Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 68. fejezet 1168. nap
68.
A külső udvarban
"Néhány görög is vala azok között, akik felmenének,
hogy imádkozzanak az ünnepen; ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez
menének, és kérék őt, mondván: Uram, látni akarjuk Jézust. Megy vala Filep és
szóla Andrásnak, és viszont András és Filep szóla Jézusnak" (Jn 12:20-22).
Ebben az időben úgy tűnt, hogy Krisztus munkáját keserves
kudarc kíséri. Győzött a papokkal és farizeusokkal vívott küzdelemben, de
nyilvánvaló volt, hogy sohasem fogják Messiásnak elfogadni. Megtörtént a végső
szétválás. Tanítványai számára az ügy reménytelennek tűnt. Krisztus azonban
közeledett munkája bevégzéséhez. A nagy esemény, mely nemcsak a zsidó nemzetet,
hanem az egész világot is érinti, hamarosan bekövetkezik. Amikor Krisztus
hallotta a sóvárgó kérést: "Látni akarjuk a Jézust" (Jn 12:21),
melyet visszhangzott az egész éhező világ kiáltása, ábrázata felderült és így
szólt: "Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek fia" (Jn
12:23). A görögök kérésében meglátta nagy áldozata eredményét, aratását. Amikor
egykor a napkeleti bölcsek eljöttek, hogy megtalálják Krisztust, földi élete
kezdetén, úgy jöttek most élete végén ezek az emberek Nyugatról. Krisztus születésekor
a zsidók olyannyira elfoglaltak voltak saját nagyravágyó terveikkel, hogy nem
vettek tudomást jöveteléről. A mágusok pogány földről jöttek a bölcsőhöz
ajándékaikkal, hogy imádják a Megváltót. Ugyanígy ezek a görögök a nemzeteket,
törzseket, a világ népeit képviselték, mikor eljöttek, hogy lássák Jézust.
Ugyanígy minden kor és minden föld népeit vonzani fogja a Megváltó keresztje.
Így "sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek
Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában" (Mt 8:11).
A görögök hallottak Krisztus győzedelmes jeruzsálemi
bevonulásáról. Egyesek feltételezték - elterjedt a hír -, hogy miután kiűzte a
papokat és vezetőket a templomból, Dávid trónjára lép, és uralkodik, mint
Izrael királya. A görögök szerették volna tudni az igazat küldetését illetően.
"Látni akarjuk a Jézust" - mondták. Vágyuk teljesült. Ő a templomnak
abban a részében volt, ahová csak zsidók léphettek be, de kiment a görögökhöz a
külső udvarba, és személyes beszélgetést folytatott velük.
Eljött Krisztus megdicsőülésének órája. Ott állt a kereszt
árnyékában, és a görögök érdeklődése megmutatta Neki, hogy az áldozat, melyet
hozni készül, sok férfit és nőt vonz majd Istenhez. Tudta, hogy a görögök
hamarosan olyan helyzetben látják majd Őt, amilyenről nem is álmodtak. Látják,
amint Barabbás, a rabló és gyilkos mellé állítják, akit a választás alapján
szabadon engednek Isten Fia helyett. Hallják, amint a papoktól és főemberektől
befolyásolt nép dönt. S a kérdésre: "Mit cselekedjem hát Jézussal, akit
Krisztusnak hívnak?" - ezt a választ adják: - "Feszíttessék
meg!" (Mt 27:22). Az emberek bűneiért így szerzett engesztelés révén -
Krisztus tudta - országa létrejön, s kiterjed az egész világra.
Helyreállítóként fog munkálkodni, s Lelke győzedelmeskedik. Egy pillanatra a
jövőbe tekintett, s hallotta a hangokat, melyek a föld minden részén hirdetik:
"Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29).
Ezekben az idegenekben a nagy aratás zsengéjét látta, amikor leomlanak a zsidók
és pogányok közti válaszfalak, s minden nemzet, nyelv és nép meghallja az
üdvösség üzenetét. Ennek az előrevetítése, a reménység beteljesedése fejeződik
ki a szavakban: "Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek
Fia" (Jn 12:23). Azonban magát az utat, melyen ennek a megdicsőítésnek
végbe kell mennie, Krisztus sohasem tévesztette szem elől. A pogányok begyűjtésének
az Ő közelgő halála után kellett bekövetkeznie. A világ csakis halála által
menekülhet meg. Mint a gabonamagnak, az ember Fiának is úgy kellett a földbe
vettetnie és meghalnia, eltemettetnie szem elől, azonban újra élni fog.
Krisztus a természet dolgainak képével ismertette a
jövőjét, hogy a tanítványok megértsék. Küldetésének igazi célját halálával éri
el. "Bizony, bizony mondom néktek: - így szólt - Ha a földbe esett
gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt
terem" (Jn 12:24). Ha a gabonamag a földbe hull és elhal, kikel és
gyümölcsöt terem. Így Krisztus halála is gyümölcsöt fog hozni Isten országa
számára. A növényvilág törvényével összhangban halálának eredménye lehetett az
élet.
A föld művelői mindig szemtanúi ennek a példázatnak. Az
ember évről évre úgy biztosítja gabonaszükségletét, hogy látszólag elszórja a
legjobb részét. Egy időre a barázda alá kell rejteni, hogy az Úr felügyelje.
Azután megjelenik a levél, majd a kalász és végül a mag a kalászban. Ez a
fejlődés azonban nem mehet végbe, ha a magot nem takarják el szem elől, nem
rejtik el, és látszatra el nem veszítik.
A földbe temetett mag gyümölcsöt terem, s azt azután ismét
elvetik. Így sokszorozódik meg a termés. Hasonlóképpen Krisztus halála a
Kálvária keresztjén gyümölcsöt fog hozni az örök életre. Az ezen az áldozaton
való elmélkedés lesz a dicsősége azoknak, akik annak gyümölcseként örökké élni
fognak.
A saját életét megtartó gabonamag nem teremhet gyümölcsöt.
Maga marad. Krisztus, ha úgy dönt, megmenthette volna magát a haláltól. Ha
azonban ezt teszi, egyedül maradt volna. Egyetlen gyermeket sem vihetett volna
Istenhez. Csak életének letevésével adhatott életet az emberiségnek. Csak
azzal, hogy a földbe hullott és meghalt, válhatott a magjává annak a roppant
aratásnak - a nagy sokaságnak -, mely minden nemzetből, ágazatból, nyelvből és
népből Isten üdvözültjeit alkotja.
Krisztus ezzel az igazsággal köti össze az önfeláldozás
leckéjét, melyet mindenkinek meg kell tanulnia. "Aki szereti a maga
életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre
tartja meg azt" (Jn 12:25). Mindenkinek, aki munkásként Krisztussal együtt
akar gyümölcsöt teremni, először a földbe kell hullnia és meghalnia. Az életet
a világ szükségleteinek barázdájába kell vetni. Az önszeretetnek, önérdeknek el
kell vesznie. Az önfeláldozás törvénye saját megtartásunk törvénye is. A gazda
úgy őrzi meg gabonáját, hogy elveti. Így van ez az emberi életben is. Adni
ugyanaz, mint élni. A megőrzött élet az, amit önként adunk Isten és az emberek
szolgálatára. Akik Krisztus kedvéért feláldozzák életüket e világban, az örök
életre tartják meg azt.
A magunkért eltöltött élet olyan, mint a megevett gabona.
Eltűnik anélkül, hogy megsokszorozódna. Az ember összegyűjthet magának mindent,
amit csak tud, élhet, gondolkodhat, tervezhet magának, de élete elmúlik és
semmije sem marad. Az én szolgálatának törvénye az önpusztítás törvénye.
Mai Bibliai szakasz: Jelenések
3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A hét gyülekezethez
intézett levelekben Jézus felvázolja a keresztény történelmet és a mi
történetünket. Mindegyik levélben egy kicsit mélyebbre ás, és segít
világosabban megláttatni velünk – önmagunkat. Az efézusi hamis apostoloktól
kezdve a sátán zsinagógájáig Szmirnában, majd a pergámumi nikolaitákon át
magáig Jézabelig Thiatirában (Jel 2:2, 9, 15, 20) a problémák egyre súlyosabbak
voltak. A hanyatlás képe ez, ami a hét levél közül az utolsóban, a leghosszabb
üzenetben éri el tetőpontját, ami egy csábító asszony hatalma alatt ábrázolja
az egyházat, aki bálványimádásba és lelki paráznaságba vezeti az egyházat. Az
asszony később később úgy jelenik meg a könyvben, mint „a nagy Babilon, a paráznáknak… anyja” (Jel 17:5).
Szerencsére, mire a 3.
fejezethez érünk, a kép némileg felderül. Jézus jelzi, hogy Sárdisban vannak néhányan,
„akik nem fertőztették meg a ruháikat” (4. vers). A filadelfiai gyülekezetről
azt mondja: „megtartottad az én
beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet”, „megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet” (8, 10. vers).
Ezért olyan sokkoló az a tény, hogy a hetedik és egyben utolsó gyülekezet, a
laodiceai gyülekezet nem rendelkezik semmilyen elismerésre méltó
tulajdonsággal. Ez az egyetlen gyülekezet, amiben Jézus nem talál semmilyen
dicséretre méltót.
Ám Laodiceát sem hagyja
remény nélkül. Jézus nem adja fel, mert szereti egyházát. Különleges
figyelmének tárgya vagyunk. Meghalt értünk és értünk él. Eljön újra, hogy
elvigyen arra a helyre, amit készített nekünk. „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért,
és térj meg” (19. vers). Nem térhetünk meg mások helyett. ez egyénre
szabott üzenet. Jézus megáll az ajtó előtt és kopogtat. Várakozik. Vágyik arra,
hogy együtt lehessen velünk, és együtt fogyasszuk el a Bárány menyegzőjének
vacsoráját (Jel 3:20; 19:7-8). Mennyire vagyunk készen arra, hogy most időt
töltsünk Jézussal? Mennyire vagyunk készen arra, hogy megtérjünk
ridegségünkből, mezítelenségünkből és feöltözzünk az Ő igazságának és
szeretetének ruhájába? A világ, akár tudja akár nem, arra vár, hogy hallja,
miként válaszolunk erre a kérdésre.
Dr. Clinton Wahlen
164. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
68-69. fejezeteihez
(szeptember 23-29.).
A vég felé közeledünk.
A Jézus által említett jelek itt vannak körülöttünk. Látjuk a természeti
katasztrófákat: tüzek, földrengések, betegségek, vulkánkitörések, szökőárak,
hurrikánok, tornádók. Látjuk az ember által okozott katasztrófákat:
olajkitörések és sugárzási katasztrófák. Látjuk, hogyan lökdösődnek és
könyökölnek az emberek az előléptetésért és a jutalmakért. Látjuk azok gonoszságát,
akik azt választják, hogy a saját fejük után mennek. Látjuk azokat a jeleket,
amelyekről Jézus beszélt, hogy a második eljövetelének jelei lesznek, mégis
néha úgy viselkedünk, mintha Ő soha sem jönne el.
Azonban Ő jön
hamarosan! Olyanoknak kell lennünk, mint Noé, aki figyelmeztette az embereket a
próbaidő közeli lejártára. El kell mondanunk a többieknek, hogy Jézus szereti
őket, értük halt meg, és most is készíti mennyei otthonunkat. Meg fog
változtatni minket, hogy megállhassunk majd az Atya előtt.
Az élet nehéz. Sok a
kihívás, és tudjuk, hogy a küzdelem csak egyre erőteljesebb lesz, ahogy az Úr
napja közeleg. Jézus történetébe fogok kapaszkodni, mégpedig abba az epizódba,
amikor azzal a döntésével küzdött, hogy elfogadja az emberek megvetését, és az
Atya Istentől való elválasztását. Látom, amint feladta saját akaratát, és
hallom az Atya Isten hangját mennydörögni: „Meg is dicsőítettem (Jézus életét),
és újra megdicsőítem.”
Lelki szemeimmel látom,
hogy az Atya egy tűzfelhőben jön, és körülöleli Jézust. Bizonyos vagyok felőle,
hogy az élet legnehezebb pillanataiban Isten körülvesz végtelen hatalmával és
szerető karjaival. Végig kísér minket.
Jennifer Howland
zenei koordinátor és
diakónus
North Anderson
Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése