derek J. Morris
162. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
63-65. fejezeteihez
(szeptember 9-15.).
Ez a három fejezet
szemléletesen ábrázolja Isten népét. Akár ujjongva ünnepel valaki, nem ismervén
Jézus közelgő áldozatát, akár magabízó önhittséggel elbizakodva azt gondolja, hogy
a kiválasztott nép tagja, vajmi kevés különbséget mutat a katasztrofális
végkimenetel tekintetében. Hasonlóképpen napjainkban, akár „az Igazság“
birtokosai vagyunk, akár tudatlanok felőle, vajmi kevés különbséget jelent, ha
nem vagyunk kapcsolatban Jézussal.
Az egész menny arra
összpontosít, hogy segítsen Isten népének, hogy megértsék, ki is Jézus
Krisztus, illetve az ő fáradhatatlan szeretetét és hatalmas vágyát, hogy
személyes szinten kapcsolatba lépjen valamennyiünkkel. Mert csak a vele való
eleven kapcsolaton keresztül juthatunk igazságosságra, amelyet nekünk akar
adományozni Jézus, hogy készen álljunk a mennyre.
Krisztus váratlan átka
a fügefára mély és józan figyelmeztetést tartalmaz napjainkra. Izrael saját
magát pusztította el azzal, hogy elutasította Jézust, és eljátszotta a tőle
kapott védelmet. Nekünk is megvan a döntési szabadságunk, hogy vagy csak jól
mutassunk külsőleg, azonban gyümölcstől terméketlenek és örökre elveszettek
legyünk; vagy hogy Jézussal kapcsolatban legyünk, a Szent Lélek gyümölcsét
teremve és olyan életet élve, amelyet Isten és az Ő népe szolgálatának
szentelünk.
A templom megtisztítása
a rossz befolyásoktól és cselekedetektől, amelyek Isten céljával ellentétesek,
a felszínen Jézustól meglepő cselekedetnek tűnik, ami nem egyezik az ő
általános parancsával a szeretetre nézve. Mégis, amint a kapzsiság, a
becstelenség és az Isten céljának helytelen bemutatása megszűnt, Jézus rögtön
folytatni tudta gyógyító szolgálatát. Hasonlóképpen, amint Jézussal kapcsolatba
lépünk, és megengedjük neki, hogy a jellemhibáinkat kiűzze szívünk templomából,
szabadon tehet csodákat a helyreállítással, és a Szent Lelkének gyümölcseit
teremheti bennünk.
Eileen VanTassel
Presbiter, Riverside
Adventista Gyülekezet
Camas, WA, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés