Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 65. fejezet 1160. nap
Az írástudókkal folytatott vitákban Krisztus nem
szándékozott megalázni ellenfeleit. Nem szívesen látta őket szorult helyzetben.
Fontos dolgot akart megtanítani. Úgy tette ártalmatlanná ellenségeit, hogy
hagyta, hadd gabalyodjanak a neki szánt hálóba. Beismert tudatlanságuk a János
keresztségét illetően alkalmat adott Jézusnak a beszédre. Ő kihasználta a
lehetőséget, bemutatta valódi állapotukat, s hozzátett még egy figyelmeztetést
a számos eddig elhangzotthoz.
"Mit gondoltok ti? - kérdezte. Vala egy embernek két
fia, és odamenvén az elsőhöz, monda: Eredj fiam, munkálkodjál ma az én
szőlőmben. Az pedig felelvén, monda: Nem megyek; de azután meggondolván magát,
elmére. A másikhoz is odamenvén, hasonlóképpen szóla. Az pedig felelvén, monda:
Én elmegyek, uram; de nem méne el. E kettő közül melyik teljesítette az atya
akaratát?" (Mt 21:28-31).
Ez a váratlan kérdés felkészületlenül érte hallgatóit.
Figyelmesen tanulmányozták a példázatot, és rögtön válaszoltak: "Az
első" (Mt 21:31). Jézus tekintetét határozottan rájuk szegezte, s szigorú
és ünnepélyes hangon válaszolt: "Bizony mondom néktek: A vámszedők és a
parázna nők megelőznek titeket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János,
az igazság útján, és nem hittetek néki, a vámszedők és a parázna nők pedig
hittek néki; ti pedig, akik ezt láttátok, az után sem tértetek meg, hogy
hittetek volna néki" (Mt 21:31-32).
A papok és főemberek nem tudták megtagadni a helyes választ
Krisztus kérdésére, így véleményükkel az első fiú mellett döntöttek. Ez a fiú
jelképezte a farizeusok által megvetett és gyűlölt vámszedőket. A vámszedők
szerfelett erkölcstelenek voltak. Valóban áthágták Isten törvényét, életükkel
tökéletes ellenállást tanúsítottak követelményeivel szemben. Hálátlanok,
szentségtelenek voltak, s amikor azt mondták nekik, menjenek és dolgozzanak az
Úr szőlőskertjében, kereken megtagadták. Midőn viszont eljött János, s
bűnbánatot és megtérést prédikált, a vámszedők elfogadták üzenetét és
megkeresztelkedtek.
A második fiú jelképezte a zsidó nemzet vezetőit. Néhány
farizeus megtért, és elfogadta János keresztségét, de a vezetők nem ismerték el
őt Isten küldöttének. Felhívásai, dorgálásai nem vezették őket megújulásra.
"Az Isten tanácsát megveték ő magukra nézve, nem keresztelkedvén meg
őtőle" (Lk 7:30). A második fiúhoz hasonlóan, aki, amikor hívták, azt
mondta: "Én elmegyek, uram" (Mt 21: 30), de nem ment, a papok és
vezetők engedelmességet vallottak, de nem engedelmeskedtek. Hangoztatták
kegyességüket, állították, hogy engedelmeskednek Isten törvényének, de
engedelmességük hamis volt. A vámszedőket mint hűtleneket átkozták és
megvetették a farizeusok, hitükkel és tetteikkel azonban az előbbiek
megmutatták, hogy azok előtt az önigazult emberek előtt mennek be a
mennyországba, akik nagy világosságot kaptak, de cselekedeteik nem feleltek meg
isteni elhivatásuknak.
A papok és vezetők nem voltak hajlandók elhordozni ezeket a
mélyen szántó igazságokat, s csöndben maradtak, remélték, hogy Jézus mond
valamit, amit ellene fordíthatnak, de még többet is el kellett viselniük.
"Más példázatot halljatok: - folytatta Krisztus. Vala
egy házigazda, aki szőlőt plántála, és azt gyepűvel körülvevé, sajtót ása le
benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék. Mikor pedig a
gyümölcs ideje elérkezett vala, elküldé szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át
az ő gyümölcsét. És a munkások megfogván az ő szolgáit, az egyiket megverék, a
másikat megölék, a harmadikat pedig megkövezék. Ismét külde más szolgákat,
többet mint előbb; és azokkal is úgy cselekedének. Utoljára pedig elküldé
azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. De a munkások,
meglátván a fiút, mondának maguk közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és
foglaljuk el az ő örökségét. És megfogván őt, kiveték a szőlőn kívül és
megölék. Mikor azért megjő a szőlőnek ura, mit cselekszik ezekkel a
munkásokkal?" (Mt 21: 33--40).
Jézus az összes jelenlevőhöz intézte kérdését, de a papok
és vezetők válaszoltak: "Mint gonoszokat gonoszul elveszti őket; - mondták
- a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik beadják majd néki a gyümölcsöt
annak idejében" (Mt 21:41). A szószólók először nem vették észre, kire
vonatkozik a példázat, most azonban látták, hogy önmaguk felett mondtak
ítéletet. A példázatban a gazda Istent jelképezi, a szőlő a zsidó nemzetet, a
gyepű pedig a védelmükül szolgáló isteni törvényt. A torony a templomot
szimbolizálta. A szőlőskert ura mindent megtett a felvirágoztatás érdekében.
"Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; - mondja - mit meg nem tettem
vele?" (Ésa 5:4) Ez kifejezi Isten lankadatlan gondoskodását Izraelről.
Ahogyan a munkásoknak vissza kellett téríteniük a gazdának az őt megillető
részt a szőlő terméséből, úgy Isten népének is a szent kiváltságokhoz méltó
élettel kellett tisztelnie Őt. Ahogyan a munkások megölték a szolgákat, akiket
a gazda a gyümölcsért küldött, úgy adták a zsidók is halálra az Istentől
megtérésükre küldött prófétákat. Egyik követet a másik után gyilkolták meg.
Eddig a példázat jelentése nem lehetett kérdéses, a folytatása azonban még
világosabb és egyértelműbb. A szeretett fiúban - akit a szőlő ura végül
elküldött engedetlen szolgáihoz, akit megragadtak és megöltek - a papok és
főemberek láthatták Jézusnak és küszöbön álló sorsának félreérthetetlen képét.
Máris tervezték annak meggyilkolását, akit az Atya utolsó felhívásként küldött
hozzájuk. A hálátlan munkásokra kiszabott ítélet azok sorsát szemlélteti, akik
Krisztust halálra adják.
A Megváltó szánalommal rájuk tekintett, és folytatta:
"Sohasem olvastátok-é az írásokban: Amely követ az építők megvetettek, az
lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt.
Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly
népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét. És aki e kőre esik,
szétzúzatik; akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt" (Mt 21:42-44).
Ezt a jövendölést a zsidók gyakran ismételgették a
zsinagógákban, az eljövendő Messiásra vonatkoztatták. Krisztus az egész zsidó vallás
és a megváltási terv szegletköve volt. Ezt az alapkövet vetették most el a
zsidó építők, Izrael papjai és vezetői. A Megváltó felhívta figyelmüket a
próféciákra, hogy lássák, milyen veszélybe kerültek. Minden rendelkezésére álló
eszközzel világossá akarta tenni számukra, mire készülnek.
Szavainak egy másik célja is volt. A kérdésre: "Mikor
azért megjő a szőlőnek ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal?" (Mt
21:40), Krisztus pontosan azt a választ várta a farizeusoktól, amit azok adtak.
Terve szerint önmagukat ítélték el. Figyelmeztetései nyomán nem tartottak
bűnbánatot, ez megpecsételte sorsukat. Jézus szerette volna, ha belátják, hogy
magukat döntik romlásba. Meg akarta mutatni nekik, hogy Isten igazságos, amikor
máris elkezdte visszavonni nemzeti kiváltságaikat - ez nemcsak a templom és a
város lerombolásával, hanem a nemzet szétszórásával is fog végződni.
A hallgatók felismerték a figyelmeztetést. A papok és
vezetők azonban nem törődtek a saját maguk által kimondott ítélettel, készek
voltak betölteni a példázatot, amikor így szóltak: "Ez az örökös; jertek,
öljük meg őt" (Mt 21:38). "És mikor meg akarák őt fogni,
megfélemlének a sokaságtól" (Mt 21: 46), mert a nép érzelmei Krisztus felé
hajlottak.
A megvetett kő jövendölésének felidézésével Krisztus Izrael
történetének egy valóságos eseményére utalt. Az eset az első templom építésével
kapcsolatos. Különösen időszerű volt Krisztus első eljövetelekor, és különleges
erővel kellett volna hatnia a zsidókra, de számunkra is tartogat tanulságot.
Mikor Salamon templomát építették, az alapokhoz és a falakhoz szükséges
hatalmas köveket már a bányában tökéletesen kifaragták, majd az építkezés
helyszínére hozták. Szerszám nem érintette többé őket, a munkásoknak csak a
helyükre kellett rakniuk a köveket. Hoztak az alapozáshoz egy követ, melynek
rendellenes mérete és különleges alakja volt, a munkások nem találtak neki
helyet, nem akarták elfogadni. Bosszantotta őket, hogy felhasználatlanul hever
az útjukban. Hosszú ideig elvetett kő maradt. Ám amikor a munkások a sarkot
akarták kialakítani, sokáig kerestek egy elég nagy méretű, erős, megfelelő
alakú követ, mely elbírja a ránehezedő hatalmas súlyt. Ha megfontolatlanul
választanak követ erre a fontos helyre, az egész épület biztonsága veszélybe
került volna. Olyan követ kellett találniuk, mely ellenáll a napnak, a fagynak,
a viharnak. Időközben több követ is kiválasztottak, de ezek a hatalmas súly
nyomása alatt darabokra hullottak. Más kövek nem bírták ki a hirtelen légköri
változások próbáját. Végül a figyelem a rég elvetett kőre terelődött. Kinn állt
a szabadban napon és viharban, de a legkisebb repedés sem látszott rajta. Az
építők megvizsgálták ezt a követ. Egy kivételével minden próbát elvégeztek. Ha
kibírja az óriási nyomást, elhatározták, hogy ezt a követ választják.
Elvégezték a próbát. A követ elfogadták, kijelölt helyére tették, s úgy
találták, hogy pontosan odaillik. Prófétikus látomásban Ésaiás megértette, hogy
ez a kő Krisztust jelképezi. Így szól:
"A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt _ féljétek,
és Őt rettegjétek! És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés, köve és
botránkozás sziklája Izrael két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak.
És megütköznek köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és
megfogatnak!" (Ésa 8:13-15). Ésaiás prófétai látomásban látja Krisztust az
első adventkor, ahogy kiállja azokat a próbákat, kísértéseket, melyeknek
alávetették a Salamon templomának fő szegletkövét, a jelképet. "Ezért így
szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága
szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut!" (Ésa 28:16).
Isten végtelen bölcsességgel választotta ki az alapkövet, s
maga fektette azt le. Erős alapnak nevezi. Az egész világ ráhelyezheti terheit,
bánatát, mindent elbír. Krisztus "próbakő". Sohasem okoz csalódást
azoknak, akik bíznak Benne. Ő minden próbát kiállt. Elhordozta Ádám bűnének
terhét, utódainak vétkét, és felettébb győztesként került ki a gonoszság
erőivel vívott küzdelemből. Elhordozta a terhet, melyet a megtérő bűnösök Reá
vetettek. Krisztusban enyhülést talál a vétkes szív. Ő az erős alap. Aki Reá
támaszkodik, az tökéletes biztonságban nyugszik.
Ésaiás próféciájában Krisztus az erős alap, és egyben a
botránkozás köve is. Péter apostol a Szentlélek ihletésére világosan megmutatja,
kinek alapkő Krisztus, és kinek a megütközés sziklája:
"Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr. Akihez
járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott,
becses kőhöz, ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent
papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus
Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Ímé szegeletkövet teszek Sionban,
amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül. Tisztesség
azért néktek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők
megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé, és megütközésnek kövévé s
botránkozásnak sziklájává; akik engedetlenek lévén, megütköznek az igében"
(1Pt 2:3-8).
A hívőknek Krisztus az erős alap. Ezek azok, akik a
Sziklára esnek, és szétzúzódnak. Ők képviselik a Krisztusba vetett hitet és
alárendelődést. A Sziklára esni és szétzúzatni annyi, mint feladni
önigazultságunkat, s egy gyermek alázatával járulni Krisztushoz, vétkeinket
megbánva, úgy, hogy hiszünk megbocsátó szeretetében. Ugyancsak hit és
engedelmesség által épülünk fel Krisztuson, mint fundamentumunkon.
Erre az élő kőre zsidók és pogányok egyaránt építhetnek. Ez
az egyetlen alap, melyre biztosan építhetünk. Mindenki számára elég széles;
elég erős, hogy elhordozza az egész világ súlyát, terhét. A Krisztussal, az élő
kővel fenntartott kapcsolat által mindenki élő kővé válik, aki erre az alapra
épít. Sokakat saját erőfeszítéseik faragnak, fényeznek, szépítenek, mégsem
lehetnek "élő kövek", mert nincsenek összeköttetésben Krisztussal. E
nélkül a kapcsolat nélkül senki sem tartatik meg. Ha Krisztus élete nincsen
bennünk, nem állhatunk meg a kísértés viharaiban. Örök biztonságunk attól függ,
erős alapra építkezünk-e. Ma tömegek építenek meg nem próbált alapra. Ha ömlik
az eső, tombol a vihar, eljön az ár, házuk összeomlik, mert nem az örök
Sziklára, a fő szegletkőre, Krisztus Jézusra alapozták.
"Akik engedetlenek lévén, megütköznek az igében"
(1Pt 2:8), azoknak Krisztus a megütközés sziklája. Viszont "a kő, amelyet
az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé" (1Pt 2:7). A
megvetett kőhöz hasonlóan földi küldetése során Krisztusnak is mellőzést,
visszaéléseket kellett elviselnie. "Utált és az emberektől elhagyott volt,
fájdalmak férfia és betegség ismerője! [...] utált volt; és nem gondoltunk
vele" (Ésa 53:3). Ám közeleg az idő, amikor megdicsőül. A halálból történt
feltámadása "hatalmasan Isten Fiának" jelentette ki Őt (Róm 1:4).
Második eljövetelekor ég és föld Uraként fog megnyilatkozni. Akik most meg
akarták feszíteni, majd felismerik nagyságát. A megvetett kő a világegyetem
előtt válik szegletkővé.
És "akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt"
(Mt 21:44). A nép, mely visszautasította Krisztust, hamarosan pusztulni látja
városát, nemzetét. Dicsőségük elhalványul, szétszóródnak, mint szélben a por.
Mi tette tönkre a zsidókat? A szikla, mely - ha ráépítettek volna - biztonságuk
lett volna. Isten megvetett jósága, az elutasított kegyelem. Az ember
szembehelyezkedik Istennel, és minden, ami üdvösségét szolgálná, pusztulását
okozza. Minden halált hoz, amit Isten életre rendelt. A zsidók megfeszítették
Krisztust - ezzel magukra vonták Jeruzsálem pusztulását is. A Kálvárián
kiomlott vér reájuk nehezedett, és pusztulást hozott nekik ezen a világon és az
eljövendőre nézve is. Az lesz a végső nagy nap, amikor az ítélet kitöltetik
Isten kegyelmének visszautasítóira. Krisztus, a megütközés köve bosszúálló
hegyként fog megjelenni nekik. Arcának dicsősége, ami élet az igazaknak,
emésztő tűz lesz a gonoszoknak. Az elutasított szeretet, a megvetett kegyelem
miatt a bűnös el fog pusztulni.
Jézus számos példázattal és sokszoros figyelmeztetésekkel
mutatta meg, mi lesz az eredménye, ha a zsidók elutasítják Isten Fiát. Ezek a
szavak minden korban mindenkihez szólnak, aki nem hajlandó Megmentőjének
elfogadni Őt. Minden felhívás nekik szól. A megszentségtelenített templom, az
engedetlen fiú, a hamis munkások, a lenéző építők minden bűnös életében
megfelelőjükre találnak. Hacsak bűnbánatot nem tartanak, a megjövendölt sors
megvalósul.
Mai Bibliai szakasz: 1 János
3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
János még nem fejezte
be a vétkező „bűntelen” szentek témáját. A 2. versben azonban olyan dolgot
találunk, amit sok gyülekezeti tag félreolvas: „még nem lett nyilvánvaló, hogy
mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk
hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában”. Egyesek hamis nézetet
olvasnak bele ebbe a versbe, a végidei bűntelen tökéletesség hamis nézetét. És
természetesen a 4. verset is használják, amely a bűnt úgy mutatja be, mint a
törvény áthágását.
A görög törvény
(nomosz) szó azonban egyszer sem szerepel János első levelében. Az itt használt
görög szó a „törvénytelenség”, így tehát a bűn törvénytelenség. Ez azt jelenti,
hogy úgy élünk mintha nem lenne törvény. És ez - ahogy János a 6. és 9.
versekben elmondja - lehetetlen egy keresztény ember számára. „Aki az Istentől született, az nem
cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől
született” (új prot. ford.).
Itt van az, ami
felszínesen olvasva problémásnak tűnik. Mindenek fölébe pedig 1Jn 1:8, 10
világosan megmondja, hogy ha valaki bűntelennek tekinti magát, az hazug. 1Jn
3:9 pedig kijelenti, hogy egy keresztény nem vétkezhet. János azonban nincs
összezavarodva. Az 1. és 2. fejezetben a bűnös cselekedetekről beszél (ahogy a
görög aorisztosz nyelvtani alak kiemeli a 2. fejezet 1. versében), mindeközben
a 3. fejezetben jelen időt használ, hogy elmondja nekünk, egy újjászületett
kereszténynek lehetetlen a folyamatos törvénytelenség vagy az Isten elleni
lázadás állapotában élni.
Ha egy személy egy bűnt
követ el, megvallhatja (1Jn 1:9) és bocsánatot nyer. Ez nem halálos bűn (5:17).
A folyamatos törvénytelenség állapotában való élés, ha úgy élünk, mintha nem is
lenne törvény, vagy isteni tekintély mögötte, ez „halálos bűn” (5:16), mert nem
vezet el a bűnbánatra és a megbocsátásra (Mt 12:30).
Hogyan akarja Isten, hogy éljünk, amikor olyanok leszünk, mint
Ő, és amikor Ő megjelenik (3:2)? A válasz az összefüggésben található meg.
Azok, „akik megmaradnak benne” (2:28)
„átmentek a halálból az életbe”, és „szeretik felebarátaikat” (3:14). A
központi parancsolat János számára mindig az, hogy „szeressétek egymást” (3:23). És ez érthető, mert „Isten a szeretet”.
George R. Knight
162. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
63-65. fejezeteihez
(szeptember 9-15.).
Ez a három fejezet
szemléletesen ábrázolja Isten népét. Akár ujjongva ünnepel valaki, nem ismervén
Jézus közelgő áldozatát, akár magabízó önhittséggel elbizakodva azt gondolja,
hogy a kiválasztott nép tagja, vajmi kevés különbséget mutat a katasztrofális
végkimenetel tekintetében. Hasonlóképpen napjainkban, akár „az Igazság“
birtokosai vagyunk, akár tudatlanok felőle, vajmi kevés különbséget jelent, ha
nem vagyunk kapcsolatban Jézussal.
Az egész menny arra
összpontosít, hogy segítsen Isten népének, hogy megértsék, ki is Jézus
Krisztus, illetve az ő fáradhatatlan szeretetét és hatalmas vágyát, hogy
személyes szinten kapcsolatba lépjen valamennyiünkkel. Mert csak a vele való
eleven kapcsolaton keresztül juthatunk igazságosságra, amelyet nekünk akar
adományozni Jézus, hogy készen álljunk a mennyre.
Krisztus váratlan átka
a fügefára mély és józan figyelmeztetést tartalmaz napjainkra. Izrael saját
magát pusztította el azzal, hogy elutasította Jézust, és eljátszotta a tőle
kapott védelmet. Nekünk is megvan a döntési szabadságunk, hogy vagy csak jól
mutassunk külsőleg, azonban gyümölcstől terméketlenek és örökre elveszettek
legyünk; vagy hogy Jézussal kapcsolatban legyünk, a Szent Lélek gyümölcsét
teremve és olyan életet élve, amelyet Isten és az Ő népe szolgálatának
szentelünk.
A templom megtisztítása
a rossz befolyásoktól és cselekedetektől, amelyek Isten céljával ellentétesek,
a felszínen Jézustól meglepő cselekedetnek tűnik, ami nem egyezik az ő
általános parancsával a szeretetre nézve. Mégis, amint a kapzsiság, a
becstelenség és az Isten céljának helytelen bemutatása megszűnt, Jézus rögtön
folytatni tudta gyógyító szolgálatát. Hasonlóképpen, amint Jézussal kapcsolatba
lépünk, és megengedjük neki, hogy a jellemhibáinkat kiűzze szívünk templomából,
szabadon tehet csodákat a helyreállítással, és a Szent Lelkének gyümölcseit
teremheti bennünk.
Eileen VanTassel
Presbiter, Riverside
Adventista Gyülekezet
Camas, WA, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés